Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-26 / 250. szám
2002. október 26., szombat liitltirMiipfösiáf HAZAI TÁJAKON /4 BÉREK 0 Emlékkiállítás. Réti Mátyás festőművész emlékkiállítása nyílik Debrecenben a Kálmáncsehi Galériában október 27-én 11 órakor. A kiállítást Szabó Péter ajánlja az érdeklődők figyelmébe, közreműködnek a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei. 0 Kutyaszorító. A Tiszalöki Színkör a művelődési ház nagytermében október 26-án este hat órakor bemutatja Tóth-Máté Miklós Kutyaszorító című komédiáját. 0 Lelki elsősegély. A telefonos lelki elsősegély-szolgálat október 26-án és 27- én délután hat órától 23 óráig ingyenesen hívható a 06-80/505-555-ös telefonszámon. □ismerések Nyíregyháza (KM) - A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere a honvédelem ügye érdekében kifejtett eredményes tevékenysége elismeréseként október 23-a alkalmából a Honvédelemért kitüntető cím II. fokozatával tüntette ki dr. Vincze Istvánt, a megyei önkormányzati hivatal osztályvezetőjét és dr. Szemán Sándort, Nyíregyháza megyei jogú város jegyzőjét. A Honvédelemért kitüntető cím III. fokozatát kapta Zsoldos Barnabás, a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójának vezetője. Emlékplakettet adományozott Domokos János ezredesnek, a megyei védelmi bizottság titkátrának. Az ünnepelt hetvenesek Fotó: amatőr Hetvenesek ünnepe Nyíregyháza (KM) - Hetven életévüket betöltő - tizenegy nyugdíjas tag - ünnepelte születésnapját a napokban a nyíregyházi Fegyveres Erők Klubjában. A hetvenesek saját maguk készítette finom étellel, itallal látták vendégül a klubdélután résztvevőit. A jó hangulatú estén Bálint Pál klubtárs zenéjére késő estig táncoltak, szórakoztak. TÜSKÉS SAROK J’Jj JJJJJJJJJJJJJ Jv J J J J J J J J J V w'w V V W V V V w V v'v'v w’vivv ^ Ott a piros! Lefler György ri Rákóczi utcai szobor felállításával Nyíregyháza szép köztéri alkotással emlékezett meg a szlovák telepesekről, megörökítve azt a várostörténeti pillanatot, midőn gróf Károlyi Ferenc földesürtól a szarvasi csizmadiamester, Petrikovics János átveszi a megbízólevelet. Alighanem hálásak is lennének az utókornak, viszont a hátteret talán másképp képzelnék el. Ugyanis a Kossuth tér felől a Rákóczi utcába kukkantva, a szobor mögött egy jókora piros napernyő éktelenkedik, megtörve a tér zöldjét. A reklám napernyő most összecsukva áll, de Így még inkább termetes felkiáltójellé válik, azt kiáltva, nem odavaló! Különösen meg, hogy a megüresedett müterasz mellé rendszerint odatámasztanak egy viharvert, kék színű Simson motorkerékpárt, a kormányán piros bukósisakkal. De, az sem fér a fejembe: a szobor helye még mindig miért Rákóczi utca?! Tudom, egykoron eddig ért, illetve itt kezdődött, de az Október 23. tér megalkotásával átrendeződtek a dolgok. Csapni kellene már egy jó kis keresztelőt! Megyénkben mindenütt ápoltak a temetők Ebben az esztendőben háromnapos ünnepen gyújthatunk gyertyát szeretteink sírjánál Lefler György Nyíregyháza (KM ) - A megszépült nyíregyházi ravatalozóról a messze földről érkezettek is csak az elismerés hangján szólnak, míg sokan levélben gratulálnak - mondta Szekrényes András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója.- A több mint 120 millió forintos beruházás során a fő szertartástér fölé modern tetőszer- kezet került, igy a gyászolók már nincsenek kitéve az időjárás viszontagságainak. A ravatalozó két oldalsó szertartástere más funkciót nyert, hiszen 1280 urnafülkét építettek és a burkolatot is kicserélték. A felújítás során teljesen új hűtőkamra J! ......................... Szeretnénk, ha a hely szelleme leginkább egy szentélyre emlékeztetne. Szekrényes András w és szociális blokk épült, dolgozóink már az úgynevezett fekete-fehér öltözőt használják, amely az országban egyedül csak nálunk van! Szeretnénk, ha a hely szelleme leginkább egy szentélyre, egy templomra emlékeztetne. A ramocsaháziak