Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-15 / 241. szám
2002. október 15., kedd Kelet* Magyarország HÁTTÉR /3 HÍREK 0 Szakmai előadás. Dr. Tringer László, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója október 16-án, szerdán 14 órától Nagykálló- ban, a Pszichiátriai Szakkórház Lovagtermében eló'adást tart. 0 Várják a véradókat. Október 15-én, kedden a csengeri Szatmár Kft.-nél 9-14, a kisvarsányi a polgármesteri hivatalban 9-12, a vásárosnaményi művelődési házban 13-16 óráig várják az önkéntes véradókat. 0 Viharos emberöltő. Ma 15 órától tartják Nyíregyházán, a megyei Könyvtárban Nagy Imre Viharos emberöltő című kötetének országos bemutatóját. Tegnap hozta nyilvánosságra a KSH a szomorú statisztikát: közútjainkon az év első hét hónapjában tízezer-hétszázhat- vanegy személyi sérüléssel járó baleset történt, ami 7,3 százalékkal magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban. Januártól július végéig 745-en (17,1 százalékkal többen, mint 2001-ben) vesztették életüket közúti balesetben, 4550-en pedig súlyos sérülést szenvedtek. A karambolok 70 százaléka lakott területen történt, 161 esetben gyalogos volt az áldozat. Azt csak sejthetjük, hogy az azóta eltelt időszakban az országos statisztikai adatok tovább romlottak. Legalábbis ezt sugallják a megyei adatok, hiszen január és szeptember között Szabolcs-Szatmár-Beregben 24 százalékkal több halálos kimenetelű baleset történt, mint tavaly. És még egy figyelemre méltó adata: a baleseteket 12 százalékban ittas vezetők okozzák. Felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, miért hajt egy taxis a buszra várakozók közé, mint tette ezt a fővárosban néhány napja. Nem egy esetben okozott halálos kimenetelű balesetet, hogy a fáradt sofőr elszunyókált, átsodródott a szemközti sávba, s máris megtörtént a tragédia. Ha fáradt, álmos, miért nem pihen egy keveset? Mások figyelmetlenségéért igen sokszor fizetnek súlyos árat a vétlen vezetők, utasok. Hányszor látjuk, hogy menet közben telefonál a vezető. Hiába tiltja a törvény. De hát minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle. Itt van például a pontozásos rendszer. Azt a szakemberek is elismerik, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Sőt. A statisztikai adatok inkább az ellenkezőjét igazolják. A közlekedési morál a jelek és az adatok szerint mélyponton van. Hogy ennek mi lehet a hátterében, a szakemberek dolga megállapítani. Laikusként annyit azért megkockáztatok, ebben közrejátszhat az úgynevezett „márkagőg" ugyanúgy, mint az oktatás alapossága. És természetesen a mentalitás... Kocsik Rajz: Ferter János Györke László NÉZŐPONT Ha kiteszed a lábad... K ár, hogy nem közvetítette a mérkőzést a tévé, amit sérelmesnek tartok. A végeredmény önmagában biztató, a mai helyzetünkben kisebb bravúrnak tekinthető az idegenbeli pontszerzés. Mindez csak akkor ér valamit, ha a többi Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen is eredményesen szerepel a válogatottunk, akkor elcsíphetik Gelleiék a 2. helyet a csoportban. Kolozsi János ILLETÉKÜGYI FŐELŐADÓ É ppen úton voltunk a meccs időpontjában, és a Petőfi rádió közvetítését hallgattuk. Nemcsak a magyarságunk miatt érdekelt a találkozó, a férjemmel közösen kitöltött totószelvény szempontjából sem volt közömbös az eredmény. Bevallom, fix egyest tippeltünk, nem gondoltam volna, hogy iksz lesz a vége. San Marino ellen már biztos sikerre számítok. Bíróné Bódis Szilvia GYESEN LÉVŐ ANYUKA M indig várakozással és bizakodással tölt el egy EB selejtező-sorozat kezdete. Tisztában vagyok a magyar labdarúgás Európában elfoglalt helyével, ezért bravúrként kell értékelni a pontszerzést, de a futballban