Kelet-Magyarország, 2002. október (62. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-08 / 235. szám

2002. október 8., kedd Kelet «»Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 0 Halott a mozinál. Hétfőn reggel Nyír­egyháza belterületén, a volt Krúdy mozi mellett egy 58 éves hajléktalan férfi holt­testét találták. Idegenkezűségre utaló körülményt nem állapítottak meg. 0 Ötmillió a nyitott autóból. Egy ukrán állampolgár feljelentése szerint 5-én is­meretlen tettes ötmillió forintot és húsz dollárt lopott el nyitott kocsijából Nyír­egyházán a Tokaji úti piac közelében, míg ő a járművet szerelte. Előzetesben az Audhtolvajok Nyíregyháza (KM - F. A.) - Újabb adatok a megyei rendőr-főkapitányság debreceni audis akciójáról. Mint arról lapunk hétfői számában ír­tunk, csütörtökön este a szabolcsi rend­őrök egy lopott Audit foglaltak le, miután a menekülő autónak kilőtték egyik kere­két, és több mint tíz kilométeren át ül­dözték. A lyukas abronccsal száguldó jár­mű végül megállt, vezetője pedig gyalogo­san bemenekült az erdőbe. A debreceni ku-, tyás rendőrök segítségével a hajnali órák­ban fogták el. A debreceni sportcsarnok közelében ugyanakkor egy Opel személy­autóból két férfit állítottak elő. Az autót vezető személyt tanúként hallgatták meg, a mellette ülő férfit azonban az audissal együtt őrizetbe vették, mivel az alapos gya­nú szerint köze volt a lopott járműhöz. A gyanúsítottakat az illetékes bíróság előze­tes letartóztatásba helyezte. Vizsgálja továbbá a rendőrség, hogy a mostani sikeres akció összefüggésben van- e a szeptember 30-án történt esettel. Ak­kor Záhonyhál fogtak el két lopott Audit. Útlevéltörténeti kiállítás Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Jósa András Múzeumban október 31-éig különleges kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők úti okmányokat, úti levele­ket és útleveleket mutat be 1685-től nap­jainkig. A kiállító a debreceni Nagy Pál nyu­galmazott matematika-fizika szakos tanár. A dokumentumok rendezésében segítsé­gére volt a Belügyminisztérium részéről Németh Antalné és dr. Körmöczi Ernő fő­tanácsos, a téma neves kutatója és elismert szaktekintélye, dr. Nagy György határőr ezredes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem professzora, aki saját gyűjtemé­nyéből is kölcsönzött dokumentumokat. A gazdag anyagot dr. Bene János törté­nész, a múzeum osztályvezetője irányítá­sával rendezték kiállítássá. A technikai eszközök és az útlevélkezelők ruházatának bemutatását a Nyírbátori Határőr Igazga­tóság tette lehetővé. A kiállítást a IX. Nemzetközi Levéltá­ri Napok záró rendezvényeként Nagy György nyitotta meg Németh Péter mú­zeumigazgató, Bene János történész, Sze­pesi István dandártábornok, határőrigaz­gató, Tanyik József alezredes, a Magyar Hadtudományi Társaság határőr-szakosz­tályának elnökségi tagja és a levéltári na­pok résztvevőinek társaságában. Hirdetés 1 halálos 17 könnyű sérüléssel járó közlekedési ^ baleset történt, 27-en sebesültek meg 3 fő ült ittasan volán mögé Figyelmetlen autósok. Az elmúlt hétvégén főleg a figyel­metlen utóvezetés miatt történtek kisebb-nagyobb koccanások megyénk útjain. Egy személy meghalt, s közel harmincán sérül­tek meg könnyebben. A fotón is megörökített esetnél három au­tó karambolozott vasárnap délután Nyíregyházán. Egy Merce­des haladt a Dózsa György utcán a temető irányába, 15 óra előtt. A Vay Ádám úti kereszteződésnél a gépkocsi vezetője elnézhet­te a jelzőlámpát, és a vizsgálat jelenlegi állása szerint tilos jel­zésre kezdte meg az áthaladást. Eközben a zöld jelzésre induló járműoszlopból két autó, egy Rover és egy Opel Corsa hajtott be a kereszteződésbe. A két autó így már egy súlycsoportban volt a Mercedessel, amit az ütközés ereje arrébb tolt. Sajnos a karam­bol nyomán nemcsak több mint 1 millió forintos kár keletke­zett, de ketten könnyebben meg sérültek Fotó: Pusztai Sándor