Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-12 / 239. szám

Fotó: EPA 2002. október 12., szombat K&etwM&gyaitmÉg MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Gáza. Az forrongó övezetben izraeli ka- % tonák lelőttek két fegyveres palesztint. A férfiak éppen robbanószerkezetet akar­tak lerakni egy izraeli település közelé­ben lévő úton. Közben kiderült, hogy a Hamász szélsőséges palesztin szerve­zet katonai szárnyának egyik tagja kö­vette el a tegnapi izraeli öngyilkos me­rényletet. 0 II. Erzsébet angol királynő miközben látogatáson tartózkodik az Észak-ameri­kai földrészen, Kanadá­ban, ahol egy körút kere­tében többek között koro­nája mását is megtekin­tette, Londonban erősö­dött pénteken délután a kőolaj szabadpiaci ára, részben annak hatására, hogy az amerikai szenátus döntésére egyre valószínűbb az Irak el­leni háború. Tiltakozás. Több, mint tízezer iráni tün­tető égetett amerikai zászlót, így adva han­got tiltakozásának, melynek tárgya az Iz­raelbe irányuló amerikai támogatás Népességünk öregedése Nyíregyháza (KSH - Hajnal Béla) - A népesség lélekszámúnak csökkenése és a népesség elöregedése nem csupán magyar jelenség, de ami hazánkban bekövetkezett, az nem tipikus. Egyes vélemények szerint Magyarország népesedési helyzetének igazi problémája nem is a lélekszám csökkenése, hanem a népesség elöregedése. A hosszú ideje tartó folyamatok eredményeként a 19 évnél fia­talabbak súlya soha nem volt olyan kicsi, i • a 60 éven felülieké pedig olyan nagy, mint amilyen jelenleg. Egy évtizeddel ezelőtt még több volt a gyerek, mint az öreg. Az ezredfordulóra ez az arány megfordult. Az elmúlt évtizedben a nemek közötti egyensúlytalanság tovább romlott. A 2001. évi népszámlálás idején 1000 férfira már 1096 nő jutott. Az első népszámláláskor (1870-ben) a 60 és annál idősebbek között még nem volt nőtöbblet, 1880-ban 1000 fér­fira már 1042 nő jutott. 1949-ben 1270,1990- ben 1489, 2001-ben pedig 1562 (megyénkben 1627). Az adatok alapján megjósolható, hogy belátható időn belül minden 60 év fe­letti férfira két nő fog jutni, ami a 80 év felettieknél három fölé emelkedik. Azt nem lehet előre látni, hogy a mind több és mind hosszabb ideig magányosan élő nők meg- határozottabbá váló szerepe következtében a társadalmi folyamatok hogyan alakul­nak. A különböző demográfiai folyamatok következtében egyre több olyan „család” lesz, amely generációkon keresztül csak női felnőttből áll. Az öregkornak aránya országosan 2001- ben 20,0 százalék volt, de Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében csak 16,5 százalékot ért el. A férfiak magas halandósága miatt a megyeihez hasonló alacsony értéket nem találunk az ország megyéi között. A fér­fiak és a nők eltérő halálozási gyakorisá­ga miatt a 60 éven felüli férfiak aránya a férfi népességen belül mindössze 13,1 szá­zalék, ami a nők hasonlóképpen számított 19,6 százalékos arányához képest igen je­lentős különbséget mutat. A megyében a gyermekkornak aránya (21,5 százalék) mintegy 5 százalékponttal magasabb, mint az országos átlag. Régiók Európában Az Európa Akadémia a Konrad Adenauer Alapítvánnyal és az Euró­pa Házak Nemzetközi Szö­vetségével közösen nemzet­közi konferenciát rendez Nyíregyházán az eurore- gionális együttműködésről. A képen: Pál Tibor, az Eu­rópa Akadémia főtitkára üdvözli a résztvevőket Fotó: Racskó Tibor RÖVIDEN Elsősegély telefonon. A te­lefonos lelki elsősegély-szolgálat szombaton és vasárnap 