Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-30 / 302. szám

2002. december 30., hétfő I«tet«i>Magfaromá§ MEGYEI TÜKÖR /5 ■'»« .......................................... V 0 Szilveszter. A nyíregyházi Vasutas Művelődési Házban és Könyvtárban de­cember 31-én 20 órától szilveszteri bu­lit rendeznek a nagyteremben. 0 Gyermekprogram. Az Életmődházban (Nyíregyháza, Törzs u. 56/a) december 30-án 17 órától kézműves (agyagozás, gyöngyfűzés, festés) foglalkozást szer­vez gyermekeknek a Periféria Egyesület. 0 Közmeghallgatás. A Nyíregyházi Len­gyel Kisebbségi Önkormányzat kedden 14.00 órakor közmeghallgatást tart: Tü­zér u. 4. I. emelet 102-es szobában. Rezsőfi Hajdú-Biharban igazgató Amint az első oldalon már jeleztük, szombat volt az első munkanapja a szabolcs-szatmár-beregi valamint a Hajdú-Bihar Megyei Munkaügyi Köz­pont új igazgatóinak. Megyénkben Gál Sándor, a központ Elem­zési és Tájékoztatási Osztályának eddigi ve­zetője lett az űj igazgató, míg elődje, Rezső- fi István szomszédainknál hasonló beosztás­ban folytatja munkáját.- Eredményes négy évet tudhatok magam mögött, a kollektíva közös munkájából ki­emelném azt, hogy sikerült csökkenteni a munkanélküliek számát, növelni a foglal­koztatottak táborát. Mindeközben a munka­társak munkahelyi körülményeit komfor­tosabbá tettük öt kirendeltségen, s bár a szervezet kisebb létszámmal volt kénytelen dolgozni, a munka hatékonysága javult - te­kintett vissza a Kelet-Magyarország kérdé­sére Rezsőfi István. Irányítása alatt megyénkben tíz munka­erőpiaci program indult, ebből három újsze­rű hálózat kiépítéséhez vezetett. Ezek közül a mentori hálózatot a Magyar Vöröskereszt­tel illetve annak megyei szervezetével közö­sen hozták létre, a térségfejlesztési mene­dzseri hálózatot pedig a megyei Fejlesztési Ügynökség partnerségével. A többi program a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatá­sát szolgálta, így a gyesről, gyedről vissza­térő kismamák, a tartós munkanélküliek, a pályakezdők elhelyezkedését segítette, de itt említhető meg a cigány reintegráló prog­ram is. Mint ismeretes, ez év októberében négy (Tolna, Zala, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szat- már-Bereg) megyében írtak ki pályázatot a munkaügyi központ igazgatói posztjára. Rezsőfi Istvánt főtisztviselőként Kiss Péter, a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi mi­niszter határozatlan időre szóló megbízás­sal helyezte át Hajdú-Bihar megyébe. A kék! Nyirkos Zoltán családjával semmit sem bízott a véletlenre, ezért már jó előre megvásárolták a szilveszteri virslit Durrannak a pezsgők Ahogy arról lapunk első oldalán már írtunk: nem kell tartanunk attól, hogy az év utolsó ünnepén nem lesz mit ennünk - legalábbis ami a boltok választékát illeti. A háziasszonyok kedvenc bevásárlóhe­lye, a nyíregyházi Piaccsarnok (Búza tér) kedden még reggel héttől délután egyig nyitva tart, szerdán viszont zárva lesz, és csak csütörtökön nyit ki legközelebb. Ta­lán szokatlanul hangzik, de egyszer érde­mes megkóstolni a kocsonyához a svéd gombasalátát - a hozzávalókat a piacon be­szerezhetjük. Nagyon sok szép papírdíszt árusítanak az üzletekben, amelyekkel ünnepivé varázsol­hatjuk a lakást vendégeink számára. Sokan visznek magukkal ajándékba trombitát, ál­arcot, lampionokat. Egy jó tanács: ha sze­retjük a háziasszonyt és sok munkát nem akarunk neki az új évre, ne lepjük meg kon­fettivel, ne szórjuk szét a lakásban, mert az a következő szilveszterig kitart a szek­rények háta mögött megbújva. Az építőkockákat át kell számozni Salgó László szerint elsőként a szervezet finanszírozásának módját kell rendbe rakni Salgó László országos főkapitány, Sutka Sándor, Hajdú-Bihar megye főkapitánya és Göttlinger József saj­tóreferens Fotó: Iklődy János Ratalics László Debrecen (IM) - Sem futó­bolond, sem az a fajta jezsui­ta nem vagyok, aki a szemé­ben égő fűztől mást nem vesz észre. De