Kelet-Magyarország, 2002. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-16 / 216. szám
2002. szeptember 16., hétfő Kelet «»Magyarország MEGYEI TÜKÖR /5 E Fúvósok. A Szabolcsi Koncertfúvós zenekar várja a különféle fúvós hangszereken játszók jelentkezését, ugyanitt a mazsorettcsoportba is lehet jelentkezni a tíz év feletti, jó ritmusérzékkel megáldott lányoknak hétfőnként, délután 4-5 óra között. Helye: Városi Művelődési Központ, illetve telefonon Suszter Csabánál a 42/424-014-es számon. H Ügyfélszolgálat. A Területi Államháztartási Hivatal munkatársai családtámogatási ügyekben ma Kisvárdán a Családsegítő Központban 9-től 14.30 óráig, kedden Fehérgyarmaton a polgármesteri hivatalban 9.30-tól 14.30 óráig tartanak ügyfélszolgálatot. 0 Véradás. A Vöröskereszt munkatársai ma délelőtt Tiszakanyáron, az orvosi rendelőben 8-tól 13-ig, Nyíregyházán az egészségügyi főiskolán 8-tól 15 óráig várják a véradókat. Felszentelték a vajai görögkatolikus templomot és közösségi házat Fotó: a szerző Templomot szenteltek Vaján Vaja (M. K.) - Öt éve nyílt rá lehetőség, mára vált valóra. A Vaján élő görögkatolikus hívek régi álma teljesült. A templom és közösségi ház építéséhez közel 13 millió forintra volt szükség. Kevésnek bizonyult a hívek, illetve a Teréz Anya Segítő Egyesület pénze, éltek a pályázati lehetőségekkel. Paczári László helyi kőművesmester kivitelezésében valósult meg a terv. Mint Tisza Sándor vajai polgármester a templomszentelésen elmondta: a képviselő- testület egyetértett abban, hogy vallási hovatartozás nélkül közös cél a görögkatolikus egyházi létesítmény mielőbbi megépítése. Az önkormányzat közhasznú dolgozói, gépes alkalmazottai közel 2 millió forint értékű munkával segítette a befejezést. Az összehangolásában Szkiba Tibor parókus illetve Láng Lászlóné jelentős szerepet játszott. Persze van tartozásuk, így szívesen fogadnának további segítséget. Szombaton délután 4 órakor dr. Keresztes Szilárd hajdúdorogi görögkatolikus megyéspüspök több lelkész, az önkormányzat vezetői és képviselői, illetve a hívek jelenlétében szentelte fel a templomot, illetve a közösségi házat. Fórum a közlekedésről Válaszol a szakember Nyíregyháza (KM) - Szeptember 16. a közlekedés napja. Ez alkalomból a Nyíregyházi Városi Televízió lehetőséget biztosít nézőinek, hogy a közlekedéssel, tömeg- közlekedéssel, utak állapotával kapcsolatos kérdéseiket, felvetéseiket feltehessék az illetékeseknek. Kovács Mariann és Zajácz D. Zoltán vendégei: Tukacs István alpolgármester, Ignác László a Szabolcs Volán vezérigazgatója, Huba Péter a személyforgalmi üzletág igazgatója, Füzesséry Péter műszaki igazgató, Szaszala László a megyei Közlekedési Felügyelet igazgatója, Hegedűs Csaba a Közútkezelő Kht. igazgatója és Tóth István a Sztrádaterv Bt. tervező főmérnöke. Hétfőn este 19.30-tól a 411-883-as telefonszámon várják a nézők kérdéseit. A rendezvényt az eső ellenére nagy érdeklődés kísérte Fotó: a szerző Messze szállt a dióillat Milota (KM - K. N.) - Az egyik szemünk sír, a másik nevet - fogadja a szövőszéknél ülő Piroska néni a keze munkáját dicsérő szőnyegekkel berendezett sátornál az idegeneket. A szomorúság oka a szakadó eső volt, amely ugyan némileg átformálta a Milotán első alkalommal rendezett Nemzetközi Diófesztivál tegnapi programját, mégsem mondható hiábavalónak a többhetes készülődés. A lakosság igyekezetét az öt csapatban készített hagyományos szatmári ételek: a kötött leves, a fánk, a lapcsánka, valamint a dióval készült tészták és sütemények sokasága igazolta. A milotaiak mellett a környékbeli települések is bemutatkoztak: Szatmárcseke, Tiszacsé- cse, Kölese illetve az ukrajnai Csetfalva sátraihoz a finomságok messze szálló illata és a jellegzetes termékek széles kínálata tömegével vonzotta a találkozóra látogatókat. A terített asztaloknál Varga József cigányzene- kara húzta a nótát, a