Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-18 / 294. szám
2002. december 18., szerda Kelet* Magyarország HÁTTÉR / 3 HÍREK Tárlat. A nyíregyházi Városi Galéria Pál Gyula Termében december 18-án 16 órakor nyílik meg Gádor Magda szobrász- művész tárlata, amelyet Papp D. Tibor ajánl a közönségnek. 0 Fogadóóra. Dr. Gere Zoltán r. alezredes, a fehérgyarmati rendőrkapitányság vezetője december 19-én 10-12 óra között hivatali helyiségében fogadóórát tart. 0 Ajándékcsomag. A Segítő Kezek Egyesület a demecseri művelődési házban szombaton este 18 órakor százötven élelmiszer-csomagot nyújt át a rászorulóknak. NÉZŐPONT • j j' j -j j j j j j j j Jjj j yj j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j j'j j j j j j j-j j j« Nyom nélkül nem Szőke Judit Az utca hajnali derengésében az erkélyről láttam meg a férfit, amint egyik lábáról a másikra állva, balra-jobbra toporogva várakozott a villanypózna alatt. Feje magasságában hol oldalra, hol lefelé mozdult a parányi parázs. Milyen nehezen ébred a város havazáskor! Az enyhülő levegő a paplan alatt tartja az embert. Az úgyfelejtett karácsonyi villódzók már csak fáradtan pislákoltak az ádventi hangulatban, de számára a várakozás hamar véget ért, megjött, aki miatt a hóban ácsorgóit. S nekünk vajon mi, vajon ki jön meg az év hátralévő napjaiban? Tudunk-e ünnepelni egészen? Öltünk-e fekete ruhát? Végigsimítjuk-e hajunkat vizes kefével? Megtisztálkodunk-e belülről is? Lesz-e az ünnepünkben tánc, vad és varázsos? És válogatott étkek? És feledkezést nyújtó italok? Rátalálunk-e benne a hetedik napra, a megszakításra, a kikapcsolásra, az áhítatra, a feltételnélküliségre? Pihenni kellene, kicsit kiengedni. Ahogy a fagy kényeztet néha-néha. A legtöbb ember csak akkor pihen meg, ha beteg. A túlfűtött kedélyekre lázat küld az élet, hogy kissé megnyugodjunk. A habzó szájú, nyavalyatörős indulat karácsony közeledtén lecsillapodik, a nyegleségből, gyávaságból induló sértegetés megbicsaklik, a természet is fékezni kezd, beburkolózik, magába fordul - mi is összébb húzódunk, egymáshoz bújunk. Aki világot szabdalni, rejtekből kitörni akar, elfárad, s elpilled a lomha, a cinikus is^Ám kifényesednek a csillagképek, felderülnek az arcok, a gyertyafény pislákolása el lágyítja a legkérlelhetetlenebb tekintetet is. Mindannyiunkat hatalmába kerít a féltés. Tudom, miért piros betűsek az ünnepek. Mert a szeretet piros, a szomorúság halványkék. Mert az ünnep az élet rangja. Fel kell rá készülni testben, lélekben. Én mindenesetre bevittem az erkélyről a hurkát. N4ár a kolbászért nyúlva megláttam a férfit - megérkezett a társa. Autójuk kereke párhuzamosan olvasztotta a havat. Egyikünk sem múlhat el nyom nélkül. Rajz: Ferter János Karácsonyi Készülődés. Nyíregyházán, a Kertvárosi Csicsergő Óvodában egymástól tanulva, szülők, gyermekek és óvónők közösen készítettek ajándékdíszeket, apró ajándéktárgyakat és fenyődíszeket a közelgő karácsonyi ünnepre Éjjeli menedékhely Nyílbátorban Nyírbátor (KM - K. É.) - A képviselő-testület elfogadta a javaslatot, amely szerint a hajéktalanok átmeneti szállása helyett a jövőben éjjeli menedékhelyet és nappali melegedőt alakít ki Nyírbátor város önkormányzata. Az e célra szolgáló tárgyi feltételeket vagy egy önálló lakóingatlan megvásárlásával, vagy a lakásprogram keretében kívánja az önkormányzat biztosítani. Szó van arról, hogy a hajléktalanok átmeneti szállásán élő két család kiköltözése után megüresedett ingatlant a továbbiakban az idősgondozás céljára hasznosítanák. Szentestén félrevert harang a magány Talán attól félt, hogy az időközben bekövetkezett betegségem miatt Lefler György Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A történet akár hétköznapi is lehetne. Lehetne, ha nem annyira szívközeiben járna már az ünnep. Ám a karácsony napokon belül az otthonokba költözik, fészket rak a fenyőfákra.