Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-05 / 283. szám

2002. december 5., csütörtök Keleti Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK 0 Példás büntetés. Tiszavasvári belterü­letén gyorshajtás miatt fülön csíptek a he­lyi rendőrök egy autóst. Az igazoltatás­kor kiderült, hogy a 31 éves nyíregyházi férfinak hasonló kihágás miatt már koráb­ban bevonták a vezetői engedélyét. A ka­pitányság szabálysértési őrizetbe vette a szabályszegőt, akit a bíróság kedden 100 ezer forint bírsággal sújtott. 0 Tejeskannák. Hétfőn délelőtt fedez­ték fel egy cég tiszavasvári telephely­ének dolgozói, hogy ismeretlen tettes 55 alumínium tejeskannát ellopott. A 25 literes edények értéke 300 ezer forint. 0 Autófeltörés - sokadszor. Ismét a benne hagyott táska miatt törtek fel egy autót, ezúttal Újfehértón. A szemfüles tolvaj a táskával együtt 14 ezer forintot zsákmányolt. A kerékpáros súlyosan megsérült Súlyos kerékpáros baleset Levelek (KM) - Súlyos kerékpáros bal­eset történt szerda délelőtt Levelek belte­rületén. Egy hölgy 10 óra körül tartott ke­rékpárjával a Szegfű utca felől a Virág ut­ca irányába. Talán azért nem adott elsőbbséget a jobbról, a védett úton érkező személygép­kocsinak, mert a lejtős úton nagyon fel­gyorsult a kerékpár, és nem maradt elég idő a lassításra. A két jármű karambolja nyomán a hölgy felperdült a szélvédőre, majd az úttestre zuhant. A mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba. Unokája játékpisztolyával akart rabolni Nyírtura, Pátroha, Nyíregyháza (KM - F. A.) - Unokája műanyag játékpisz­tolyával akarta kedden kirabolni a nyírturai postahivatalt az a 47 éves férfi, aki felsült a próbálkozással. Ez is kiderült a pátrohai férfi gyanúsí­tottként! kihallgatásából. A férfi elmond­ta, hogy összes megtakarított pénzükkel vásárlási céllal jött Nyíregyházára, de szin­te a teljes összeget elveszítette játékau­tomatákon. A maradék pénzből a Tokaji úti piacon vett egy sapkát, melyre az ott kölcsönkért ollóval szemnyüásokat vágott. Hazafelé tartva szemelte ki a postát Nyír­turán. A kocsiban lévő játékpisztolyt fog­va (melyet állítólag unokájának vásárolt korábban) lépett a hivatalba, és a pénzt követelte. Az egyik alkalmazott azonnal megnyomta a riasztót, így a botcsinálta rabló kocsijával elmenekült. Az Nyíregy­házi Rendőrkapitányság időközben értesí­tett állománya a 4-es főúton figyelt fel a száguldó Ladára, mely nem állt meg a jel­zésnek. Végül az Arany János utca vasút­állomás felőli végénél sikerült két járőrko­csinak bekeríteni a menekülőt. A megál­lításkor a Lada és az egyik szolgálati jár­mű összekoccant, a rendőrautóban kb. 70 000 Ft kárt keletkezett. A férfit fegyve­res rablás kísérletének alapos gyanújával őrizetbe vették, autóját lefoglalták. A játékpisztoly valódinak látszik Fokozott közúti ellenőizés a 36os főúton A közlekedési szabályokat felrúgó járművezetők emelt összegű pénzbüntetésre számíthatnak Tiszavasvári (KM - F. A. ) - A Tiszavasvári Rendőrka­pitányság hosszan tartó foko­zott közúti ellenőrzést vezet be a 36-os sz. főútvonalon.- Ennek elsődleges oka, hogy az M3-as autópálya Polgárig vezető szakaszának átadásával jelentősen megnövekszik a forga­lom, s ezzel együtt a balesetek számának emelkedése is várható - tudtuk meg Papp Ernő főhad­nagytól a kapitányság közlekedés- rendészeti alosztályvezetőjétől- majd így folytatta: Sok a szabálytalankodó- Tiszavasváriban az előző év­hez képest csökkent a balesetek száma, ezen belül a halálos áldo­zatot követelő is, (7-ről, 4-re) me­lyet a fokozott közúti járőrözés­sel, sebességellenőrzésekkel tud­tunk elérni. Ezt a kedvezőbb hely­zetet mindenképpen tartani sze­retnénk ezután is. Mindezek elle­nére útjainkon továbbra is nagy számban fordulnak elő gyorshaj- tók, közlekedési szabályokat sú­lyosan megszegő és a járművek kivilágítására vonatkozó előírá­sokat be nem tartó közlekedők. vetkezett balesetek számában is, ezért a sebességellenőrzésen túl­menően a rendelkezésre álló tech­nikai eszközöket is bevetjük a szabálytalankodókkal szemben. Megelőzés a cél- A balesetek előfordulását nagyban befolyásolják az időjá­rási körülmények, melyek egyre kedvezőtlenebbek. Az ellenőrzé­sek során kiemelt figyelmet for­dítunk a gépjárművek műszaki állapotára, ezen belül a világító berendezések működőképességé­re. A korai sötétedés miatt szá­molni kell az úttesten megjelenő gyalogosokra, ezért a tanintézetek környékén is kiemelt ellenőr­zéseket vezetünk be.