Kelet-Magyarország, 2002. szeptember (62. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-10 / 211. szám

2002. szeptember 10., kedd l^teláagyaxürszág ÉGTÁJ / 7 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Díszpolgár. Az augusztusi államalapí­tási ünnepségen hirdették ki, hogy az idén ki kapta a díszpolgári címet az új­fehértói önkormányzattól. A város okta­tási-kulturális életében kifejtett kiemel­kedő munkájáért a kitüntetést Aknay András, az Erkel Ferenc Általános Isko­la igazgatója vehette át. 0 Hobbiház. A nagykállói II. Rákóczi Fe­renc Művelődési Központban hobbiházat rendeznek szeptember 11-én 15.30 órá­tól diákok számára. Az érdeklődő fiata­lok képeslapokat, kártyanaptárokat, te­lefonkártyákat és szalvétákat cserélget­hetnek egymással. 0 Véradás. Ibrány város önzetlen és ál­dozatkész polgárai is segíthetnek majd a rászorulókon karjuk nyújtásával, ugyan­is szeptember 26-án 8 órától 14 óráig vér­adást rendeznek a Közösségi Házban. Kossuthra emlékeznek Újfehértó (KM) - A Kossuth Lajos születésének kétszázadik évforduló­járól emlékezik meg hamarosan az ország. Az újfehértói Bajcsy-Zsilinszky Endre Gimnázium és Szakközépiskola is elkészí­tette az évfordulós programját. A program- sorozat nyitóünnepsége Kossuth születés­napján, szeptember 19-én lesz, s egy kiál­lítás is megnyílik a munkásságával kap­csolatban. Az érdeklődők a tárlaton Kos­suth Lajos írásaival ismerkedhetnek meg. Szeptember 23-án adhatják le utoljára a középiskola tanulói azokat az alkotásokat, amelyeket a rajzpályázatra készítettek. Az osztályok tablót is készítenek majd Kossuth Lajosról, illetve dolgozatot is ír­nak róla. Mindennek az értékelése szep­tember 30-án lesz. Szavalóversenyt és történelmi vetélke­dőt rendeznek október 3-án, majd emlék­műsor lesz október 8-án Kossuth Lajosról, illetve az aradi vértanúkról. Kezdés zökkenők nélkül Nagykálló (KM) - Zökkenők nélkül Nagykálló oktatási intézményeiben is megkezdődött szeptember 1-jén az új tanév. Mint Fodor János polgármes­ter lapunknak elmondta, személyesen is ellátogatott a tanév első napján 2-3 iskolába, hogy tanúja legyen a tanév­kezdésnek. A teljesség igénye nélkül a város isko­láival kapcsolatban a következőkről tájé­koztatta a település vezetője lapunkat: A Korányi Frigyes Gimnáziumban az idén hatvannal több diák kezdte meg ta­nulmányait, mint az elmúlt tanévben. A kollégiumi férőhely megoldott, s a megfe­lelő számú tanerő is rendelkezésre áll a középiskolában. A Budai Nagy Antal Szak- középiskola életében a legnagyobb válto­zást az jelenti, hogy készül a négy új tan­terem, amelyet október elsejétől vehetnek birtokukba a diákok. Életveszélyessé vált tantermeket váltanak ki a 80 millió forint értékű beruházással. Az új tantermek átadásáig két osztályt a művelődési köz­pontban helyeztek el. Az iskola meglévő tantermeiben a világítást korszerűsítették. A Kállay Rudolf Szakiskolában 240 diák kezdte meg hétfőn a tanulmányokat. A Szi­lágyi István Általános Iskolában három el­ső osztályt indítottak, olyan sok volt a je­lentkező. A Szilágyi-iskolánál a Közútke­zelő Kht. útkorrekciót végez 30 millió fo­rint értékben. Ennek keretében kiépítenek egy gyalogos átkelőhelyet, valamint kiépül a csapadékvíz elvezetésére szolgáló csator­na is. A város kisegítő iskolájában beindítot­ták