Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-30 / 279. szám

2002. november 30., szombat KtteteMagyazország HAZAI TÁJAKON /4 HÍREK 0 Emlékszoba. Vásárosnamény-Vitkán, a Kölcsey ÁMK-ban megnyílt a Balázs Jó­zsef Emlékszoba, mely 8-16 óra között tekinthető meg. 0 Lelki okok. A testi betegségek lelki okairól tart (ingyenes) előadást decem­ber 2-án 17.30-tól a Törzs utcai Életmód­házban dr. Sári Erzsébet belgyógyász fő­orvos, homeopata. 0 100 forintért. A Római Katolikus Nyugdíjas Egyesület december 2-án, hét­főn 8-tól 12 óráig kedvezményes, 100 forintos ruhavásárt rendez a Főplébá­nia dísztermében, a Kossuth tér 4. szám alatt. Gajdátsy Nyíregyháza (KM - Sz. J.) - Kevés kilencéves engedett még udvariasan, férfimódra maga elé az ajtóban, de Gajdátsy Péter részéről ez a kitüntető figyelem ért. A Bem József Általános Iskola harmadik osztályosa büszkén mutatja a legfrissebb ok­leveleket, a legszebb hangú gyermeknek já­rót, melyet az iskolai népdalversenyen szer­zett, a versmondó első helyezését igazolót, és a városi helyesírási vetélkedőn nyújtott teljesítményét elismerőt. Peti - komoly arc­cal megengedi, hogy így szólítsam - mind­három tevékenységet egyformán szereti, de ezek mellett kedvence a matematika, és az összes tantárgy, naná, hiszen kitűnő tanuló. Anyukája szerint a gyerek maximalista. Ta­lán azért is választották neki a versmondó versenyen a Döbrentey Komél-féle becsvágyó csigáról szóló kedves rímest, mert egy kicsit hasonlít a főszereplőjéhez. Az okos kisfiú há­lásan gondol a másodikos tanító nénijére, Bandik Liliánára, aki a mostani osztályfő­nökének a figyelmébe ajánlotta, s aki a ta­nácsot meg is fogadta. Ő Orosz Mária. Karácsonyra sebességmérőt és csengőt szeretne a biciklijére, amit sajnos a tél kö­zeledtével már eltett pihenni, de lesz tavasz is, ugyebár... Peti életéből mostanában hiányzik a tele­vízió (amit a szülei egyáltalán nem sajnál­nak), kedvenc játékává lépett ugyanis elő az édesapja gyermekkorából való, kicsit már kopottas autópálya, a kulccsal felhúzható színes jármüvekkel. Sokáig csak áhítozott utána, mert nem volt meg a lényeg: a kulcs. De a KGST-piacon egy bácsi megszerezte ne­ki a kincset. így hát Peti maradéktalanul boldog. Tanul, versenyez és játszik - mi kell még a felhőtlen gyermekkorhoz? Péter népdaléneklő TÜSKÉS SARUK Kit riaszt a riasztó? Györke László /Aligha van annál kegyetlenebb dolog - leszámítva talán a háborút és a ter­rorakciókat -, mint amikor első álmából fülsiketítő vijjogó sziréna hangja riasztja fel az embert. A gyerekek fölsírnak, azt sem tudják, mi történt. Ha ez rendszeressé válik, akkor pedig akár idegösszeomlás is lehet belőle. Nos, szerdán hajnali fél öttől nyolcig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - mű­ködött a riasztó a Vay Ádám utca és a Nyírfa tér sarkán lévő bankban Nyíregy­házán. Ez az eset péntekre virradó éjsza­ka két alkalommal - háromnegyed egy és fél kettő között - megismétlődött. (De ez sem a második eset volt.) Érdekes mód, a kutyát nem érdekelte, miért vijjog a riasztó, ugyanis senki nem intézkedett. A rendőrség ügyeletese szerint ők nem tehet­nek semmit. Annyit azonban megpróbált kideríteni, hogy kit kellene értesíteni a rakoncátlan riasztó önhatalmú működés­be lépése ügyében. Nem sikerült. A bank ugyanis nem hajlandó sem írásban, sem szóban közölni, kihez lehet ilyen esetben fordulni. Vajon ha betörés miatt szólal meg a riasztó, akkor sem érdekli őket a dolog? Diplomahangverseny. A negyedéves ének-zene, karvezetés szakos főiskolai hallgatók a napokban a KodályZoltán Iskolában rendezték meg diplomahangversenyüket a Cantemus fiú vegyeskarának közreműködésével Fotó: Sipeki Péter ÁRFOLYAMOK Q%ereskedelmi és Q^átelbank VPu. Érvényes 2002. november 29. Valutanév vétel eladás Osztrák Schilling (100) 1679.18 