ez a kormány nem kíván­ja a régi módon tovább szponzo­rálni a rendőrség hiánygazdálko­dását - jelentette ki Salgó László országos rendőr-főkapi­tány, amikor szombaton Debre­cenben interjút adott az Inform Média lapjainak. IM: Mi a következő évek közbiztonsági koncepciójának a lényege? Mit érezhet ebből a falusi, és mit a nagyvárosi ember? Salgó László: A gyakorlat sze­rint a költségvetés tíz éve folya­matosan eleve alultervezett, min­denki tudja, hogy teljesíthetelen. Az esztendő végén aztán más for­rásból befoltozzák a hiányt. így aztán az első fél évben a refor­mok helyett takarékossági cso­mag jött, mellyel a rendőrség működőképességének megtartá­sát céloztuk. Csak ezután indul­hatnak a szervezet megújítását célzó programjaink. A bázis ala­pú büdzséről át kell térnünk a feladatalapú költségvetésre. Akár egy étlapon: listázva lesz­nek a rendőrségi feladatok, köz­tük azok is, melyeket a törvény az elmúlt években létszám és pénz nélkül passzírozott a szer­vezethez. Normatív alapon kiszá­mítják, hogy mi mennyibe kerül és így tervezhetővé válik: adott évben mire futja a ráfordított anyagiakból. A rendőrség szer­kezetileg szinte semmit sem vál­tozott az elmúlt ötven évben. Ám a közigazgatás manapság egyre inkább régiókról és kistérségek­ről szól, s nekünk igazodnunk kell mindehhez. Az építőkoc­kákat nálunk is át kell számoz­ni, és a megyék helyébe - most még ez az alap - a kapitánysá­gok lépnek. Szeretném átformál­ni a rendőrség külcsínyét: nem elsősorban a külső kommuniká­cióra gondolok, hiszen egy rus­nya színész bármennyi sminket is ken az arcára, sohasem lesz Brad Pitt. Nem kívülről kell koz­metikázni, hanem belülről erősödni. Senkinek sem lehet jó véleménye a szervezetről, ha az csupa rosszat sugároz magából. Hogy nincs önbizalma. Hogy elé­gedetlen magával. Hogy panasz­kodik. Olyan ember vagyok, aki a fél pohár víznek is tud örülni, szemben akikkel azért nyávog­nak, hogy a másiknak miért van teli. Vagyunk annyira erősek, hogy ezt a programot elindítsuk. IM: Hogyan kívánják elérni ezt a szemléletváltást és azt, hogy az emberek ne tarthassák okkal korruptnak az egyenru­hások egy részét? Elég ha csak arra gondolunk, hogy nemrég épp Ön ért tetten gyanús körül­mények közt bírságoló rend­őröket... S. L.: Sosem fogom bejelente­ni, hogy a rendőrség kultúravál­tása megtörtént. Hiszen emlék­szem: amikor közölték, hogy a szocializmust felépítették, akkor mi is sürgősen elmentünk vala­hova röhögni. Jelenleg azon va­gyunk, hogy az emberi teljesít­ményt konkrét számadatokkal is mérni képes minőségfejlesztési programot mindenütt ismerjék meg. Ez a több megyében már jól bevált, a gazdasasági életből hozzánk került módszer a siker egyik záloga: az alkalmazásával kimutatott hibákat a kellő tré­ningekkel, foglalkozásokkal or­vosolhatjuk. Ami a korrupciót il- leti: szigorú jogszabályokra, pa­rancsnoki példamutatásra, figye­lemre, ellenőrzésre van szükség. A jelenség évek alatt fészkelte be magát, ezért az a hiteles ha azt mondom: szintén évekig kell még szorítani a fogunkat miatta és sose szabad az embereknek hazudni. Se befele, se kifele. Azért né feledjük: a törvénysértő rendőröket általában törvény- tisztelő társaik buktatják le. IM: Milyen változást hoz a rendőrség életébe az uniós csatlakozás? S. L.: Az uniós csatlakozás minimális változást hoz. Az EU- gyakorlatot jól ismerő szakem­berként mondom, hogy számot­tevő információs űr van a hiva­talos nemzetközi megítélésünk, és a mi társadalmunk unióval kapcsolatos meglátásai között. Áz unió nem szól bele apró rész­letekbe. A rendőrségünk ottani megítélése kiváló, a legjobb a csatlakozni kívánó volt szocialis­ta országok közül. Azért a szer­vezett bűnözésre adott magyar válaszokra akadnak kritikai észrevételeik: így az Országos Rendőr-főkapitányságon belül emelnék a pénzmosással, a kábí­tószerrel, és az emberkereskede­lemmel kapcsolatos bűnüldözők számát. Névjegy