Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-07 / 183. szám
2002. augusztus 7., szerda , Kdeit» Magyarország MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK 0 Fogadóóra. Dr. Kapolyi László ország- gyűlési képviselő (MSZDP-MSZP) augusztus 8-án 9.30-től 11 óráig fogadóórát tart Fehérgyarmaton, a Polgármesteri Hivatal első emeleti tárgyalójában. Ő lesz a vendége annak az este fél hatkor Vásárosnaményban kezdődő kihelyezett MSZDP megyei taggyűlésnek is, aminek helyszfne a művelődési ház. 0 Családtámogatásról. Ma 9 és 14 óra között a mátészalkai művelődési házban a Területi Államháztartási Hivatal munkatársai családtámogatási ügyekben várják ügyfélszolgálaton az érdeklődőket. Hátránnyal és egészségesen Nyíregyháza (KM) - A lokálpatriotizmus felpezsdítése a célja a Nyíregyházáért Közéleti Egyesületnek, melynek elnöke, Tapolcai Zoltán újabb két önkormányzati jelöltjüket mutatta be tegnap. Mielőtt programjuk vázlatát ismertethették volna, dr. Deli István megerősítette: noha keresztény-konzervatív meggyőződést vall továbbra is, a kisgazdapárttal egyeztetve ezen túl munkáját az egyesületben folytatja (így most már vele együtt ötfős a frakció), s annak jelöltjeként indul majd a választásokon is. Az a cél - hangsúlyozta az állatorvos -, hogy a megyeszékhelyen beágyazott FKGP-t 2006-ra átmentsék, s a közszereplők ne kallódjanak el. Ó a 8. számú választókerületben szeretné hasznosítani négyéves önkormányzati testületi munkájának tapasztalatait. Szem előtt tartja \ Gelsi Zsolt, aki az 5. számú választókerület jelöltje, számítógépes grafikus. Baleset miatt lett súlyosan mozgáskorlátozott, de hihetetlen akaraterejének köszönhetően önálló, teljes életet él. A hátránnyal élők helyzetét tehát saját példáján át tudja tekinteni, de a gondokkal küzdő egészségesek érdekeit is szem előtt tartja majd. Az egyesület máris aktív tevékenységbe kezdett, több beadvánnyal, javaslattal éltek a hatóságokhoz is. így például kiterjesztik a Saját kuckó-programot az egész városra, segítendő a rászorulókat. Ehhez megteremtették a szállítási-raktározási feltételeket is - ezt dr. Lukácsné Helmeczy Erika ismertette. Varga Ildikónak konkrét elképzelési vannak a városi tömegsport és létesítmény-gazdálkodás élénkítéséről, míg Lőrincz Tamás már a huszár-telepi-kert- városi körzet közlekedési és útburkolati problémáinak megoldására koncentrál. 1 in '03 CC CD <3 ,P Strandkörkép a megyéből Nyírbátorban májusban és június elején eléggé kihalt volt a strand. A legtöbben június 14-én, vasárnap voltak, összesen hét- százan. A július volt a legforgalmasabb. Átlagosan 500-600 látogató fordult meg itt naponta. Vannak állandó rendezvények a strandon. Minden évben megrendezik a motorostalálkozóval egybekötött bluesfeszti- vált, ahol híres zenészek, zenekarok lépnek fel. Már-már hagyománnyá vált a homokfoci-, illetve a strandröplabda bajnokság megyei és városi szinten egyaránt. Nyírbátorban minden évben megfigyelhető, hogy augusztus 20-a után a forgalom látványosan megcsappan. Bármennyire is jó az idő, ilyenkor már nagyon kevesen vannak. A sóstói strandot átlagosan naponta 1630-an látogatják. A július volt a legforgalmasabb hónap az idén, legtöbben viszont június 22-én váltottak jegyet, pontosan 5962-en. A forgalom közel azonos a tavalyival, csak az arányokban van változás. A strandon a kellemes fürdőzés mellett számos programot szerveznek, minden vasárnap családi napot tartanak, augusztus 2-4. között pedig ökölvívó kupát rendeztek, ahol hivatásos öklözök bemutatóit élvezhették az érdeklődők; 17-18-án strandröplabda-bajnokság folyik, illetve 18-án lesz a Sóstó Fiesta. A lengyel vendégeknek lengyel rockkoncerttel kedveznek a szervezők. A strandokon az az általános vélemény, hogy a forgalom rendszerint hónap elején és közepén nagy, viszont a vége felé megcsappan. Sziklák a partra. Hatalmas kövekkel erősítik meg a múlt évi tiszai árvízben erősen megrongálódott kisari partszakaszt Az Epker kapta meg a Krúdyt jövő május elsején nyit a vigadó Reményeink szerint jövő májusban már valóság lesz a terv Ha minden jól megy, Nyíregyháza (KM - Cs. K.)