Kelet-Magyarország, 2002. november (62. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-28 / 277. szám

2002. november 28., csütörtök KÖZBIZTONSÁG /6 0 Kifeszítette az ajtót. Nagykállóban is­meretlen tettes kifeszítette egy lakás aj­taját és onnan különböző műszaki cik­keket lopott el 240 ezer forint értékben. 0 Autóból loptak. Ismeretlen tettes fel­törte egy ajaki férfi gépkocsiját, ami egy nyíregyházi nagyáruház parkolójában állt. Az elkövető egy bőrkabátot és egy női táskát zsákmányolt, a benne lévő sze­mélyes tárgyakkal és iratokkal együtt. A kár 86 ezer forint. 0 Kicsavarták az izzót. A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást a Kisvárdi Rendőrkapi­tányság ismeretlen tettes ellen. A gya­núsított Újkenéz és Aranyosapáti között lévő vasúti átjárótól 800 méterre egy fénysorompót ellenőrzés útátjáró jelző­tábla két izzóját kivette és egyik fogla­latot összetörte. Tovább keresik a rablókat Négyes ütközés. Kedd este egy 54 éves nyíregyházi férfi gépkocsijával haladt a megyeszékhely felé a 4-es főúton. Későn észlelte a vele azonos irányban előtte for­galmi okból álló autót, s nekiütközött, az egy szintén előtte állónak koccant úgy, hogy az is belecsúszott egy előtte várakozó járműbe. Az 54 éves férfi súlyosan megsérült. Fotó: Pusztai Sándor Nyíregyháza (KM - F. A. ) - A Nyír­egyházi Rendőrkapitányság továbbra is nagy erőkkel keresi a november 25-én Nyíregyházán elkövetett csoportos rab­lás tetteseit. Mint arról lapunk keddi és szerdai szá­mában beszámoltunk, reggel 7 óra 15 perc­kor ismeretlen tettesek rendőr egyenruhá­ban behatoltak Albók György 34 éves vállal­kozó Nyíregyháza, Toldi utca 67. szám alat­ti lakos lakásába. A házban a sértett és élet­társa tartózkodott. Mindkettőjüket bántal­mazták, megbilincselték, majd ezt követően a lakásból 5 millió forint készpénzt, arany ékszereket és mobiltefont vittek el, összesen kb. 10 millió forint értékben. Személyleírások: Az egyik 25-30 év körü­li 165-170 cm magas szö­kés barna, rövidre nyírt hajú, erős testalkatú fér­fi volt. Az arca kerek, tel- tebb és feltehetően ki­sebb átmérőjű szemüve­get viselt. Ruházata: vilá­gos póló és világos nad­rág, ez a személy viselte a narancssárga színű így nézhet ki a mellényt, amelyen ke- harmadik resztben fehér csík volt. A másik támadó 25-30 év körüli, kb. 195 cm magas vékony testal­katú, fekete göndör hajú vékony arcú férfi volt. Ez a személy rendőr egyenruhát viselt, amely régebbi típusú szürke egyenruha volt (lapunk szerdai számában már közöltük a róluk készült fantomképet). A harmadik személy szintén 25-30 év kö­rüli, 170-175 cm magas, közepes testalkatú, szintén rendőr egyenruha volt rajta. Ezúttal a harmadik róblóról mutatunk fantomképet. Az elkövetők a helyszínről való távozásu­kat megelőzően eddig még ismeretlen erede­tű hígítót locsoltak szét. A sértett családja 500 ezer forint jutalmat ajánl fel annak, aki a rendőrségnek érdemleges információt ad. A kapitányság nagy erőkkel folytatja a nyomozást az elkövetők kézrekerítése érde­kében. Várják azok jelentkezését, akik a bűncselekmény időpontja körül láttak rend­őr ruhás személyeket a sértett háza körül, illetve az elmúlt héten felfigyeltek egy lesö­tétített ablaküvegű, nyugati típusú autóra a közelben. Telefon: 112-es segélyhívó, vagy a kapitányság 42/524-613-as száma. Lóerők találkoztak Nyíregyháza belterületén kedd délután egy 38 éves helybéli férfi közlekedett lovaskocsival, amikor baj érte. Figyelmetlensége miatt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára hajtott a kocsi jobb hátsó kerekével. Ettől a manővertől a lovas­fogat az ott álló tehergépko­csinak borult. A bakon ülő utas, egy szintén nyíregyhá­zi férfi súlyos sérülést szen­vedett. A baleset körülmé­nyeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja Fotó: Pusztai Sándor Ámokfutó autóst üldöztek az éjszakában Fehérgyarmat (KM - F. A. ) - Öt rendőrkocsival ötven kilométeren keresztül másfél óráig üldöztek kedd éjszakáról szerdára virradó hajnalban egy 32 éves mátészalkai férfit, aki fizetés nélkül lépett meg Wartburgjával az egyik fehér- gyarmati benzinkútról. Erről tartott sajtótájékoztatót dr. Gere Zoltán alezredes, a Fehér- gyarmati Rendőrkapitányság veze­tője, Gaszper Róber alezredes, az MRFK Közrendvédelmi Osztályve­zetője és Varga István törzszászlós, a kapitányság intézkedő járőre. Elmondták: a benzinkútról ked­den 23 óra 48 perckor érkezett