Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-04 / 282. szám

2002. december 4., szerda Kelet« Magyarország MÓNIKA /I6 RÖVIDEN Több mint 80 000 dollárt fizetett egy szaúd-arábiai üzletember a Saudi Tele­com társaság árverésén, hogy magának szerezzen meg egy olyan maroktele- fon-hfvószámot, amely csupa azonos számjegyből áll - mint például az 5555555-ös szám. Németországban Luther Márton (1483-1546) 1534-ből származó Biblia- fordítása lesz az idei karácsonyi könyv­piac egyik szenzációja. A csaknem öt­száz éves mű facsimilekiadásban né­hány napon belül forgalomba kerül. Mosodabár nyílt Hamburgban. A szó­rakozóhely egyik termében a szó szoros értelmében szennyes ruhát mosnak és szárítanak, a mellette lévő diszkóban pe­dig táncolnak a vendégek. Kettesben. A mamájával látható az ore­goni állatkertben a közelmúltban született zsiráfbébi Fotó: internet A szakácskönyv az év karácsonyi ajándéka Stockholm (MTI) - Aki karácsonyi ajándékon töri a fejét, segítséget kap Svédországból: ott ugyanis a szakácsköny­veket nyilvánították idén az év karácso­nyi ajándékává. A Svéd Gazdaságkutató Intézet hétfőn közölte, hogy a szakácsköny­vek minden egyéb árunál jobban megfelel­nek a következő három követelménynek: 1. nagy példányszámban kell elkelniük, 2. a korszellemet kell képviselniük és 3. újke­letű érdeklődést kell kifejezniük. Svédországban különben az idén a sza­kácskönyvek könnyebben eladhatók, mint valaha, aminek két oka is van: sztárszaká­csok gyakran láthatók a képernyőn, s az emberek megint szeretnek főzni. Hirdetés * SUZUKI Swift Wa+ i 300.000 Ft árelőny egyes Hpusokra! Karácsony ahdó december lSigJ Készpénzbefizetés nélkül ! új Suzuklhoz Juthat Hl akár 19.000 Ft/hó törlesztés! öregautó beszámítás 200.000-350.000 Ft között U! VASÁKNAT PSNYITVAI jaü/fcfc «WKMWN # SUZUKI Isi MEGÉR EGY MOSOLYT Izgatottan rohan be egy férfi a rendőr­ségre:- Segítsenek rajtam! Az imént lopták el az autómat!- Látta a tetteseket?- Azokat nem, de a rendszámot sikerült felírnom! További viccek: humor szon.hu Baleset. Rendőrök vizsgálják Londonban azt az emeletes au­tóbuszt, amelynek a tetejét leszakította egy kihajló vastag ág. A baleset következtében nyolc személyt szállítottak a kór­házba Fotó: EPA Eltűnt egy hajó legénysége Moszkva (MTI) - Titokzatos körülmények között eltűnt egy orosz halászhajó 12 fős legénysé­ge a Csendes-óceánon: egy másik orosz hajó fedélzeti naplója sze­rint kimentették a hullámokból a szerencsétlenül járt halászokat, látni azonban senki nem látta őket. A Marija nevű, belizei zász­ló alatt közlekedő orosz halász­hajó hétfő este süllyedt el a Csendes-óceán északi részén. A mentőcsónakon elmenekült le­Az előadás egyik Jelenete génységet az Igor Ilinszkij orosz hajó vette fel - legalábbis ez sze­repel a vízi jármű fedélzeti nap­lójában. Az is olvasható a hajó­naplóban, hogy a sikeres mentés után a Marija legénysége a Parnij orosz halászhajóra szállt át, amely el is indult velük a sza- halini Holmszk kikötőjébe. A Parnij azonban nem vett fel sen­kit sem. A hatóságok nyomozást indítottak a titokzatos eset tisz­tázására. Kínai cirkusz Barcelona (MTI) - A Kínai Nemzeti Nagycirkusz ezekben a napokban Spanyolországban sze­repel. A társulat látványos mű­sorát kedd este Barcelona lakói is megcsodálhatták. Mint min­dig, most is a legérdekesebb szá­mok az akrobatikus elemekkel megtűzdelt számok voltak. Igen nagy tapsot