Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-28 / 251. szám
2002. október 28., hétfő ItfeftwilsffMömá® MINDENFELŐL / 2 0 A francia külügyminiszter azt szeretné, ha lenne elnöke, külügyminisztere, valamint alkotmánya is az Európai Uniónak. Dominique Villepin erről egy rádióműsorban beszélt. A francia külügyminiszter nem először hangoztatja ezt a véleményét. Szerinte, mivel Európa a világ legnagyobb gazdasági hatalma, ezért politikai formát is kellene öltenie. 0 Oszama bin Laden már egy évvel ezelőtt az iszlám ellenségének nevezte Ausztráliát, mert hozzásegítette Kelet-Ti- mort, hogy függetlenné váljék Indonéziától. Ez egy videofelvételből derült ki, amelyet a BBC sugárzott. A brit televízió a Báli szigetén elkövetett pokolgépes merénylet és az al-Kaida terrorhálózat közötti lehetséges kapcsolatra utalva játszotta le a felvételt, amelyet állítólag tavaly októberben rögzítettek. A műsor készítői állítják: az al-Kaida vezére ezzel kódoltan utasítást adott az iszlám szélsőséges csoportoknak, hogy merényleteket kövessenek el ausztrál érdekek ellen. George W. Bush amerikai elnök (balra) Alejandro Toledo perui miniszterelnökkel beszélget az APEC mexikói csúcsértekezletének első napján Fotó: epa A világgazdaság motoija Los Cabos (MTI) - A várt világgazdasági élénkülés hajtóereje akar lenni az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC). A következő tizenkét hónapban e gazdaságok a konjunktúraélénkülés élén haladnak - fogalmaztak a mexikói Los Cabos fürdőhelyen tartott csúcsértekezlet résztvevői gazdasági kitekintésükben. A 21 APEC-tagország gazdasága 2002-ben előreláthatólag 3,0 százalékkal, 2003-ban 4,0 százalékkal növekszik. Ez lényegegesen gyorsabb, mint a 2001-ben elért 0,5 százalékos GDP-növekedés. Igaz, vannak kockázati tényezők is, így a nemzetközi pénzpiaci zűrzavarok, az esetleges olajár-emelkedések és a külgazdasági egyensúlyhiányok. Az APEC-országokban él a világ lakosságának 40 százaléka. Az APEC csúcsértekezletén részt vevő állam- és kormányfők elítélték a terrorizmust, és a terrorcselekmények megelőzésére újabb biztonsági szabályokban állapodtak meg. így kötelezővé tették páncélozott ajtó felszerelését az utasszállító repülőgépek pilótafülkéjére, és megszigorították a poggyászok ellenőrzésére vonatkozó előírásokat e repülőgépek, illetve a tengeri személyforgalom esetében. Indítványozták a Csendes-óceán egyes térségeiben elharapózott kalózkodás elleni együttműködés hatékonyabbá tételét is. Újabb két aranyérem Koreában Mint az első oldalon közölt írásunkból kitűnik, az éremtáblázaton Kína és Dél-Ko-' reá mögött Magyarország a harmadik hat aranyéremmel (Cantemus és Pro Musica 3-3) és két ezüstéremmel. A két ezüstérmet a debreceni Református Kollégium Kántus kórusa szerezte. A nyíregyházi énekesek ázsiai szereplése ezzel még nem ért véget, a fiatalok október 28-án Tajvanra utaznak, mivel onnan is kaptak felkérést egy hangverseny megrendezésére. Szöulból végül október 30-án indulnak haza a diákok, s október 31-én hajnalban érkeznek meg Nyíregyházára. Hétfőn nemzeti gyásznap Moszkvában 118 túsz vesztette életét az Alfa kommandó ostroma következtében Túszok menekülnek, mellettük az orosz belügi ycsapatok katonái mennek be a moszkvai színházépületbe, amint megrohamozzák és elfoglalják azt a túszejtő csecsenektől Fotó: epa Nem végleges adatok: Moszkva (MTI) - A vasárnapi esti - nem végleges - adatok szerint 118 túsz vesztette életét a moszkvai Mel- nyikov utcai színház szombati ostroma következtében. Az orosz biztonsági szervek elitalakulata, az Alfa kommandó szombaton hajnalban rohamozta meg a színházat. A túszdráma kezelésére létrehozott operatív stáb közlése szerint spontán akcióról volt szó, amit az tett szükségessé, hogy a Movszar Barajev vezette terroristák kivégeztek két túszt, és tüzet nyitottak azokra, akik ezután ki akartak törni az épületből. A stáb közlése szerint tárgyalni kívántak a terroristákkal, Vlagyimir Putyin orosz elnök ki is jelölte személyes megbízottját az egyezkedésre. A hét közepére A hatóságok a hét közepére ígérik az áldozatok teljes névsorának nyilvánosságra hozását. Eddig csak 50 holttestet tudtak azonosítani, a moszkvai ügyész-. ség közlése szerint az áldozatok hozzátartozói fotók alapján fogják felismerni