hosszú távon kell jónak lenni, a pillanatnyi sikerek akkor érnek valamit, ha azok megfelelő támogatottsággal és alulról való építkezéssel párosulnak. Németh Károly MEGYEI INSTRUKTOR E zt is meg kellett élnem, hogy nem a magyar tévé közvetítését izgultam végig, hanem felvételről az Eurosport összefoglalójából tudtam meg a részleteket. Kenései gólján kívül Tököli- nek volt egy ígéretes fejese, a svéd kapus a vinkliből szedte ki a labdát, és Lisztes is majdnem betalált a kapuba. Viszont továbbra is gond van a fizikális felkészültséggel. Aranyi László NYUGDÍJAS M eglepett és természetesen örömmel töltött el az eredmény. A stockholmi 1-1 is bizonyítja, hogy a labdarúgásunk többre hivatott a jelenénél. Bízom benne, hogy egy ilyen eredmény után senki sem hiszi azt, hogy ezzel rátaláltunk a helyes útra, és a meglévő problémákat nem söpörjük a szőnyeg alá. Ugyanis problémából, megoldandó feladatból van bőven... Barczi Róbert MEGYEI FŐTITKÁR Léalma átvételére váró teherautók Anarcson: a filléreket is megszámolják Fotó: Nyéki Zsolt Filléres problémák a tagdíj korul Egyszerűsítették az Alma Terméktanács tagdíjának befizetési módját Nyéki Zsolt e-mail nyeki@inform.hu Nyíregyháza (KM) - Az almatermesztőknek szánt idei támogatás előtérbe hozta a terméktanácsi tagság kérdését. A rendeletből ugyanis kiderül: az állami forintokhoz csak a szervezet tagjai juthatnak hozzá. Több tízezer ember feszült várakozásától kísérve a napokban megjelent a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendeleté. Ebben többek között az áll: az ipari almánál igényelhető kilogrammonkénti 5 forintos támogatás feltétele az Alma Termék- tanácsnál regisztrált tagság. Az aggódó telefonokból kiderült: sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan jön létre a tagsági viszony, ki tagja e szervezetnek. Egyezségre törekednek- Érdemes ott kezdeni, hogy egyáltalán mi is az a terméktanács, mert többen értelmezik félre feladatát, működését - igyekszik átfogó képet adni a szakmai munkáról a Kelet-Magyarország kérdésére Kovács Géza, az Alma Terméktanács elnöke. Szavaiból körvonalazódik: az Alma Terméktanács egy olyan országos, tehát nem megyei szervezet, amelyben megtalálhatóak a termesztők, kereskedők, feldolgozók és a fogyasztók képviselői. így elmondható, hogy az alma termesztésétől a vevőhöz jutásáig átöleli a teljes termékpályát, amit vertikumnak is nevez a szakma. A terméktanács alakításánál elfogadott alapszabály szerint ez a szervezet az ágazatot érintő valamennyi témával foglalkozik és a közgyűlés által megválasztott elnökség konszenzusra, vagyis megegyezésre törekedve keresi egy-egy problémára a megoldást. Az elnököt éves váltásban választják a termelők, feldolgozók és a kereskedők soraiból. Az Alma Terméktanács alapítása a terméktanácsi rendszer magyarországi kiépülésének kezdetére vezethető vissza. Kormányzati ösztönzésre a mezőgazdaság valamennyi ágazatában létrejöttek a terméktanácsok, s ezek véleményét megkérdezik, amikor nem a költségvetésbe épített keretekből ad az állam támogatást. Jelképes összeg Az együttműködés természetesen sokkal szerteágazóbb: az ágazat fejlesztési koncepciójának kidolgozásában is folyamatos az egyeztetés, legyen szó fajtaválaszték bővítéséről, technológiai korszerűsítésről vagy éppen piaci szabályozásról. Mindezekhez párosul egy adatszolgáltatási kötelezettség, amelyet a terméktanács saját információs rendszerével teljesít, s a minisztériumhoz havonta eljuttatott adatok fontos támpontként szolgálnak az ágazati döntésekhez. Az adatszolgáltatás kiterjed valamennyi terméktanácsi tagra, vagyis a feldolgozókra, kereskedőkre és a több tízezer termelőre. Az Alma Terméktanács alapításánál