Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-05 / 233. szám
2002. október 5., szombat IFITEK / 8 Mátészalkán a cserkészek Ma kilenc órakor a mátészalkai vasútállomáson találkoznak a XI. cserkészkerület kilenc csapatának parancsnokai és cserkészei. A köszöntőt követően elkezdődik a kerületi cserkésznap, mely során városkörnyéki túrát tesznek, eregethető sárkányt készítenek, majd elmélyednek a méta rejtelmeiben. Novemberben Máriapócsra zarándokolnak a cserkészek, mindaddig pedig serényen pályázhatnak. Az alapításának 90. évfordulóját decemberben ünneplő Magyar Cserkészszövetség rajz-, vers-, novella- és történetíró pályázatot hirdetett. Mindemellett vetélkedőt írtak ki, melynek célja az, hogy jobban elmélyüljenek a magyar cserkészet kalandos történetében. Neo Tones, azaz a Família gyermekei A napokban kerül a boltokba a Neo Tones nevű vadonatúj csapat első albuma, „Holnap címmel. Bár az arcok újak, a nevek mindenképpen ismerősek, hiszen a 70-es és 80-as évek sztárcsapatának, a Neoton Famíliának a gyermekei alkotják a formációt, akik szüleik dalait dolgozták át a jelen igényének, hangulatának megfelelően. Pásztor Patrícia és Noémi Virág ének (szüleik: Pásztor László és Hatvani Emese), Jakab György keyboard&ének (édesapja Jakab György) és Bardóczi Gábor dob (a dobos, Bardó- czi Gyula fia) olyan dalokat vettek elő, mint a Santa Maria, Don Quijote, Búcsú, vagy a single-en már megjelent Holnap hajnalig. A Neoton Família gyermekei alkotják a formációt Fotó: internet Kisfilmek a nagyvilágból Egy hét múlva mutatja be Budapesten a tavasz végén megjelent Kisfilmek a nagyvilágból című albumát a Heaven Street Seven. Az új HS7-album dalait a zenekar a nagy nyári fesztiválok mindegyikén - köztük a Sziget fesztivál Nagyszínpadán is - játszotta már, ám ez a koncert a „Kisfilmek” igazi, nagy élő bemutatója, mely Budapesten, a már ismert koncerthelynek számító, több mint 1000 néző befogadására képes, most felújított és a város bármely pontjáról könnyen megközelíthető pesterzsébeti Csili Művelődési Házban kerül sor. A lemezbemutatóra a zenekar vizuális látványosságokkal, színpadi és nézőtéri díszlettel, valamint különleges fénytechnikával készül, továbbá felbukkannak majd többen az albumon vendégeskedő artisták közül (többek közt a quimbys Varga Livius és a másfeles Lukács Levente). A lemezbemutató koncert két vendégzenekara a Hiperkarma és a Műszaki Hiba, a HS7 koncertje után pedig DJ-k nyomják a talpaié valót. Talkshow-val fűszerezték a nyíregyházi divatestet Minden stílus és korosztály képviseltette magát az őszi-téli kollekció bemutatóján A Vogue Modellügynökség II. Nyíregyházi Divatest címmel a Váci Mihály Művelődési Központ hangversenytermében talkshow- val egybekötött parfüm-, valamint őszi-téli kollekcióbemutatót rendezett, amelyen minden stílus és korosztály képviseltette magát. Bartha Edina műsorvezető ismert politikusokkal, színészekkel, üzletemberekkel, közéleti személyekkel beszélgetett. A legfrissebb trendet, az ősz jegyében, női... Bartha Edina egyik interjúalanya dr. Együtt Mihály volt Az énekesnő agydaganata Marie Fredriksson, a Rox- ette énekese szeptember 10- én, kedden lett rosszul, amikor kocogás után Stockholmhoz közeli otthonában elájult a fürdőszobában, és beverte a fejét. Az eset után férje, a magyar származású Mikael Bolyos kórházba szállította őt, ahol az esés következtében súlyos agyrázkódást állapítottak meg nála. A kórházi kezelés során az orvosok számos vizsgálat elvégzésével próbálták megállapítani, mi okozhatta a rosszullétet. Végül a vizsgálatok egy kisebb tumort mutattak ki az énekesnő agyában. Az első hírek még arról szóltak, hogy akár kemoterápiás úton is gyógyítható lesz a betegség, ám az orvosok végül mégis a műtét mellett döntöttek. A svéd lapok szerint a 44 esztendős énekesnő agydaganatát sikeresen eltávolították és néhány napos megfigyelés után haza is engedik. