Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-28 / 277. szám
2002. november 28., csütörtök Kelet m Magyarország GYÁSZJELENTÉS /15 „Szomorú a lelkünk, mert kezed már nem simogat, de gyönyörű emléked szívünkben örökké megmarad. ” (Szerető férjed). Szomorú szfvvel emlékezünk drága feleségem, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, testvérünk, sógornőnk, barátnőnk és volt munkatársunk, MATE JANOSNE szül. Vrancsik Valéria halálának 2. évfordulóján. „Mindent adhat az ég kétszer: : Márványt, kincset, palotát, csak egyet nem adhat kétszer, drága jó, szerető apát " Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. SÜVEG MIHÁLY volt Füszért-dolgozó, Ferenc krt.-i lakos, 73 éves korában türelemmel viselt betegség után elhunyt. Temetése 2002. december 2-án 11 órától a nyíregyházi Északi temető régi ravatalozójából, görögkatolikus szertartás szerint lesz. Szerető gyermekei. Szeretnénk megköszönni minden kedves rokonnak, ismerősnek, barátnak, akik drága halottgnk, HORANYI ANDRASNE szül. Antalóczi Mária temetésén megjelentek, részvétet nyilvánítottak, mély gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. MARCSEK MIHÁLY volt verescsárdai lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése 2002. december 2-án 10 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából. Gyászoló család. 271871 _______________________________________________________ Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek, s mindazoknak, akik szeretett halottunk, SUTÁK PÁL volt benkőbokori lakos temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, és fájdalmunkban osztoztak. 271821 Gyászoló felesége és rokonai. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy OLÁH JÓZSEF Nyfrkáta, Kossuth u. 55. sz. alatti lakos, volt Hodász MGTSZ munkagépszerelője életének 78. évében váratlanul elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2002. december 1. napján, vasárnap, 13.00 órakor a nyírkátai ravatalozóból, református szertartás szerint lesz. Gyászoló család. 272525 Fájdalommal tudatjuk, hogy jg BÁCSKÁIANTALNÉ szül. Paizs Julianna hosszú szenvedés után 2002. november 18-án életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2002. december 3-án, kedden 10 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából. 272231 A gyászoló család. 0 „Két szemed a csillagok közt felragyog, Szerettél s mi ettől voltunk boldogok." Fájó szívvel emlékezünk NAGY JANOSNE szül. Tamaskovics Anna halálának második évfordulójára. Lányai. „Csak az hal meg, akit elfelejtenek. Örökké él, akit nagyon szerettek." Köszönetét mondunk mindazoknak, akik LŐVEY ISTVÁNT elkísérték utolsó útjára, sírjára virágot helyeztek el, és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TAMÁS LÁSZLÓ temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 271317 MUNKAHELYET KÍNÁL Ruházati termékek katalógusos értékesítéséhez munkatársakat keresünk fő- és mellékállásba. 06-30/525-74-66 271368 Fiatal, kereskedelmi végzettséggel és gyakorlattal rendelkező munkatársakat keresünk területi üzletkötő-árute- rítő munkakörben. Jelentkezés a 30/9435-306 telefonszámon vagy a 42/501-296-os számon a megjele- nés hetében. __________271445 Debreceni munkára nyíregyházi építőipari kft. keres folyamatos téli munkavégzésre ács, vb.-szerelő és kőműves szakmunkásokat. Fizetés teljesítménybér szerint. Tel.: 42/596-470. _________________ 271508 Kótajban lévő presszóba 1 fő pultost felveszünk. Helyiek érdeklődését várjuk a Jókai u. 10. szám alatt, vagy 30/9458-521-es telefonon. _________________ 271572 Gyakorlattal rendelkező poltosnőt presszóba felveszünk. Jelentkezni Három Rózsa Presszó. Nyháza, Debrece- ni Út 7. 271824 A ZEPTER nyíregyházi értékesítési igazgatósága ágazatfejlesztési célból az alábbi munkakörökben hirdet felvételt: értékesítési középvezető 2 fő, értékesítési munkatárs 5 fő. Alkalmazási feltételek: min. középfokú végzettség, értékesítésben szerzett gyakorlat, eredményorientált szemlélet- mód. Jelentkezés személyes elbeszélgetésre: 30/9552-998. 271689 Belvárosi étterem konyhára 1 fő szakácsot keresünk csak nyházi lakost. Érd.: 30/2287-776. 271819 Amerikai tulajdonú fogászati vállalat képviselete munkatársakat keres Ke- let-Magyarország területén orvoslátogatói munkakörbe. Kiemelt bérezés, bónuszrendszer, költségtérítések. Feltételek: középfokú végzettség, személygépkocsi. Fényképes önéletrajzát az alábbi címre várjuk: Spofa-Den- tal Hungary, H-1143. Budapest, Ste- fánia üt 18. _____________270244 HT EVENT Reklámügynökség várja fiatal fiúk, lányok jelentkezését nappali és éjszakai promóciókra. Jelentkezni: 70/254-6373. 271870 Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. felvesz 1 fő középfokú végzettségű munkatársat könyvelői, gondnoki feladatok ellátására. Érdeklődni a gazdasági vezetőnél. 271679 Kisvárdán oktatással foglalkozó cég irodai munkára felvételt hirdet pályakezdő munkanélkülieknek! Feltétel: számítástechnikai tudás. Fényképes önéletrajzokat a Szent László u. 27. sz-ra várjuk. ______________272126 VEGYES Rosier rövid, páncéltőkés zongora eladó. Tel.: 42/241-018. 