most szeptembertől a 3. csoportot is, ennek megfelelően a pedagógusi létszámot is növelni kellett. Váljék már az iq iskolát A nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Koszorú utcai tagiskolájának kisdiákjai és ta­nítói nagyon várják már, hogy birtokba vehessék a most ké­szülő új épületet. Életveszélyes­sé vált tantermeket vált majd fel a négy tantermet, a nevelői szobát és a vizesblokkot magá­ba foglaló épület, amelyben a négy alsó tagozatos osztály lel majd otthonra. A tervek szerint október 31-re elkészül az épület, azonban a berendezése és a majdani átköltözés miatt való­színűleg csak a téli szünet után kezdődik meg ott a tanulás Fotó: M. Magyar László Csárdást járt a királynő a sényői színpadon A már meglévő ruhákat saját kezűleg alakították át a főbb szerepeknek megfelelően M. Magyar László e-mail: magyar@inform.hu Sényő (KM) - Kultúrtörténe­ti pillanatnak lehettek részesei a közelmúltban Sényő lakói, ugyanis a községükben kö­szönthették Szilviát, a pesti or­feum csillagát, valamint Edvin herceget, Bóni grófot, továbbá Feri bácsit, az orfeum törzs­vendégét, vagyis a népszerű Csárdáskirálynő című operett szereplőit. Igaz, az operett hőseit ezúttal a helyi tánccsoport tagjai elevenítet­ték meg. A tánccsoport megalaku­lásának a gyökerei az előző évre nyúlnak vissza. Vissza a szülőfaluba Tavaly alakult meg ugyanis a községben az Ifjúsági Centrum, amely felvállalta a fiatalok sza­bad idejének tartalmas eltöltését. Az intézményt felkereső diákok ve­tették fel, hogy jó lenne a nyári hó­napokra egy tánctábort szervezni. Szabó Csilla, az Ifjúsági Centrum vezetője a Kemecsén élő Szőke Ágit kérte meg arra, hogy vállalja el e kéthetes tábor vezetését.- Közel 40 fő, 7-20 éves fiatalok vettek részt a tavalyi sényői tábor munkájában, ahol összeállítottunk egy műsort az augusztus 20-i ün­nepségre. Már a tábor alatt meg­fogalmazódott a gondolat, hogy szeptembertől is együtt kellene ma­radnunk - meséli Szőke Ági, aki 4 éves kora óta táncol. Kezdetben balettozott, később megismerkedett a ritmikus sportgimnasztikával, foglalkozott néptánccal, majd tag­ja lett a Slip táncegyüttesnek. A to­vábbképzése érdekében több tanfo­lyamot is elvégzett Budapesten, ahol tánctanárként dolgozott. Szü­lőfalujába, Kemecsére három éve jött vissza. Kezdetben az ottani A sényői tánccsoport egyik fellépése az augusztusi ünnepségen gyermekeknek tanított táncot, az ő produkciójuk láttán gondoltak Sényőn Ági megnyerésére. Tábor a kempingben- A nyári tábor után tehát együtt maradtunk, s hetente egy­szer próbáltunk. A tánccsoport rendszeresen fellép a községi ren­dezvényeken, illetve gyakran sze­repelünk a környező településeken is, például Napkoron, Kemecsén, Nyírtéten, Kéken, Leveleken. Be­mutatkozhattunk már Erdélyben Nagyváradon, és a Felvidéken Sajógömörben is. Ez év nyarán mindennap volt próba, sőt a leve- leki kempingben tánctábort is ren­dezhettünk. Jó feltételek mellett próbálhattunk, s búcsúzásul fel is léptünk a strandon. Az idei augusztus 20-i ünnepség résztvevőit valami újdonsággal sze­rették volna meglepni a tánccso­port tagjai. Hosszas töprengés után végül a közismert operett, a Csár­dáskirálynő bemutatása mellett döntöttek. Átírták a forgatóköny­vet, a zenei anyagot CD-n megkap­ták, s mindezt összedolgozták a