Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-12 / 187. szám
2002. augusztus 12., hétfő Kelet#» Magyarország HAZAI TÁJAKON /5 HÍREK r-----WWcWW ^Www 0 Permeteznek. Az Agrokemi Bt. a megyei állami közútkezelő kht. kezelésében lévő utak menti fákon, bokrokon az amerikai szövőlepke ellen vegyszert permetez egészen augusztus 15-ig. Az egyik használt szer méhekre mérsékelten veszélyes. 0 Családtámogatás. Ma 9-14 óra között a kisvárdai családsegítő központban tart ügyfélszolgálatot a Területi Állam- háztartási Hivatal, holnap pedig 9.30-14.30 között Fehérgyarmaton, a polgármesteri hivatalban várják a szakemberek az érdeklődőket. 0 Gyerekeknek. Augusztus 12-én 11.20-tól tart egyórás előadást gyerekeknek az egészséges életmódról dr. Olajos Judit szakorvos. A program helye: Nyíregyháza, Törzs u., Életmődház. Mindenki tenni akar környezetéért Amint az első oldalon irtuk, Ópályiban faluszépítésre a fejlesztési célelőirányzatból 4 millió forintot nyert az önkormányzat. A pénzből Varga József helybéli fafaragó népi iparművész munkáit helyezik el a közterületeken. A régi, jellegtelen buszvárókat kicserélik elegáns, faragottakra, emellett húsz lócára is futotta, készül a temető díszkapuja, a település turisztikai információs térképe, a falu történetét bemutató tabló. A faluba vezető három úton pedig már ott ékeskednek a vendéget köszöntő táblák. Nyírmeggyesen évek óta közmunkások tartják rendben a közterületeket. Ezen a településen azonban mindenki köteleségének érzi, hogy közvetlen környezetét rendben tartsa - tudtuk meg Vargáné Vass Éva jegyzőtől. Az Általános Művelődési Központ alkalmazottai természetesnek tartják, hogy a hozzájuk tartozó parkrészben lévő szobrot és környezetét ők gondozzák, beleértve ebbe a virágok ültetését és öntözését is. Gyönyörűen ápolják nemcsak kertjeiket, hanem a házuk előtti területeket is a nyirmeggyesiek. Nagyon ritkán látni elhanyagolt portát, aminek oka mindig az, hogy meghaltak a ház lakói, üresen áll a porta. Nyírmeggyes is részt vesz a Virágos Magyarországért pályázaton. A zsűri egy hete tartott szemlét a faluban, még nem tudják az eredményt. A gondozott szatmári település tavaly pályázatot nyújtott be támogatásra, szerették volna a községen átvezető 471-es űt kétoldalát növényekkel betelepíteni. Sajnos, nem nyertek, így az idén már meg sem próbáltak pályázni. Élénkül a kutatási tevékenység Nyíregyháza (KSH - Malakucziné Póka Mária) - Magyarországon a kilencvenes évek elején a gazdaság teljesítményének csökkenésével egyidejűleg a GDP egyre kisebb részét fordították kutatásra-fejlesztésre. Ez azzal járt, hogy a K+F tevékenység folyó költségeinek és beruházásainak együttes összege összehasonlító áron 1993- ban már csak fele volt az évtized elejinek. A gazdaság 1994 óta tartó élénkülését 1994-1995 között a K+F tevékenység részarányának további kismértékű csökkenése, majd 1996-1999 között stagnálása követte. Eközben 1997 óta a GDP évenkénti növekedési üteme 4-5 százalék körül alakult. Kedvező fordulat, a K+F tevékenység GDP- hez mért részarányának növekedése 2000- ben következett be, ami 2001-ben is folytatódott. Pozitívumként értékelhető az is, hogy a kutatás-fejlesztés ráfordítása összehasonlító áron az utóbbi néhány évben már növekvő tendenciát mutat, ennek ellenére azonban még mindig jóval alatta marad az évtized elejinek. 2001-ben Magyarországon 140 milliárd forintot, a bruttó hazai termék 0,94 százalékát fordítottak a K+F tevékenység folyó költségeire és beruházásaira. Ä kutatási tevékenység 54 százalékát a központi költségvetés, 35 százalékát a vállalkozói szféra, 9 százalékát nemzetközi, 2 százalékát egyéb hazai források (pl. pénzintézetek, alapítványok) finanszírozták. (2001-ben a némzetközi források részesedése az előző évhez képest csökkent.) A ráfordítások 92 százalékával a kutatófejlesztő helyek ez irányú tevékenységét finanszírozták. Véradás Kisvárdán Eredményes véradást mondhat magáénak az év első hét hónapjában a Magyar Vöröskereszt kisvárdai városi és területi szervezete. A városban, üzemeiben és intézményeiben, valamint a környező településeken meghirdetett véradásokon 1100-an