271212 Vasutasbunda, 3-as nagyságú, új, eladó. Érd.: 42/434-060. 271503 MTZ 52-552-es, vagy 82-es traktort vennék jó állapotban. Tel.: 20/477-3287. 271429 Tűzifa (almafa) és alma (Lysgolden) eladó Besenyődön. Tel.: 30/354-1063. ___ 272053 ZUK PLATÓS 1989-es bontásra eladó. Érd.: 06-30/953-6502 ^Nyíregyházán családhoz keresek^ minden hétvégére és ünnepnapokra vagy állandó munkára sütni is tudó önállóan dolgozó profi szakácsnőt. Jelentkezni: ^ 06-2014140-390 telefonszámon, jf Román Éva 06-20/4246-805 Csaba Gyöngyi 06-20/9589-940 Kovács Krisztián 06-20/9739-764 Sipos József 06-20/9589-910 Kiss Loránd 06-20/9589-909 Farkas László 06-20/9589-913 K 1 twM y r nx Az Autó Széles felvételre keres - ügyfélhosztesz hölgyet, aki:- jó megjelenésű, fiatalos- vendéglátós végzettség előny;- autószerelőt- érettségivel- több éves gyakorlattal;- értékesítési előadót- min. középfokú végzettség- számítástechnikai alapismeretek- értékesítési tapasztalat Jelentkezni: munkanapokon, fényképes önéletrajzzal. Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Kelet-olvasó: Jól informált ember! Nyugat-európai gépgyártó vállalat keres Kelet- * Magyarországon részleges vagy teljes megvásárlásra a gépipar területén tevékenykedő, 15-20 fő dolgozói létszámmal rendelkező vállalatot. „Gépgyártás" Z271433 jeligére a kiadóba. £ g AUTOMÉRY KFT. felvételt hirdet AiTÓÉRTÉKESÍTŐI munkakör betöltésére. írásos pályázatokat kizárólag autóértékesítésben jártas 25-35 év közötti férfi jelentkezőktől várunk a következő címre: AUTÓMÉRY KFT. Nyíregyháza, Debreceni út 215. 42/490-020, h .......... '"271610 ^ AII. Rákóczi Ferenc I Szakközép- és Szakiskola I I informatika szakos, egyetemi ■ végzettséggel rendelkező * (LINUX-ban jártas) TANARIALLASRA * felvételt hirdet. I Az állás 2003. január 1-től I . betölthető. _. Bérezés: KJT szerint. | * A TITÁSZ RT. Nyíregyházi Kirendeltsége értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a közcélú hálózat felújítá- TITÁSZ RT. sa, illetve bővítése miatt az #4WaK3CXXl hxjc ÁRAMSZÜNET LESZ! Tervezett időpontok: 2002. december 11-én 08.00 órától 15.00 óráig: Nyírtelek: Gábor Áron u., Kossuth u., Szekeres-tanya, Alsósóskút, Szent I. u., Rákóczi u. a Madách útig, Madách u.( Puskin u., Puskin köz, Dessewffy u., Kastély u., Vasvári P. u., Esze T. u., Jókai u., Bem u.. Béke u., Petőfi u., Deák F. u.. Zrínyi u., József A. u., Arany J. u., Mezőgép, Szent I. úti TSZ. Nyíregyháza: Tokaji út Szekeres-tanyától Nyírtelek felé. 2002. december 12-én Q8.Q0 órától 15.30 óráig: Rakamaz: Tejüzem, Aranyosi major, Shell kút, Vízmű, Autós Camping, Hajnal u., Délibáb u., Pacsirta u., Napsugár u., Végső u.. Strand u.( Vadvirág u., Temető u., Kossuth u., Bocskai u., a Temető és a Kossuth u. között, Béke u., Táncsics u., Rózsa u., Gorkij u., Madách u., Patila köz, Szent I. u. a Béke úttól a Gorkij útig, Tél u., Ősz u., Tokaji út Nyár u., Kisfaludy u., Makarenkó u. 2002. december 12- én 08.00 órától 08.30 óráig, valamint 15.00 órától 15.30 óráig: Rakamaz: Szent I. u. a Béke u. és Dózsa Gy. u. között, Dózsa Gy. u., Hunyadi u., Árpád u., Táncsics köz, Trafó köz, Partizán u„ József A. u., Iskola, Ady u., Bocskai u., Nefelejcs u., Margaréta u., Muskotály u., Rigó u., Fecske u., Akácfa u., Rákóczi u., Sólyom u., Sas u., Sirály u., Petőfi u. Felhívjuk ügyfeleink figyelmét, hogy az esetleges károk megelőzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegyék meg. 272557 a Kelet m Magyarország segít önnek, hogy SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁT GYORSAN ELADJA! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő 10 napon belül. Hirdetése megjelenik a Hajdú-bihari Napló és az Észak-Magyarország szombati oldalain is. Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. •r e C E 0/ * a KeletwMagyamszág segít Önnek, hogy INGATLANAI GYORSAN és KÖNNYEN ELADJA! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő 10 napon belül Hirdetése megjelenik a Hajdú-bihari Napló és az Észak-Magyarország szombati oldalain is. Név: Lakcím: Név: Lakcím: 1 Telefon: Aláírás: ! 1 -------------------------:----------------- ------------------------------------------;--------------- J 1 [ Címünk: Kelet-Magyarország Hirdetési csoport. 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. | j i Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékleté- i j vei, levélben, a következő címre: INFORM MÉDIA Kft. - 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. y ^-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ J * Telefon: Aláírás: Címünk: Kelet-Magyarország Hirdetési csoport. 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés díjának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékleté- - vei, levélben, a következő címre: INFORM MÉDIA Kft. - 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. i 2*- J I»