Kelet-Magyarország, 2003. január (63. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-04 / 3. szám
2003. január 4., szombat MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Lelki segély. Szombaton és vasárnap is 18-23 óráig ingyen hívható a telefonos lelki elsősegély-szolgálat, a száma: 06-80/505-555. 0 Bábszínház. Az új év első vasárnapján, január 5-én délelőtt 10 órától a Pillangó Bábszínház az Ugri-bugri királykisasszony című bábjátékot adja elő Nyíregyházán, a Kölyökvárban (Dózsa Gy. u. 25.). 0 Megyénket képviselték. A záhonyi középiskola 13 fős csoportja képviselte megyénket a Budapesten megrendezett Médiakarácsony elnevezésű rendezvényen, amelyen az ország legjobb diákújságírói vettek részt. 0 Már nem áznak. Nagyvarsányban a Megyei Fejlesztési Ügynökség segítségével sikerült a beázó iskolaépület és házasságkötő terem teljes tetőcseréjét megvalósítani. A Millenniumi Emlékpark új évig ünnepi fényben pompázott. Közösségi ház pályázatból Nyíregyháza (KM) - Tavaly júniusban alakult az Együtt a Jövőért Országos Karitatív Egyesület, a hátrányos helyzetű emberek támogatására.- Annak ellenére, hogy a központunk Nyíregyházán található, az egész megyére, sőt azon kívülre is „kiterjesztjük figyelmünket” - erősítette meg Király József elnök. - Kiszűrjük, mire lenne szükség, és a lehetőségek figyelembevételével, lépünk is. Tagjainkon keresztül jó kapcsolatokkal rendelkezünk, amit szeretnénk is kamatoztatni. így jutottunk el a Nyírtelekhez tartozó Görögszállásra is. Láttuk, a település távol esik a központtól, s az itt élők szinte el vannak zárva a külvüágtól. Felvettük a kapcsolatot a helyi önkormányzattal és a kisebbségi önkormányzattal, s pályázatot nyújtottunk be a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanácshoz egy „Roma életmód központ és közösségi ház” megvalósításához. A 3,3 millió forint összköltségű beruházáshoz 2,805 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk. Alapkő lesz- Rendelkezésünkre áll egy üres, de eléggé elhanyagolt épület, melynek felújítása után itt kap helyet a központ. Az alapítványunk öt évre szerződést kötött a településsel a működtetésre. Úgy gondoljuk, ez egy alapkő lesz, hisz a közösségi házból az egész lakóhely profitálni fog. A szakmailag jól felkészült partner szervezetünk, a Megyei Egészségkultúrát Koordináló Alapítvány itt is jelen lesz, ők jelentős szerepet vállalnak majd az ismeretterjesztésben (szociális, egészségügy területén), a létesítmény szakmai működtetésében. Az épületben kapna helyet a helyi kisebbségi önkormányzat, sőt szeretnénk egy főállású koordinátort is alkalmazni, aki itt lakna, és napi kapcsolatban lenne az emberekkel. Abban, hogy ez a létesítmény megvalósul, jelentős szerepe van Magyar Lászlónak, a település újonnan megválasztott polgármesterének, a képviselő-testületnek és a polgármesteri hivatalnak is, hisz a gyorsaság miatt rugalmasan, szinte 48 óra alatt be tudtuk nyújtani a pályázatot. Köszönet ezért nekik! Egyre több a gyermektelen pár Nyíregyháza (KSH) - A korai házasság- kötés és a korai szülés már a múlté. Az ezredforduló éveire a hazai házasodási kedv olyan mértékben csökkent, hogy alacsony színvonalát tekintve már a „nyugateurópai mintától” is jócskán elmaradt. A kelet-európai házasodási minta követése az 50 évnél idősebb női, nemzedékeknél egyértelműen megfigyelhető. Többségükben az 1960-as és 1970-es években kötöttek először házasságot meglehetősen magas arányban. E generációknál a végleg hajadonon maradt nők aránya alig éri el a 4 százalékot. A KSH friss kutatása szerint a nyugat-európai házasodási minta főleg a 30 évnél_ fiatalabb nemzedékeknél érhető tetten. Ők az 1990-es évek házasodási szokásait követve léptek házasságra, vagy kerülték el inkább a házasság intézményét és az ezzel járó kötöttségeket. Mennyi lesz a nyugdíj Nyíregyháza (KM - K. É.) - Érvényes a szabály: nyugdíjat csak az kap, aki járulékot fizetett, járandóságának