18—23-ig a 80/505-555-ös telefonszámon hívható. Állatorvosi ügyelet. Nyíregy­háza területén dr. Kató Zsolt (Nyíregyháza, Sóstói út 7/b. IV/9., 20/4632-986, 42/404-137), Nagycserkeszen, Nyírturán és Nyírteleken dr. Hortobágyi Béla (Nyírtelek, Váci M. u. 4., 60/356- 121, 42/210-251), Kemecsén és vonzáskörzetében dr. Szepesi András (Nyírbogdány, Fő út 29., 30/2299-649, 42/232-467) lát el ál­latorvosi ügyeletet a hét végén. A francia külügyminiszter Budapesten tárgyalt A magyar-francia kapcsolatok kulturális és gazdasági területen egyaránt kiemelkedőek Budapest (MTI) - A magyar­francia kapcsolatok további fej­lesztésének lehetőségét, az Euró­pai Unió bővítési folyamatának aktuális kérdéseit, valamint a novemberi prágai NATO-csúcs- értekezlet előkészületeit tekintet­te át megbeszélésén Medgyessy Péter kormányfő és Dominique de Villepin francia külügymi­niszter pénteken, Budapesten.- Az uniós csatlakozási folya­matot értékelve a francia kül­ügyminiszter - az Európai Bi­zottság állásfoglalásával össz­hangban - kifejtette, hogy Ma­gyarország a belépés tervezett időpontjára meg tud felelni a tagság minden követelményének - áll a közleményben. A közlés szerint a miniszter- elnök tájékoztatta vendégét, hogy a magyar kormány kész a felkészülési folyamat felgyorsítá­sára, a szükséges intézkedések megtételére, de néhány kiemelt kérdésben határozottan ragasz­kodik nemzeti érdekeinek védel­méhez.- Kompromisszumra törekvő tárgyalópartner leszünk a haj­rában, de a kompromisszumok határa minden körülmények kö­zött az alapvető nemzeti érdekek sérthetetlensége lesz - szögezte le Medgyessy Péter. A magyar kormányfő és fran­cia vendége egyetértett abban, hogy a prágai csúcsértekezlet si­kerének kulcsé a NATO egyér­telmű további bővítése iránti el­kötelezettség. Medgyessy Péter kifejtette: Magyarország határozott és kö­vetkezetes támogatója a NATO további bővítésének, így a szom­szédos Szlovákia és Románia fel­vételének is. Nyomtatvány fagykárenyhítéshez Nyíregyháza (KM) - Több ezer érintett gazdálkodónak jó tudni: a megyei FM-hiva- talba megérkeztek a fagykár enyhítésének igényléséhez szükséges nyomtatványok. Pontosan október 20-áig kell a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Földművelésügyi Hivatal­nak kiadni az APEH-kifizetések- hez szükséges igazolásokat. Az elmúlt télen illetve az idén ta­vasszal fagykárt szenvedett sző­lő- és gyümölcsültetvények tulaj­donosainak ezért érdemes gyor­san felkeresni a területileg ille­tékes falugazdászokat, akik segí­tenek az ügyintézésben. Megyénkben több mint hat­ezer gazdaság illetve gazdálko­dó jelzett 50 százalékot megha­ladó fagykárt összesen tízezer hektárt meghaladó ültetvényből, ennek nagy része (9700 hektár) alma. A fagykár enyhítésének kárarányos hektáronkénti össze­ge 50-60 százalékos terméskiesés esetén 40 ezer forint, 60-70 száza­léknál 50 ezer, 70-80 százalék kö­zött 55 ezer, 80-90 százaléknál 65 ezer forint; 90-100 százalékos mértékű fagykár esetén 75 ezer forint a támogatás. Ha a leadott termés pontos mennyiségének is­meretében nyilvánvalóvá vált, hogy módosult az előleg (30 ezer forint/hektár) igénylésénél jel­zett kármérték, akkor a kérelmet korrigálni kell a hivatalnál. Egy kisgazdapárt lesz a szavazólapokon Nyíregyháza (KM - M. S.)