Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-07 / 285. szám
Fotó: Racskó Tibor 2002. december 7., szombat HÉTVÉGE /9 MIK VANNAK? Amerikából biztatták Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) - Hankó András könyvet írt az édesapjáról, Hankó Lászlóról, akinek Tiszavasváriban sokat köszönhetnek. Meg is tették, hiszen róla nevezték el a zeneiskolát még 1996-ban. Nagy fába vágtam a fejszémet. Nehéz elfogultság nélkül írni az édesapámról. Nehéz, de megpróbáltam. Sokoldalú, nagy kvalitású, nagyszerű emberről van szó, aki a falu, a község, nagyközség, majd város Hankó László kultúrtörténetében úttörő, kiemelkedő szerepet játszó személyiség volt. Hiteles forrásból Amerikában élő Laci bátyám tíz évvel ezelőtt levélben biztatott, hogy írjak egy könyvet édesapánkról. Akkor azt válaszoltam, hogy nem írok, mert néhány kollégán, jó ismerősön és tanítványon kívül nem érdekelne senkit az én firkálmányom. Azóta én is tapasztaltabb lettem, s ma már úgy gondolom, mégis meg kellett írnom a könyvet, hiszen azok az emberek is megérdemlik, akik szívüket-lelküket kitették a népművelésért, sokszor ellenszolgáltatás nélkül is. Azért is, hogy hiteles forrásból tudják meg, akiket érdekel, kiről nevezték el Tiszavasváriban a zeneiskolát. Munkám során tetemes anyag gyűlt ösz- sze, rengeteg emberrel beszéltem. Felkerestem édesapám első szerelmét, hadifogoly cimboráját, másik fogolytársának özvegyét, a volt kollégákat, a tanítványokat. Több mint ötven emberrel készítettem riportot, elmentem szülőfalujába, Megyaszóra, kutattam levéltárban, könyvtárban, múzeumban, a Honvédelmi Minisztérium irattárában. Nagyon nehéz volt úgy írni, amikor az emlékek már halványodnak, esetleg más históriákkal keverednek, az írásos és a tárgyi emlékek már megsemmisültek vagy fel- deríthetetlenné váltak. Mennyivel köny- nyebb lett volna akkor, amikor élt, dolgozott, mindent papírra vetni, kifaggatni, kikérdezni, a zavaros részekre rákérdezni, tisztázni, vagy mennyivel könnyebb lett volna akkor, ha röviddel halála után tollat ragadok, s akkor gyűjtöm össze az anyagot. Gyermekoperát komponált Édesapámat szülei a sárospataki középiskolába íratják. Négy év múlva tanulmányait az öt évfolyamos tanítóképzőben folytatja. Végzés után Megyaszóra ment tanítani, katona bátyját helyettesítette annak katonai szolgálata idején. 1935-ben eljött Büd- szentmihályra (Tiszavasvári) tanítani. Mivel korábban már vezetett zenekart, ezért a leventezenekar irányítása lett a feladata. A munkát a háború szakította félbe, de 1948 szeptemberében újra kezdte, amikor hazatért a hadifogolytáborból. Jó zenekarai voltak, a gyerekek nagyon szerették, mert tudott bánni velük. Jó néhány saját szerzeményt írt, Móra Ferenc Aranyszőrú bárány című munkájából gyermekoperát komponált. De alapított méhészegyletet, szakfolyóiratban is publikált, szeretett festegetni, de verseket is írt, amelyek mély érzékenységről tanúskodnak. Elsősorban a hadifogságban ragadt tollat, mert érzékenyen érintette mindaz, amit ott tapasztalt. 1996-ban megkeresett a zeneiskola igazgatója azzal, hogy szeretnék az intézményt az édesapámról elnevezni. Meglepődtem, de nagyon jól is esett. Sokat voltam együtt az édesapámmal, tanított is, de dolgoztunk is együtt. Közelről ismertem, ezért aztán nagy volt a felelősségem is. Hankó Andrást is elérte a nyugdíjaztatás. December közepén abbahagyja a rendszeres és kötelező munkát a biztosítónál, ahol harminckét évig szolgált. Nem maradt tétlenül, hiszen a tudósítói munkán kívül a vasvári Hírmondót szerkeszti és részben írja. Emellett városi képviselőként azokért