adtak vért. Sikeres volt július és augusztus hónapokban Kisvárdán, a munkaügyi központban, a munka- nélküliek részére szervezett véradás, ahol negyvenen tartották karjukat önzetlen segítségnyújtásra. Felvételünkön: vért adó munkanélküli a kisvárdai munkaügyi központban augusztusban megrendezett véradáson Fotó: Vincze Péter Riadalom a romák között Rakamazon és Tímáron Rakamaz (KM) - Pénteken délután ismeretlen eredetű szórólap okozott riadalmat a rakamazi és a tlmári cigányok között, akik azonnal rohantak a Rakamazon lakó Balogh Alberthez, a Megyei Roma Jogvédő Iroda vezetőjéhez. Valakik ugyanis cigányirtó napokat ígértek Rakamazon CPE- tagoknak (?) és érdeklődőknek a helyi salakpályán. Az elborzasz- tó fenyegető szöveg péntek-szom- bat-vasárnapra helyezett kilátásba akciót - arra is felhívta a figyelmet a feladó, hogy „eszközöket mindenki hozzon magával, engedélyhez kötött fegyverek használata tilos”. A jogvédő iroda vezetője azonnal értesítette a helyi rendőrséget és ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. Lapzártáig az irtásra kijelölt helyszínen különben nem történt semmi. Amint azt lapunknak Balogh Albert elmondta, érthető volt a pánikhangulat, s ő a maga részéről komoly jelentőséget tulajdonít a tímári cigányok fenyegetettségét is kiváltó fénymásolatnak. Rakamazon különben ezer, Tímáron mintegy 400 roma származású él, nem telepeken laknak már, hanem a településeken kisebb csoportokban szétszórva, de soha nem volt érezhető etnikai feszültség közöttük. Taiján Béláné dr. Palicz Rózsa Meghalt Tarjánné dr. Palicz Rózsa 91 éves korában. Ké- mia-természetrajz-földrajz szakos középiskolai tanári oklevelét a Debreceni Tudományegyetemen szerezte 1935- ben. Ä következő évben ugyanitt avatták a kémiai tudományok doktorává. Tanári pályáját ideiglenes óraadó helyettes tanárként a nyíregyházi Református Tanítóképzőben kezdte. 1939-ben lett a Nyíregyházi gróf Széchenyi István Kereskedelmi Középiskola (jelenleg Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola) ideiglenes óraadó helyettes tanára. 1941-től végleges helyettes tanára, 1944-től végleges rendes tanára. Ebben az iskolában dolgozott 1969-es nyugdíjazásáig. Közel négy évtizedes pedagógusi pályája alatt diákok százait tanította, oktatta, vezette be a természettudományok rejtelmeibe. Tanárként és osztályfőnökként is igyekezett arról meggyőzni tartítvá- nyait, hogy előre nézzenek, a jövő szempontjából fontos ismereteket jól sajátítsák el. Segítette, támogatta fiatal munkatársait, gazdag tapasztalatainak átadásával igyekezett egyengetni pedagógiai pályájukat. Hosszú ideig volt az iskolai szülői munkaközösség tanárelnöke. Szerdán Varga Miklós István, a király Ünnepségek megyeszerte Nyíregyháza (KM) - Több település szombaton vehette át a megyezászlót dr. Helmeczy Lászlótól, a megyei közgyűlés elnökétől. Nemesborzován, Csegöldön, Ököritófülpösön falunap, Tisztaberek községben átvételi ünnepség kísérte az eseményt. Hol a református templom, hol pedig valamely szabadtéri sportlétesítmény jelentette a helyszínt a rendezvényhez. Majdnem mindenütt kulturális program, amatőr együttesek fellépése, avagy istentisztelet is kísérte a szép alkalmakat. Vasárnap a sorozat folytatódott: Pa- nyolán (itt átadták a falu lakónak a felújított községházat is), Mezőladányban (itt harangot is szenteltek) és Zsurkon vették át a megyezászlót. Még kinyit a Krúdy Szálló Nyíregyháza (KM) - Mint arról lapunkban már írtunk, rövidesen megkezdődik a sóstói Krúdy Szálló felújítása. A kivitele-’ ző Épker Kft. nyitott építkezést ígér, ennek első lépése, hogy hétfőn és kedden a felújítás előtt utoljára végigjárhatják az érdeklődők az eklektikus stílusban épült patinás szállodát. A restaurálás megkezdése előtt tehát augusztus 12-én és 13-án reggel 8- tól délután 4-ig várnak minden érdeklődőt Nyíregyháza üdülőövezetének központi épületében. Lehet fényképezni, emlékezni, hogy aztán amikor már magára öltötte új ruháját a Krúdy Vigadó, összehasonlíthassuk: milyen volt és milyen lett. Nyíregyháza (Galambos Tímea) - Telefoninterjút készítettünk Varga Miklós színésszel, aki augusztus 14-én, szerdán látogat Nyíregyházára. A Mandala Nyár előadás- sorozatai között szereplő István, a király című rockopera főszerepét játsza, mint vendégszínész.