Kelet-Magyarország, 2002. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-21 / 221. szám

2002. szeptember 21., szombat ftfet»ilÁ®pi®isiá§ MINDENFELŐL /2 HÍREK 0 Thomas Klestil osztrák elnök üdvö­zölte Csu Zsung-csi kínai elnököt Bécs- ben, aki tárgyalásokat kezdett Ausztriával. Az osztrák kancellár elmond­ta, hogy Kína álláspontja következetes, Iraknak be­le kell egyeznie az ENSZ fegyverzetellenó'reinek tevékenységébe. 0 Feloszlott a parlament. Az osztrák nemzetgyűlés pénteken törvényt hozott feloszlatásáról, és november 24-re helyez­te kilátásba az előre hozott választások megtartását. Thomas Klestil államfő elő­re tudatta, hogy a törvényt még pénte­ken aláírja, mivel azt a négy parlamenti párt közös indítványa alapján fogadták el. 0 Nem lesz vétójog. Az Európai Bizott­ság pénteken cáfolta azokat az értelme­zéseket, amelyek szerint az EU intézmé­nyi reformjainak eredményeként a nem­zeti parlamentek vétójogot kaphatnak az uniós jogalkotási folyamatban. 0 Közös hadműveletek. A NATO és Oroszország képviselői Brüsszelben megál­lapodásra jutottak későbbi közös békefenn­tartó műveletek általános alapelveinek po­litikai vonatkozásaiban. A főtitkár értéke­lése szerint ez a döntés mérföldkő a NATO szövetség és Oroszország együttműködé­sében, és tovább erősíti a biztonságot és a stabilitást az euro-atlanti térségben. Geríllaharc. Bogotában arról számoltak be a hatóságok, hogy a Kolumbiai For­radalmi Fegyveres Erők három túszt ejtet­tek, akik közül a kolumbiai hadsereg kettőt kiszabadított, de egy életét vesztette. A tűzharcban az emberrablókat bekerítették és tizenhárom gerillát öltek meg Fotó: EPA VÁLASZTÁSI MINDENTUDÓ 14. Jogorvoslati lehetőségek Nyíregyháza (KM) - Október 20-án általános helyhatósági választások lesznek hazánkban. Sorozatunkban gyakran feltett kérdéseket gyűjtöt­tünk egybe; a válaszokat az Országos Választási Irodától szereztük be. Milyen jogorvoslattal lehet élni a he­lyi választási bizottság tagjainak meg­választása ellen? A helyi választási bizottság választott tagjait a települési önkormányzat választ­ja meg. Abban az esetben, ha valamely tag megválasztása ellen összeférhetetlenséget nehezményező panasz érkezik, a panasz­ról - értsd: tagjának összeférhetetlenségé­ről - az érintett választási bizottság dönt. A választási bizottságnak a panaszt elbí­ráló döntése ellen kifogásnak van helye. Hogyan szavazhatnak a vakok és a mozgássérültek? Az a választópolgár, aki látássérült vagy nem tud olvasni, illetőleg akit testi fogya­tékossága vagy egyéb ok akadályoz a sza­vazásban, igénybe veheti más választópol­gár segítségét, azaz őket akár a szavazó- fülkébe is magával hívhatja, s ott az ő se­gítségükkel, de a választópolgár utasítása szerint együtt tölthetik ki a szavazólapot. Ha a választópolgár egyedül érkezik és a szavazókörben senki sem tud a segítségé­re sietni, úgy a szavazatszámláló bizott­ság két tagja együttesen segíti őt a szava­zásban. Zendülés. Folytatódnak az összecsapások Elefántcsontpart második legnagyobb városában, Bouakéban a puccsisták és a kormányerők között. A zendülők hajlandóak tárgyalni az elnökkel, Laurent Gdagboval, aki még Olaszországban tartózkodik, hivatalos útján Fotó: EPA Kormányülés a hét végén Budapest (MTI) - A hét végén is ülésezik a kormány, mert a ka­binet pénteki ülésén úgy döntött, hogy további, a gazdasági teljesít­mény növelését és a terhek csök­kentését célzó javaslatokat kíván beépíteni az adókról és járulékok­ról szóló törvénymódosításokba, valamint az egyszerűsített vállal­kozói adóra vonatkozó