Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-16 / 191. szám

2002. augusztus 16., péntek Kelets» Magyarország SPORT LELÁTÓ Csodameccs Mán László e-mail: man@inform.hu N4ár a hosszabbításban jártunk, ami­kor Szamosi elrobogott a balszélen, jól ívelt középre, én középen követtem az akciót. Legalább három angol húzott, rán­cigáit, de estemben még a hálóba tudtam vágni a lasztit. Ezzel a góllal nyertünk a nagy Manhester ellen, pedig tudjátok, ak­kor abban a csapatban olyanok rúgták a bó'rt, mint Backhem, Van Nistelrooy, Verőn, Keane, Blanc, Giggs... Valahogy így mesélném el Koplárovics helyében majd unokáimnak azt a nagy napot, ami­kor legyőztük a világverő' Unitedet. Ez a szerda este örökké megmarad majd a za­laegerszegi focisták és foci kedvelők em­lékezetében, hiszen csodát tettek. Szép­séghiba, hogy mindezt nem saját egersze- gi katlanukból tehették, hanem a jelenlegi stadionállapotok miatt albérletben. S Általános lehet a vélemény, miszerint fényes ez a siker, és kissé érthetetlen a nagy mágus, a lovag Alex Fergusson nyi­latkozata, miszerint a pálya és a játékve­zető miatt kapott ki csapata. Egy ilyen ka­liberű szakembertől elvárhattuk volna, hogy az angol sportszerűség szellemében esetleg gratulál a mieinknek, akik tudásuk száz-százhúsz százalékát adták. Az ő já­tékosai pedig még a szerdán látottak alapján nincsenek bombaformában, talán tudat alatt lekezelték a magyar együttest, és egyszerűen rosszul játszottak. Mennyi­vel másabb volt Bozsik Péter, aki ismét igen szimpatikusán fogalmazott. A meccs előtt 2-3 százalék esélyt adott csapatának a továbbjutásra, a visszavágó előtt sem szállt a fel legekbe, csak öt százalékra nö­velte a sanszot. Nem hagyhatjuk szó nélkül azt sem: hogy a magyar foci utóbbi időszakának legnagyobb klubszintű fegyverténye tükré­ben a honi foci állapotára jellemző, hogy a ZTE mestere a kispadon ülhetett. Egy UEFA-rendezvényen nem kellett a lelátó­ról, telefonon irányítania csapatát. A ha­zai bajnokikon nem teheti meg ezt, hi­szen az állítólag éppen az UEFA által szentesített előírások alapján nincs meg az A-licensze. Van viszont egy világra­szóló eredménye, ami igen pofonegysze- rűen kérdőjelezi meg ezt az egész licenszmizériát. UEFA-KUPA-SELEJTEZÖ Az Újpest labdarúgócsapata csütörtökön kora este a feröer-szigeteki Klaksvik vendégeként lépett pályára és fordulatos mérkőzésen döntetlenre végzett. A visz- szavágón a magyar csapat esélyesebb a továbbjutás kiharcolására. Klaksvik-Újpest 2-2 (1-1) V.: Byrne (ír). Gól: Morkore (45., 54.) illetve Juhár (13.), Farkas (68.). ling Attila peches ezüstérme Nyíregyháza (KM) - A hét végén Sóskúton rendeztek nagy lovas­parádét, a kettesfogathajtók versen­gése országos minősítő verseny volt. Ezen a legpechesebb indulónak járó kü- löndíjat bízvást adhatták volna Ling Atti­lának, a Szakolyi Lovas Klub verseny­zőjének. Ling Ramosszal és Sirállyal in­dult, segédhajtója Molnár Attila volt. A szakolyi fogatos díjhajtásban, maraton- hajtásban és akadályhajtásban egyaránt a második helyen zárt, így összesítésben is az ezüst jutott. Ami bosszantó: mindössze 16 század hibaponttal maradt el a győztes Dallos András mögött. Koplárovics góllal koppintott Beckhamékre A Zalaegerszeg nem várt diadala sokkolta a Manchester United világhírű edzőjét A bombameglepetésre gólt szerző Koplárovics legszívesebben kirohant volna a világból Fotó: mti Budapest (MTI) - A ZTE a várakozásokat felülmúlva nyert 1-0-ra szerda este a Puskás-stadionban a Man­chester United ellen, s szer­zett ezzel előnyt az augusz­tus 27-i visszavágóra a Baj­nokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. A hazai bajnok történetének legnagyobb sikerét érte el, Bozsik Péter vezetőedző azonban a mérkőzés után is higgadtan és szerényen értékelte a bravúros produkciót:- Dicséret illeti az egész csa­patot, hiszen mindenki az utolsó pillanatig hajtott, nem adta fel. Természetesen elismerem, hogy ezúttal is mellénk állt a szeren­cse, de a fiúk mindent megtettek a győzelemért. Bozsik higgadt A tréner bevallotta, hogy né­hány játékosa a második félidő­re elfáradt, s ezért az M.U. több veszélyes helyzetet is kialakítha­tott. Cserékkel próbálta felfrissí­teni együttesét, azt azonban a legszebb álmaiban sem gondolta, hogy a változtatások gólt is ered­ményeznek.