- Már többször énekelte ezt a rockoperát. Szereti a darabot?- Azt hiszem többről van itt szó, minthogy szeretem-e vagy sem. Pályafutásomnak a kezdetét jelenti. Eleinte csak a hangja voltam, de a 80-as évektől játszottam is. Ez indította el a pályámat, de természetesen szívesen csinálom.- Mit gondol miért pont Önt hívták meg vendégszereplőként Nyíregyházára ?- Úgy gondolom ezt a man- dalások tudják igazán, de szerintem ennek kicsit nosztalgikus célja is van. Ha az egykori főszereplőt felkérik vendégszerepre, akkor az felidézi a múltat is.- Mennyire illik Önhöz ez a szerep?- Valamennyire biztosan, hiszen már nagyon sokszor előadtuk. Egy történelmi figurát kell nekem életre kelteni és ez eddig sikerült.- Hogyan készül a szerdai előadásra?- Sok próbára nincs lehetőség, ugyanis én most két produkcióba is belecsöppenek. Technikailag úgy oldjuk ezt meg, hogy kapok egy videót a dalszínháztól, amelyen megnézhetem a korábbi fellépéseket, majd az előadás előtt tartunk egy próbát. De már ezt annyiszor eljátszottam, hogy tulajdonképpen csak azt kell megjegyeznem hogyan és honnan kell bejönni. A színpadon már szabadabban játszhatom.- Sokat készül a fellépésekre?- Ha van egy új zenés színházi szerep, akkor annak gyakorlása a színházi menetrend szerint folyik. Utána kell nézni a figurának, megtanulni a szerepet, sokat próbálni és előadni. Viszont a rockszínpadon kevesebbet kell próbálni. Általában bejáratott műsorok vannak, arra nem kell külön készülni.- Volt sok felkérése az idén?- Hála istennek, nem panaszkodhatni. Bár új zenés darab most nem lesz, sok koncertre kaptam meghívást. Jelenleg készülök egy új lemez- bemutatójára. Augusztusban történik a felvétel és a tervek szerint szeptember végére elkészül.- Milyen szerepekben láthatjuk legközelebb?- Az István, a királyon kívül augusztusban Budapesten játszom a Hamletben, mint vendégszereplő. Van egy folyamatos produkció is, amelyben szintén szerepelek, ez ülés Lajos: Magyar ének című darabja. Ezzel járjuk az országot, sőt a világot is. Hirdetés A 32. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén A nemzetközi piacok emelkedő trendjével szemben a BUX 0,5%- ot csökkent. Sajnos a forgalom a július végi élénkülést követően továbbra is csökkenő tendenciát mutat. A jelentősebb részvények közül csak a MÓL és az OTP tudott erősödni. Az olajipari társaság kiemelkedőnek számító 3,4%-os emelkedése minden bizonnyal az alaptőke 10%-ig terjedő saját részvény vásárlási megbízásnak köszönhető, amit a társaság a fundamentális alulértékeltséggel indokolt. Az alulértékeltség természetesen igaz, de véleményünk szerint inkább egy esetleges ellenséges felvásárlás elkerülése húzódik meg a háttérben. Az OTP 0,1 %ot emelkedett. A Matáv a piaci átlagnak megfelelően 0,4%-ot csökkent, míg a Richter a nagyobb vesztesek közé tartozva 4,2%. A hét egyik legnagyobb vesztesének számít az Egis, mely 6,3%-os esett. Ennél nagyobb mértékben csak a Pannonplast és a Zala- kerámia részvények zuhantak 7,1% és 13,6%-os mértékben. Megkezdődött a héten a második negyedéves gyorsjelentési szezon, melynek keretében a Démász és a Graphisoft már közzétette számait. Az áramszolgáltató eredménye megfelelt a várakozásoknak, ennek ellenére árfolyama a piaci átlagot meghaladó mértékben 1,6%-ot csökkent. Az elemzői konszenzustól jelentősen elmaradó Graphisoft 3,8%-ot veszített értékéből, így 830 forinton zárt. Szinte az összes társaság jövő héten publikálja majd második negyedéves eredményeit, így a nemzetközi trend mellett ez lesz majd a meghatározó az árfolyamok mozgását illetően. A vállalati eredmények mellett a KSH kedden teszi közzé a júliusi inflációs adatot, melyre havi szinten 0,1%-os növekedést várunk. Emellett érdemes kiemelt figyelemmel kísérni a jövő heti FED kamat-döntést - melytől egyelőre az elemzők nem várnak módosítást - valamint a júliusi amerikai inflációs adatot. Inter-Európa Bank Rt. JL A. SN&ÍPR.RO IHJ csoport társuk tagja 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118