a bejelentés a kapitányságra, misze­rint egy Wartburg megtankolt, majd fizetés nélkül elszáguldott. Ettől kezdve indult be az ámokfu- tó autós akciófilmet idéző üldözé­se. A hajszába egyre több rendőr­kocsi bekapcsolódott, sőt még a mátészalkai kapitányságról is ér­kezett segítség. Az üldöző rend­Varga István törzszászlós az üldö­zés egyik aktív részvevője őrök elsősorban arra ügyeltek, hogy nem történjen személy sérü­lés, éppen ezért óvatosan jártak el. Talán emiatt is kerültek többször életveszélybe, amikor fülön akar­ták csípni a menekülő férfit. Elő­ször Szamosbecsnél érték be, ami­kor a menekülő hirtelen hátrame­netbe kapcsolt és kis híján elgá­zolta a feléje haladó rendőröket. Hasonló volt a helyzet Szamoskér- nél is, amikor egy földútra tévedt a hajszolt autós, megállt, majd szintén lükvercbe kapcsolva csú­szott ki a rendőrök keze közül úgy, hogy Zilai Tamás őrmestert elsodorta, a bal kezén sérült meg. Sprével ugyan befújt a sofőr felé, de őt ez nem zavarta meg a me­nekülésben. Nem sokkal utána Tu- nyogmatolcsnál a hídon szorítot­ta le az útját álló egyik rendőrsé­gi kocsit, jelentős kárt okozva a bűnügyi autóban. Már Fehérgyarmatnál folytat­ták az üldözést, amikor a kapi­tányságvezető parancsot adott a fegyverhasználatra, ami kizártan az üldözött autóra vonatkozott. Azt is olyan helyen és körülmé­nyek között, hogy emberi élet ne kerüljön veszélybe. Erre azért volt szükség, mert az ámokfutó a közúton közlekedők életét is nagyban veszélyeztette esztelen száguldásával. ülesiel a Kapcsolat Nekünk, 30-asoknak egyre több hasznos szolgáltatás teszi élménnyé az életünket. Nekünk, 30-asoknak könnyű velük élni! Az akció ideje alatt (2002. november 18- december 31.) DOMINO csomagot vásárló ügyfeleink egy általuk választott és az akció ideje alatt aktivált info SMS szolgáltatást 1 hónapig díjmentesen megkapják Siemens MT50 • GPRS • WAP • Java • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-írás (T9) • Cserélhető előlapok Sony Ericsson T300+kamera • MMS • GPRS • WAP • Színes kijelző • Többszólamú csengőhangok Siemens A50 • WAP • EMS (kép, animáció és dallam küldés) • Könnyített SMS-írás (T9) • Cserélhető előlapok webshop.westel.hu $1 Siemens MT50/SL* fÍM Sony Ericsson T300/SL* ♦ kamera Siemens A50/SL* flWWPl Amíg a készlet tart. 'A készülék csak West el előfizetői kártyával használható. További feltételek az üzletekben, a DOMINO Üzletszabályzatban és a DOMINO Díjszabásban. Információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 06-1/265-9210. YTi'Cilió Keravill ofotért ua* 1 Az első perctől az ámokfutó nyomában lévő Zilai Tamás egy alkalmas helyzetben nem habo­zott, hat lövést adott le az autó bal hátsó kerekére, arra az oldal­ra, ahol a hátsó ülésen nem tar­tózkodott senki. Ugyanis mint utólag kiderült, a sofőrön kívül még ketten ültek az autóban. Az utasok elmondták, hogy többször figyelmeztették a száguldót, hogy álljon meg, de az nem hallgatott rájuk, azt válaszolta: - lerázza a zsarukat. A kerékbe csapódott lövések okozta defekt ellenére az autó még 6 kilométert menekült, míg végül kattant a bilincs a férfi csuklóján... Az említett könnyű sérülésen kívül más nem történt, viszont két rendőrségi kocsi meg­rongálódott. F. László ellen, hivatalos sze­mély elleni erőszak, közúti veszé­lyeztetés és ittas járművezetés ala­pos gyanúja miatt indult eljárás. Az ügyet a megyei ügyészségi nyo­mozóhivatal vizsgálja tovább. Kilencen a sötétben Beregdaróc (T. J.) - A Nyír­bátori Határőr Igazgatóság záho­nyi határvadászai november 27- én éjszaka egy óra tájban Bereg­daróc közelében, a Dédai-csator- na fahídjánál foglaltak figyelő­állást. Egyszer csak a tömény csendet lépések nesze törte meg. A határvadászok hamarosan ki­lenc férfi alakjának körvonalait vették ki a sűrű homályból. Ké­sőbb kiderült: hat Sri Lanka-i, egy afgán és két Szomáliái rótta az ismeretlenség végtelennek tű­nő útját az éjszakában. Az illegális migránsok sem franciául, sem németül, sem pe­dig angolul nem értették meg a határőröket. Ha sikerül pastu tolmácsot keríteni, talán fény de­rül arra is, hogy jutottak el a magyar határig, miként lépték azt át. Egyelőre annyi biztos, hogy a külföldiek zöldhatáron jöttek, illegális módon, és ember- csempészek segítségével jutottak el a határig, ahol sorsukra hagy­ták a távoli idegeneket. Az ázsiaiak azt sem tudták, hol vannak Fotó: Tanyik József

Next

/
Thumbnails
Contents