Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-17 / 192. szám
2002. augusztus 17., szombat ld€t^filasfifwsf6g SZOLGÁLTATÁS /17 HOROSZKÓP SEGÉLY III. 21.-IV. 20. A jól végzett munka örömével térhet ma nyugovóra. Úgy érzi, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy saját magának és családjának ne legyenek anyagi gondjai egy ideig. IV. 21.-V. 20. Kissé enyhülni látszik az a feszültség, mely az utóbbi időben annyira hatalmába kerítette. Ha egyetlenegy káros szenvedélyéről is leszokna, még könnyebb lenne. V. 21.-VI. 21. ______________________________________ Az általános közérzete jónak mondható, ám a lelkivilága nem túlzottan stabil. Áruló kétségek gyötrik, márpedig ezzel elveszítheti azt, akit egyébként könnyen elérhetne. VI. 22.-VII. 22._________________________________ Rövidesen elvonulnak a viharfelhők, és kiderül az ég ön felett is. Addig azonban még van tennivalója, elsősorban anyagi téren. Kölcsönt azonban semmi esetre se vegyen fel. VII. 23.-VIII. 23. Vészesen közeledik egy határidő, ön pedig legszívesebben elbujdokolna. Nem ez a megoldás, hanem az, hogy szembenézzen a tényekkel, és megoldást keressen. VIII. 24.-IX. 23. ________________________________ A családtagjai kissé neheztelnek önre, különösen a párja elégedetlenkedik. Bizonyára megvan rá az okuk, ön azonban strucc módjára bedugja a fejét a homokba. IX. 24.-X. 23. On azonnal ideges lesz, ha nem teljesül rögtön minden kívánsága. Legyen türelmesebb, mert ha továbbra sem tudja kordában tartani az érzelmeit, bántón kifakadhat. X. 24.-XI. 22. Érezhetően sokat változott az utóbbi időben, ön mégsincs megelégedve saját magával és az eddig elért eredményekkel sem. Ne legyen ennyire maximalista. XI. 23.-XII. 21. ________________________________ A legjobb lenne tisztázni azokat a félreértéseket, amelyek miatt az utóbbi időben elég sok álmatlan éjszakája volt. A problémák eltusolása komoly következményekkel járhat. XII. 22.-1.20. __________________________________ A kedvesével kissé feszült most a viszonya. Nem szívesen beszél ezekről a dolgokról, ám egymás között nem ártana, ha tisztáznának egy-két dolgot. I. 21.-II. 20. Elég sok pénzt költött mostanában olyan dolgokra, amelyek nem igazán szükségesek az életviteléhez. Most megpróbálja összehúzni a nadrágszíjat. II. 21.-HI. 20. __________________________________ Szeretne minden elvárásnak megfelelni, ezért kompromisszumokra is köt. Vigyázzon, csak a tisztesség határain belül menjen el az alkalmazkodásig, mert visszaélhetnek vele. ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Korona gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán, a Szabadság tér 2. szám alatt. GYORSSEGÉLY Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104.Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107. A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308, 42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menet- rendi ügyekben a 42/ 421-111- es számon nyújt felvilágosítást. A VOLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvíz-hibabejelentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÁZ, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 «••••••••••••••••••••••••••••••I AN<U> 2002. **'• augusztus IV, Nyugszik: szombat 1953 OltSXÁOOS ELŐREJELZÉS __ 14,19°C 24, 29°C Ma már a magasban is gyengül fölöttünk az északkeleti áramlás. szárazabb levegő is érkezik hozzánk, a következő napokban ezért egyre barátságosabbra fordul időjárásunk. Már ma