Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-14 / 240. szám
2002. október 14., hétfő Kefet*llagy&n>i>szág ÉGTÁJ / 7 Nyírségi kiadás 0 Szobrot avatriak. Nyírtét főparkjában október 18-án 14 órakor avatják fel Orr Lajos: Anya gyermekével című szobrát. A Képző és Iparművészeti Lektorátus támogatásával sikerül szépítenie a község központját az önkormányzatnak. 0 Szociális bérlakások. A nyírkércsi ön- kormányzat két szociális bérlakást építtet a településen. A lakások készültségi foka közel 95 százalék, a tervek szerint október végén lesz az átadásuk. 0 Kiállítás. Forró László amatőr festő kiállításának a megnyitója lesz október 15-én 16 órakor a nagykállói II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ kamaratermében. A kiállítást megnyitja Orbán Mihály művésztanár. HÍREK A kisebbség érdekében Gávavencsellő (N. L.) - Munkahely- teremtés, a roma fiatalok tanulása, új lakások építése, a régiek felújítása. Ezekkél a témákkal foglalkozik a gávavencsellői önkormányzt szociális bizottságában a roma származású Nagy Károly. Ó a roma kisebbségi önkormányzat elnöke is. Mostanában szorgalmazza, hogy az első lakáshoz jutást aktívabban támogassa az állam és a helyi önkormányzat. Hangsúlyozza: nemcsak a romákra, hanem általában a szociálisan rászorulókra gondol az első lakáshoz jutásnál. Azt is szeretné, ha a régi lakások tatarozásához, felújításához is kapnának támogatást. Néhány fórumon elmondta, hogy a közhasznú munkások foglalkoztatása csak gyógyír, állandó munkahelyek kellenének, például egy feldolgozó üzem, ahol képzetlen romák is munkába állhatnának. Örömmel újságolta, hogy tavaly harminc gávavencsellői munkanélkülit (fele roma származású) kiképeztek kőművesnek, illetve szobafestőnek. A végzettek egy része már munkát talált. Javasolta, hogy a roma lakosság társadalmi munkájával építsenek aszfaltos utat és járdát. Szólt arról is, hogy a kisebbségi önkormányzat betölti szerepét, az önkormányzatnak tagja egy jó hírű roma férfi, Mátyás Mátyás vasbeton- szerelő, aki jelenleg Németországban egy nagy építkezésen dolgozik. A tehetséges tanuló és a tehetséges sportoló roma fiataloknak is nagyobb támogatást szeretne Nagy Károly. Mint mondta, néhányan már középiskolában és főiskolán tanulnak. Az is említést érdemel, hogy a nagyhalászi roma gimnázium esti tagozatán tíz gávavencsellői roma fiatal tanul. A gávavencsellői fiatal labdarúgók és ökölvívók közt már megyei, sőt országos hírű is van. Ezt a házat is fel kellene újítani - mutatja Nagy Károly Fotó: a szerző Hirdetés PAPPANDRÁSNÉNAK Nagykállóra. Boldog születésnapot kíván fia, Bandi, menye, Gabi, az unokák, Marci és Zsófi Zalaegerszegről. 253477 Csabai Lászlóné dr. Fazekas János Felbermann Endre Ma: poigármesteijetóttek vitája A lehető legtöbb olvasói kérdés hangzik majd el a rendezvényen Nyíregyháza (KM) - Lapunkban már többször megírtuk: a Kelet-Magyarország felkérte Nyíregyháza polgármester-jelöltjeit, hogy a nyilvánosság előtt válaszoljonak olvasóink, munkatársaink kérdéseire. A vitára ma kerül sor. A felkérést mindhárom jelölt elfogadta és Csabai Lászlóné (MSZP), dr. Fazekas János (a Fi- desz-MKDSZ), Felbermann Endre (SZDSZ) egyaránt kifejti majd véleményét. Az esemény ma 18 órakor lesz a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ kamaratermében. A nyilvános vitára várjuk olvasóinkat. Már előzetesen is sok kérdés érkezett olvasóinktól. A kérdéseket csoportosítjuk, és közülük a lehető legtöbbet tesz majd fel a nyilvános vitán a Kelet-Magyarország munkatársa, Kovács Éva újságíró. Természetesen mód lesz arra is, hogy olvasóink a helyszínen kérdezzenek a jelöltektől. Azt szeretnénk, ha a kérdések lehető legszélesebb kört ölelnék fel, de - természetesen - a választópolgárok nagyobb csoportjait érintő közéleti témáknak elsőbbsége lesz. A közéleti vita első fél órájában az előzetesen beküldött, a másodikban a helyszínen feltett kérdésekre válaszolnak majd a jelöltek, akik végül rövid összefoglalót mondanak saját programjukról. A Szabolcs Online a vitát élőben közvetíti (http:// www.szon.hu) Hasonló polgármester-jelölti vita lesz ma kisvárdán, holnap pedig Mátészalkán is. Turizmus Balsa (N. L.) - A bal- saiak megélhetését főleg a mezőgazdaságból és a turizmusból lehet s kell biztosítani. örvendetes, hogy az iszap levonulása után tiszta lett a Tisza vize és a községben több üres házat hétvégi háznak megvásároltak nyíregyháziak. Sőt, két holland állampolgár is vásárolt itt lakást. A közelmúltban pedig osztrákok vettek meg egy megüresedett házat. A település polgármestere, dr. Mátyás László elmondta: hitel felvétele nélkül oldják meg a feladatokat, tovább javítják az infrastruktúrát és tervezik a turizmus bevezetését. Egy Balsáról elszármazott vállalkozó Balsa és Gávavencsellő közt a Tisza partján hajókikötő építését tervezi. Elképzelése szerint a jól kiépített kikötő a víziturizmust szolgálná. Balsá- nak már jó pár éve elkészült a rendezési tanulmányterve, de ezt még nem fogadta el az önkormányzat. A terv elkészítésénél figyelembe veszik a kisvasút végállomását, számításba vesznek egy lovas útvonalat is. Elmennének még egyszer Nyíregyháza (KM) - Az elmúlt héten Ópusztaszerre kirándult a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola mind a nyolc évfolyama. A hajnali 6 órakor induló különvonat Kistelekig szállította a kicsiket és a nagyokat, akik onnan autóbusszal folytatták az útjukat. A Nemzeti Történelmi Emlékparkban számos látnivaló fogadta a kirándulókat, akiknek a legjobban azonban a hatalmas méretű, impozáns látványt nyújtó Feszty-körkép tetszett. Szép emlék marad a diákok számára az emlékparkban tartott lovasbemutató is. Hazautazás során volt idő a vonaton újra feleleveníteni az élményeket, s közben megszületett egy tréfás versike a 3. b. osztály néhány tagjának - Szilágyi Boglárka, Ma- tavovszky Dominika, Gajdos Panna, Bujdosó Nóra, Cserbák Dóra - közreműködésével. Ízelítőül íme egy kis részlet: „Várt a vonat, vártuk mi is, / Salomot és Annácskát is. / Pusztaszer, Pusztaszer, elmennék én még egyszer. / Volt ott körkép, volt ott bazár, / s majdnem elsodort a tiszai ár. / Pusztaszer, Pusztaszer, elmennék én még egyszer./ Ott volt Árpád, ott volt Huba/ s a hét vezér nyolc tagja/ Pusztaszer, Pusztaszer, elmennék én még egyszer. / Örülök, hogy elmehettem, dombokon fetrenghettem. / Pusztaszer, Pusztaszer, elmennék én még egyszer. Csoportképek Is készültek egy emléklapra Fotó: KM-reprodukció Az átadás előtti Utolsó munkálatok Fotó: M. Magyar László Iskolaavatásra