javaslat­ba. Erről Gál J. Zoltán kormány- szóvivő tájékoztatta az MTI-t. Többet kerestünk Budapest (Krónika) - Az év első hét hónapjában 11 és fél szá­zalékkal nőttek a reálkeresetek az egy évvel korábbihoz képest. A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint tavaly eb­ben az időszakban 4,4 százalék­kal emelkedtek a reálkeresetek. A KSH közölte: az idén, a január és július közötti időszakban 114 ezer 700 forint volt a teljes mun­kaidőben alkalmazottak névleges bruttó átlagkeresete. Uj kormányprogram: esely a jovonek Áder reakciója: a kormányprogram a Fidesz választási programjának dilettáns utánzata Budapest (Krónika) - La­kásépítési és szociálpolitikai kedvezmények, a távmunka lehetőségének bővítése. Ezek is szerepelnek az Esély a jö­vőnek nevet viselő program­ban, melynek részleteit Medgyessy Péter miniszterel­nök Szolnokon jelentette be. A kormány mai ülésén felemelte a lakásépítési kedvez­mény összegét és megelőlegezi a két gyermek után járó támoga­tást. Ezt a miniszterelnök jelen­tette be Szolnokon, ahol ismer­tette a kabinet Esély a jövőnek elnevezésű programját. Két lépcsőben Medgyessy Péter elmondta, hogy az otthonteremtési esélyek javítása érdekében két lépcső­ben, idén és 2004-ben jelentősen növeli a közvetlen, vissza nem térítendő állami támogatás összegét a kormány. Mértéke idén decembertől gyermeken­ként 500 ezer forint, a második és a harmadik gyerek után 1,1- 1,1 millió forint. A kormány ar­ról is döntött, hogy egyhetes fizetett születési szabadságot biztosít az újszülött gyermekek édesapjának. Az unokáját gon­dozó nagyszülő pedig a nyugdíj mellett is jogosult lesz a gyes­re. A miniszterelnök hangsúlyoz­ta, hogy a gyermekbarát jövő ér­dekében az országos múzeumok diáklátogatói számára ingyenes lesz a vasúti utazás. A második száz nap programjában szerepel az is, hogy egy egymilliárd forin­tos alap létrehozásával külön tá­mogatást biztosítanak a hátrá­nyos helyzetű kistérségek felzár­kóztatásához. Minden települé­sen megteremtik a számítógép és az internet hozzáférésének lehe­Zöld utat kapott a közép-ázsiai csővezeték Első látásra elősegíthetné a béketárgyalásokat az a Közép-Ázsiában tervezett csővezeték, mely egy 1500 km hosszú gáz- és olajszállító rendszer segítségével Türkmenisztán és Pakisztán energiahálózatát kötné össze Afganisztánon keresz­tül, de sajnos pont az egy éve tartó háború akadályozza az építkezést. tőségét és ezer új távmunkahe­lyet hoznak létre. Kevesebbet kínálnak Áder János, a Fidesz frakció- vezetője reagált mindarra, amit a kormányfő Szolnokon bejelen­tett. - Az a száznapos csomag, amit ma Medgyessy Péter bemu­tatott, az a Fidesz választási programjának blöfökkel tarkí­tott, szakmailag dilettáns módon összetákolt utánzata. Hiszen pél­dául a szociálpolitikai kedvez­mény, ami a lakásépítés után járna, az a Fidesz programjában szerepelt, egy gyermek után egy­millió, két gyermek után kétmil­lió, három gyermek után három­millió forintos összeghatárral. A kormány mai döntése szerint en­nél lényegesen kevesebbet kíván biztosítani. Az a programpont, hogy a nyugdíj mellett is jogo­sult lesz a gyesre aki az unoká­// ját gondozza, ez szó szerint meg­található a Fidesz választási programjában. Úgyhogy az a programelem, hogy megelőlegez­zék a gyermekek után járó lakás- építési kedvezményt, azt szerdán egy sajtótájékoztatón tettük köz­zé ez ügyben a javaslatunkat, sőt, törvényi javaslatot nyújtot­tunk be az Országgyűlésnek, ami ennél egy sokkal pontosabb, pre­cízebb formában kívánta vagy kívánja szabályozni