0.00 Ausztrál Dollár 128.14 140.22 Kanadai Dollár 145.21 158.89 Svájci Frank 155.51 166.79 Cseh Korona 7.23 8.15 Német Márka 118.14 0.00 Dán Korona 30.42 33.62 Euro 231.06 244.38 Angol Font 358.22 384.20 Horvát Kuna 30.06 33.90 Japán Ven (100) 186.86 204.48 Norvég Korona 31.00 34.26 Lengyel Zloty 56.20 63.38 Svéd Korona 24.90 27.52 Szlovén Tolár 0.97 1.09 Szlovák korona 5.31 5.99 Amerikai Dollár 232.59 245.99 USD csekk (100) 23 259 24 599 Képességpróba a tanítói katedrán Fábián Andrea a magyarirodalom-siker után a természetismerettel kacérkodik Nyíregyháza (KM) - Ami­kor a gyerek azt kérdezi tő­lem: Andi néni, harmadik­ban is te fogsz minket taní­tani, és amikor megmondom, hogy nem, azt mondja ko­moly arccal, az baj. Az nagy baj. Meg amikor odaszalad és kérdezi, ma melyik órát fogod te tanítani, azt nem le­het megfizetni. Fábián Andrea negyedéves ta­nító szakos hallgató meséli így az élményeit, amelyek a gyakor­ló iskolában érik, s aminek azért is örül különösen, mert mindig az volt a vágya, hogy kicsi gye­rekeket taníthasson. A magyar műveltségterületet sem véletle­nül választotta: az általános is­kola hatodik osztályától osztály- főnöke, Oláh András hatására verseket írt, mert a tanár úr na- gyon-nagyon megszerettette ve­lük, a magyar irodalmat Máté­szalkán. Mindent megtettem- Nagyon ráhangolt minket, hogyan kell befogadni egy mű­vet, és ezen felbuzdulva elkezd­tem verseket írogatni. Ha öröm ért, ha bánatom volt nem el­mondtam valakinek, hanem kiír­tam magamból és megnyugodott a lelkem. Ami az iskolában történik, ar­ról szinte nem is beszél Andrea. Az természetes, tanulni kell, jól kell tanulni, csak úgy lehet jó pedagógus valakiből. Azokról a pluszmunkákról beszélgetünk, amiket csak úgy mellékesen fel­vállal.- Bármikor fordulhat hozzám segítségért bárki, mindig meg­talál. A központban vagyok, ami­kor a vizsgához kell az anyago­kat elkérni, bár csoportvezetősé­get nem vállaltam. Viszont most (ezen a héten volt) a tanítói szak­est főszervezője én voltam, azt gondolom, mindent megtettem azért, hogy minden ott legyen, minden a helyén legyen az ellá­tástól a műsoron keresztül a meghívókig minden. Arról is szót váltunk, hogy mi­ből él?- Ösztöndíjat kapok, miután egyedüli gyerekként semmilyen más támogatást nem kaphatok. A szociális járadékra vannak jobban rászorulók, legalábbis ezt az indokot kaptam. Bursa Hun- garicát nálunk Mátészalkán a polgármesteri hivatal nem ad. Szüleim nyugdíjasok, illetve in­kább szociális járadékban része­sülnek, anyukámnak jövedelem­kiegészítésként van egy kis élel­miszerboltja, de ez igencsak szű­kös arra, hogy fedezze a költsé­geimet. Az ösztöndíjamból, illet­ve a diákhitelből élek, kollégis­taként. Tavaly még tizenötezret kértem, most viszont a legna­gyobb összeget, mert jól jön majd egy kis tartalék, amikor kezdi az ember az életet. Andreának még nincs helye, de reméli: lesz. Mert hogy jó ta­nító lesz, az biztos. És taníthat magyart is ötödikeseknek-hato- dikosoknak. Felkopott az álla- Elvállaltam most három egy­másra épülő órát, feldolgoztuk a teljes Kalevalát. A gyerekek úgy emlegetnek, hogy én vagyok a kalevalás tanítónéni. Nagyon- nagyon megszerették, ahhoz ké­pest, hogy nagyon nehéz volt ez a tananyag. Mindenki ódzkodott, mindenki félt, senki nem akar­ta elvállalni, a gyerekek azonban nagyon jól fogadták. Olyan cso­damalmokat rajzoltak nekem, hogy tátottám a szám, amikor mutatták a szünetben, hogy mit rajzoltak. A tanítási verseny megnyeré­se is garancia arra, hogy Andrea jó pedagógus lesz.