A TÁRGYALÓTEREMBŐL A közlekedés biztonsága ellen vétettek Ebben a tákolmányban lakott a hat tolvaj Fotó: rendőrségi Nyíregyháza (KM - P. S.) - A Városi Bíróság dr. Ördögh László vezette tanácsa gyor­sított eljárásban hozta meg jogerős ítéletét, egy közleke­dés biztonsága elleni bűncse­lekmény ügyében. A vádlottak padján három munkanélküli hajléktalan férfi foglalt helyet, akik nem először kerültek összetűzésbe a tör­vénnyel. Az első rendű vádlott a 48 éves Páskuly György és a harmadrendű vádlott a 41 éves Dávid István többszörös vissza­eső, míg a másodrendű vádlott, a 48 éves Rézműves János azóta nem került bíróság elé, amióta 10 éves börtönbüntetéséből sza­badult. A három férfi három nő­vel élt egy fedél alatt egy össze­tákolt kunyhóban a nyíregyházi erdőben. ( Azóta a rendőrség fel­számolta a betyártanyát.) Szep­tember 29-én este nem volt egy fillérjük sem, ezért úgy döntöt­tek, hogy Páskuly javaslatára elindulnak színesfémet szerezni. A Westsik Vilmos úton lévő vas­úti átjáró mellől 1 db vasúti át­járót jelző táblát, és a fény­jelzőkészülék kábelelosztó doboz alumínium fedelét vitték el. Csellengésük során eljutottak az Ószőlő és az Eperjes utca keresz­teződéséhez, ahonnan 1 db el­sőbbségadás kötelező jelzőtáblát tulajdonítottak el. A lopott hol­mival már egy átadóhoz indul­tak, amikor a Nyíregyházi Rend­őrkapitányság járőrei elkapták őket. A trió több táblát, előjel­zőtáblát, alumínium doboztetőt rongált meg és vitt el, amiért az ügyészség mindhárom vádlottat társtettesként, 10 rendbeli közle­kedés biztonsága elleni bűncse­lekményben, valamint 2 rendbe­li lopásban kérte bűnösnek ki­mondani. A védelem a cselek­ményt beismerő és megbánó vádlottak esetében a tényállást nem vitatta, mindössze azt emel­te ki, hogy megélhetési nehézsé­gek miatt követték el a lopást, és felfüggesztett szabadságvesztést kért kiszabni rájuk. A bíróság a körülmények mér­legelése után mindhárom vádlot­tat 7 hónap, börtönben letölten­dő szabadságvesztésre ítélte, amit mindenki tudomásul vett így jogerőre emelkedett. Irakiakat, afgánokat fogtak el a határőrök A határvonal melletti tormaföldről ismeretlen tettesek egy mázsa tormát felszedtek Nyírbátor (T. J.) - Egy sza­badnapos csengeri határvadász október 4-én a déli órákban a szamossályi komp közelében el­fogott három iraki állampolgárt, akik nem tudtak magyarázatot adni arra, hogy hol, mikor és milyen körülmények között ke­rültek Magyarországra. A létavértesi határőrök lakos­sági bejelentés alapján október 5-én este Álmosd és Kokad kö­zötti műúton elfogtak három af­gán állampolgárt. A migránsok embercsempészek segítségével il­legálisan érkeztek hazánkba. A nyírábrányi útlevélkezelők fogták el kilépésre jelentkezés­kor azt a honfitársunkat, akit a Debreceni Városi Bíróság zsaro­lás elkövetésének alapos gyanú­ja miatt körözött. Két eddig még ismeretlen sze­mély a bagaméri határőrök ille­tékességi területén a határvonal melletti tormaföldről körülbelül egy mázsa tormát felszedett, majd visszatért Romániába. A gazda már egy hete észlelte, hogy dézsmálják a termését. Ed­dig összesen 70 ezer forint érték­ben, mintegy öt mázsányi tormát szedtek fel és vittek el a földjé­ről. Egy hazánkfia Bagamér kül­területén szénagyűjtés közben alaposan „elázott”. Áz erősen it­tas atyafi a lovaskocsin elaludt, lovai pedig meg sem álltak vele Romániáig. Tiszabecsnél 47 nap túltartóz- kodás után jelentkezett kilépés­re egy ukrán állampolgár. Fele- dékenysége miatt tízezer forint pénzbírságot fizetett. tilesiel nei Belépőjegy ára: 400 Ft (A jegy ára 20% áfát tartalmaz) Jegyvásárlás a helyszínen 16 órától m Aledia (fAlark t Kelet-Westel Nap 2002. október 13-án, vasárnap a Bujtosi Szabadidő Csarnokban Műsorvezető: Molnár Árpád. Kapunyitás: 17 óra. Music-start: 18 óra. Romantic, Groovehouse, Fiesta, Desperado, Betty Love, Kerozin, Y2K Divatszínház, TNT ÉLŐ KONCERT

Next

/
Thumbnails
Contents