Ti- szavasváriban működő Intim Hangstúdióban. A már meglévő ruhákat saját kezűleg átalakították a főbb szerepeknek megfelelően, a tánckar ruháit pedig Timák Györgyné Magdika varrta. Népszerű slágerek- Először csak a közismert da­lok eltáncolására gondoltunk, az­tán az egész operett bemutatása mellett döntöttünk, hogy a történe­tet megismertessük a fiatalokkal és az idősekkel - folytatja a tánc­csoport vezetője. - Az együttes tag­jai most egy másik oldalukról is bemutatkoztak, hiszen színészked- niük is kellett a táncolás mellett. Egymás után csendültek fel az ope­rett népszerű slágerei - Jaj, cica...., Fotó: amatőr Túl az óperencián..., Álom, álom édes álom..., Te rongyos élet...-, s talán mondanom sem kell, nagy si­kert arattunk fiatalok és idősek kö­rében egyaránt. A közönség sorai­ban sok olyan vendég ült, akik a környező településekről jöttek át a sényői falunapra. Egyébként azon a napon a tánccsoport többször is fellépett, még divatbemutatót is tartottunk. Sokat köszönhetünk a támogatóinknak, hogy idáig elju­tottunk. A lapon keresztül is hadd köszönjem meg a teljesség igénye nélkül a nyíregyházi Brekk Mű­vek, a kemecsei Perec Bt., a sényői Szegedi István, a kemecsei Orosz Béla, a Sényőcom Kht., a sényői önkormányzat és a szülők támoga­tását. A továbbiakban szeretnénk minél több gyermeket bevonni kö­zösségünkbe, s minél több nagysze­rű produkciót készíteni. A jövő évi terveink között sze­repel egy franciaországi bemu­tatkozás is. Parlagfű ■ A bujtosi városliget közelében, a népszerű gyorsét­teremtől nem messze található ez a „senki földje”, amely ter­mi bőven a parlagfűnek „mindenféle nemeit”. Az étterem hiá­ba gondozza saját gyönyörű pázsitját, a teraszon ülő vendégeket nem védi meg semmi sem a parlagon hagyott pollenforrástól Missziós ház Nagykállóban Nagykálló (Szabó Csaba) - Az alkoholbetegek segítése, rehabi­litációja mindenütt fontos fela­dat. Étiben segít és ezen dolgo­zik már évek óta Nagykállóban a református egyház és gyüleke­zet - mondja Horváth György lelkész. - Ez év áprilisában kezd­tük el a missziós ház építését a Kossuth Lajos utca és a Zöldfa út találkozási pontján, az önkor­mányzat által nekünk adott mintegy 300 négyszögöl nagysá­gú telken. Egy helybeli vállalko­zó kivitelezésében a munkálatok jó ütemben haladnak, már a kül­ső vakolásnál tartunk. A 140 négyzetméteres alapterü­letű építmény vörösréz fedésű tornya messzire látszik a környé­ken. Belül egy kisebb és egy na­gyobb terem van, ahol a Kék ke­reszt egyesület iszákosmentő missziója fog működni, egészség­ügyi-hitbeli foglalkozások lesznek, valamint e helyiségek alkalmasak egyházi rendezvények, sőt körze­ti konferenciák megrendezésére is. Természetesen vannak benne WC-k, mosdók, valamint még egy kis teakonyha is. Lényeges, hogy az épület megközelíthető tolóko­csival, és egy betonrámpán belül­re is bejuthatnak az ezt igénylők.- A missziós ház egyházi, pá­lyázati és folyamatos adományi pénzből épül, sok társadalmi munkával - amelyre a december 31-i műszaki átadásig még renge­teg lehetőség lesz. Mert az épület környékét is rendezni akarjuk: gyepesítéssel, virágok, fák, dísz­cserjék ültetésével, járda, padok felállításával, amelyeken az idő­sek megpihenhetnek hangulatos környezetben. — <0 j 3 CD | a CD 2 2 <5 £

Next

/
Thumbnails
Contents