ezt a kér­dést. A legfontosabb probléma azonban nem ez. A legfontosabb probléma az, hogy jó néhány kérdésre nem kaptunk választ. Hogyan válik Magyarország ver­senyképessé, milyen módon kí­vánja ehhez a kis- és középvál­lalkozóit a Medgyessy-kormány támogatni? Milyen módon kíván­ja a magyar gazdákat támogatni és milyen módon kívánja a ma­gyar béreket az európai uniós bérekhez felzárkóztatni? Előleg a fagykarokra Közép-ázsiai csővezeték Kapacitás: 15 milliárd kóbméter/év Költség: 2,5 milliárd dollár TÜRKMENISZTÁN Gázkitermelés: & 2,9 trillió köbméter ,® Krasznovodszk Budapest (Krónika) - A gyümölcstermelők ebben a hó­napban és októberben előleget kapnak a fagykárok miatt. A kormány azt tervezi, hogy az uniós agrárszabályokat már jövő­re bevezeti. Ezekről a témákról Lévai Károly az agrártárca poli­tikai államtitkárától tájékozódott, aki a szigetszentmiklósi nemzet­közi kertészeti szakkiállítást nyi­totta, meg. A kertészeti ágazat le­het a magyar mezőgazdaság kitö­rési pontja az uniós csatlakozás után, mert mint Szanyi Tibor, az agrártárca politikai államtitkára elmondta, a zöldség-gyümölcs, szőlő, bor, valamint a virág-, gyógy- és fűszernövény-termesz­tést is magábafoglaló ágazat lé­nyegében nincs korlátok, kvóták közé szorítva és már most is a kertészeti ágazat teszi ki a legna­gyobb részt a magyar agrárex­portban, megelőzve a gabona és a vágóállat húskivitelt is. Eddig több mint 50 ezer hek­tár gyümölcsösből jelentettek a gazdák 50 százaléknál nagyobb fagykárt. Ennek mérséklésére hektáronként 30 ezer forintos elő­leget biztosít a kormány, amely­nek kifizetése szeptember, októ­ber hónapban folyamatosan meg­történik. Az almatermelőket összesen 2,8 milliárd forinttal tá­mogatják, ebből 2 milliárd jut a léalma, az ipari alma felvásárlá­sának támogatására, ami a gya­korlatban kilogrammonként 5 fo­rintos ártámogatást jelent. Emel­lett támogatják a jó minőségű ét­kezési alma hűtőházi tárolását is. * ■ Bevált a monetáris politika Budapest (Krónika) - A Nem­zeti Bank elnöke szerint nincs szükség változtatásra a monetáris politikában. Járai Zsigmond sze­rint erre akkor nyílik lehetőség, ha a kormány a tervezett mérték­re csökkenti az államháztartás túlköltekezését és csak a termelé­kenység növekedésének megfele­lően emeli a béreket. A jegybank elnöke ezzel reagált Medgyessy Péter kormányfő csütörtöki kije­lentésére, amelyben azt mondta, hogy üdvözölne egy jegybanki ka­matcsökkentést. Járai Zsigmond arról is beszélt, hogy az eredeti­leg tervezett 2,5 milliárd eurónál magasabb, akár 3 milliárd euró fe­letti folyó fizetési mérleg-hiányt is elképzelhetőnek tart. W*í*%mW*■” Kiadóvezető, felelős kiadó: Szabó Miklós ( szabQ@infQrm.hu ). Főszerkesztő: Angyal Sándor ( angval@inform.huh Értékesítési vezető: Némethné Fórizs Erzsébet ( nemethne@inform.hu ). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Buri Adrienn ( buri@inform.hu ). Marketingvezető: Kereső Magdolna ( kercso@inform.hu ). Előfizethető a 06-80/203-655 ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletteri@inform.hu Az előfizetés díja: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételek: 06-40/424-424. Hirdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-970, e-mail: kelethird@inform.hu - apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 06-42/501-510, telefax: 06-42/501-973. E-mail: kelet@inform.hu k Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. ^íAaTESZ” Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 06-52/526-626. ISSN 0133-2058 ^

Next

/
Thumbnails
Contents