Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-18 / 294. szám
2002. december 18., szerda Keiet**Mafy&i®máf ÉGTÁJ /7 Nyírségi kiadás HÍREK- - S"'J - 0*3*3">* 0 Diákok műsora. A nyírpazonyi Színi Károly Általános Iskola december 20- án 11 órától rendezi meg az iskola aulájában karácsonyi műsorát. 0 Ünnepi vacsora. Hagyomány már a kállósemjéni általános iskola és diákotthon életében, hogy a téli szünet előtt az általános iskola tantestülete és a szülői munkaközösség karácsonyi ünnepséget rendez. Az idén december 19-én 16 órakor kezdődik az ünnepség az általános iskola tornatermében, amelyet majd vacsora követ. 0 Hangverseny. Az újfehértói görögkatolikus templomban december 19-én 17 órától rendezik meg a település hagyományos karácsonyi koncertjét, amelyen az Erkel Ferenc Általános Iskola diákjai, valamint az újfehértói Zeneiskola és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai játszanak. Falukarácsony Tiszarádon Tiszarád (KM) - Tiszarád fiataljai úgy döntöttek, hogy összefogják a település lakosságát, s falukarácsonyt rendeznek. A rendezvénnyel egyrészt az a céljuk, hogy örömet szerezzenek, másrészt pedig szeretnék közelebb hozni egymáshoz a fiatalokat és az időseket. A tiszarádi falukarácsony december 21-én, szombat délután lesz 15 órától az iskola tornatermében. A 14-18 éves ifjak szeretnének részt venni a község közösségi életében, szeretnének részt venni például a szépítésében is. Igaz, az előzményekhez tartozik az is, hogy az önkormányzat pályázat révén 300 ezer forintot nyert ifjúságszervező programra a Mobolitas Éaszak-alföldi Regionális Ifjúsági Irodától. Az elnyert támogatásból valósították meg azt az egyéves szervező-menedzserképző tanfolyamot, amelynek az előadója Varga Maliid, aki egykoron a millenniumi kormánybiztos mellett dolgozott. A célok között szerepel, hogy a baráti kör a jövő év májusára ifjúsági szervezetté alakuljon, s akkor a fiatalok is pályázhatnak önmaguknak különböző anyagi forrásokra. Két templomban is énekelnek Nagykálló (KM) - Hagyomány már a nagykállói Canterella női kar életében, hogy a karácsonyhoz közeledve ünnepi hangversenyt ad a városban. December 22- én két alkalommal is szerepel a művészeti együttes. A nagykállói református templomban a délelőtti istentisztelet után, 11 órától ad egy rövid koncertet az énekkar. A római katolikus templomban a karácsonyi koncert 18 órakor kezdődik, M. Bódi Viktória karnagy vezetésével reneszánsz motetták és karácsonyi dalok csendülnek majd fel. Orgonán közreműködik Jeneyné Právicz Julianna. Diákok a színpadon. Kálmánházán a községi rendezvényeken gyakran szerepelnek a Benedek Elek Általános Iskola diákjai. A közelmúltban az idősek ünnepségén kedveskedtek műsorukkal a vendégeknek a fiatalok Fotó: M. Magyar László Csipkerózsik&álomból ébredt az épület Az új tulajdonosnak köszönhetően napjainkban ismét régi fényében pompázik a ház Régi fényében pompázik ismét az épület Fotó: M. Magyar László Újfehértó (KM) - Nem sok mindenről mondhatjuk el, hogy kilencven éves korában legalább olyan szép, mint elkészültekor. Nos, Újfehértó lakossága ünnepelhet és joggal örülhet, hiszen a város egykori kultúrpalotája Csipkerózsika-álmából felébredve ismét a köz javát szolgálja - megszépülve. Az újfehértói Rio Trade Kft. a tulajdonosa az egykori kaszinó épületének, amely az elmúlt évtizedben sokféle szerepet betöltött a település életében. Hányattatott sorsa szemmel is jól látható volt, hiszen mind kívül, mind belül nagyon leromlott az állapota. Impozáns bérház A kft. vállalta a felújítását, az eredeti állapotoknak megfelelő visszaállítását, s a több éves munka napjainkra befejeződött: december 20-án 11 órakor avatják fel a Rio Trade Kft. Technológiai Inkubátorház néven újjászületett épületet. A felújítás során a földszinten