- Először nagyon nehezen szántam rá magam hogy indul­jak a versenyen, mert ez nagy feladat, sok munkával jár, de utólag már nem bánom, hiszen nagyon sokat tanultam belőle. Mindent számításba kell venni, az időbeosztást úgy alakítani, hogy bármit is reagáljon a gye­rek, minden beleférjen, mégis kerek legyen az óra. Nagy meg­lepetésemre nem tudták mit je­lentenek az olyan régies kife­jezések, mint hogy felkopott az álla, vagy kopogott a szeme. Ezeket szó szerint értelmezték és mire érthetővé tettem szá­mukra, igencsak sok időt vett igénybe. De eljátszottunk, be­mutattunk mindent, hogy minél közelebb kerüljön hozzájuk. Nem is bemutató olvasás, ha­nem bemutató mesélés volt, a gyerekek rám néztek, szemkon­taktust tudtam tartani velük és láttam rajtuk, hogy milyen ér­zések lehetnek a lelkűkben, a kis szívükben. Ettől én is job­ban elő tudtam adni, jobban meg tudtam jeleníteni a figurá­kat, azoknak az érzéseit, az egész mese mondanivalóját. A Szegény ember és az ördög cí­mű mese egy régi típusú mese, nem Pokemon, ezeket a régi meséket ők már nem olvassák, elszoktak ettől a hangulattól, mesevilágtól, a hangnemtől, a szövegtől. De megfogták, és meg is értették. Áprilisban lesz Debrecenben a versenytanítás második fordulója. Öt ember az országból Ettől egészen eltér az a téma, amit Fábián Andrea az Apáczai tankönyvkiadó pályázatára ír.- Hogyan tanítsunk az Apá- czais tankönyvekből címmel hirdették meg a pályázatot. Úgy gondoltam, hogy itt kipróbálom a képességeimet természetisme­retből, mert itt is találtam egy nagyon kedves témát Az erdő emlős állatai és azok védelme címmel. Egyébként is egy taní­tónak minden tantárgyat taníta­ni kell majd. November 30-ig kell beküldeni. Nagyon szeretnék el­jutni legalább a második fordu­lóba. A harmadikba már csak öt ember jut el az országól. Azt sem bánnám, ha oda is eljutnék, de a második fordulóval is megelég­szem. Ordító bűz a Fehér Oroszlánnál A környéken élők többször hívták a városházát Nyíregyháza (KM) - Egy, a Kemecsei úton na­ponta közlekedő nagyhalá­szi lakos amiatt kereste meg a Kelet-Magyarország szerkesztőségét, hogy a Sóstófürdőn lévő Fehér Oroszlán söröző telített szennyvízaknájából az út­ra folyik annak tartalma. Az autók a bűzfolyáson át­haladva felcsapódnak, és ettől borzasztóan büdössé válnak a kocsik - panaszkodott az ille­tő, lapunk segítségét kérve. A környéken élők is többször hívták már a városháza zöld számát ez ügyben, ő maga is többször telefonált már - tud­tuk meg egy közelben lakó hölgytől. A Közterület-felügyelet he­lyettes vezetőjével, Tóth Gézá­val beszélve megtudtuk, hogy a közelmúltban már jártak ott, helyszíni felvételeket ké­szítettek.- Ugyan a söröző jó ideje már bezárt, ám a telített szennyvízakna valóban bűzt áraszt, és esőzések után az út­ra folyik a felhígult lé. Újból fotót készítettünk, s a hanyag tulajdonossal szemben köz- tisztasági szabálysértési eljá­rást kezdeményezünk - mond­ta Tóth Géza. Hirdetés Taxival utazik a Mikulás A taxirendelés mellett Mikulást is lehet „szerződtetni” a Szabolcs Taxi jóvoltából, ugyanis a megye legnagyobb taxis vállalata hagyo­mányosan felkínálja erre a lehető­séget.- A 42/313-313-as telefonszá­mon lehet jelentkezni ebben az ügyben, a diszpécserünk felírja a címet és a telefonszámot, és az ügyfél által megvett ajándékkal a Mikulás Nyíregyháza területén egységesen 1500 forint fejében bárhová elmegy - közölte Zatureczki Pál, a Szabolcs Taxi vezetője, majd hozzáfűzte: - Vi­dékre kedvezményesen utazik a Mikulás, például Nagykállóba vagy Kemecsére 2500, Nagyha­lászba 3000 forint a tarifa. A magánszemélyek mellett a közü- letek is rendelhetnek nálunk.- Egyébként a vidéki tarifáink megegyeznek az akciós árainkkal, Nyíregyháza területén pedig két és fél kilométeren belül - ha nincs for­galmi akadály vagy jelzőlámpa - 400 forintért szállítjuk az utasokat. Decemberben a normál tarifa sze­rint közlekedünk, csak szilveszter­kor 18 órától másnap reggel 6-ig számítunk fel emelt díjat. Jelen ál­lás szerint az új év kezdetén nem tervezünk tarifaemelést. (x)

Next

/
Thumbnails
Contents