is dolgozik, akik úgy érzik, hogy érdemes benne megbízni. Szentmihály napszámosa A könyv borítója Aranypénzek Kisléta határából A többszöri kutatások során háromszázhúsz darab érmét sikerült találni a régészeknek Aki az elsőt megtalálta: Takács György a családjával Ez év elején kapott a múzeum bejelentést arról, hogy Kisléta határában szórványként pénzek kerültek elő. Az idő alkalmatlan volta, illetve az újfehértói lelet prioritása miatt, a kutatást csak májusban kezdtük el. Amikor a lelet kiásását kollégáimmal (Tóbiás János, majd Szikora István) megkezdtük, a földön lévő kultúrnövény (napraforgó) már térdig ért. Az első alkalommal mintegy kétórás keresés után sem találtunk semmit, és már a hazajövetelt fontolgattuk, amikor a találó által mutatott területtől lejjebb mentünk, és pár méter megtétele után a földön egy 3 krajcáros érmét találtunk. Kincses óradíj A kollégám és a találó a két szántóföldet elválasztó mezsgyén haladva jött a kb. 15 méter távolságban lévő terület felé. Már majdnem elérték az adott pontot, mikor igen nagy gyakorisággal a föld felszínén további pénzeket találtak... Egy óra alatt 192 db érmet találtunk. A kislétai lelet tipikus 17. századi lelet, és inkább az 1600-as évek végének pénzforgalmát mutatja. A többszöri kutatások után 320 db érmét sikerült találni, amelyből 110 db (34,38%) tallér, 2/3 tallér (guldiner) és 1/3-ad tallér. Van a leletben 3 db aranypénz is, amelyből 1 db magyar, 1 db velencei, 1 db pedig nürnbergi dukát. A tallérok nagy része - egy kivételével - külföldi veret, leginkább a Német-Római-Csá- szárság tartományaiból és városaiból (Porosz Királyság, Szászország, Jülich-Berg, Monfort, Brandenburg, Oldenburg, Mecklenburg, Lübecki Püspökség, Öttin- gen, Sayn stb.) származnak, de érdekességként találunk spanyol-né- metalfoldi keresztes, és németalföldi oroszlános tallérokat is a leletben. A pénzek többi részét úgynevezett váltópénzek alkotják, amelynek legnagyobb részét a Lengyel Királyság pénzei teszik ki, mutatva a lengyel pénzek nagyarányú magyarországi pénzforgalmát. A lengyel veretek között ritkábbnak számító 30 garasos forintok, 16 ga- rasos ortok, valamint igen nagy számban 6 garasok és poltúrák fordulnak elő. Ritka garasok A magyar pénzek előfordulása viszonylag ritka a leletben (összesen 36 db pénz), nagy részüket I. Lipót 15 krajcárosai alkotják. A váltópénzek országok közötti megoszlása is igen változatos, mert a már említett lengyel és magyar pénzek mellett osztrák, cseh, sziléziai és porosz pénzek is előkerültek a földből. A lelet elrejtése vastag falú, vörös korsóban történt, amelynek darabjait sikerült megtalálnunk. Az bizonyos, hogy az edény eltörése már több évvel ezelőtt történhetett, mivel az teljesen széttörött, illetve a pénzek egy 20 méter széles és közel 30 méter hosszú területen voltak szétszóródva. A régebbi korsótörést is bizonyítja az, hogy a helybéliek elmondása szerint a kérdéses földet régebben nemcsak hosz- szában, hanem keresztben is szántották, ezért érthető, hogy miért találtunk több, mint 10 méterre a lelet centrumától szórványban pénzeket. Az elrejtés talánya A lelet kezdő évszámát egy 1533-as porosz garas (Albert) adja, a záró évszám pedig 1692 (több pénzen is előfordul). így a lelet elrejtése legkorábban 1692-ben történhetett meg. Az elrejtés körülményeit pedig a császári csapatok Szabolcs vármegyén történt ke- resztülvonulása segíthette elő. Mivel a lelet összetétele megengedi, feltételezhetünk egy későbbi elrejtést a hegyaljai felkelés (1697) körüli időkből is. Itt jegyeznénk meg, hogy a Rákóczi-szabadság- harc ideje alatt