- Tegnap délután ülést tar­tott a Területi Választási Bi­zottság (TVB); különleges ügyben határoztak. Dr. Juhász Barnabástól, a TVB elnökétől a Kelet-Magyar- ország a következőket tudta meg:- Réti Miklós, a Független Kis­gazdapárt országos elnöke pén­teken faxon elküldte a választá­si bizottságnak a Fővárosi Bíró­ság közjegyző által hitelesített másolatát, melyben az áll, hogy ő a jogosult személy az FKgP nevében eljárni. Egyben bejelen­tette, hogy visszavonja a me­gyénkben a párt választási lis­táját úgy a 10 ezer főnél na­gyobb, mint a 10 ezer főnél ki­sebb települések esetében. A be­jelentést a TVB tudomásul vet­te. Mivel megyénkben a szavazó­lapokat még nem nyomtatták ki, így a FKgP listái nem is kerül­nek majd fel azokra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a nagytelepülési listán nem lesz a 8., a kistelepülésen pedig a 12. szám alatt szereplő jelölő szervezet. Mint a Kelet-Magyar- ország október 2-ai számában kö­zölt listából kiderül, így egy kis­gazdapárt listája (a Kisgazda Szö­vetség Pártja) szerepel majd a szavazólapon, mégpedig a kis te­lepülések esetében az első helyen. Ma este a VÍV Forgáspont műsorában az Agykontroll magyar vezetője Nyíregyháza (KM) - „10 éves koromban, a 60-as évek elején édesapám megnyert egy pályáza­tot, és fél évig Szaud-Arábiában dolgozott. 6 testvérem közül pá­ran vele tartottunk. Mintha a kö­zépkorba érkeztünk volna. (...) Egyszer kocsival elmentünk az ottani igazságügyi minisztérium előtt és egy nagy kőrakást lát­tunk. Nem tudtuk mi az. Egy óra múlva a kőrakás már a fal tövé­ben hevert, véresen. Egyszerűen megköveztek egy nőt, aki elhagy­ta a férjét.” „11 évi házasság után a feleségem bejelentette: be­leszeretett egy férfibe. Olyan volt mint egy lórúgás. (...) Elváltunk és a nővérem akkoriban küldött Ausztráliából egy könyvet, ami a Silva-féle módszerről szólt. Azt írta hozzá: „Hihetetlen, mégis igaz.” Gondoltam, kipróbálom. (...) Akkoriban kandidáltam: hét­főn megvédtem a tudományos fo­kozatot, kedden bementem a kór­házba és közöltem az igazgató­val: felmondok.” Lengyel Attila a FORGÁSPONT-ban DÓMJÁN LÁSZLÓ-t, a magyarországi Agy­kontroll vezetőjét látja vendégül. A műsort ma este, 19.00 órától láthatják a Nyíregyházi Városi Televízióban. Emlékszoba. A híres vitkai születésű író, Balázs József : emlékére szobát alakítottak ki, amelyet tegnap avatott fel I ünnepélyesen Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbi- j zottságának elnöke Fotó: Kovács Bertalan Politikai hirdetés FÜGGETLENSÉG PARTNERSÉG ÖNKORMÁNYZATISÁG Szavazzon a 10-es listára, a Független Polgármesterek a Megyéért Egyesületre! Névsor 10 ezer alatt: elnök Szabó Péter - Tiszadob Berencsi Béla - Ibrány Háda Imre - Záhony Vida Károly - Baktalórántháza Révész László - Tuzsér Szűcs Ilona - Nagyvarsány Rényai János - Szakoly Mártha Tibor - Fényeslitke Félegyházi Gábor - Nyírkárász Bagoly Zoltán - Nyírtura Ignácz Zoltán - Rozsály Szőke Ferenc - Lövőpetri Papp Endréné - Tiszarád 10 ezer felett: Dr. Oláh Albert - Kisvárda Mi már a települési önkormányzatokban 1990-től, a megyei közgyűlésben 1998-tól jelen vagyunk! Bízzon bennünk, Szavazzon ránk! 10 10 famMmfW- WWV&fc K,adóvezető- f0,el08 kiadó: Szabó Miklós (szabo@inform.hu). **&&& Főszerkesztő: Angyal Sándor (angval@inform.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet (nemethne@inform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn (buri@inform.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna fkercso@inform.hu). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 0640/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058

Next

/
Thumbnails
Contents