- A karácsony közeledtével egyre szorítóbb az érzés, mert a másoknak boldog ünnepen az embernek minden eszébe jut - temeti arcát tenyerébe a 48 éves, gyermektelen elvált asszony. - Különösen szentestén borzalmas a magány, az azt követő másik két nap talán már elviselhetőbb. Ám a szeretet, a család ünnepén felerősödik bennem a kérdés: miért a szomorúság, a bánat, az egyedüllét jutott nekem? Miért igy alakult az életem? E helyzetért csak egyedül én felelhetek? Én rontottam el? Ki rontotta el?! Mint a hóviharban a pelyhek, ügy kavarognak bennem a gondolatok, és nem, nem ül el a szél. Csak e karácsonyon, csak ezen lennék már túl! - mondta. Kitagadott A könnyeivel küszködő nő Nyíregyházán él, egy négyemeletes ház első szintjén. - Nem voltam én mindig magányos, 46 éves koromig az építőiparban dolgoztam technikusként. Az országot jártuk, mozgalmas, szép évek voltak - sorjázta, a sírásából lassan megnyugszik. - A házasságaim, sajnos nem sikerültek, az első férjem egy év után kidisszidált az országból. Azt hittem, a másodikban, mint szakmabeliben már társra találok, de kőkemény alkoholista lett. A szüléink vidéken éltek. Édesapám halála után édesanyám hozzám költözött a nyíregyházi lakásomba, pedig szívesebben maradt volna otthon, a nővére- mék közelében. Munkát vállalnék Huszonegy évet töltöttünk együtt, a mama öt éve halt meg. Amikor a kórházban feküdt, a kitűnően főző-sütő nővérem egyetlen szelet sütit sem hozott neki, arra hivatkozva, hogy az anyánk cukros. Ha olykor előfordult is vita a mamával, az mindig a nővérem és a közöttem elmérgesedő helyzet miatt volt. Tény, teljesen másmilyen a természetünk, de nem lett volna szabad, hogy ideáig fajuljon a dolog! A nővérem feljelentett, hogy állandóan zaklatom őt és a családját az éjszakánkénti telefonhívásaimmal. Emiatt az idén bírósági tárgyalás is volt, ám bizonyítékok hiányában felmentettek a szabálysértés vádja alól. Úgy gondolom, e tárgyalással sikerült elszakítania az utolsó cérnaszálat is, ami még összekötött bennünket. Talán attól félt, hogy az időközben bekövetkezett betegségem miatt az ápolására szorulok. Mert ő éppen akkor tagadott ki, amikor az első műtéten átestem. Két évvel ezelőtt, 46 évesen az utcáról vitt be a mentő a kórházba. Rövid kivizsgálás után kiderült, hogy 5 centiméteres érdugulásom van, velem született rendellenességként a nyaki és az agyi erek mintegy 60-65 százalékosak. A műtét sikerült, de a lakásból sokáig nem tudtam egyedül kimenni, mert komoly egyensúlyzavarom volt. Tavaly csípőprotézissel műtötték, ez a lábadozás is hosszú ideig tartott, illetve tart a mai napig. Két év alatt tizenegyszer voltam kórházban. A kezelések, az állandó orvosi felügyelet elvitték a tartalékpénzem. Azóta napról napra élek, vagy tartozásokból. A rokkantnyugdíjam 34 100 forint, ebből egy 35 négyzetméteres lakást tartok fenn. A rezsiköltség, a közgyógyigazolvány mellett fizetett gyógyszerek szinte felemésztik a nyugdíjamat. Az újabb betegségekre felírt gyógyszereket már ki sem váltom, mert nem tudom miből. A csípőműtét előtt az ápolására szorulok nem volt gondom, mert akkor elvállaltam pluszmunkát, takarítást, varrást, annyi elegendő volt a megélhetéshez. Mostanra viszont a kar használata elveszi a vért az agytól, ilyenkor súlyosabb a rosszullétem. Próbáltam hirdetések útján munkát találni, de azok szinte mindegyike