Kelet-Magyarország, 2002. december (62. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-11 / 288. szám
2002. december 11., szerda MINDENFELŐL /2 RÖVIDEN 0 Göran Persson svéd kormányfő kedden Stockholmban fogadta a hivatalos látogatáson Svédországban tartózkodó Medgyessy Péter miniszterelnököt; rövid tárgyalásukon elsősorban a csatlakozási tárgyalásokat lezáró hét végi koppenhágai EU-csúcstalálkozóról volt szó. Maradnak a kisgazdák a Fidesz-frakcióban Budapest (MTI) - A Fidesz-frakció kisgazda tagozata nem kíván kilépni a képviselőcsoportból, és a közös Fidesz-kisgazda program érdekében fog tovább dolgozni. Túri-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) elnöke elmondta, a tagozat ülésén mind a tizenegy tag megerősítette, hogy nem kívánja elhagyni a Fidesz- frakciót. Közölte: a frakció kisgazda tagozatának csak az egyesülethez tartozók lehetnek tagjai. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy különböző nyilatkozatok hangzottak el egy kisgazda frakció lehetséges megalakulásáról. Kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Balogh Gyula (Fidesz) helyezte kilátásba a frakcióalakítást. Megjegyezte, hogy Balogh Gyula nem tagja a Kisgazda Polgári Egyesületnek. Réti Miklós, a Független Kisgazdapárt elnöke egy sajtótájékoztatóján korábban úgy vélekedett, hogy a pártnak már vannak képviselői a jelenlegi parlamentben. Választanak. Nemcsak Kasmírban, de India más régióiban sincs nyugalom: előbbi államban tegnap egy tüntető felgyújtotta magát, Gujarat államban erőszak is kíséri a lelkes választási kampányt Fotó: EPA LAPSZEMLE Tartanak a leendő határoktól London (MTI) - A kiskunhalasi határőrlaktanyában készült riportban mutatja be a Financial Times, milyen problémákkal kell szembenéznie a határellenőrzés területén a kibővülő Európai Uniónak. A brit üzleti körök lapja rámutat arra, hogy Magyarország az egyik legnépszerűbb közép-európai tranzitútvonal a nyugat felé tartó illegális bevándorlók számára, és a határellenőrzés megszigorítása sem jelent visz- szatartó erőt számukra. Idén 2487 illegális bevándorlót fogtak el ezen a határszakaszon, szemben a tavalyi 399 személlyel. Többségük olyan térségekből érkezett, ahol ingatag a helyzet, fennáll a háború veszélye. A Közép-Európán keresztül történő illegális bevándorlás ilyen hatalmas mértékű megnövekedése a térségbeli határok biztonságát kulcskérdéssé tette az EU számára. Kertész Imre átvette a Nobel-díjat Az egyén nem hajlandó feladni személyes akaratát és beleolvadni egy kollektív identitásba Az első magyar irodalmi Nobel-díjas, aki - mint első oldalunkon olvasható - tegnap vette át elismerését, negyven éven át egy apró garzonban élt feleségével, s önkéntes börtöncellájában zenés komédiák és bulvárdarabok írásával kereste kenyerét Budapesten. Ahogy a spanyol El Paísnak nyilatkozta: Mindig úgy éltem magamban, mint egy idegen, mindig kényszerítettek, hogy valami legyek vagy valami ne legyek. Először elvittek Auschwitzba, mert zsidó vagyok. Aztán a kommunista diktatúra alatt is olyan életet éltem, amely nem az enyém volt. Bár meg kell mondanom, hogy eléggé kényelmes tapasztalat volt, egészen addig, amíg el nem döntöttem valamit. Úgy döntöttem, hogy szabad vagyok és hogy írok, és ezzel elkezdődtek a bajok. Az a legérdekesebb, hogy az út Stockholmba vezetett. Ez nem volt benne a pakliban. A Svéd Akadémia a 2002. évi irodalmi Nobel-díjat Kertész Imrének ítélte munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben. Kertész Imre írói műve annak a lehetőségét vizsgálja meg, lehet-e még egyénként élni és gondolkozni egy korszakban, melyben az emberek egyre teljesebben alávetették magukat a társadalmi hatalomnak - szól az indoklás. KORÁBBAN 1996 - Wislawa Szymborska, lengyel költőnő és irodalomkritikus. 1997 - Dario Fo, olasz drámaíró, színész.___________ 1998 - Jósé Saramago portugál író. _______________________ 1999 - Günter Grass, német író 2000 - Kao Hszing-csien, 1988 óta Párizsban élő, francia állam- polgárságú kínai író. ____________ 2001 - Vidiadhar Surajprasad Nai- paul, trinidadi születésű brit író. PARLAMENT Nem tárgyalták. Nem szerepelt az Országgyűlés mai témái között az afganisztáni szerepvállalás, hiszen mint várható volt, a Fidesz nem járult hozzá a házszabálytól való eltéréshez. Vitáztak viszont a honatyák az úgynevezett ügynöktörvény módosításáróí. Ügynöktörvény. Az Országgyűlés megszavazta az úgynevezett ügynöktörvény módosítását. Lényegesen csökkentették azoknak a közszereplőknek a számát, akiknek múltját át kell világítani. Törölték a listáról az egyházak, a szakszervezet, a