mértéke pedig attól függ, mennyi volt ténylegesen a nyugdíj járulék címén befizetett pénzek összege. Amint azt Simkóné dr. Tornai Anitától, a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatójától megtudtuk, a befizetett összeg nyilvántartására szolgálnak azok az értesítő levelek, amelyeket az Országos Nyugdíj- biztosítási Főigazgatóság immár második évben küldte el a biztosítottaknak. A levelet a bejelentett biztosítottak kapták. A kiértesítés tartalmazza, hogy 2001. évben milyen munkahelyen volt bejelentve, és mennyi jövedelmet kapott a foglalkoztatott. A címzettek tájékoztatást kapnak arról az időszakról is, amikor a foglalkoztatott munkabérrel ellátatlan volt, azaz táppénzen, esetleg fizetés nélküli szabadságon tartózkodott. Amennyiben a munkavállalók nem értenek egyet a kiértesítés tartalmával, vagy a személyi adatokkal, vagy ha nem kaptak ilyet, reklamációval élhetnek. Először a munkáltatónál, intézkedés céljából, illetve eredmény hiányában pedig a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Nyilvántartási Osztályán. A reklamációt postán lehet elküldeni, vagy személyesen lehet átadni. Nem kap kiértesítést az egyéni vállalkozó és az Alkalmi Munkavállalói Könyvvel foglalkoztatott személy, de nem értesítik a csak külföldi lakcímmel rendelkező, a TÁJ adatbázis szerint elhunyt, illetőleg a rossz, postai kézbesítéshez alkalmatlan címmel rendelkező személyeket. Arról a jogviszonyról sem kap értesítést a biztosított, amelyről foglalkoztatója az adatszolgáltatási kötelezettségét a kiértesítési adatok feldolgozását követően teljesítette. Vége a vakációnak. „Hétfőn minden kezdődik elölről. Iskola, tele tornaórákkal, ahol csupa felesleges szaladgálással megy el a drága idő és se egy ropi, se egy csokis keksz, semmi. Ma még mentsük a menthetőt!” Fotó: Racskó Tibor Mit várnak az új esztendőtől a pártelnökök? Több időt szeretnének eltölteni családjukkal, többet áldozni egészségük megőrzésére Kovács Éva Nyíregyháza (KM) - Az új esztendő kezdete a fogadalmak ideje. Ilyenkor szoktunk magunknak és másoknak is minden szépet és jót megígérni, elvárásainkról beszélni. Megyei pártelnököket kérdeztünk arról, magánemberként és pártjaik elnökeként miképpen képzelik a most elkezdett új évet? Többet adni az EU-ról Tukacs István, MSZP:- Az új esztendőtől azt remélem, hogy az eddiginél jóval többet lehessek együtt a családommal, a lányommal, aki legnagyobb örömömre igen apás, s aki az utolsó kerek évet tölti velünk, hiszen érettségi után minden bizonnyal más városban fog továbbtanulni. Szeretnék több időt tölteni a szülőkkel, nagyszülőkkel, a tágabb családommal is, mert a sok munka mellett bizony rájuk maradt kevesebb idő. Mindezeken kívül nagyobb fogadalmakat nem teszek, ha csak azt nem, hogy megígértem magamnak: számos próbálkozás után végre több időt szánok a dologra, és rendesen megtanulok angolul. Pártelnökként szerencsére elmondhatom: túl vagyunk két sikeres választáson, ami komoly munka eredménye. A most megHirdetés kezdett év azonban másfajta tennivalókat ad. Az európai uniós csatlakozás előkészítése rendkívüli feladat, s ebben a szocialista párt felelőssége rendkívüli.. Szeretnénk minél több tudnivalót, minél részletesebb és alaposabb tájékoztatást nyújtani az embereknek, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy népünk számára a csatlakozás történelmi esély, mi pedig azt akarjuk, hogy ez az esély mind több embernek, a mi megyénknek megadasson. Márciusban az MSZP kong- reszusra készül, a felkészülés és a sikeres szereplés ugyancsak rengeteg feladatot jelent. Kritikusan építeni Kozma Péter, Fidesz:- Tudom, hogy az új esztendő kezdetén mindenki mindenféle fogadalmakat tesz. Én bevallom, különösebb magánjellegű terveim nincsenek, bár természetesen nagyon jól tudom, hogy 2003-ban a korábbinál jóval többet kellene törődnöm az egészségemmel, magammal. Ideje lenne kicsivel rendszeresebbé tenni az