több napsütésben lesz részünk. Élőszavas tájékoztatás: 06-90-604-001 Repülésmeteorológia: 06-90-604-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Ma időjárásunk változé konvsága is egyre jobban alábbhagy. Gomolyfel hők ugyan még többször érkeznek északkelet felől, sőt itt helyben is képződnek, néha pedig az eső is megered. Ennek ellenére a nap is kisüt hosszabb rövidebb időre, erős marad ezért a nappali fölmelegedés. Vasárnap 16,28°C Változékony idő, mérsékelt, ÉK-i Hétfő 18,29° C lil Időnként felhős, mérsékelt, ÉK-l —* Kedd 16,29°C Változékony idő. mérsékelt, K-i Szard a 15, 28°C Záporok, mérsékelt, változó irányú 4 JU IJiUlíiÜ ÉVFORDULÓ MAE WEST Száztíz éve született a rejtvényekben gyakran szereplő Mae West, a híres amerikai színésznő. Főleg vígjátékokban és kalandfilmekben szerepelt. 1945 után kétszer állt felvevőgép elé, a Myra Breckenridge és Szextett című filmekben. Irt forgatókönyvet, és papírra vetette önéletrajzát is. NÉVNAP JÁCINT A Jácint férfinév és a Jácinta női név a görög Hüakinthosz illetve latinul a Hyacinthus mondái személynév származéka, akárcsak a jácint virágnév. Egyéb névnapok: Aminta, Anasztáz, Arika, Emília, Hetény, Jácinta, Kármán, Liberátusz, Réka. VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -129 cm, árad, a me- derteltség 15%, a víz hőmérséklete 19,4 C-fok, Vásárosnaménynál -36 cm, árad, 17%, 19,8 C-fok, Záhonynál -144 cm, árad, 17%, 22 C-fok, Dombrádnál 88 cm, árad, 27%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi 48 cm, árad, 14%, 19,4 C-fok, a KRASZNA Ágerdőnél 208 cm, árad, 35%, 18,8 C-fok, a TÚR Garbóiénál 12 cm, árad, 20%, 18,6 C-fok. VisMtniérséklst Balaton 19 °C Duna 15-20 °C Tisza 19-23 °C ÚT1NF0 Nyíregyházán, az Északi körút-Vasvári Pál utca kereszteződésében átépítés és sávbővítés miatt sebességkorlátozás és útszűkület lassítja a forgalmat. A 38. számú Bodrogkeresztúr-Nyíregyháza főút szakaszán a kis Erzsébet-híd javítása miatt félpályás forgalomkorlátozást vezettek be. A közúti forgalmat jelzőlámpa szabályozza - várhatóan szeptember végéig. Tiszalúc és Tiszadob között pontonhíd üzemel - teherbírása 10 tonna. Tiszavasvári és Tiszadob között javítják a Keleti-főcsatorna hídját, ezért félpályás a forgalomkorlátozás. A forgalmat j'elzőlámpa szabályozza. A korlátozás várhatóan október végéig tart. Nyíregyháza belterületén, a Petőfi utca jobb oldalán járdaépítés miatt útszűkület van - a sebességkorlátozás 30 km-es. A megyei közútkezelő közhasznú társaság augusztus 9-én további intézkedésig a burkolat meghibásodása miatt lezárta a Ti- szadob-Tiszagyulaháza összekötő utat. TRAFFIPAI Fehérgyarmat környékén. 2002. augusztus 18., vasárnap _'LL_________________J 5.10 A Vatikáni Rádió adása 5.30 Gazdakör. Válogatás (ism.) 5.55 Kalendárium - válogatás 6.55 Hírek 7.10 Papírsárkány: Süsü, a sárkány kalandjai VIII/8.7.40 A varázslatos iskolabusz 8.05 Rosszcsont Ralph 8.15 Pili és Poli 8.20 Hej, hej, helyes beszéd! (ism.) 9.30 Élő egyház 10.00 Evangélikus isten- tisztelet közvetítése felvételről 11.00 Felelet az életnek 11.30 A világörökség kincsei (ism.) 11.50 Híradó 12.00 Vers 12.10 Duna- rapszódia - Európa kék szalagja 11/1.12.55 Beáta és az ördög. Magyar játékfilm 14.20 Csellengők 14.40 Emlékképek 15.00 Sebestyén Márta. Portréfilm 15.30 Millenáris Teátrum. A Julian Joseph Trio és Sebestyén Márta koncertje 16.25 Sziget. Orosz animáció 16.45 Ifjabb Gőzhaiós Bili. Burleszkfilm 18.00 Híradó ~~ 18.15 Heti Hírmondó 19.05 Mese 19.20 Halló, halló! Angol burleszkfilmsoíozat, 83/36. 