Is büszkék a felújított ravatalozójukra A felújított ravatalozó megkívánja, hogy a közvetlen környezetét is hozzáigazítsuk. Folyik a park átépítése, ahol egy II. világ- háborús emlékművet is elhelyezünk majd. Az emlékművön kőbe vésve szerepel a hősi halált halt 242 nyíregyházi katona neve. Ugyancsak terv a nemzeti panteon kialakítása, ahová a temetőben nyugvó, neves közéleti emberek földi maradványai kerülnek majd. Szeretnénk, ha a városlakók továbbra is segítenének az arra érdemesültek felkutatásában. A javaslatokat örömmel fogadjuk a 42/408-435, a 408-414-es telefonszámon, avagy személyes megkeresés útján. Befejeztük a hátsó ravatalozó felújítását is. A temető e része mintegy másfél hektárral bővült. Elkészültek a sírboltparcellák: a 14-es és a 21-es parcellák közötti területre 36 családi kriptát építettünk. Szintén új elképzelés alapján valósulnak meg az úgynevezett amerikás parcellák, melyek lényegesen olcsóbbak, mint a hagyományos síremlékek állítása. Folyamatosan lecseréljük a régi vízvételi helyeket, év végére tíz díszkúttal szépül a temető a város polgárainak ajándékaként. Újdonság, hogy augusztustól a temettetők áruvásárlási hitelt vehetnek fel az OTP-től a szolgáltatásokra, síremlékek állítására. Fehérgyarmaton új és nagyobb tetőszerkezetet kapott a ravatalozó, e munkával az év végére Mátészalkán is elkészülnek, míg Nyírpazonyban a teljes épületet felújították. Nyírteleken út és parkoló épül. A munkákat valamennyi helyen a vállalatunk is támogatta. Egyébként megyénk lakosságát dicséri, hogy mindenütt ápoltak a temetők. Halottak napja a sírkertekben Most három nap is rendelkezésünkre áll, hogy felkeressük elhunyt szeretteink sírját. A tapasztalatok szerint a legtöbben mindenszentekkor jönnek, ekkor a nyíregyházi temető is tovább tart nyitva: reggel héttől este nyolc óráig. Pénteken délelőtt 10 óráig engedünk be autót, és 11 órakor el kell hagyniuk a temetőt. A másik két napon reggel héttől este hat óráig látogathatják a temetőt gyalogosan, de a Pazonyi út felőli bejáratnál állandó a portaszolgálat, itt később is ki lehet jönni. Felhívnám a látogatók figyelmét a nehéz parkolásra, lehetőleg távolabb álljanak meg, illetve a síroknál a tűzesetek elkerülésére - zárta Szekrényes András. ARCKÉP ■ j j- j j > 77 j j'j j- j j jjj j j j J j j j j j j j j j j j 7» . Szemánné Kalocsai Ágnes ápolónő Nyíregyháza (KM - K. É.)- Űjfehértón él, és a Nyíregyházi Jósa András Kórház 1-es számú sebészetének ápolónője Szemánné Kalocsai Ágnes. Mint mondja, azért választotta annak idején az egészségügyet hivatásul, mert úgy érezte, ez az a szakma, amely a legközelebb áll hozzá. Szavaiból kiderül, bizony, nem tévedett, s ma sem gondolkodik másképp.- Nem is tudnék egyebet csinálni - fogalmaz tömören. - Számomra öröm, hogy segíthetek az embereknek, a rászorulóknak mindazon szükségletek elvégzésében, amelyeket egyedül nem, csakis velem együtt tudnak elvégezni. Szemánné Kalocsai Ágnes Arra a kérdésre, hogy az ápolónői munkában számára mi a legnehezebb, Ágnes nővér készséggel mondja:- Erre a kérdésre nem lehet egyértelmű választ adni. Vannak nehéz napok, olyan órák, amelyekben az ember nagyon el tud fáradni, de könnyíti a dolgot, hogy nem vagyunk egyedül.- Ráadásul mostanra a fizetésünk is szerencsésen változott, én például harminc százalékkal keresek többet mint eddig. Igaz, ehhez két műszakban kell dolgoznunk, s az éjszakázás bizony nehéz, de most már lagalább anyagilag is könnyebbedéit a helyzetünk. Szemánné Kalocsai Ágnes férjezett, s munka mellett szinte folyamatosan tanul.- Most éppen gimnáziumba jár, ebben az évben érettségizik. Hetente háromszor beül az iskolapadba, a többi napok pedig a betegápolással és a tanulással telnek. Ha a gimnáziumot befejezi, Ágnes akkor sem ül a babérokon, mert szeretne továbbtanulni, az egészségügyi főiskolára menni.