Kelet-Magyarország, 2002. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-28 / 227. szám

2002. szeptember 28., szombat Kdetfellagyaiorszóg HÉTVÉGE /9 MIK VANNAK Motoros szerelem Nyéki Zsolt Nem tagadja: imádja a motorkerék­párokat, ám a motoroknak is köszön­het szerelmet. Teljes élet a kétkerekű- höz láncolva: hűtlenséggel, fellángolá­sokkal, kiolthatatlan rajongással. Mindez végig kísérte a nyíregyházi Miku- la László életét, aki ma 168 (!) motorkerék­pár büszke tulajdonosa. Nem újdonságokat, csillogó csodákat, éppen ellenkezőleg: ko­pott, rozsdás, valaha szebb napokat megélt motorokat gyűjt, amelyeket ő kelt újból életre. A legrégebbi darab egy 1935-ben gyártott Csepel, de egyéb ritkaságokból sincs hiány műhelye körül. A 62. évét taposó m'ester 1959-ben szer­zett autó-motor szerelői oklevelet, s kapott munkát a nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet szervizében, de 1981-tőT vállal­kozó. Gyerekkorától kezdve vonzódott a kétkerekűekhez, s alig tízévesen már a Friedman-féle kerékpármúhelyben serény­kedve töltötte a nyári szüneteket. Szorgal­ma jutalma élete első biciklije, de amint te­heti, motorra vált: 1958 - az első Csepel 100- as, ami az övé, s amit a maga ízlése szerint rögtön átalakít. Ezzel egyidőben a gyűjtés­be is belevág. Szakértő szeme meglátja a szépséget a kidobott, rozsdamarta motorok­ban is. Már 40-50 darabnál tart, amikor jött a házépítés - se pénz, se idő, se hely, így az egészet kivitte a Méh-telepre. Egy csepp a tengerben: Mlkula László egyik kedvencével Fotó: a szerző- Két év múlva újra kezdtem az egészet. Jártam a falvakat, szerelőket, mindenütt érdeklődtem használaton kívüli motorok után, s idővel már engem is kerestek, ha tudtak valahol egy érdekesnek tűnő, jobb gazdára váró példányról - árulkodik szen­vedélye kiteljesedéséről. S amikor előkerül az Autó-Motor magazin egyik száma 1965- ből, a szaklap egyik híréből az is kiderül: nemes vetélkedés végén ebben az évben ő nyerte el „A megye legjobb motorosa” cí­met. Feleségét is a motorozás közben ismer­te meg: előbb csak felfigyelt a városban ro­bogó ifjú hölgyre, s amikor hozzá vitte sze­relni, szerelem lett a vége. Egyik kincs sem eladó Nem meglepő: kisfiúk alig ötéves, ami­kor a büszke papa csinál neki egy kicsi mo­tort, amelyik viszont nyolcvanat is bírt menni. S hogy a felesége nem féltette a csöppséget? Hát ő vette ölbe és tanította meg motorozni! - feleli nevetve, míg a szak­mában és versenyzésben is apját követő fi­áról beszél. Utána meg arról, hogy nagy álma egy motormúzeum alapítása, hiszen Bodrogkeresztúron működik egy ilyen 14 motorral, évente mégis több ezren keresik fel. Mikula László külön műhelyében és környékén viszont temérdek vasparipa és tengernyi alkatrész kábítja el a nézelődőt.