szeretteiket. Mintegy 10Ö túsz sorsa még mindig ismeretlen. Egyelőre nincsenek végleges adatok arról sem, hogy hány túsz volt a csecsen terroristák hatalmában. A Nord-Ost musical szerda esti előadására 711 jegyet adtak el, és a darabban mintegy 120 színész és technikai munkatárs működött közre. A hozzátartozókat változatlanul nem engedik be a kórházakba a kiszabadított túszokhoz, de néhányan már elhagyhatták az egészségügyi intézményeket. Olyanokról van szó, akiknek a sokkon kívül nem esett bajuk a túszdráma során. Nem tisztázott a likvidált terroristák száma sem: a szombati 32-37 megölt fegyveressel szemben a vasárnapi hírek már 50 halott támadóról szóltak. Az ostrom után Vlagyimir Vasziljev orosz belügyminiszter-helyettes is elismerte, hogy néhány terroristának a túszoktól elszedett civil ruhában sikerült kimenekülnie az épületből. Titkos altatógáz A biztonsági szervek még mindig nem ismerték el, hogy a kommandósok által a roham előtt alkalmazott altatógáz miatt vesztette életét a túszok többsége. Már szombaton olyan hírek láttak napvüágot, hogy lőtt sérülésekkel nem ápolnak senkit. Egyelőre csak találgatások vannak arról, hogy milyen szert vetett be az Alfa kommandó. Amerikai lapok szerint váliumot tartalmazó ideggázról lehet szó, az orosz biztonsági szervek csak speciális anyagról beszélnek. A már hazatért túszok egyébként - köztük Olga Csernyák, az Interfax hírügynökség újságírónője - ugyanazt mondják, mint a hivatalos szervek: a kábító anyag alkalmazása nélkül nem lehetett volna megakadályozni, hogy a színházteremben a túszokkal együtt tartózkodó terroristanők ne robbantsák fel a testükre erősített pokolgépeket. Putyin szombati telefonos üzenetében bocsánatot kért azoktól, akiknek hozzátartozóit nem tudták megmenteni az ostrom során. Az elnök nemzeti gyásznapot rendelt el hétfőre. Mihail Adjukov moszkvai ügyész vasárnapi beszámolója szerint eddig három személyt helyeztek előzetes letartóztatásba azzal a gyanúval, hogy segítették a terroristákat. A túszüggyel összefüggésben mintegy 30 főt vett őrizetbe a rendőrség az ostrom után, ezek kihallgatása még folyik. Szemtanúk Szemtanúk elmondták, miként gyilkolták meg a terroristák a túszdráma első áldozatát, a 26 éves Olga Romanovát. Az utcában lakó lány, amikor értesült a történtekről, bement a megszállt épületbe, és a nők és a gyermekek szabadon bocsátását követelte a túszejtőktől, akik egy szobába vitték és végeztek vele. Kritikus állapotban Vasárnap este a különböző moszkvai kórházakban még 646 egykori túszt ápoltak, közülük mintegy 200 személy volt kritikus állapotban - jelentette az AP hírügynökség. A moszkvai tiszti főorvosra, Andrej Szeltovszkijra hivatkozó AFP hírügynökség szerint 150 személyt ápoltak intenzív osztályokon, s közülük 45-nek az állapota volt súlyos. A tisztiorvos szerint egyetlen egy áldozat kivételével az összes elhunyt túsz halálát a bevetett gáz okozta. Helikopterrel hozzák haza a sérült barlangászt Az első mentőcsapatoknak négy órára volt szükségük, mire elérték a baleset színhelyét Mint lapunk első oldalán olvasható, egy Bihar megyei barlang feltárása közben súlyos baleset ért egy nyíregyházi barlangászt. Este dr. Komlóssy Attil- lától, a Miskolci Barlangi Mentők orvosától megtudtuk: vasárnap délelőtt sikeresen eljutott a barlangászhoz egy orvosnő, aki szerint a síp- és szárkapocscsontja tört el, de a körülményekhez képest jól van, sikerült az állapotát stabilizálni. A tervek szerint hétfőn már ismét a szabadban lesz a balszerencsés fiatalember. A helyszín A barlang bejáratától a bázistáborhoz vezető útvonal nyolc kilométer hosszú, amelyet várhatóan két óra alatt tudnak megtenni a barlangi mentők. Becslésük szerint éjfélkor indulhat el Magyarországra a szerencsétlenül járt barlangász, szállítása helikopterrel történik majd. Az első mentőcsapatoknak négy órára volt szüksége, mire elérte a sebesültet. A Valea Reá (Gonosz-völgy) barlangrendszer bejáratától a legközelebbi lakott település mintegy 50 kilométerre van, és a gépjárművek csak nyolc kilométerre tudják megközelíteni a barlangot. A kiépített bázistábor felszereléséhez a műszaki és technikai eszközök rendelkezésre bocsátásával a magyar katasztrófavédelmi szolgálat sietett a barlangi mentők segítségére, míg további