Salgó László, Magyarország rendőr főkapitánya Születési hely, idő: Hódmezővásárhely, 1951. október 13. Családi állapota: nős, három gyérek édesapja Iskolái: rendőrtiszti főiskola, József Attila Tudományegyetem jogi doktora, és ügyészi szakvizsgával is rendelkezik Karrier: 1987-89 között a makói rendőrkapitányság vezetője, 1989-97 Csongrád megye rendőrfőkapitánya, 1997-2001 között diplomata a Hágai Magyar Nagykövetségen, 2001. december 1-jétől Tolna megye rendőr- főkapitánya, majd 2002. június 3-án a miniszterelnök országos rendőr- főkapitánnyá nevezte ki. Fél évszázadra emlékeztek Nyírteleken Élni tudtak az önállósággal, s ezt mutatja az a fejlődés, amelyet elértek Együtt az egykori és a mai vezetők Fotó: Sipeki Péter Nyírtelek (D. M.) - Ötven év az ember életében hosszú idő, egy településében mind­össze egy pillanat az egész. Az évszázadokon át Nyíregy­házához tartozó 15 tanyabokrot 1952-ben szervezték egy közigaz­gatásilag egységes községgé. En­nek Királytelekpuszta, a mai ne­vén Nyírtelek lett a központja. (A Király név használatát az ak­kori megyei vezetés nem engedé­lyezte.) Á Dessewffyek egykori birtokához tartozó lakóhely jelentős történelmi múlttal ren­delkezik: a tárgyi emlékek alap­ján több mint hatezer éve lakott, s az írásos források pedig már 1213-ban említik. Megfordult itt tatár, török, német, muszka, köszönhetően annak a fontos út­nak, mely Erdélyből, Kárpátaljá­ról vezetett erre a Tokaji rév irá­nyába. Legalább háromszor pusztult el, s épült újra. Töretlen fejlődés S hogy élni tudott az önálló­sággal, mutatja az a fejlődés, me­lyet az elmúlt fél évszázad alatt elért. Szinte a semmiből épült ki az intézményrendszer, az infrast­ruktúra (villany, út, víz, gáz). Üzemek telepedtek meg, munkát adva az embereknek, de itt ka­pott helyet a honvédség, mely az ötven év alatt fontos szerepet ját­szott a község életében. Mára a több mint hétezer lelket számlá­ló Nyírtelek nagyközség lett, s ha a fejlődés ilyen töretlen ma­rad, teljesül az itt élők vágya, egy kertvárossá növi ki magát. Mindezekről azok az előadók beszéltek, akik a szombati jubi­leumi emlékülésen tájékoztatták a meghívott egykori vezetőket, a lakóhely életében fontos szerepet vállaló személyiségeket. A mai­ak kötelessége köszönetét mon­dani az elért eredményekért, az önzetlen szolgálatért, s tovább vinni a stafétát, hogy ötven, száz év múlva az utódok hasonlóan gondoljanak ránk - fogalmazott Magyar László polgármester. Majd egy H. Németh Katalin gra­fikus művész által készített - a község értékeit megörökítő - Emléklappal köszönte meg az elődök munkáit. Ez alkalommal avatták fel a községháza folyosó­ján elhelyezett Arcképcsarnokot is, amely emléket állít az öt év­tized alatt működő tanácselnö­köknek, polgármestereknek, akik közül bizony már hárman nem lehettek jelen az ünnepsé­gen. A „hivatalos” programot követő beszélgetésen a régen lá­tott munkatársak, barátok eleve­nítették fel a múlt történéseit, meséltek, anekdotáztak, s arra biztatták a jelen vezetőit, ha gondjaik vannak, kérjék bátran a segítségüket, a tanácsaikat. Sátoriak szilvesztere Nyírbátor (KM) - Pezs­gővel, tűzijátékkal ünnepük a szilvesztert a nyírbátori­ak. A város vezetői a Sza­badság térre várják a város lakóit december 31-én 21 óra 45 perckor, ahol egy kö­zös, nagy újévi köszöntőre kerül majd sor. A szervezők azt kérik, jöjjön mindenki, aki ráér, nemcsak a szűk körben, vagy egyedül lévők­re, de a nagyobb baráti tár­saságokra is feltétlenül szá­mítanak. A város vezetői ezzel egy új hagyományt szeretnének teremteni, elér­ni azt, hogy a település la­kói minden évben együtt, a város főterén koccintsa­nak az új esztendőre. Hirdetés ___________________________________________ Sikerekben gazdag, boldog új évet kíván az Inter Európa Bank Rt. A .SWfHlIft IÍMT csoport társult fajaja • 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118

Next

/
Thumbnails
Contents