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy meddig tart a felépülése, bár egyelőre még nem mondták le az október közepén induló nyugat-európai Roxette-turnét sem. U2 best of, második rész Novemberben négy év várakozás után megjelenik a U2 best of sorozatának második része. Először november 4-én a limitált példányszámú 3 CD-s verzió (best of + B sides + DVD) kerül a boltokba, majd 11-én a szimpla best of album. Őket követi december 2-án a slágerek DVD verziója. A best of albumon 16 sláger mellett 2 vadonatúj dal lesz, az első, amely már hamarosan hallható a rádiókban is, az Electrical Storm, a másik az új Martin Scorsese film, a The Gangs Of New York betétdala. Az album érdekessége még, hogy négy dal - Discothéque, Gone, Numb, Staring At The Sun - új mix verzióval kerül fel rá. Nagyon rossz az ágyban Az utóbbi időben szinte mindenki lehúzta a vizes lepedőt Britney Spearsről. Előbb korábbi barátja, Justin pakolt ki szerelmi életük örömeiről és visszásságairól, most pedig az őt követő szerető adott nem túl fényes véleményének hangot. Marc Teremi szerint a húszesztendős Britney nagyon rossz az ágyban, rendkívül tapasztalatlan a korosztályához képest. A fiatal zenész az egyik amerikai lapnak nyilatkozva elmondta, a szexi énekesnőnek igazán csábító a teste, de a klipjeivel ellentétben, amelyekkel egy pillanat alatt felizgatja a férfiakat, az életben már teljesen másképp viselkedik. NYEREMÉNYSZELVÉNY Egy hete játékot hirdettünk, nemrég pedig a Nyereményszelvény beküldői között sorsoltunk, és a szerencse a záhonyi Háda Fruzsinának és a nyíregyházi Vincze Ádámnak kedvezett. Mindketten kétszemélyre szóló belépőjegyet nyertek, amely a Club Neoban ma este 20 órától rendezendő Amatőr rockfesztiválra szól. Ezúttal újabb játéNév: ........................................... Pítnkot hirdetünk azok között, akik szerkesztőségünk címére vissza- külik az alábbi szelvényt, és a borítékra (a telefonszámuk feltüntetése mellett) ráírják a jeligét: Ifitér. Ismét kétszer két bi- létát sorsolunk ki, amely a pénteken esedékes Kispál és a Borzkoncertre szól. Az együttes idén tizenöt éves, a jubileum külön csemegét ígér az érdeklődőknek. Kelet«» Magyarország SIHE1IJST Ä A mai sikerlistát a Rocky üzlethálózat boltjaiban (Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5. sz., Búza tér, Nyír-Pla- za) eladott kazetták és CD-k alapján állítottuk össze: 1. Ossián: Árnyékból a fénybe 2. Nagy mulatós (válogatás) 3. Füstifecskék: A film forog romább __________________________ 4. Lajcsi & Bódi Guszti és a nagyecsedi Fekete Szemek: Bulizzunk együtt _________________ 5. Ganxsta Zolee és a Kerteli: Gyilkosság Rt. ___________________ A legutóbbi rejtvényünk megfejtéséért a Rocky üzlet- hálózat ajándékát Molnár Miklós csengeri olvasónk nyerte. A mai feladványunk: Milyen stílusú zenét játszik az Ossián együttes? A megoldást levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! Hirdetések Madonna, a titkosügynök A Bond-filmek negyvenedik évfordulójára készülő 20. James Bond-film, a Die Another Day főszerepét ismét Pierce Brosnan alakítja. A film amerikai bemutatója november 22-én lesz. A Metro Goldwyn Mayer filmstúdió július 9-én jelentette be, hogy a legújabb James Bond- film főcímdalának megírásán és eléneklésén kívül Madonna is szerepet kap a filmben. A főcímdalból készülő videoklipet - Madonna „Die Another Day - nemrég forgatták Los Angelesben, premierje októberben 7-én lesz. A klipben Madonna titkosügynököt alakít különböző klasz- szikus „Bond-szituációkban”. Az egyik jelenetben pedig a szűzies fehérben megjelenő Madonna gonosz fekete alteregójával küzd. ...és férfi modellek mutatták be