- A közelgő ünnepek miatt vár­hatóan még nagyobb lesz a gép­járműforgalom és megnőhet az it­tas állapotban gépjárművet veze­tők száma, ezért az ellenőrzések során kiemelt figyelmet fordítunk az ittas járművezetők kiszűrésére is. Ezen ellenőrzések célja nem az állampolgárok zaklatása, hanem a forgalom várható növekedése miatt megelőzni, hogy még több baleset forduljon elő az említett útszakaszon. Egy-egy sebességellenőrző akció során esetenként több mint fél­száz szabálysértés elkövetőjével szemben intézkedünk. Útjainkon továbbra is nagy számban fordul­nak elő kivilágítatlan kerékpáro­sok, melyekkel szemben a kisza­bott helyszíni bírság, valamint a szabálysértési feljelentéseket kö­vetően kiszabott pénzbüntetésnek sincs kellő visszatartó ereje, ezért emelt összegű büntetéseket alkal­mazunk.- A balesetek okainál legjelen­tősebb továbbra is a sebesség helytelen megválasztása. Emiatt is vezetjük be a fokozott sebesség­ellenőrzéseket a 36-os sz. főútvo­nal megyehatárig terjedő szaka­szára. Emelkedés figyelhető meg a szabálytalan előzés és az elsőbb­ségadás elmulasztása miatt bekö­A főúton a nehézgépek Is gyakran hibáznak Fotó: Pusztai Sándor Életmentő volt a két rendőrjárőr igazoltatása Ibrány (KM) - Mint utólag ki­derült életmentő igazoltatásnak bizonyult a Nyíregyházi Rendőr- kapitánysághoz tartozó Ibrányi Rendőrőrs járőreinek ténykedé­se, amikor hétfőn késő este Ib- rányban ellenőriztek egy sze­mélygépkocsit. A rendőröknek azonnal fel­tűnt, hogy a kocsiban ülő három személy közül az egyik erősen vérzett. Azonnal mentőt hívtak, és a sérültet - mint utólag kide­rült - életveszélyes állapotban kórházba szállították. Azóta kiderült, hogy mindany- nyian nyíregyháziak. Közülük az 52 éves gyanúsított ittas állapot­ban kereste fel fia társaságában a negyvenhét éves sértettet. Mindezt tették azért, mert az nem javította meg időre a Tra­bantjukat. A szerelőt alaposan elkente a dühös férfi, majd ko­csijukba ültették. A jelenlegi adatok arra utalnak, hogy kocsi- kázni vitték, úgy, hogy a gyanú­sított fia vezette az autót, míg a kocsiban a részeg férfi tovább bántalmazta a sértettet, akit vé­gül a rendőrök mentettek ki a karmai közül. További úticéljuk tekintetében a vallomások ellentmondásosak. A vizsgálat során többek között ezt is tisztázzák. Hirdetés bármilyen célra fedezet nélkül már S nap alatt Most bármit kívánhat. Akár egy egzotikus utazás, akár a rég vágyott házimozi, akiár az új bútor az álma, a K&H Bankkal néhány napon belül valóra válthatja. 200 ezer és 3 millió forint közötti összeget vehet fel 1-5 évre; előzetes hitelbírálatot akár telefonon és interneten is kérhet. túró Személyi Költsön THM 17,09 - 30,57% (2002. augusztus 29-án érvényes euró eladást árfolyam 247,24 t t/euró, vételi árfolyam 243,56 Ftyeuró) • Forint Személyi Költsön THM 27,40 - 38,58% tz a hirdetés nem mlnósol ajánlattételnek. A kölcsön folyósításáról, annak összegéröl és feltételeiről a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. minden esetben önállóan, kizárólag a saját feltételei szerint dönt. A kondíciók módosításának jogát a bank fenntartja. 'Amennyiben a kölcsönösszeg eléri vagy meghaladja az 1 millió forintnak megfelelő curót. Az ennél alacsonyabb kölcsönösszegek esetében az éves hitelkamat 17%. Újabb rablótámadás Nyíregyháza, Oros (KM - F. A.) - Szerdán délben újabb rablást követtek el megyénk­ben. Most a célpont egy orosi üzlet volt, ezúttal a rabló zsákmánnyal távozott. Alig déli 12 óra 30 perc után érkezett a bejelentés a rendőr­ségre, miszerint Oroson, a Ta­karék utcában kiraboltak egy boltot. Az elkövető dél körül ment be az üzletbe, kést szorított az ott egyedül tartózkodó alkal­mazott oldalához, és kért egy kö­telet, mellyel megkötözte a ré­mült" nőt. Ezután magához vett kb. 30 ezer forintot és egy Mi­kulás-csomagot, majd kívülről bezárta az ajtót és távozott. Személyleírás A rabló, 20-25 év körüli, 180- 190 cm magas, magyarul beszélő férfi. Fekete nadrág, fekete cipő, és szürke - valószínű polár anya­gú - kapucnis felső volt rajta. Kezében szürke hátizsákot tar­tott. Arcát, feltehetően a kapuc­nival és pulóverrel elfedte. A bűncselekményt megelőzően az elkövetőt a közeli buszmegál­lóban látták várakozni, így felté­telezhető, hogy gyalogosan me­nekült. A felderítését nehezíti, hogy a sértett hölgy nem azon­nal a rendőrséget értesítette a bűncselekményről. Szemtanúkat keresnek Az ügyben nyomozást folytató Nyíregyházi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen infor­mációval rendelkezik a rablás­ról, vagy a tettesről, hívja a ka­pitányság 42/524-613 üzenetrög­zítős telefonszámát, a 107-es vagy 112-es segélyhívót, illetve a Tele­fontanú: 06-80-555-111 ingyenes vonalát.

Next

/
Thumbnails
Contents