- Zárt ülésen döntött hétfőn Nyíregyháza közgyűlése a sóstói Krúdy Szálló sorsáról. A határozatot tegnap sajtótájékoztatón ismertette Csabai Lászlóné polgármester. Vita volt arról, nyilvános, vagy zárt ülésen tárgyalják a három, Sóstóhoz kapcsolódó napirendi pontot. A koalíciós partnerek úgy vélték, saját gazdasági társaságuk és egy másik cég érdekeit sértheti a nyilvános ülés. Utólag értékelve: nyugodtan lehetett volna nyílt tárgyalás, korrekt, jó szakmai vita zajlott le - mondta bevezetőjében a polgármester. Nem álltak meg azok a korábban hangoztatott érvek, amelyek a Nyír-Therma működésének szakszerűségét és jogszerűségét vonták kétségbe. Kiderült: a kft. első félévi bérköltsége alig haladta meg a 2,2 millió forintot. Vita volt arról, szükség van-e máris marktingre, nem kell-e megvárni vele a beruházás megkezdését. Vita volt a tervezési költségekről és arról, mi drágább: egy meglévő épületet áttervezni, vagy vadonatújat megálmodni. Végül két fí- deszes képviselő egyedül maradt kritikai észrevételeivel, a többiek a megoldást keresték. A beszámolót 21 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta a testület - összegzett a polgármester. Mint köztudott, a turisztikai pályázatok elbírálása most áll, mert az előző kormány április közepéig az összes rendelkezésre álló pénzt elköltötte. Most új forrásokat keresnek, ugyanakkor a kormányprogramban az is szerepel, hogy turisztikai pályázatoknál más irányt szabnak meg. Mindazonáltal Csabai Lászlóné bízik benne, hogy a már beadott pályázatokat év végéig elbírálják, s a megyeszékhely is a támogatottak között lesz. A testület megválasztotta a Nyír-Therma Kft. felügyelőbizottsági tagját is Mikó Dániel önkormányzati képviselő, tanácsnok személyében. Évek óta téma a Krúdy Szálló felújítása. A város korábban nem tudott megegyezni a fele részben tulajdonos megyei önkormányzattal a tőkeemelésről. Miután pedig az önkormányzat megvásárolta a megye részét a Sóstófejlesztési Rt.-ben, el kellett dönteni: a beruházást végzi el a város, vagy kötelező feladatait látja el. A 70 millió forint plusz áfa értékű ingatlanról végül az Épker Kft.-vei kötött megállapodást a közgyűlés. Az épület ellenértékeként a cég az Ipari Parkban lévő 50 százalék üzletrészét, továbbá a Nyír-Thermában lévő 35 millió forintos üzletrészét adja, így utóbbiban a város többségi (63 százalékos) tulajdonossá válik. A fennmaradó összeget 10 év alatt törleszti le az Épker úgy, hogy évi 2 millió forint értékben veheti igénybe 20 százalék kedvezménnyel az önkormányzat és valamennyi intézménye a felújított Krúdy Vigadó szolgáltatásait. Két komoly garanciát is adott az Épker: ha 2 éven belül nem újítja fel az épületet, visszavásárolhatja a város, illetve 64 millió forint bankgaranciát is biztosított. Rabóczki László, az Épker Kft. tulajdonos-ügyvezetője hozzátette: legkésőbb hétfőn megkezdik a felújítást, s ha minden jól megy, jövő május elsején nyit a Krúdy Vigadó. A műemlék épületnek csak a főfalai maradnak meg, kicserélik a tetőt, kibontják a közbenső födémeket. Minden fal nedves, a pincében 30-40 centi víz áll, mert mikor tavaly tűz ütött ki az épületben, a tűzoltók elárasztották, hogy le ne égjen. A kivitelezők teljesen nyitott építkezést terveznek, a védőkerítéseket is úgy helyezik el, hogy látni lehessen tőlük, hogy halad a munka. A földszinten étterem lesz, mellette kávézó és bálterem. A terasz megmarad eredeti funkciójában, az emeleten rendezvénytermek lesznek. Az