19.45 Az édes élet Olasz játékfilm (1960, ff.). Ml. 22.30 Duna-sport Sporthíradó __________ 22.40 Csendes augusztusi napok Görög játékfilm _______ 0.25 Vers 6.00 Reggeli gondolatok 6.30 Állatkert a hátizsákban 7.00 TV2-matiné. Benne: Fakopáncs Frici kalandjai; A kis Elvis; Lucky Luke; Fixi és Foxi; Godzilla 8.45 Cartoon Network. Benne: A bolygó kapitánya; Scooby Doo; Két lökött kutya; Pöttöm kalandok; Maszk 10.30 Spinédzserek. Amerikai ifjúsági sorozat, 24. 11.00 Az ifjú Herkules kalandjai. Amerikai kalandfilmsorozat, 6.11.35 Utazás Gasztronómiában 12.00 Providence. Filmsorozat, 38. 12.45 Herkules. Fantáziafilm-sorozat, 88. 13.45 Charlie - Majom a családban. Kaland- filmsorozat, 70.14.45 Flipper. Kalandfilmsorozat, 11.15.40 Országutak őrangyala. Akciósorozat, 19.16.35 Villám Spencer—A karibi őrangyal. Akcióvígjáték-sorozat, 10.17.30 J.A.G. - Becsületbeli ügyek. Krimisorozat, 83. 18.30 Tények 19.00 Napló Mérlegen a valóság ___ 20.00 Amerikába jöttem Amerikai vígjáték _______ 22.20 Fejjel a falnak _Amerikai romantikus vígjátékn_____ 1.00 Friss Uborka (ism.) 1.30 Szerelem első hallásra Magyar dokumentumfilm TV2,12.45: Herkules 2.20 Budapest Magyar film 3.15 Napló Mérlegen a valóság (ism.) 4.25 Vers éjfél után __________J 6.30 Fejezetek az állatvilág történetéből 1. 7.00 Kölyökklub. Benne: Tini nindzsateknó- cök; Tom és Jerry gyerek show; Nyugi, Norman!; Rusty, a kölyökrobot; Action Man; Poké- mon 10.00 Segítség, felnőttünk! Amerikai vlgjátéksorozat, 10.: Maradjunk barátok! 10.25 Csak egy szavadba kerül! 10.30 A XXI. századi aranyláz. Amerikai dokumentum- tilm 11.30 Receptklub. Különkiadás 11.50 Csak egy szavadba kerül! 11.55 Magyar Nagydíj 2002. Hírközeiben 12.00 Híradó— Déli kiadás 12.10 ötletbáz 12.40 Csomó- nyeremény-játék 13.10 Hatos lottó - Golyó- derbi 13.30 Forma-1 - Magyar Nagydíj. A futam közvetítése a Hungaroringről 16.10 Cleopatra 2525. Amerikai kalandfilmsorozat, 12.16.35 A vadak ura. Kalandfilmsorozat, 16.17.25 Miami Vice. Akciófilm-sorozat, 23. 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.50 Akták Magazin_________ 19.50 Attila, isten ostora Amerikai kalandfilm, 1-2. rész 23.10 Híradós 23.30 Fókusz-portré 23.55 A XXI. századi aranyláz Amerikai dokumentumfilm (ism.) ..............Júá£L_______l 6.30 Mozi! Mozi! Mozi! (V.) 33.7.00 Felicia utazása. Thriller 8.55 Kutyám, Skip. Családi film 10.30 Jó barátok 171. Filmsorozat 10.55 Az örömapa. Amerikai vígjáték 12.40 Holtunkiglan. Amerikai romantikus filmdráma 14.40 Ujjgyakorlat. Angol rövidfilm 15.00 Fogdabújócska. Amerikai filmdráma 16.40 Supernova. Fantasztikus akciófilm ______ 18.10 Wonder Boys - Pokoli hétvége Filmdráma 20.00 Csokoládé Angol-amerikai romantikus filmdráma 22.00 Hullahegyek, fenegyerek AmerikaiKrimi _________ 24.00 Vendetta Amerikai filmdráma _________ 1.55 A bűnös Angol-amerikai—kanadai thriller 3.50 Erőszak a tudtom nélkül Angol dokumentumfilm ______ 4.45 Akasztófa-játék Amerikai thriller 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 A múzsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Görög katolikus szent liturgia közvetítése 11.05 Gondolat-jel 12.00 Déli krónika 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Mit üzen a rádió? 15.04 Aranyemberek. Válogatás 15.35 Művészlemezek 16.04 Akié a föld, azé az ország 17.00 A mi időnk... 