színpadon pedig kulturális műsorok szórakoztatták az esernyős közönséget. A rendezvényen részt vett Helmeczy László, a megyei közgyűlés elnöke és átadta a megyezászlót Klapka Györgynek, a község polgármesterének. Rendkívüli érdeklődés kísérte az ünnepi percek után az erős fiúk megyei vetélkedőjét, amelynek a régi idők népi játékait felelevenítő versenyszámaiban a helyieket megelőző Szabolcsve- resmart csapata bizonyult a legjobbnak. Az első alkalommal rendezett milotai diófesztivált Mc Hawer és Tekknő, valamint a Mandala Dalszínház műsorát követően tűzijátékkal emlékezetessé tett diókopáncs-bál zárta. Hubertus híveinek napja Nyíregyháza (KM - Cs. K.)- Ha még az eső se esett volna, felhőtlenül pompás élményekkel térnek haza azok, akik vasárnap ellátogattak a vadásznapra. Idén először, de hagyományteremtő szándékkal a Nyírségi Ősz rendezvénysorozat keretében tartották meg a vadásznapot Nyíregyházán, a Bujtosi városligetben. A Felső-Tisza-vidéki Vadgazdák Szövetsége az FM Vadászati-Halászati Felügyelőségével közösen szervezte a nem mindennapi programot. Már kora délelőtt Totyogtak és illatoztak a bográcsokban, sültek roston, nyárson a vadételek, ezek voltak a részt vevő vadásztársaságok versenymunkái. Ezenközben látványos bemutatók szórakoztatták az egybegyűlteket. Felállítottak és be is rendeztek egy honfoglalás korabeli jurtát, melynek környezetében kizárólag a kornak megfelelő viseletben öltözött vadászok tartózkodtak. Láthattunk sólymokat és olyan idomított görényt, amelyiket nyugodtan megsimogathattak a gyerekek. Sőt, se a sólymon, se a görényen nem lett úrrá a vadászösztön egymás láttán. A napkori huszároknak köszönhetően gyönyörködhettünk lovas és kocsis bemutatóban is, találkát adtak itt egymásnak vadászkutyák és kölykeik, láthattunk gólyalábon sétáló művészeket, és megismerhettük az összes vadászathoz szükséges felszerelést - az öltözékkel együtt. A szervezők őzhívó versenyt is hirdettek, továbbá íjászbemutatót. A program leglátványosabb része azonban a szakadó eső miatt félbeszakadt. Annyit még megengedett az időjárás, hogy a szervezők nevében Támba Miklós, a Felső-Tiszavidéki Vadgazdák Szövetsége elnöke köszönthesse a résztvevőket, majd bevonulhattak a színpad előtt felállított „ravatal” elé - melyen szarvas, őz, vaddisznók voltak - lovasok, solymászok, kutyások, az ökumenikus vadászmisét azonban már sajnos, elmosta az eső. A vadászgörény kezes bárány gazdája kezében Fotó: cservenyák Katalin Szakmai verseny a Lippaiban Apagy (KM) - Nemzetközi rangú szakmai verseny színhelye lesz szeptember 16-án a Lippai János Mező- gazdasági Szakközépiskola Agrárökológiai tanüzeme Apagyon. Az intézmény tanulói debreceni, hajdúdorogi, romániai és szlovákiai társaikkal mérik össze tudásukat több szakmai területen is. A feladatok között lesz kultúrnövények és vetőmagjainak felismerése, kézi kaszálás, szarvasmarha ápolása, juhkörmölés, fogathajtás. ÁRFOLYAMOK oXereskedelmi és oMtelbank Wu, Érvényes Z002. szeptember 13. Valutanév vétel eladás Osztrák Schilling (100) 1724,67 0,00 Ausztrál Dollár __________130,58 142,88 Kanadai Dollár __________149,30 163,36 Svájci Frank_____________160,18 171,80 Cseh Korona ______________7,67 8,65 Német Márka____________121,34 _____0.00 Dán Korona ______________31,16 34,44 Euro ___________________237,32 250,00 Angol Font 373,30 400,38 Horvát Kuna ________31,22 35,20 Japán Yen (100) _________197,71 216,35 Norvég Korona ___________31,44 34,74 Lengyel Zloty _____________55,71 62,83 Svéd Korona _____________25,07 27,71 Szlovák Korona ____________5,31 5,99 Szlovén Tolár ______________L01______1.13 Amerikai Dollár_________ 241,50 254,40 USD csekk (100) 24 150,00 25 440,00 Hirdetés A legfrissebb hírek! A nap aktualitásai, percről percre frissülő hírek, beszámolók, tudósítások, képes beszámolók. HÍREK r sz BÖLCS* o nIIISI J _________ www.szon.hu _____