a magyar pénzforgalom szintén hasonló összetételt mutatott, bár az 1700 utáni elrejtés teljességgel kizárható. A lelet tudományos értéke igen jelentős, hiszen a pénzek igazolják a korabeli források alapján rekonstruálható Szabolcs megyei, de a Szepesi Kamara fennhatósága alá tartozó területek pénzforgalmát! A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Múzeumok Igazgatósága ezúton köszöni meg a találó bejelentését és hathatós sesítségét a feltárásokban! Dr. (Ph.D.) Ulrich Attila történész-muzeológus Ausztráliában 4&as emléktáblát avattak i /■ ■/ ÜNNEPVARAS Szaloncukortörténet A karácsonyi finomság neve a polgári lakások fogadószobájáról, azaz a szalonról kapta a nevét. Itt állították fel a karácsonyfát és így lett a fára akasztott díszes papírba csomagolt édesség a szaloncukor. Az 1891-ben Hegyesi József nevével fémjelzett cukrászati kézikönyv az első, amiben 12 féle szaloncukor - többek között a „szalonananász czukorka”, vagy a „sza- lonpisztácz czukorka” elkészítési módját írja le. Öntötték, rojtozták A két világháború között már szinte elképzelhetetlen volt a karácsony szaloncukor nélkül. Ilyenkor a cukrászok huszonöt-harminc ki- lónyi csokit is elhasználtak az ünnepek alatt készítéséhez. A gipszből készült formákat rizslisztbe mártották és az így keletkezett mélyedésekbe öntötték a folyékony cukrot. Amikor megdermedt és megszáradt, kivették és becsomagolták. A papír szélének rojtozásához speciális masinát, „ricselőgépet” használtak. Sokan nem tehették meg, hogy cukrázdában vásároljanak szaloncukrot. A kevésbé tehetősek házilag készítettek szaloncukrot. Lénárt György Bendigo város polgármestere és a magyar nagykövet leplezte le Bendigo, városrészlet tiszt és honvéd kénytelen volt hazájából elmenekülni a Habs- burg-megtorlás elől. Magyarok aranylázban Az emigránsok egy részét az arany annyira lázba hozta, hogy a jobb jövő reményében még a hosszú tengeri útra is vállalkoztak. Csak 1853-ban 14 magyar kapott bányászati engedélyt, ület- ve kijelölt területet. Itt, azaz a mai Rose és High Street sarkán lévő parkban 2002. november 2- án emléktáblát helyeztek el. A felirata: Ezen a helyen/ magyar/ tisztek és katonák/keresték a szerencséjüket mint/aranyásók/ az elnyomása után az /1848-as/ magyar szabadságharcnak. Az emlékmű dr. Gyürk István, a Magyar Köztársaság nagyköveFotók: amatőr te (éppen most távozóban) javaslatára és a Melbournei Magyar Kultúrközpont szervezésében, a Magyar Külügyminisztérium támogatásával jött létre, Zágon Lajos építészmérnök tervei alapján. A bensőséges ünnepségen az emléktáblát Bendigo város polgármestere és a magyar nagykövet leplezte le. Képviseltette magát a Magyar Szabadságharcos Világszövetség ausztráliai csoportja is. Ennek főtitkára: a nyíregyházi származású Szmol- nik Lajos nyá. repülő őrnagy volt szíves az adatokat és a fényképeket rendelkezésemre bocsátani. Az emigráns magyarok mostantól Bendigót zarándok- helynek tekintik, figyelembe véve 1956 és 1848 szoros kapcsolatát. Dr. Fazekas Árpád Az ausztráliai Melbourne- től északra, 150 kilométer távolságra van Bendigo városa, amelyet 1851-ben alapítottak és jelenleg 70 ezer lakosa van. Létrejöttét és gazdagságát (patinás épületek, szobrok, emlékművek, öreg temetői) az 1847-1857 közötti aranyláznak köszönhette. A helyi történetírás magyarokat is felsorol: báró Mednyászky, Szumrák Ernő, Rochlitz Béla, Leviny Jenő, Jugwirth János, Vékey Zsigmond, Farkas Márton, akik itt haltak meg. Ugyanis az 1848/49-es szabadságharc bukása után számtalan magyar A 48-as emléktábla és mögötte a nyíregyházi származású Szmol- nylk Lajos