közalapítványok vezetőit, a tízezernél kevesebb lakosú települések polgármestereit, valamint a rádiók, televíziók és újságok vezető munkatársait. Az átvilágítást az eredeti kormányjavaslattól eltérően - továbbra is az Országgyűlés által választott bírák végzik majd, de nem az eddigiek. A közszereplő állambiztonsági múltja egyértelműen nyilvános adat lesz. Az MDF képviselőcsoportja nem vett részt a szavazáson. Horváth Balázs képviselő közölte: a köztársasági elnökhöz fordulnak, és kérik, kezdeményezzen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságnál a módosított ügynöktörvényről. Költségek. A 2003. évi költségvetés újból megnyitott részletes vitájában a szocialista Farkas Imre kifejtette: helyesnek tartja a kiemelten kezelt támogatásban részesülő megyék számának ötről hétre emelését. Becsó Zsolt (Fidesz) megjegyezte, hogy összegszerűen alig jut több támogatás jövőre a hét megyére, mint idén jutott ötre. Budapest (MTI) - Megérkezett az a hivatalos amerikai kérés, amelyben egy esetleges iraki akció esetén tolmácsolásra és más kisegítő feladatokra alkalmas személyek taszári bázison történő kiképzéséhez kérnek hozzájárulást. Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium kommunikációs főigazgató-helyettese az MTI-nek kedden elmondta, hogy a kérés részleteiről azután adnak tájékoztatást, miután annak tartalmát Medgyessy Péter miniszterelnök is megismeri. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kérését Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet adta át személyesen Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek kedden kora délután. A múlt heti tájékoztatás szerint az amerikai kiképző és kiszolgáló személyzettel együtt öszszesen mintegy 4500 ember tartózkodna Taszáron; az érintettek első csoportja a jövő év elején érkezne. A kiképzendők többsége az Amerikai Egyesült Államokban és Európában élő arab származású, de az USA fegyveres erőinek állományába tartozó személy. Az irakiakat amerikai katonai oktatók készítenék fel, a bázist pedig az amerikai és a magyar hadsereg közösen őrizné. fRO0 /T” Visszatérhetnek. Pakisztán és Afganisztán megállapodott abban, hogy a még pakisztáni táborokban élő 1,8 millió afgán menekült három éven belül visszatér hazájába. Amennyiben a terv megvalósul, csaknem az összes zsúfolt és egészségtelen menekülttábor kiürül Pakisztánban. Képünkön: a menekültek egy csoportja ma sem találja kielégítőnek az emberi jogok érvényesülését hazájukban Megérkezett az amerikai felkérés A Taszáron kiképzendő 4500 ember többsége várhatóan arab HÁTTÉR 13 ötös is volt már egyszerre Budapest (MTI) - Hihetetlen magasságot érhet el a magyarországi szerencsejátékokon nyerhető summa, ha több mint félévnyi halmozódás elteltével végre lesz ötös a lottón. Ám a rekord korántsem biztos. Kétmilliárd és még ötszáznegyvenmillió. Ennyi az új nyereményrekord, ha az ötös lottó soron következő telitalálatos számsorát mindössze egy szelvényen fogják a legközelebbi értékeléskor megtalálni. Ám nincs semmi garancia arra, hogy valóban több mint két és fél milliárdot nyer majd valaki a lottón. Egyszerűen arról van szó: a hosszú szünet után megtörténhet, hogy egyszerre ketten írják az öt nyerőszámot szelvényükre, s ebben az esetben az ötös lottó csúcsnyereményalapja kétfelé oszlik, de volt már 13 ötös is egyszerre a lottón, s alig 11 év telt el azóta, hogy négyen játszották meg egyazon héten a telitalálatot hozó számokat. Persze az ilyesmi ritkaság, s rendszerint akkor fordul elő, amikor az úgynevezett kedvenc számokból emel ki néhányat a sorsolóberendezés a többi közül. A játékszervezőnél pontosan tudják, hogy melyik a legnépszerűbb hat szám, miért csinálnánk hát titkot belőle? íme a választék: 3, 7, 13, 19, 21, 56. Ha belőlük állna össze a nyerő ötös fogat, külön fogadásokat lehetne kötni arra, hogy legalább kettő, de inkább még több tulajdonosa lesz a főnyereménynek. Tízezren tüntettek kedden Pozsonyban a szlovák kormány megszorító intézkedései ellen. A megmozdulásra több tízezer embert vártak: a szónokok szerint azért voltak kevesebben, mert a munkáltatók nem engedték el dolgozóikat. A tüntetők a létfenntartási költségek emelkedése és a szociális juttatások visszafogása miatt bírálták a kormányt Fotó: EPA W&hAm " Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). j.. < Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja* egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 0640/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA, Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 0652/526626. ISSN 0133-2058