- Az egész országból jönnek ide a motor szerelmesei. Mindenki alkuszik valamelyik­re, de volt, aki így, ahogy van, megvette volna az egészet. Hiába. Nem eladó - inté­zi el egy mosollyal, pedig van egy 1940-es BMW, amelyikért egy német gyűjtő három­szor is visszajött, s egyre komolyabb össze­get ígért. A gazda szívéhez nőtt minden da­rab, ez látszik, ahogy megmutatja kincse­it: a Pannónia első típusát 1954-ből; egy gyá­ri sport Pannóniát, amiből úgy tudni, Ma­gyarországon csak ez az egy van belőle. Ér­dekes a német Szakszonet talán 1937-ből, amelynek különlegessége, hogy hátsó ke­rekébe építették az egész motort. Furcsa látni a Rákosi Mátyás Művek emblémát egy másik ülésen - mellette már békésen megfér a magyar nagytőkés Weiss Manfréd gyárában készült motor. Kozmeti­kára vár itt az első magyar robogó, egy 1959-ben született Tünde, testvére, egy Berna. A mester meggyőződése: ha Magyaror­szágon nem hagynak fel a motorok gyártá­sával és fejlesztésével, akkor ma nem a ja­pánok kapják a pálmát. Na de ha már a régi dicsfény odaveszett, legalább egy mú­zeum őrizhetné az értékeket. Mindenki a halottat keresi Első bemutatóként bűnügyi komédiát láthattunk a színházban Petneházy Attila, Egyed Attila és Horváth Margit az előadás egyik humoros jelenetében Fotók: Sipeki Péter Nagy István Attila <Loc*z ( Egy kicsit a VIDOR Fesztivál is folytatódik a Móricz Zsigmond Színház első bemutatóján. Alfonso Paso Hazudj inkább, kedvesem! című bűnügyi komédiáját Tóth Miklós rendezte. Nem illő elmesélni a darab cse­lekményét, hiszen a bűnügyi tör­ténetek feltételezik a nézők gon­dolati együttműködését is. Ebben a vígjátékban ráadásul komikus helyzetek is akadnak bőven, nem a jellemek mulattatnak, hanem a fordulatok, a helyzetek, amelyek­be a főszereplők kerülnek. így az­tán nagy szerep hárul a színé­szekre, hiszen a poénok csak az ő játékuk segítségével kelhetnek életre, hathatnak a közönségre. Csapdába esett bűnözők Megszokott karácsonyestéhez készülődnek a háziak, de a be­törők másképpen gondolkodnak. Arra azonban ők sem számítanak, hogy nem mennek hagyományo­san a dolgok, hirtelen minden a visszájára fordul, s lényegében csapdába esnek: a legszívesebben menekülnének már, hátrahagyva mindent: leendő gazdagságot, jó­létet, pénz, főképpen pénzt. A do­log azonban nem egyszerű. A Móricz Zsigmond Színház új bemutatóján a színészek alapve­tően jó tempóval vezetik végig a nézőket a darab izgalmas vagy in­kább humoros fordulatain. (A VI­DOR Fesztivál gáláján ezt gyak­ran megtörte a díjkiosztás egy- egy mozzanata.) Különösen nagy feladatot kapott Egyed Attila Car­los szerepében, valamint Petne­házy Attila, aki Mészáros Árpád Zsolttól vette át a szerepet. Egyed Attila sokoldalú szerepformálása a humor változatos lehetőségeit is megmutatta, amikor nyersebb vagy árnyaltabb volt. Volt eszkö­ze a finom iróniára ugyanúgy, mint az ízlésesen megoldott har­sányabb megoldásokra. Petneházy Attilának Lorenzo szerepében egy kicsit több teátrá- lis gesztusra kényszerült, de nagy szerepe volt abban, hogy az elő­Gerle Andrea, Fábián Gábor adás feszes tempója, lendülete ki­alakuljon és fennmaradjon. Jó társra lelt ebben Horváth Margit, aki Júlia szerepében folyamato­san magára vonta a figyelmet. Nevet és tapsol De jót mondhatunk az előadás" többi szereplőjéről is. Gerle And­reáról, akinek kevés szóra adott lehetőséget a szövegkönyv, hiszen jórészt halottként volt jelen a színpadon, Fábián Gáborról, aki Jüant alakította, vagy Tóth Zol­tán Lászlóról a pap szerepében, Sándor Júliáról, aki a szomszéd- asszonyt formálta meg. Villanás­nyi