üzlethelyiségeket alakítottak ki, fent pedig irodák és tárgyalók vannak, valamint az emeleten található még a 300 személyes konferenciaterem is. A kaszinó épülete a mezővárosi cím elnyerésének, a polgárosodás térnyerésének is köszönhette születését, hiszen ezek mind olyan lépcsőfokok, amelyek elvezették a XX. század elején élő újfehértóiakat a kaszinó megépítésének gondolatáig. Az újfehértói emeletes bérház építése a vállalt határidőre, 1911. október 1-jére befejeződött. A munka ütemével nemcsak a vállalkozó, Baruch Jenő, de az elöljáróság is elégedett volt. Történelmi változások A korízlésnek megfelelő, eklektikus homlokzatú, impozáns bérház a település leglátványosabb épülete lett, amely külsejével és arányaival egy csapásra megváltoztatta Újfehértó központi terének hangulatát. Az épületben volt többek között étterem, borozó, kávéház, valamint rendelkezett Újfehértó kulturális életében óriási változást hozó díszteremmel és könyvtárral is. A díszteremben voltak színházi előadások, tánc- tanfolyamok és egyéb bevételes rendezvények. A történelmi változásokkal együtt változott a kaszinó épületének funkciója is: 1944 tavaszán a zsidó lakosságot őrizték itt, 1948 után egy részében szükséglakásokat alakítottak ki, majd a Földműves Szövetkezet és az ÁFÉSZ használta. Mint már említettük, pár éve lett az új tulajdonos a Rio Trade Kft., amelynek köszönhetően napjainkban ismét régi fényében pompázik az épület a helybeliek és a városba látogató idegenek nagy örömére. Mint Juhász Miklós inkubációs menedzser lapunknak elmondta, az új elnevezés arra utal, hogy az épület az átalakítás után inkubációs feladatokat is ellát. Vállalkozásokat segít üzlethelyiséggel, valamint a jogi, vállalkozásszervezői és könyvelői szakértőit igénybe vehetik a kistérség vállalkozói. Kistérséget írtunk, ugyanis Újfehértó mellett Kálmánháza, Érpatak, Téglás, Hajdúdorog, Hajdúnánás, Hajdú- hadház, Nagykálló, Geszteréd, Biri vállalkozóit szeretné összefogni és segíteni. Fenyőfa az udvar dísze Önerőre pályáznának Beszterec (KM) - A napokban fenyőfát állítottak fel a beszte- reci Móricz Zsigmond Általános Iskola udvarán. Hagyomány már az intézmény életében, hogy a diákok díszítik fel a saját két kezükkel készített díszekkel. Az esNapkor (KM) - Karácsonyi hangversenyt rendeznek a napkori katolikus templomban december 21-én 17 órától. A műsorban fellépnek a nyíregyházi Eötvös József Általános ti órákban kivilágítva várja a községben sétálókat, hogy gyönyörködhessenek benne. A tervek szerint vízkeresztig, vagyis január 6-áig lesz ideiglenes éke a településnek az iskolai karácsonyfa. Iskola és Gimnázium tanulói, a Vikár Sándor Zeneiskola növendékei, a Piccoli Archi Zenekar. Karigazgató Molnár Ágnes és Nagyné Ligeti Edit, vezényel Tóth Nándor. Tiszarád (KM) - Térségünk egyik legkisebb települése Tiszarád, az állandó lakosainak száma 540 fő körül van. A rendszerváltás előtt Vasme- gyerhez tartozott, 1991 januárjától azonban ismét önálló község önálló képviselő-testülettel. Az önkormányzatot a megalakulás óta Papp Endréné polgármester vezeti. A település gazdálkodása 1997-ig zökkenőmentesnek mondható, abban az esztendőben azonban már forráshiánnyal kellett számolnia az önkormányzatnak. Attól az évtől kezdve halmozottan hátrányos településként „önhikis” támogatást igényel a település, hiszen a fedezet nem volt elég az intézmények működtetéséhez, a kötelező feladatok (egészségügyi ellátás, közvilágítás, ivóvíz) ellátására. Épp ezért fő célként nem is lebeghet más a képviselő-testület előtt, mint az önállóság és a működőképesség megtartása. A nehézségek ellenére sem mondanak le azonban a fejlesztésekről. Az önkormányzat fel szeretné újíttatni az 1926-ban és az 1960-ban épült iskolai épületeket. Az egyikben a tornaszoba található, a másikban pedig