életemet. Elérni, hogy ne este 10 órakor üljek asztalhoz, s fogyasszam el egyszerre a reggelit, ebédet és vacsorát, ami egészségtelen, és hogy legyek az eddiginél jóval nagyobb türelemmel, és tanúsítsak több figyelmet a közvetlen környezetemre, de különösen azokra, akiket szeretek. Jó lenne úgy élnem, hogy hoszú távon ne okozzak önmagámnak semmiféle károkat. Ami pedig a pártomat, a Fideszt illeti, megyei pártelnökként igyekszem a feladatokat a tőlem telhető legjobb színvonalon teljesíteni. Az idei évet a Fidesz számára az teszi érdekessé, hogy tavasszal kongresszust tartunk, utána pedig tisztújítás következik, amelyre természetesen készülni kell. A legnagyobb ellenzéki párt tagjaként megpróbálunk a megyében és az országban építő jellegű kritikával hozzájárulni ahhoz, hogy az itt élő emberek élete köny- nyebb, az eddiginél jobb lehessen. Országgyűlési képviselőként igyekezni fogok az uniós csatlakozással kapcsolatos feladatokat vállalni, az embereknek minél több információval szolgálni, minél több ismeretet nyujtanai. Megtalálni a helyünket Lendvai István, SZDSZ:- Magánemberként elsősorban azt várom az új évtől, hogy a családom rendben legyen. Nagyobbik fiam sikeresen fejezze be a jogi egyetemet, a kisebbik pedig jöjjön haza Amerikából, s itthon folytassa a tanulást. Feleségemnek és magamnak jó egészséget kívánok, hogy dolgozni tudjunk, végezhessük feladatainkat. Ha családom és az egészségünk rendben van, akkor többet nem is kívánhatok, számomra ugyanis ezek a legfontosabb értékek, minden egyéb másodlagos. Pártelnökként és magánemberként is fontosnak tartom, hogy sikeres legyen a magyar gazdaság, és különösen sikeresek legyenek a megyénkbeli nagy és kisvállalkozások. Utóbbiak elsősorban azért is, mert - különösen a mi megyénkben - ők vannak többen, és ők jelentik a magyar gazdaság stabilitását is. Ami pedig a politikai vonalat illeti: alkalmazkodnunk kell ahhoz a tényhez, hogy koalíciós partnerek vagyunk, s ebben a helyzetben kell megtalálni a helyünket, érvényesíteni érdekeinket. Rendkívül fontos, hogy az európai uniós csatlakozással kapcsolatban minél pontosabb, szélesebb körű információt nyújtsunk az embereknek, hogy a felkészülés ne csak szavakban, hanem végre tettekben is megnyilvánuljon. RégMjj irodavezetők Megpályáztatták a nyíregyházi Polgármesteri Hivatal irodavezetői posztjait, s már el is bírálták a pályázatokat. Az eredmények tükrében az alább felsorolt személyek az irodavezetők: Kabinet Iroda: Sőrésné Nemes Ágnes, Aljegyző: Kondomé dr. Kán Elvira, Gazdasági Iroda: László Géza, Adóiroda: dr. Rácz- né dr. Kassy Erzsébet, Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Iroda: dr. Szendreiné dr. Freidinger Renáta, Városfejlesztési Iroda: Romanovits István, Hatósági és Okmány Iroda: dr. Köteles István, Műszaki iroda: Angyal László, Oktatási, Kulturális és Sportiroda: Hajdú Sándor, Szociális Iroda: Deme Dóra, Ellátó Iroda: Ürge László, Gyámhivatal: Godja Györgyné, Közterületfelügyelet: Tasnádi János, Jegyzői törzskar: dr. Kádár Csaba, valamint a teljesség kedvéért Tóth László a városi főépítész, Nagy Péter a városi főenergetikus. / Alom-Pár-Viadal a Kölcsey Televízióban Erdei Nagy Ibolya Már az ötödik fordulót láthatják ma este 19.30-től, ismétlésben 22.15-kor valamint vasárnap 8.30-tól és 21.00-től. Ezúttal már csak három pár vívott házaspárbajt, szerelt kapcsolót, tippelt és szürcsölt koktélt - többek között. A műsor után szerda délig szavazhatnak (mellyel Önök is nyerhetnek): a forduló győztesén kívül még melyik pár folytassa egy hét múlva a házasulandók játékos vetélkedőjét. Hívják a képek alatt látható telefonszámokat. Álom-pár-via- dal Erdei Nagy Ibolyával és Tarczy Gyulával a Kölcsey Televízióban! Tarczy Gyula Kurek Judit és Kórus János 06-90/590-463 Baranyi Gabriella és Enyedi Imre 06-90/590-492 Petruska Krisztina és Hutás László 06-90/590-501 JLsÍrMFUMERIA bL . "■ * Kölcsey Televízió Lendvai István