- Az összecsapás előtt azt kér­tem, hogy élvezzék ki a meccs minden pillanatát, s játsszanak felszabadultan, ezt meg is tették. Nem szabad azonban túlzott je­lentőséget tulajdonítanunk en­nek a diadalnak. Ha kedden azt mondtam, hogy 2-3 százalék az esélyünk a továbbjutásra, akkor most úgy vélem: ez most sem több 5 százaléknál. Továbbra is az MU a párharc esélyese. Siránkozik a Sir Sir Alex Ferguson elismerte, hogy óriási csalódást érez a ve­reség miatt, főleg azok után, hogy a második félidőben szinte csak az ő csapata támadott.- Sokkoló a végeredmény, so­ha nem jó az utolsó percekben gólt kapni, és ezzel veszíteni. Fő­leg azután, hogy ellenfelünk a második félidőben alig ért a lab­dához. Egyszer támadtak a ma­gyarok, s abból sajnos gólt is rúgtak. - A rendkívül göröngyös talaj alapvetően befolyásolta já­tékunkat, átadásaink ezért vol­tak sokszor pontatlanok. Ráadá­sul a játékvezető tevékenysége sem kedvezett számunkra, olyan­kor is a sípjába fújt, amikor szó sem volt szabálytalanságról. Hajnalig tomboltak Az éjszakai tombolás után már kicsit elcsendesedett Za­laegerszeg, mire hajnali három­negyed 4-kor befutott az a külön­vonat, amelyik a Budapesten, „élőben” szurkoló helyi futball­barátokat hazahozta. Ők aztán ismét fellármázták a várost, de ezt senki sem bánta, mondván: a Manchester elleni bravúrt nem lehet eléggé ünnepelni. A druk­kerek közül többen a vonatról leszállva szinte azonnal munká­ba indultak. Eredetileg úgy ter­vezték, hogy Gyimesi Endre, a város polgármestere csütörtökön fogadja a csapatot, de az invitá­lást Lang Józsefnek, a ZTE Rt. elnökének kérésére - tekintettel a futballisták zsúfolt program­jára - egy későbbi időpontra halasztották. Jegyzőkönyv E.on ZTE-Man chatter United 1-0 (0-6) Puskás Ferenc-stadion, 27 000 néző, V: Wolfgang Stark (német) Zalaegerszeg: lile - Csóka, Urbán, Budisa, Szamosi - Babati, Ljubo- jevic, Vincze 0., Egressy (Molnár, 65.) - Faragó (Balog, 74.), Kené­sei (Koplárovics, 83.) Manchester United: Carroll - Brown (Ph. Neville, 6.), O.Shea, Blanc, Silvestre - Beckham, Keane, Verőn, Giggs - van Nistelroy, Sol- skjaer (Forlan, 81.) Gól: Koplárovics (90.). Sárga lap: llic (92.) illetve van Nis­telroy (62.), Beckham (68.) A Vácról „aranyosan” hazatért nyírsulls gyerekek Fotó: amatőr Sikeresen vették a Dunakanyart Nyíregyháza (KM) - A Nyír­suli labdarúgóinak átütő sike­rét hozta a Duna-kanyarban (Sződliget, Váchartyán, Vác- rátót) rendezett nemzetközi gyermek labdarúgótorna. A nyíregyháziak az 1990-es és 1988-as korosztályban is meg­nyerték a Dunakanyar Kupát. A sikersztorit kezdjük a kiseb­bekkel, annál is inkább, mert Gajdos Gábor tanítványai most először szerepeltek nagypályás megmérettetésen. A csoportmér­kőzések során az Újpestet 2-1-re, Váchartyánt 10-1-re verték, és a Vác elleni 1-1-es elég volt a dön­tőbe jutáshoz. Itt a Pest megye válogatottja elleni diadal (3-0) a a végső elsőséget jelentette. A torna gólkirálya a nyolcgólos Damasiewicz Dávid lett, rajta kí­vül az alábbiak alkották a gár­dát: Jakocska Csaba, Matejkó Ro­land, Sarkadi Szabolcs, Papp Benjámin, Opálenik Szabolcs, Bagoly Attila, Kapin Krisztián, Csáki Róbert, Kovács Márk, Csá­ki József, Gazsi Ferenc, Iván Ba­lázs, Tóth Zoltán, Liptai Tamás, Balogh Zsolt. A nagyobbak, az 1988-as ko­rosztály sikere még átütőbb volt, hiszen Neumann Gábor legényei százszázalékos teljesítménnyel, mindössze egy kapott góllal me­neteltek. A csoportban a Salgó­tarján (2-0), a Veresegyház (2-0), az FC Lavour (francia, 5-0) és az Újpest (7-0) volt az áldozat, a döntőben pedig az olasz Napoli- tanót fektették két vállra (4-1). A legjobb mezőnyjátékos Farkas Balázs, a gólkirály Katona Györ­gy (6 gól) volt. A sikerhez hoz­zájárult még: Pintér László, Ba­logh Tamás, Illés Bertold, Sipos Tamás, Papizsanszkij Artúr, Fe­kete Tamás, Lovas István, Feke­te Ádám, Péntek Miklós, Ander- ka Richárd, Csuka György, Úr László, Budai Zoltán, Nagy Ger­gő és Orgován György. Minden KeletsoMagyarország -olvasó részt vehet a játékban. Legyen On a Suzuki Sedan boldog tulajdonosa! Nem kell mást tennie: • Keresse a Kelet-Magyarországban naponta megjelenő mozaikdarabokat! • Gyűjtse össze mind a 10 darabot és ragassza fel az újságban megtalálható nyereményszelvényre! • A kitöltött szelvényt küldje be augusztus 30- ig a következő címre: Inform Média Kft., Kelet-Magyarország, 4400 Nyíregyháza, Ff. 25. A borítékra írja rá: „Nyerjen a Kelettel új Suzuki Sedant!” /II ■ÍREK

Next

/
Thumbnails
Contents