kaptak azok a mű­vészek is, akik kerékpáron mutatták be ügyességüket és tu­dásukat. „MoniKa ■ Azt mondják, a Ba­rátok közt Mónikájára hasonlít Gyugos Zsuzsanna (19), aki fod­rászatot tanul Tiszavasváriban Búcsú a Nemzetközi Űrállomástól háromszor szállt ki a nyílt világűrbe szerelni Visszatér az űrsikló Fotó: epa A két szerelőspecialista Cape Canaveral (MTI) - Levált a Nemzetközi Űrállo­másról (ISS) közép-európai idő szerint hétfő késő este az Endeavour amerikai űr sikló. A tervek szerint szerdán kel­lene leszállnia a floridai Kenne­dy űrközpontban, de az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA nem tartja kizártnak, hogy még 1-2 napig Föld körüli pályán tartják az űrrepülőgépet, mert az időjá­rási viszonyok a landolás körze­tében kedvezőtlenek. Az Endea­vour nyolc napja kötött ki az ISS-en hét űrhajóssal a fedélze­tén. Közülük két amerikai és egy orosz váltotta most fel az űrre­pülőgéppel visszatérő ötödik ál­landó legénységét, amely két orosz kozmonautából és egy amerikai űrhajósnőből állt. Ez a hármas fél évet töltött el a Föld körül mintegy 400 kilomé­ter magasságban keringő űrál­lomáson. A hatodik állandó le­Tokió (MTI) - Egy vidéki japán városkában az utóbbi két napban 23 nőt harapott meg egy majom, ezért Simoszuva elöljá­rói kedden ketrecekkel, nyugta­tó szerekkel és puskákkal felsze­relkezve keltek útra, hogy csap­dába csalják az állatot. A majom komoly károkat oko­zott, október óta dézsmálja a gyümölcsösöket, most először azonban emberre támadt ­génység felváltása márciusban várható. A Endeavour két szerelőspe­cialistája, a spanyol származású Michael Lopez-Alegria és John Herrington háromszor szállt ki a nyílt világűrbe, hogy a helyé­mondta a város egyik tisztség- viselője. Az állat legutóbbi áldozata egy 27 éves riporternő volt, akit há­tulról harapott lábon kedden ko­ra reggel, amint a tévés stáb ép­pen forgatáshoz készülődött. Ko­rábbi áldozatainak többségére akkor támadt, amikor a szeme­tet vitték ki.- Bízunk abban, hogy elfogjuk a majmot, vagy végleg visszaűz­re illesszenek és beüzemeljenek egy újabb rácstartó szerkezetet, illetve javítási munkákat végez­zenek el. Herrington az első olyan űrhajós, aki Amerika ős­lakosainak, az indiánoknak a le­származottja. majom után zük az erdőbe, ha azonban a leg­rosszabb forgatókönyv valósul meg, lehet, hogy le kell lőnünk - tette hozzá. Az illetékes szerint a majom áldozatai azért kizáró­lag nők, mert valószínűleg a gyengébbnek tűnő egyedekre tá­mad. Természetesen nem az a magyarázat, hogy kedveli a nő­ket - toldotta meg. Egy másik városban négy em­bert fogadtak fel majoműzőnek. Romlott volt a csirke Újdelhi (MTI) - Tizenkét ember - köztük hat gyer­mek - halt meg ételmérge­zés következtében India észak-nyugati részén. Az ételmérgezést romlott csir­ke okozta. Az áldozatok kö­zül tízen egy családhoz tar­toztak, továbbá két szom­széd is evett a végzetes étek­ből. A hat gyermek közül a legfiatalabb hároméves. A családi ünnepségen még két ember is mérgezést kapott, őket válságos állapotban kórházban ápolják. A csir­ke ritka ételnek számít Rádzsasztán nagy nyomor­ban élő lakossága körében. A legújabb. Darryl Green, a japán mobiltelefon­társaság elnöke vidáman mutatja a legújabb 3G video­telefont az egyik tokiói ren­dezvényen. Az új készülék december 20-tól kapható a szigetországban Fotó: EPA Hajsza a nőket harapdáló

Next

/
Thumbnails
Contents