- Számomra nagymértékben könnyíti a munkát és a tanulást, hogy az osztályon jó a kollektíva, és jó a vezetés is. Biztos vagyok benne, csakis így tudunk a megfelelő szinten dolgozni, a betegekkel türelmesen, szeretettel bánni. m. A KSH ELEMZÉSEIBŐL __.^"""771"""". j. j. j. j, mI,;1 vfL • J J J ■ f , j jj j j j j HÉ ÁRFOLYAMOK JJJJJJjJJjjJJjJ J J J j j'Sj j JJJ jjjjjjjjj Érvényes 2002. október 25. Valutanév vétel eladás Osztrák Schilling (100)1712.97 0.00 Ausztrál Dollár 131.12 143.48 Kanadai Dollár 150.72 164.92 Svájci Frank 159.12 170.66 Cseh Korona 7.32 8.26 Német Márka 120.52 0.00 Dán Korona 30.93 34.19 Euró 235.71 248.29 Angol Font 371.07 397.99 Horvát Kuna 30.34 34.22 Japán Yen (100) 190.66 208.62 Norvég Korona 31.18 34.46 Lengyel Zloty 56.99 64.27 Svéd Korona 25.14 27.78 Szlovén Tolár 1.00 1.12 Szlovák korona 5.47 6.17 Amerikai Dollár 240.80 253.66 USD csekk (100) 24 080 25 366 A gazdasági szervezetek száma továbbra is növekvő ütemben bővül Nyíregyháza (KSH - Szabó Sándorné) - Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei székhellyel 2002 első hat hónapjában 38 131 működő gazdasági szervezetet tartottak nyilván, az év ele- jinél 5,9 százalékkal (országosan 4,6 százalékkal) többet. Az utóbbi öt év azonos időszakában bekövetkezett szervezet- szám-növekedés közül a 2001. évi után a legnagyobb, 2100 volt. A szervezetek számbeli gyarapodása az MRP-szervezetek kivételével minden gazdálkodási formára és gazdasági ágra jellemző volt. A működő szervezetek 30 százaléka társas, 60 százaléka egyéni vállalkozás, 8 százaléka nonprofit szervezet, 2 százaléka költségvetési szerv volt a fél év végén. A társas és az egyéni vállalkozások száma év eleje óta egyaránt ezerrel emelkedett. A működő vállalkozások harmada társas vállalkozás, kétharmada egyéni vállalkozás volt az év közepén. Főtevékenységük szerint a fél év végén mind a társas, mind az egyéni vállalkozások közül legtöbb (38 százalékuk, illetve 27 százalékuk) a kereskedelem, javítás, valamint ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (20 százalék, illetve 19 százalék) ágakban tevékenykedett. Harmadikként a társas vállalkozásoknál az ipar (12 százalék), az egyénieknél a mező- gazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ág (10 százalék) következik. Statisztikai főtevékenységüknek megfelelő besorolás szerint az első fél évben legintenzívebben a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat, valamint az oktatás vállalkozásainak száma emelkedett. Az átlagosnál nagyobb mértékű bővülés volt még az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágban, valamint az építőiparban. A társas vállalkozások száma az átlagost meghaladóan nőtt a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, az építőipar, a kereskedelem, javítás ágakban. Az egyéni vállalkozásoké pedig a mezőgazdaság, erdő- gazdálkodás, halászat ágban emelkedett kiugró mértékben és számottevően bővült az oktatás területén is. Mindkét ágban a nyugdíjas vállalkozók számának növekedése a legszembetűnőbb. A kereskedelem, javítás, valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágak egyéni vállalkozásainak száma kissé mérséklődött az év eleje óta. Gazdálkodási forma szerint a legnagyobb gyakoriságú betéti társaságok és a korlátolt felelősségű társaságok száma nőtt leginkább, 12,4 százalékkal, illetve 8,2 százalékkal. A munkavégzés jellege szerint a csaknem 23 ezer egyéni vállalkozás 56 százaléka főfoglalkozású, 25 százaléka mellékfoglalkozású, 19 százaléka nyugdíjas. Létszámkategóriák szerint vizsgálva 2002 első félévének végén a működő vállalkozások 67 százalékában nem volt foglalkoztatott, 30 százalékuk 1-9 főt foglalkoztatott, alig 3 százalékuk 10- 49 főt alkalmazott. Ennél több főt csupán 0,7 százalékuk foglalkoztatott. Ezek az arányok az országoshoz hasonlóak. A vállalkozások elterjedtsége a megyében továbbra is mérsékelt. 2002. június 30- án ezer lakosra 20 társas és 39 egyéni, összesen 59 vállalkozás jutott, ami az országos 73 százaléka volt.