szerepében jó volt Gyuris Ti­bor is. Paseczki Zsolt díszlete polgári lakásra emlékeztetett, Véber Tí­mea jelmezei megfeleltek a cél­nak. Ebben a vígjátéktípusban az előadás végére helyreáll az erköl­csi világrend, amelyet megborzolt egy picike konfliktus. A néző ne­vet és tapsol, egy kicsit még ab­ban is hisz, hogy szerencsével és türelemmel a nagyobb összeütkö­zések is elkerülhetők. Mikor az alma óriási, a hó meg fekete Díszletek mögé nézünk a Munkácsy-díjas Gyarmathy Ágnessel Szőke Judit Azt a kérdést, hogy a mű­vészek mi a csudáért vesz­nek magukra a legszíveseb­ben feketét, általában nehéz megválaszolni. Nyilván min­denki másért. Gyarmathy Ágnes Munkácsy- díjas díszlet- és jelmeztervezőnél a tetőtől talpig fekete teljesen tu­datos választás. És két nő között még beszélgetéskezdetnek sem rossz... Minden populárisabb- Az öltözködés ebben az ér­telemben nem érdekel. Az alka­tomnak jót tesz ez a szín, de én inkább egyéni feelingnek fogom fel. Másokon szeretem a színes öltözetet, magamon a feketét lak­muszpapírnak érzem, ami más tónust vesz fel, ha rossz a ked­vem és megint mást, ha jó na­pom van. Az anyagot megváloga­tom. Nagyon szeretem a selymet, a vásznat, a lent, a raszteres fe­lületeket. Különben most érzek a munkámban felülkerekedni egy izgalmas, sokkal élénkebb színvilágot. Barátkozom erősebb árnyalatokkal, más anyagokkal, mint eddig. Talán alkalmazko­dom. Mert mintha minden popu- lárisabbá válna. Egyébként sem a színházban, sem a tévében nincs ínyemre az ilyesmi. Vajon mi köti Nyíregyházához Gyarmathy Ágnest? Az igen szo­ros baráti kapcsolat. Legjobb barátja dr. Gönczi Ágnes főor­vos, akivel bárhol, bármikor, bármiről tudnak beszélgetni. Tíz évig tanított a Művészeti Szak- középiskolában. Épp a Móricz Zsigmond Színháznak dolgo­zott, amikor az akkori iskola- igazgató, Balogh Géza egy csapat diákkal, az első díszletes osztály izgatott tagjaival felkereste. Egy kislány elrebegte: tessék minket tanítani! Szereti a fiatalokat, vállalta a fővárosból az utazást is. Olyan volt a légkör, amely kedvezett az ő tanításfelfogásának. No és hit­tek abban valamennyien, hogy amibe belevágtak, sikerül. Jó szellemű volt a színház és lük­tetett az iskola. Akiket tanított, majdnem mind diplomások let­tek. Az utolsó tanítványok még a Képzőművészeti Egyetem pad­jaiban ülnek. Tizenhét Gyar- mathy-tanítvány került be az egyetemre azok közül, akik Nyír­egyházán ismerkedtek meg a ter­vezés varázsával.- Mindig azon igyekeztem, hogy tanítványaim akarjanak létrehozni, örüljenek az elkészült munkáknak és higgyenek a be­csületes munka értékében. Most a Képzőművészeti Egyetemen ta­nítok és nagyon jó érzés ott lát­ni magam körül azt a sok gye­reket, akiket egész kis koruk óta vezettem. A művészetibe, Nyír­egyházára már nem járok. Leonardo-lelkek Tanítani nagyszerű dolog. A tehetséget óvni, ápolni kell, mert könnyen elvész. Az ember tisz­ta ösztönökkel születik, de aztán a társadalom hétköznapjai bele­szorítják a megfelelni akarás padjaiba. A gyerek ösztönösen nagyra rajzolja az almát, mert szereti. De a felnőtt rendre uta­sítja: ugyan, fiam, láttál te már ekkora almát?, vagy édes fiam, mi ez? A hó nem