18.00 Esti krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Mese 19.40 Diószegi Sándor nótáiból 20.04 A tanúk 21.51 Schubert: Asz-dúr impromptu op. 90. no. 4.22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra különkiadása 23.04 Archívumok mélyéről 24.00 Totó 0.10 Himnusz URH: 5.55 Rákóczi-induló 6.00 Körzeti magazinok 18.30-21.00 Nemzetiségi műsorok 21.00 Magyar operaénekesek felvételeiből 6.00 Jó reggelt, Európa! 8.45 Sportreggel 9.05 Embermesék 10.00 Gordiusz magazin 11.07 Csúcson kb. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Süsü, a sárkány. Csukás István mesejátéka, 1.14.08 Hangenciklopédia 14.38 Memoriter. Hommage... Hegedűs Géza 15.08 Emberek és egyéb állatfajták... 15.30 Daráló (ism.) 16.00 Ritmus. Sport és zene 18.30 Sportösszefoglaló. Totó 19.30 Kerengő - a muftikról 20.0010 éves a Gyur- kovics Szalon 21.03 Sullivan: A Fruska— Nyitány 22.00 Latin klub 23.15 Arcok, emlékek 24.00 Éjfél után... 06.00 Hírek. Időjárás 06.03-08.00 Muzsikáló reggel. Harmóniában a Matávval. Benne: kb. 06.15 Fővinform, útinform 06.30 Hírek. Időjárás 07.00 Hírek. Időjárás, kb. 07.03 Fővinform, útinform 07.05 Kulturális hírek, programajánlat 07.30 Hírek. Időjárás, kb. 07.33 Rejtvény. Telefon: 328-8616 08.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 08.05 Lehotka Gábor orgonái 09.05 Kamarazene 10.00 Hírek. Időjárás. Műsorismer tetés 10.04 Új Zenei Újság 10.40 A XXV. Siklósi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivál hangversenyei, 200211.05 Európa hangver- senytermeibűl 12.12 Hírek. Időjárás. Műsor- ismertetés 12.17-12.32 Madzagra kötött láng 13.23 Csemballómuzsika 14.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 14.05 Megelevenedő legendák - fejezetek a BBC archívumából 15.20 Beszélgetések az egyházzenéről 16.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 16.05 Életmű-töredékek 17.26 Éva Urbanová operaáriákat énekel 18.00 Hírek. Időjárás. Műsorismertetés 18.05Pianissimo 19.32 Szöktetés a szerájbó! 20.30 Barokk szonáták 21.00 Kapcsoljuk a londoni Royal Albert Hallt 21.50 Hírek. Időjárás. 21.55-22.10 Krúdy Gyula: A zöldharisnyás nő 23.05 Madrigálok 23.15 Jazz—hangversenykülönlegességek 00.45 Hí rek. Időjárás. Szózat 00.50 Notturno 07.00 Halló 08.30 Híradó 08.45 Oxigén 09.15 Depó - autósport magazin 09.30 Nyílt tér (ism.) 10.00 Egészség magazin 10.30 Eltüsszentett birodalom - magyar ifj. film 12.00 Képújság 14.00 Trópusi hőség 15.00 Hurrá vidékre költözünk - ang. ifj. sorozat 15.30 Közvetlen ajánlat 16.00 Turisztikai hírmagazin 16.30 Halló - könnyűzenei kívánságműsor 18.00 Lelátó-sportműsor 19.30 Hírháló 20.00 Film - Megint tanú 22.00 Szép házak 22.30 Forgáspont 8.00-12.00 Flash 15-slágerlista. Kulturális programajánló. Ko-rock Farkas Tibor zenei összeállítása. Magazinműsor 14.00 Kagyló - zenés műsor játékokkal, telefon: 421 -400 - Filmajánló 7.00 Írország az idők homályán keresztül - David Attenborough természetfilmje 8.00 Híradó 8.15 Traccsparty Forgács Gáborral és Fiala Jánossal 09.30 A kaland bűvöletében - természetfilm-II: rész 10.25-11.45 Suta nap - magyar film 17.00 Party Zóna- kívánságok, klipek 18.00 Aszcendens - ezoterikus percek 18.30 Kaptató - útimagazin 19.00 Bit-Világ-számítástechnikai műsor 19.30 Bajnokság Kertváros—Kazincbarcika labdarúgómérkőzés 21.00 Vámpírvadász - amerikai film 22.30 Úton: Bajorország 23.00 Himnusz 8.00 HIT ÉLET: Református Istentisztelet közvetítése Ópályiból. Igét hirdet Veres Imre lelki- pásztor 9.00 Képújság 13.00 Az ópályi közvetítés ismétlése felvételről 17.00 FALÚNAP Tiszakóródon, Gazda László átadta a megyezászlót Gyulai Gáspár polgármesternek, Szat- márcsekei fúvósok Sarkady Gábor tanár irányításával, Egyszer volt egy kemence, Szociális Központ az idősekért, Pedagógus Kórus K. Papp Tibor vezetésével,, Főzóverseny az iskolaudvaron 20.00 A HÁLÓZAT műsora, Benne: magyar film, Környezetvédelmi magazin 18.00 XI. Zempléni Művészeti Napok - megnyitó 19.00 A héten történt... 