Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-21 / 297. szám
2002. december 21., szombat KetetwMftgyazország KÖZBIZTONSÁG /I5 ♦ 0 Autólopás. Pénteken reggel jelentette a tulajdonos a rendőrségen, hogy éjjel ellopták a Nyíregyháza, Botond utcán parkoló autóját. Az autó bordó metál színű VW Passat Combi, rendszáma E- 08146. Aki tud a járműről, vagy eltűnése körülményeiről, hívja a Nyíregyházi Rendőrkapitányságot a 42/524-600 telefonszámon, vagy tárcsázza a 107-es segélyhívót. 0 Karambol. Nagyhalászban péntek délután két személygépkocsi összeütközött. A figyelmetlenségnek három könnyű, két súlyos sérültje lett, akiket a mentők a kórházba szállítottak. 0 Szomorú statisztika. Az elmúlt héten bekövetkezett 376 közúti közlekedési balesetből 24 halálos kimenetelű volt, 125 súlyos, 227 pedig könnyű sérüléssel járt. Megállapítható, hogy a halálos baleseteknél közrejátszott, hogy a sofőrök nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedtek. Né- hányuknál az ittasság is szerepet játszott. * Öreg határőr nem vén katona Nyírbátor (T. J.) - Hetvennél is több nyugállományú határőr, közalkalmazott és hivatásos gyűlt össze egy kis tanácskozásra Nyírbátorban nemrég. Amint számba vették egymást a rég nem látott ismerősök, elült a zsibongás, Szepesi István dandártábornok, a Nyírbátori Határőr Igazgatóság vezetője köszöntötte az idős kollégákat. Az üdvözlő szavakat követően Bánhegyi János ezredes, rendészeti és Szabó János ezredes, gazdasági igazgatóhelyettes tájékoztatta a régi bajtársakat az igazgatóság jelenlegi helyzetéről, a Schengeni határ őrizetének jövő lépéséről, valamint a felkészülési időszak feladatairól. De nagy érdeklődéssel hallgatták Fekete Béla őrnagyot, aki a humán terület helyzetéről, ezen belül is kiemelten az üdülési lehetőségekről szólt. Kicsúszott Nyíregyházán a Tó utcában haladt egy tehergépkocsi a Simái út irányába. A kereszteződésben ugyan fékezett, hogy elsőbbséget adjon a keresztirányú forgalomnak, ám a tehergépkocsi a havas, jeges úton becsúszott a kereszteződésbe. Éppen akkor ott közlekedett szabályosan egy Opel típusú személygépkocsi, amivel összeütközött. Személyi sérülés nem történt, viszont a személygépkocsiban jelentős kár keletkezett. Az eset is figyelmeztet, hogy még a rutinosabb sofőröket is megtréfálja a havas, jeges fit. Közlekedjenek óvatosabban! Fotó: Pusztai Sándor Gagyival házalt két csaló Nyírbátor (KM) - December 17-én két ismeretlen nő a lakásba becsengetve aranynak látszó ékszereket kínált egy nyírbátori nyugdíjas asszonynak. A sértett két nyakláncot és egy karkötőt vásárolt 30 ezer forintért, ráadásnak pedig még két nyakláncot kapott. A hölgy két nappal később ékszerészhez vitte a megvett tárgyakat, melyekről kiderült, hogy értéktelen hamisítványok. A Nyírbátori Rendőrkapitányság csalás vétségének alapos gyanújával indított nyomozást az ismeretlen tettesek után. Ezek a személyek gyakran árulnak értéktelen, vagy rossz minőségű terméket. Nem ritka az sem, hogy idős emberekhez kéredzkednek be különböző ürügyekkel, majd a sértett figyelmét elterelve meglopják. Őrizetben az emberölés gyanúsítottja Nagyhalász (KM) - A megyei Rendőr-főkapitányság az elkövetés napjának estéjén őrizetbe vett egy 20 éves, büntetett előéletű férfit, aki alaposan gyanúsítható, hogy csütörtökön reggel olyan súlyosan bántalmazott egy 63 éves asszonyt annak nagyhalászi lakásán, hogy a nő életét vesztette. A gyanúsított tagadja bűnösségét, de a helyszínről indított rendőrkutya addig a közeli házig követte a nyomot, ahonnan az ittas fiatalembert elő is állították. A megtartott házkutatás során lefoglalták azt az elrejtett ruhát, melyben a nyomozati adatok szerint a gyilkosságot elkövette. A ruházat szakértői vizsgálata folyamatban van. A bűncselekmény indítéka egyelőre tisztázatlan, az eljárást a rendőrség emberölés alapos gyanújával folytatja. Betörök a templomban Vásárosnamény (KM) - December 19-én, a koradélutáni órákban illetéktelen személyek hatoltak be a vásárosnaményi római katolikus templomba, majd éjjel Ilken bort loptak. A tettesek a nyitott bejárati ajtón mentek be az előtérbe, majd a vasrácson átmászva jutottak a belső terembe. Az itt talált, összesen 76 ezer forint értékű kegytárgyakat három reklámtáskába pakolták, de csak a térelválasztó rácsig vitték, valamint összetörtek egy 40 ezer forint értékű, 50 cm magas feltámadási szobrot. Ugyanezen a napon éjjel a közeli Ilken egy magánházba is betörtek, felfeszítették a pincét, és egy korábban lopott kannába öt liter vörösbort fejtettek. A kerítésen kimászó két 25 éves helybeli nőt a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság járőrei tetten érték. A nyomozás jelenlegi állása szerint a bortolvajok gyanúsíthatok a templombetöréssel is. A két nő egyike hasonló bűncselekmények miatt már volt büntetve, őt őrizetbe vette a rendőrség. Tízmilliós lopás a vasúti vagonokból Záhony (KM) - A Záhonyi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, aki december 11-ét megelőzően csaknem tízmillió forint értékben műszaki cikkeket tulajdonított el egy vasúti kocsiból. A szerelvényt Budapest-Józsefváros és Záhony állomások között nyitották fel, pontosan nem meghatározható időben és helyen, ami nagyban nehezíti a nyomozást. Hirdetés Nyerje meg újévi aj ándékát a Vasárnapi Kelettel! A játék 2002. december 8-tól december 29-ig tart. Ez idő alatt a Vasárnapi Keletben négy hétvégén megjelenő számozott nyereményszelvényt kell kivágni, majd egyszerre a 4 db szelvényt egy borítékban kérjük a 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. címre elküldeni. A beküldés határideje 2003. január 3., péntek. A beküldők között kisorsolunk: 2 db Domino kártyás mobiltelefont. A nyertesek névsorát a Vasárnapi Kelet 2003. január 5-ei számában közöljük. Idesíel a Kapcsolat WESTEL ÜZLETEK: Nyíregyháza, Országzászló tér 10. (42)314-432, (30)9431-900, Szarvas u. 2-4. (42)315-674, (30)900-9036 h ü