az egyik legnehezebb pont a tagsági rendszer kiépítése volt, végül olyan döntés született: a termelők a leadott, a feldolgozók pedig az átvett termés kilogrammja után fizetnek egy jelképes összeget, 1-1 fillért (ez az összeg ma 2-2 fillér). Az országban 40 ezresre becsült termelői tábor tagdíjfizetése és nyilvántartása viszont komoly technikai hátteret és tetemes költségekkel járó adminisztrációt igényelt volna. Ennek leegyszerűsítésére a feldolgozók többsége vállalta, hogy a termelők helyett is befizetik a tagdíjat, s ezzel a termelők automatikusan tagokká válnak. Levonja vagy sem Azt viszont már a feldolgozók egyénileg döntötték el, hogy az alma ellenértékének kifizetésekor levonták-e a kilogrammonként 2 fillért vagy sem. Néhány cég üzletpolitikai megfontolásból, a termelő-feldolgozó kapcsolatok erősítését szem előtt tartva nem fillérezett, de akadt arra is példa, hogy levonták a termelőktől a rájuk eső tagdíjat - ez is jogszerű volt. A termelők egy része tehát nem érzékelte a terméktanácsi tagsággal járó terheket, mert gyakorlatilag nem vett részt befizetés műveletében.- Sajnálatos, hogy egy konfliktushelyzet kezd kialakulni a termelők és a feldolgozók között. Az ellenérdek természetes, de mértékének nem szabad túljutnia azon a határon, amely már ártana az ágazat fejlődésének. Az Alma Terméktanács feldolgozói oldalt képviselő tagjai közösen értelmezték a rendelet tervezetének szövegét, az abból rájuk háruló kötelezettségeket. Elvi megállapodás született: anyagi lehetőségeitől függően minden feldolgozó saját maga dönti el, hogy a termelőtől, beszállítótól írásbeli felhatalmazás alapján levonja a fent említett 2 fillér terméktanácsi tagdíjat vagy befizeti a termelő helyet az összeget s ezt a termelő tudomására hozza. Virágos különdíjak Zalakaros, Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A városok kategóriájában Zalakaros, a falvak között pedig a Vas megyei Ivánc nyerte a Virágos Magyarországért mozgalom idei versenyét, amelynek díjait a zalai fürdővárosban adták át az elmúlt hét végén. A nyolc évvel ezelőtt indított Virágos Magyarországért versenybe 350 település nevezett az idén. Kategóriájában a két település képviseli Magyarországot az európai döntőn. Összesen 42 település és közösség kapott különdíjat, köztük három település megyénkből: Nyíregyháza-Sóstó, Dombrád és Napkor teljesítményét ismerte el különdíjjal a zsűri. Dombrád 1997-től minden évben eredményesen vesz részt a versenyben, 2000-ben az európai döntőn Írországban Ezüstdiplomát érdemeltek ki. Az idén, Zalakaroson VA Tisza-part legvirágosabb városa” elnevezésű díszes diplomát vehette át Solymosi László polgármester és Veres Andrásáé csoportvezető. A napkoriak is állandó résztvevői a nemes versenynek, ők Budapesten, a jövő évi nemzetközi virág- kiállításon egy standot kaptak, ahol az erős emberekből álló és mindemellett virágos község bemutatkozhat a nagyközönség előtt. Gálaműsor ♦ Nyíregyháza (N. L.) - Október 16-án szerdán a borbányai művelődési házban Beszélgessünk a Bibliáról címmel előadást tart dr. Janka György görögkatolikus teológiai főiskolai tanár. Pék Katalin művelődésszervező elmondta, hogy az -intézményhez tartozó Baba-mama klubban október 17-én 9 órától az anya és a gyermek kapcsolatáról, 10 rától a babamasszázsról tartanak előadást. Október 19-én szombaton nyugdíjas amatőr művészeti együttesek több műfajban gálaműsort adnak. A műsorban fellépnek a nyíregyházi, a mátészalkai, a tiszalö- ki és a fényeslitkei nyugdíjasok. Október második felében a művelődési ház saját nyugdíjas klubjában több egészségügyi előadást tartanak. MEGKÉRDEZTÜK: MIT SZÓL A LABDARÚGÓVÁLOGATOTT SVÉDORSZÁGI DÖNTETLENJÉHEZ?