19.00 XI. Zempléni Művészeti Napok 5.55 Adáskezdet. Tartalomismertető 6.00 Hírek 6.10 A héten történt 6.30 Hírek, útinform 6.35 Gondoltál már arra...? - Ökumenikus egyházi műsor 7.00 Hírek 7.10 Fortissimo - klasszikus zenei műsor 7.30 Hírek, ügyeleti információk 7.35 Műhely 8.00 Hírek 8.10 Ön mit szél hozzá? 8.35 A természet szerelmesei 9.00 Hírek 9.05 Kossuth rádió—Világóra 10.00 Hírek 10.05 Vasárnap délelőtt - magazinműsor, benne: Művészbejáró, vagy Portré 10.55 Elköszön a nyíregyházi stáb 11.00 Kossuth-hírek 11.05-24.00 Kossuth-műsor 00.00 Club Zóna 05.00 Best Of XX. század 08.00 Aktuális (közéleti magazin) Erdei Nagy Ibolya 10.00 Heti End (hétvégi szórakoztató magazin) Benne: NŐI TITOK - Az egyetlen éteri magazin, Rendes Sanyi és Szerémi Nóri műsora 14.00 Szieszta Pongó Kata műsora 18.00Sport+(sportműsor) Ladányi T óth Lajos 19.00 SunCity Dj’s DJ Róni Mixel 20.00 Kiwi (kívánságműsor) Kővári János 22.00 Lepedő (romantikus zenék 2 órája) 07.00-10.00 Hétvégi lazító Baranya Magdával és Maurer Böbével 10.00-13.00 Moziajánló. Műsorvezető Vályi Zsolt 13.0018.00 Juventus Top 4018.00-22.00 Kívánságműsor Pető Sanyival 22.00-06.00 Nonstop zene. Telefonszám: 42/42 1026 SMS: 30/370 1026 A legfrissebb időjárási előrejelzésekről folyamatosan tájékozódhat. www.me Lhu 5.45 Gazdatévé 6.00 Ma reggel - válogatás 6.30 Ma reggel 7.30 „így szól az Úr!" A Biblia üzenete 7.40 A Fekete Kalóz. Olasz rajzfilmsorozat, 9.8.05 Mesefilmmúzeum: A választék: Nem vagyok már gyerek; A Csizmás kandúr; Rest Miska; Zenegér 9.25 Millennium. Faluház 9.40 Főtér. Rém és térsége 11.00 „Ti vagytok a föld sója...” XVII. Ifjúsági Világtalálkozó 12.00 Hírek 12.10 Őfelsége kapitánya. Angol kalandfilmsorozat, 7.: Békák és homárok I. 13.00 Csendül a nóta 13.30 Génkörkép 5.14.20 Angkor unokái. Útifilm Kambodzsáról, 3/3.14.50 Örömhír. A református egyház műsora 15.20 Glóbusz. Tévéfilmsorozat, 2.16.20 Piri mindent tud. Magyar filmvlgjáték (1932, ff.) ________ 17.30 Életem Horthy Istvánné portréja, 2/1. _____ 18.30 Híradó este 19.00 A Hét ______________ 19.55 Top-show Sztárok a javából 20.50 Ötcsillagos találkozások Beszélgetés Lukacs Sándorral 21.20 Megyünk...! Agárd A MagyarTelevízió road-show-ia 22.15 Telesport 23.15 A birodalom romjai Szovjet kémek New Yorkban ______ 23.45 Médiawave- Dzsesszgigászok Koncert-összéailffas 5.45 Gazdatévé 6.00 Ma reggel - Válogatás 6.30 Ma reggel 7.30 Néprajzi értékeink. A szerelem kertje 7.35 Örömhír. Az evangélikus egyház műsora 8.00 Maradj velünk! Találkozás a Bibliával 8.10 Katolikus krónika 8.35 Vallások az ókor romjain 1-2.9.35 Mesefilmmúzeum 11.00 „Ti vagytok a föld sója..." XVII. Ifjúsági Világtalálkozó 12.05 Aranyfüst, avagy mit üzen a múlt? 13.25 Főtér. Rém és térsége 14.40 Kisokos - kisiskolásoknak 15.05 Ökovízió 15.30 Útravaló 15.45 Millennium. Faluház 16.00 TS- Magazin 17.30 Hétvégi Helikon 18.00 Héthatár 18.50 Zenevarázs 19.45 Ars Hungarica Szent István-bazilika __________ 20.15 Híradó este 20.40 TS Benne: Hírek; Totó 21.10 A Hét 22.05 Kösz, megvagyok Francia film ______________ 0.05 Főtér Rém és térsége