fekete.:. Az Tíz hét, egyetlen magyarként Gyarmathy Ágnes bejárta a világot. Neve jól cseng egész Európában. Színdarabok, fil­mek egész sorának jelmezét, díszletét tervezte. Munkái szinte felsorolhatatlanok, de nem kihagyható Szabó István Oscar-díjas Mephisto-ja (élete első filmje „nagy iskola” volt), vagy az Olaszországban bemu­tatott, Dario Argento rendez­te Az operaház fantomja. Mos­tanában is olaszokkal forga­tott egyetlen magyarként Szi­cíliában. Egy koprodukció ro­kokó kosztümjeit tervezte. 750 jelmezt álmodott meg (egyes színészek általában tíz külön­böző ruhakölteményt visel­tek)... Most Puccini Bohém­élet című operájának jelmeze­it próbálja Szegeden. Elfoglaltságát, szellemi pezsgését láthatóan örömmel jellemzi ezekkel a szavakkal: A szezonra full vagyok. A szív világnapja Szeptember 29-e a szív vi­lágnapja. Célja az, hogy fel­hívja a figyelmet a szívbeteg­ségek megelőzésének fontos­ságára és módjára. Közis­mert tény, hogy a haláloki statisztika élén a szív- és ér­rendszeri betegségek állnak, a halálozás 53 százalékát ezen betegségek okozzák. A mi megyénkben egy év alatt közel tizenkétezer beteg igé­nyel kórházi kezelést szív- és érrendszeri betegségek mi­att. A legfontosabb teendő a betegség megelőzése. Tudato- ' sítani kell mindenkiben, hogy az egészség érték, és hogy az egyén felelős önma­gával, családjával és a tár­sadalommal szemben. A megelőzés legfontosabb módja, hogy kerüljük mind­azokat a rizikófaktorokat, amelyek miatt gyakrabban alakul ki a betegség. A rizi­kók közül az életkor, a csa­ládi öröklési hajlam nem be­folyásolható, a magas vér­nyomás, a cukorbetegség, az elhízás, a koleszterin, s nem utolsósorban az életmód azonban igen. A dohányzás, az alkohol, a mozgásszegény életmód, a zsírban, kalóriá­ban gazdag táplálkozás lehet­nek okai a szívbetegségek ki­alakulásának. Ma már bizo­nyított tény, hogy az élet­móddal kapcsolatos kockáza­ti tényezők összefüggésben vannak a koszorúér-beteg­séggel, s hogy ezen tényezők megváltoztatása segíthet el­kerülni a bajt. A betegség megelőzésében az egészség­ügy lehetőségei korlátozot­tak, a problémát egymagá­ban megoldani nem tudja. Ezért is van nagy szerepük a háziorvosoknak, iskola- és üzemorvosoknak, akik a ri­zikóval rendelkező páciense­iket leghamarabb felismerik, tanácsaikkal segítik. Dr. Rusznák Miklós megyei kardiológus szakfőorvos Gyarmathy Ágnes Fotó: km ilyen mondatok irtják ki a sok kis Leonardo leikéből az alkotás vágyát.- A nagy korszakváltás után még sokáig tanítottam, de a kép­zőművészeti tagozat arculata egy­re jobban megváltozott és elérke­zett az a pillanat, amikor nem tudtam tovább közösséget vállal­ni vele. Művészi munkám is na­gyon lefoglalt, így aztán a máso­dik iskolaév kezdődött idén, mió­ta nem tanítok a művészetiben.- Színházi munkámmal egybe­vetve 12-13 évet dolgoztam Nyír­egyháza kultúrájáért, de egész idő alatt sem mint művész, sem mint tanár, egyetlen köszönő szót, egyetlen pozitív visszajel­zést sem kaptam a várostól. Be­lefáradtam és azt gondoltam: vagy kevés, vagy sok vagyok en­nek a városnak. Nincs ben­nem semmi sértődöttség, vagy harag, csak egészen egyszerűen sajnálom.

Next

/
Thumbnails
Contents