gépjárművet és hírközlési berendezéseket a Környezetvédelmi Minisztérium biztosított. Barlangásztérképen a Gonosz völgy Tegnap este több váltásban 52 magyar, 26 román és 4 szlovák barlangi mentő dolgozott azon, hogy a 170 méter mély aknában és a három kilométer hosszú belső folyosón olyan kötélpályát építsenek ki, amelynek segítségével folyamatos szállítással lehet a helyszínre felhozni a sérültet. A marosvásárhelyi légimentő szolgálat helikopterét várják éjfél körül a bázistáborba, amely innen a magyar határig fogja szállítani a sérült barlangászt. Tekintettel a sötétre, a bázistábor melletti fennsíkon égő fáklyák elhelyezésével teszik lehetővé a román helikopter leszállását. A légi szállítás mintegy másfél millió forintba kerül, amelynek költségét a magyar Környezetvédelmi Minisztérium vállalta magára. Az édesanya megérzése A bajba jutott barlangász édesanyja lapunknak elmondta: kora este úgy értesült, már útban vannak a felszín felé a mentőcsapatok, hozzák Lórit. Ő szinte előre megérezte, hogy ez a feltáratlan járat veszélyes lehet. Igazi szerencse a szerencsétlenségben, hogy a lezuhanó szikla nem a fejét találta el a fiának. A barátaival sikerült beszélni, akiknek már minden telefonja lemerült, az állandó információcserében. Úgy tudja, fízikaüag és pszichésen is jól van a fia, igaz, edzett barlangász. Ugyancsak a kintiektől értesült arról, hogy talán mentőhelikoptert szervez a környezetvédelmi miniszter a szállításhoz. Érzi, tudja, Lóri szerelmese a kutatásnak és ha felépül, újra elindul felfedezni a mélység csodáit. Lóránd a szenvedélyéről Tavaly riportot közölt a Kelet- Magyarország Feigel Lóránddal. így beszélt szenvedélyéről: „Mindegyik hely, ahol eddig jártam, kedves a számomra, közel áll hozzám. Vagy azért, mert nyakig érő vízben, combig érő sárban kellett haladni, vagy azért, mert olyan szűk járatokon kellett áthaladnunk, hogy alig tudtam magam átpréselni. Mindegyik barlanggal másképpen kell megküzdeni. Előfordult Erdélyben, hogy mi bontottunk ki egy járatot, s mi adtunk nevet a barlangnak. Ha mégis választanom kellene egyet, akkor a jós- vafői Kossuth-barlangra szavaznék. A szeptemberi nyílt barlangi napokon oda vezetek túrákat, szinte minden kövét ismerem, de mégis tartogat újat. Évszakonként más-más arcát mutatja: van, amikor áradással kell számolnunk, máskor sárban haladunk, olykor pedig szárazon megússzuk a kirándulást.” MAGYAR BARLANGASZOK BALESETEI 2001. február 24. - Másfél méternyit zuhant egy amatőr barlangász a Mecsekben, az abaligeti Trió-barlang egyik aknájában. A férfi bokatörést, agyrázkódást és mellkasi sérüléseket szenvedett, akit az oda vezető szűk, kanyargós járat miatt csak órák múlva tudtak a felszínre hozni. A Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak robbantásokkal kellett kitágítania az üregrendszert. _______ 2001. április 22. - Egy 20 éves fiatalember túra közben beszorult a Mátyáshegyi barlang egyik járatába. A 26 fős barlangi mentőszolgálat négyórás küzdelem után szabadította ki. A férfi könnyebb, zúzódásos sérüléseket szenvedett. 2001. Június 3. - Gyakorlatpzás közben a Bükk-fennsfkon, a Jávorkút melletti Szirén-barlangban kőomlás következtében baleset ért egy 20 éves barlangász nőt. A lábszártörést szenvedett sérültet a barlang bejárati nyílásától mintegy 60 méter távolságból többórás munkával sikerült kimenteni._________________ 2002. Január 26. - Szilágyi Zsolt, 26 éves kutató-búvár az Aggteleki Nemzeti Parkban található bódvarákői Esztramos barlangban rekedt az ismeretlen járatok feltérképezése közben. Megmentésén legalább 100 barlangi mentő dolgozott. A szerencsétlenül járt búvárt január 29-én találták meg, majd 31-én hosszas küzdelem után hozták a felszínre a legyengült barlangászt. Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós IszahnéSinform hu).- 5-. , "‘-1-1 L : ' - Főszerkesztő: Angyal Sándor (ángya I@mf0frn.nul. Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn lhuri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (kereso@inform.hn). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 0640/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 0642/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hii Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526626. ISSN 0133-2058