készülnek Nyíregyháza-Rozsrétszőlő (KM) - Nagyon várják már a szerdai napot a rozsrét- szőlői Váci Mihály Általános Iskola tanárai és diákjai. Várakozásuk érthető, hiszen október 16-án 10 órától avatják fel az oktatási intézmény vadonatúj iskolai épületét. A közbeszerzési pályázat alapján a Strabag lett a kivitelező cég, s dolgozóinak keze nyomán elkészült az új épület, amelyben helyet kap nyolc tanterem, nevelői szoba, könyvtár, számítástechnikai terem, korszerű vizesblokk. A nyolc tanteremnek köszönhetően egy épületben lesz mind a nyolc osztály. A régi tantermeket is hasznosítja az iskola. Az egyikben lesz a tálalókonyha és az ebédlő, a másikban pedig a tornaszoba található. A tornaszobát szeretnék bővíteni, valamint fiú- és leányöltözővel, valamint vizesblokkal tervezik komfortosabbá tenni. Abban az épületszárnyban kapna helyet a technika tanterem és a tankonyha is. Gondoltak végül a településrészen élő fiatalokra. Az egyik helyiség ifjúsági klubként, illetve különböző események megrendezésekor „közösségi házként” működne. Az iskola udvara is megszépült, a díszburkolatnak köszönhetően végleg búcsút inthetnek a lucskos, sáros területnek. Harminc esztendeje koptatja az iskolapadokat Újfehértó (KM) - Gyakran használjuk azt a szót „öreg diák”. Nos, ez egy hölggyel szemben talán nem egészen helyén való, de tény: Buczkó Ágnes harminc év óta koptatja az iskolapadokat. Az újfehértói középiskola tanára most szerzi hatodik diplomáját. Utolsó éves a Debreceni Egyetem történelem szakán. Nemrég szakvizsgázott a Budapesti Műszaki Egyetemen intézményvezetésből és pedagógiából. Elvégezte a görögkatolikus teológiát, így hitoktatóként is tevékenykedik az intézményben.- A körülmények hozták így - mondja. - Mindig is szívesen képeztem magam. Szeretek olyan emberekkel találkozni, akiktől tanulni lehet, és olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, hogy fel lehet rájuk nézni. Mára egyre nehezebb, hiszen a két gyermekemet egyedül nevelem, ezért legfeljebb este vehetem elő a könyveket. Igaz, vannak még terveim, amelyeket szeretnék megvalósítani, ha lehetőséget kapok rá. Gyönyörű hivatás a miénk. Érdekes például az, hogy egykoron én oktattam valamelyik nebulót elsős korában a betűvetésre, s most találkozom vele újra a középiskolában. Nagy öröm számomra az is, ha látom, hogy régi tanítványaim érnek el sikereket. Megtörtént, hogy a péknek tanuló volt diákom az első maga sütötte kenyerét elhozta nekem ajándékba. Nem panaszkodik, bár rengeteg Buczkó Ágnes Fotó: Balázs Attila az elfoglaltsága. Mint a negyedikesek osztályfőnökének és ifjúságvédelmisnek, van tennivalója bőven. (Emellett Bene Jánosnál írja a hatodik szakdolgozatát.) Kevés szabad idejében legszívesebben olvas, az „örök szerelem” Jókai. Talán azért, mert ő maga is romantikus lélek. Nem véletlen tehát, hogy az üyen műfajú zenét, filmet szereti a legjobban.- Amikor valamilyen nehéz időszak tör rám, előveszek egy régi filmet, s az „helyre rak” - erősíti meg mosolyogva. - Egy kis bőgés, s nem kell külön pszichológus, és pénzbe se kerül. Szeretem a szépet, az egyszerűt, de nem vagyok egy tükör előtt ülő típus. Viszont a lakást gyakran átrendezem, szekrénytologatásban élen járok. A berendezések közül sok mindent én magam készítek.