vagy szexhirdetés, vagy emeltdíjas átvágás. Egyedül, bizakodva Ráadásul még a mosógép is most romlott el. A tartozásaim, a gyermektelenség, a nővéremmel való rossz viszony, a közelgő szeretetünnep reménytelenné tesz. Szeretnék megállni a lejtőn, nem teljesen eladósodni, egy kicsit biztonságosabban élni! Ehhez egy otthon végezhető munka lenne a legmegfelelőbb, ahol ha elfáradok, megpihenhetek. Szerencsém, hogy nagyon jó szomszédaim vannak, a régi barátnőmmel is tart a kapcsolatunk. Ezek szépek, értékesek, de egyikőjük sem a testvérem! Az ember az egyik pillanatban még fut-robotol, és nincs ideje olyan nagyon senkire, amikor pedig becsap a ménkő, és egészségét veszti, rádöbbenhet: mennyire egyedül van! De bizakodók. Addig jó, amíg az ember bízik - mondta már a lépcsőház ajtajában, búcsúzóul. ÉLETKÉPEK Gyökerek Bállá László F iatalkorunkban ritkán fordulunk elődeink felé, annál gyakrabban szerepel képzeteink világában az a Valaki, akivel majd családot alapítunk, s akinek közreműködésétől várjuk, hogy majd mi is elődei lehessünk valakiknek. Ha pedig már megszülettek a gyerekeink, gondolataink elsősorban feléjük áramlanak. Ahogy öregszik az ember, úgy kezdi egyre közelebb érezni magához őseit, elhalt hozzátartozóit. Talán azért, mert nincs messze az az idő, amikor már ő is csak az emlékek kategóriájába tartozik a megmaradottak számára. Hogy ez így van, azt a magam életének egy mozzanatából is le tudom szűrni. Mikor konfirmáció után először emeltem az ungvári templomban ajkamhoz az úrvacsorái kelyhet, még eszembe sem jutott, hogy apám, nagyapám is ebből ivott. De miért is töprengtem volna ezen? Hisz az apám élt még, együtt álltunk az úrasztalnál, és nagyapám halála óta sem telt el sok idő. De később milyen fontossá vált számomra, hogy ajakérintésük üyenkor elér hozzám! Ez ma az ünnepi szertartásnak még külön jelentőséget ad számomra. S az ősök számbavétele valahogy érdekesmód kiterjeszti a pátria, a szűkebb haza fogalmát: már ez a szó nem csupán azt a folddarabot jelenti, ahol én élek. Ha Nyíregyháza felé autózom, melegség önti el a szívem, amint az útirányt mutató táblán ezt a szót olvasom: Zemplénagárd. Ott volt református lelkész az egyik ükapám - s ezt a tényt általában, mint különösen jelentősét, közlöm az útitársaimmal. Dunapatajon kocsizom át. És nem tudom közömbösen szemlélni ezt a másoktól semmiben el nem ütő községet. Itt született anyai nagyapám. Mikor egy delegáció tagjaként elkerültem Rozsnyóra, ennek azért volt számomra jelentősége, mert itt érettségizett az apám. S olyan elfogódottan álltam percekig a gimnázium épülete előtt, mintha a sixtusi kápolnát bámulnám, és talán oktondi módon annak a szellemiségét próbáltam megidézni, aki itt koptatta az iskolapadokat. Hát gyökereim íme kiterjedtek Dunapataj, Rozsnyó, Zemplénagárd felé, de ugyanígy elágaztak még két zempléni faluba, Imregre és Vékére, ahol a dédapám és a nagyapám töltötték életüket, mint kántortanítók, behálózzák anyám szülőhelyét, Kassát és az ő anyjának Lőcséjét, no és azt a soksok falut és várost, ahol valaha az őseim születtek és éltek, sőt, mintha ezek a gyökerek kiterjednének már elfelejtett elődök, előttem ismeretlen szülő- és lakóhelyei felé is, s engem valami különös, talán megmagyarázhatatlan biztonságérzettel tölt el, hogy mielőtt végképp eltávoznék erről a földről, őseim révén üyen szik- laszüárdan állok rajta. Aranylakodalom. A napokban ünnepelte ötvenedik házassági évfordulóját Nyíregyházán Bánszki Márton és felesége, Tomasovszki Ilona. A házaspárt a jeles esemény alkalmából lánya, veje és két unokája, valamint a család köszöntötték
