Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-12 / 239. szám
2002. október 12., szombat Kelet* Magyarország /19 „Mikor már nem bírtam, mert fájt nagyon minden, akkor szép csendesen átölelt az Isten. Beteg teste elpihent már, de lelke még velünk jár. Mert nem hal meg kit eltemetnek, csak kit elfelednek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IDŐS KENYERES ISTVÁN volt máriapócsi lakos, 2002. október 9-én rövid szenvedés után, 87 éves korában, csendesen elhunyt. Temetése 2002. október 12-én, szombaton 13.00 órakor lesz a máriapócsi új temető ravatalozójából, református egyházi szertartás szerint. 254045 Gyászoló gyermekei és családjaik. „Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Legyőzni a betegséget, Legyen enyém még az élet. Búcsú nélkül kellett mennem, Őrizzetek szívetekben." Fájó szívvel emlékezünk LEVICZKY LÁSZLÓ volt órásmester halálának első évfordulójára. 253875 Felesége és lánya. Köszönetét mondok mindazoknak, akik szeretett édesanyám, SZABÓ LÁSZLÓNÉ szül. Bodnár Borbála elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították, temetésén fájdalmunkban velünk osztoztak. • 254114 Dr. Szabó László és családja. „Egy váratlan percben életed véget ért, Mint vihar a rózsát a halál tépte szét. Szeretett férj voltál, drága jó édesapa, s nagyapa, Bánatos családja nem feledi soha." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NYÍRI ANDRÁS i volt Nagykálló, Magyi út 28. sz. alatti lakos, életének 55. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2002. október 14-én, hétfőn 14.00 órakor lesz a nagykállói temető ravatalozójából. A gyászoló család. 254245 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, SOLTÉSZ JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 253027 Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és TT™ szerették, hogy 1 KOVÁCS ANDRÁS nyug. főrevizor volt Nyíregyháza, Pető utcái lakos, 74. évében elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása 2002. október 15-én 15 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójában. Gyászoló család. 253970 d= Nyíri ben, dán gélik 253553 =j] Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOMLÓSIIMRÉNÉ volt AJLER ANDRÁSNÉ szül. Duszka Julianna :gyháza, Északi körút 3.111/10. sz. alatti lakos, életének 90. évé- 2002. október 8-án elhunyt. Temetése 2002. október 16-án, szer- 3.00 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából az evan- us egyház szertartása szerint.- Gyászoló család. ej temet 252816 23 Köszönetünket fejezzük ki minden kedves rokonnak, szomszédnak, ismerősnek, akik szeretett halottunk, GYURECSKÓ SÁNDOR ésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. ■ Fájdalommal tudatjuk, hogy DOVÁK JÓZSEF volt tiszadadai lakos, életének 91. évében elhunyt. Temetése 2002. október 16-án 11.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető új ravatalozójából. A gyászoló család. 253678 „Csak az hal meg, kit elfelednek." Fájó szívvel emlékezünk LEVICZKY LÁSZLÓ órásmester halálának 1. évfordulójára. Barátai. 253995 B Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugod- ’’Y* va tudatjuk, hogy A ÖZV. KRENYICZKY ISTVÁNNÉ ■ szül. Tóth Margit tisztelendőasszony 2002. október 10-én, életének 83. évében, a szentségekkel megerősítve, visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2002. október 16-án 11.00 órakor a kisvárdai új temető ravatalozójából lesz. A gyászoló család. 254030 1 ■ Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és ™ szerették, hogy CSEREPES ISTVÁN Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SULLER JÁNOS 1 volt ibrányi lakos, 47 éves korában, súlyos betegség után elhunyt. ^ Temetése 2002. október 14-én 14 órakor lesz az ibrányi temető ravatalozójából. Gyászoló család. beregdaróci lakos életének 71. évében elhunyt. Temetése 2002. október 12-én 13 órakor lesz a beregdaróci temető ravatalozójából. A gyászoló család. 254148 „Csak nézzük, nézzük könnyes szemmel virágaid sírhantodnak. n És mérhetetlen fájdalommal átadunk a csillagoknak." ' g Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk, BANYAI ÉVA volt záhonyi lakos halálának 4. évforulóján. Gyászoló szülei és testvére. Köszönetét mondunk mindenkinek, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. AGURA JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 252419 * Köszönetét mondunk mindazoknak, akik VINNAI TIBOR temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászoló család. 254182 Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédnak és mindazoknak, akik szeretett halottunk, g ÖZV. TORONYI SÁNDORNÉ • 8 temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy MARODA ANDRÁS volt nyírteleki lakos, életének 64. évében elhunyt. Temetése 2002. okt. 15-én 14 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából. Gyászoló család. 253373 Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! INFORM MÉDIA Vasárnapi Kelet és Keleti Apró újságok terjesztéséhez rikkancsokat keresünk Nyíregyháza területére. Bérezés: jutalék Személyes tájékoztatás: H-P: 08-1 &ig. Helyszín: Kelet-Magyarország Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Érd.: . Szilágyi Zsoltné, 20/9739-767 Bedé Lajosné, 20/9589-914 Hirdessen a Seiet* Magyarország hasábjain! Idei« PooVio P »Magyar TTÄMfmi r\CQ£Uá orsiég 9-909 Kovács Krisztián 06-20/9739-764 Sipos József 06-20/9589-910 Román Éva 06-20/4246-805 Farkas László 06-20/9589-913 Érettségizett autószerelő munkatársat felveszünk. 5 éves szakmai gyakorlat szükséges. Környezetvédelmi vizsga előnyt jelent. Jelentkezési Honda Szerviz Nyíregyháza, Hatzel tér 10. Kelet-olvasó: 4 '■■/!/ Jól informált ember! a Kelet*Magyaromág segít önnek, hogy SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁT GYORSAN ELADJA! A hirdetés megjelenik a beérkezést követő 10 napon belül. Hirdetése megjelenik a Hajdú-bihari Napló és az Észak-Magyarország szombati oldalain is. Kijelentem: a fenti szövegben tudomásom szerint félrevezető, másokat hátrányosan érintő információ nincs. Név: Lakcím: ______________________________________ Telefon: Aláírás: X •-NCimünk: Kelet-Magyarország Hirdetési csoport. 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Hirdetését feladhatja a szelvényen irodáinkban, vagy a hirdetés dijának befizetését igazoló rózsaszín postautalvány mellékletével, levélben, a következő címre: INFORM MÉDIA Kft. - 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. J }