az 1- 4. osztályos gyermekek tanulnak. Mint Papp Endréné polgármester lapunknak elmondta, nagyon reménykedik abban a kormány- programban, amely szerint a kistelepülések önerőre is pályázhatnak. Ha ez valóban megvalósul, akkor a kistelepülésen élők sem érzik majd magukat harmad- negyedrangú polgároknak. Összefogtak négyen Az önkormányzat a szennyvízcsatorna-hálózatot is szeretné kiépíttetni. Korábban már készítettek kistérségi pályázatot Vas- megyerrel, Tiszatelekkel, Beszte- reccel közösen, de pályázatukat elutasították. Címzett támogatásra ismét beadják pályázatukat, s ha megkapják, igénylik a többi támogatási lehetőséget is (környezetvédelmi alap, területfejlesztési alap, halmozottan hátrányos kistérség, pályázat az önerőre). Figyelemmel kísérik továbbá a SAPARD és az Európai Unió azon programjait is, amelyeket egy kis település is meg tud valósítani. Szárnyalnak a dallamok Hétvégi készenléti, orvosi ügyeletek térségünkben BAKTALÓRÁNTHÁZA: - Az állatorvosi ügyeletes december 21-én és 22-én dr. Horváth Zoltán (Baktalórántháza, Szent István u. 7/a., tel.: 352-325, 06-20/9539- 687). TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni út 102., tel.: 460-764. DEMECSER: - Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Phrakonkham Seng (Demecser, Dózsa tér 25., tel.: 233-004, 06/30/9534-367). IBRÁNY: - Orvosi ügyelet az egészségügyi központban (Árpád u. 25.) van a hét végén (tel.: 200- 118). A gyógyszertárban (Árpád u. 20.) is folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni út 102., tel.: 460-764. A TITÁSZ nyíregyházi hibaellátó ügyeletének telefonszáma ingyenesen hívható éjjel-nappal: 06-80/210-310. A Nyírségvíz Rt. ibrányi alközpontjában hibabejelentés, ügyfélszolgálat, bekötésmegrendelés munkaidő alatt (7 órától 15.20 óráig) a 200-688-as telefonszámon. A kótaji vízmű száma: 06/20/964-1743. A tiszateleki vízmű telefonszáma: 06/20/964- 1714. Munkaidő után a mindenkori készenlétes dolgozó a 06/20/964-1713-as számon érhető el. A központi hibabejelentő száma: 310-456. Az ibrányi körzetben az ügyeletes állatorvos a hét végén dr. Vén Ferenc (Kótaj, Hunyadi út 11., tel.: 208-627, 06-30/375-7110). MÁRIAPÓCS: - Orvosi ügyeletet az egészségügyi központban (tel.: 385-780) tartanak a hét végén. Áramszünet esetén a mátészalkai kirendeltség hívható a 06/44/311-211-es számon, gyógyszertári ügyeletet Nyírbátorban tartanak. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 102., tel.: 460-764, 460-400 ). Az állatorvosi ügyeletes dr. Vágó László (Nyírbátor, Császári út 17., tel.: 281- 091, 06-30/2070-690). RAKAMAZ : - Az ügyeletes háziorvos a hét végén dr. Harsányt Béla (Rakamaz, Ady Endre út 84., tel.: 570-306). A tokaji gyógyszertár az ügyeletes (Tokaj, Kossuth tér 14., tel.: 06-47/352- 052). A rakamazi körzetben az állatorvosi ügyeletes dr. Sója Gyula (Gávavencsellő, Toldi út 47., tel.: 206-015, 06-20/316-5036). NAGYKÁLLÓ: - A központi orvosi rendelőben (Szabadság tér 2., tel.: 263-408) folyamatos az ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: Nyíregyháza, Debreceni u. 102. tel.: 460- 764, 460-400. NYÍREGYHÁZA: - A nagy- cserkeszi ügyeleti kör állatorvosi ügyeletese dr. Nagy István (Kálmánháza, Arany J. u. 6., tel.: 406-060, 06-30/9434-782). TISZA VASVÁRI: - A központi orvosi rendelőben (Kossuth u. 10.) folyamatos a hétvégi ügyelet. TIGÁZ-ügyelet: munkaidőben az (52)381-964-es, munkaidőn túl az (52)476-444-es számon lehet a hibát bejelenteni. Az állatorvosi ügyeletes a hét végén dr. Ardai Gábor (Tiszaeszlár, Rákóczi út 94., tel.: 723-632, 06-20/4101-177). ÚJFEHÉRTÓ: - Orvosi ügyeletet tartanak az orvosi rendelőben (Bartók B. p.16.). A Remény Patika az ügyeletes. TIGÁZ- ügyelet: munkaidőben az (52)372- 409-es, munkaidőn túl az (52)476- 444-es számon lehet a hibát bejelenteni.