építési munkálatok 600 millió forintba kerülnek. A jelölt Karakó László Gávavencsellő (KM) - Választási szövetség alakult összefogás Gávavencsellőért néven a rétközi nagyközségben. A helyi Fidesz-MPP, a Magyar Demokrata Fórum, a Kereszténydemokrata Szövetség és a Független Kisgazda- párt vezetői és testületéi dr. Karakó László országgyűlési képviselőt (jelenleg is hivatalban lévő polgármestert) jelölik Gávavencsellő polgármesterének. Döntöttek a választásokon induló 11 közös képviselőjelölt személyéről is. Szakmai bemutató Nyíregyháza (KM) - Mint minden esztendőben, idén is bemutatja a nyíregyházi ÜLT Magyarország Rt. az érdeklődő termesztők számára azokat a fajtaösszehasonlító kísérleteket, amelyeket a Dohánykutató Rt.-vel és az Agrotab Kft.-vel közösen állítottak be a Nyírségben. Az egész napos szakmai program augusztus 7-én reggel a Debrecen-Pallagi telepen kezdődik, majd négy különböző szabolcsi településen - sorrendben délelőtt Nyírvasváriban, Máriapó- cson, délután Nyírkárászon, Nyírtéten - folytatódik. A régió prominens dohánytermesztőinek a bemutatókon lehetőséget biztosítanak a fajtakutatós irányainak eredményeinek és a perspektivikus dohányfajták megismerésére. Bankkártyánkat soha ne adjuk ki a kezünkből Van lehetőségünk védekezni az ellen, hogy a kártyatolvajok költekezhessenek a kontónkra Nyíregyháza (KM) - Tombol a nyár, vele pedig gyakran a felelőtlenség is. A nyaraláskori könnyedség nem egyszer könnyelműségbe csap át és a strandokon, szórakozóhelyeken elfelejtünk vigyázni értékeinkre. Trehányságunk egyedül a zsebtolvajoknak okoz örömet, akik a csábítóan magukra hagyott táskák, pénztárcák eldorádójábán, nemcsak készpénzre, de bankkártyákra is vadásznak. Banki biztonságtechnikával is foglalkozó szakemberektől sikerült a Kelet-Magyarországnak megtudni néhány olyan tippet, amellyel védekezhetünk az ellen, hogy a kártyatolvajok aztán gátlástalanul költekezhessenek a kontónkra. Először is: vigyázzunk, hogy senki se lássa, milyen PIN-kódot ütünk be. Különösen nagyáruházakban történő fizetésnél könnyű kifigyelni a kódot, s utána ellopni a kártyát. Persze nem mindig segít az óvatosság, mivel létezik már olyan „kézi készülék”, amely az eredeti billentyűzetre helyezve tárolja a bankkártya számát és hozzá a kódot is. Mivel ezt főleg a bank-automatáknál alkalmazzák, figyelni kell a szerkezetre is: ha külleme eltér a megszokottól, inkább ne használjuk. Nyugtát ne dobjunk el Egyszerűbb trükk a billentyűk bepúderezése, esetleg krémmel való bekenése, aminek következtében ujjlenyomatunk a gombokon marad. Miután az első számot általában erősebben nyomjuk meg, az ujjlenyomatok nagyságából kikövetkeztethető a számok sorrendje is. Ha nyitott szemmel bankomatozunk ez a csapda is kivédhető. Jegyezzük meg: soha ne adjuk ki a kezünkből bank- és hitelkártyánkat, még a jobb éttermekben sem, mivel a kártyák másolhatók. A bankautomata által kiadott elismervény cetlijét ne dobjuk el figyelmetlenül bármilyen kis összeget is vettünk fel, mert a nyugtán többnyire szerepel a nevünk és általában a kártyánk száma. Ezekkel az adatokkal a bűnözők már vissza tudnak élni: tudnak például az interneten vásárolni, fizetős pornóoldalakon böngészni. Ne hordjuk a kártyák mellett a pénztárcában a kártyakódok jegyzékét! Ez ugyanis alaposan megkönnyíti a bűnözők dolgát. Mivel azonban ma már a bank- és hitelkártyákhoz való kódokon kívül sok mást is meg kell jegyeznünk érdemes megfontolni a következőket: vegyünk valamilyen elfelejthetetlen számot, például születési évünket, ezt adjuk hozzá a kódszámhoz és így írjuk fel. A bűnözők nem tudják kikövetkeztetni a számból a PIN- kódot, a jogos tulajdonos viszont nyugodtan tarthatja a listát a kártyák mellett, s egyszerű kivonással újra eljut a titkos kódhoz, ha elfelejtette azt.