Kelet-Magyarország, 2002. augusztus (62. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-09 / 185. szám
2002. augusztus 9., péntek KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK Drága dodzsem. Szerda reggel ismeretlen tettes mászott át egy nyíregyházi telephely kerítésén, kinyitott egy autót, beindította, és azzal nekiment négy másik ott parkoló gépkocsinak. A „dodzse- mezésnek" végül a kerítés állta útját. Az elkövető 300 ezer forint kárt okozott. : Könnyen ment. Szerdán tett feljelentést egy nyíregyházi férfi, miszerint egy presszóban földre tette táskáját, melyet valaki ellopott a benne lévő 220.000 forinttal. Csak öt perc. Öt percre hagyta őrizetlenül kocsiját a tulajdonos Nyíregyházán, míg bement gyermekéért az óvodába. Az ismeretlen elkövetőnek ennyi idő is elég volt, hogy betörje az ablakot és elvigye a bent hagyott táskát. Megöltek egy idős bácsit Nagydobos (KM) - Csütörtökön nagydobosi lakásában halva találtak rá az ott lakó 82 éves férfire. Az Idős embert szomszédai vasárnap óta nem látták, ezért egyre gyanúsabbá vált a távolléte. Tegnap állampolgári bejelentést követően a hatóság emberei a helyszínen tájékozódtak. A gyanú nem volt alaptalan, a bácsit halva találták egy melléképületben, egyértelműnek tűnt hogy erőszakos halál következtében vesztette életét. Az ügyben vizsgálatot folytató megyei fő- kapitányság nyomozói bravúros gyorsasággal nem sokkal az eset felfedezését követően elfogták a sértett meggyilkolásával alaposan gyanúsítható 33 éves mátészalkai férfit. A gyanúsított elmondta együtt lakott a sértettel, akitől vasárnap pénzt kért de az nem adott neki. A melléképületben mutatta a bácsi az üres pénztárcáját erre a férfi puszta kézzel súlyosan bántalmazta, niEijd rázárta az épület ajtaját és elment. A férfit halált okozó testi sértés gyanújával őrizetbe vették. Ellenőrzés Beregben, Szatmárban Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Tivadar (KM) - A megyei rendőr-főkapitányság polgárőrök közreműködésével Vásárosnamény, Fehérgyarmat és Tivadar térségében fokozott közlekedési ellenőrzést tartott kora estétől másnap korahajnalig. A nyolc rendőr és három polgárőr segítségére volt két sebességmérő berendezés is. Az éjszaka folyamán tizenhárom gépjárművezetőre összesen 89 ezer forint helyszíni bírságot vetettek ki. Durvább szabályszegések miatt hét közlekedési feljelentét tettek: három gyorshajtásért, egy ittas gépjárművezetésért, egyet engedély nélküli vezetésért, egyet a jármű nem megfelelő műszaki állapota miatt, egyet pedig egyéb közlekedési kihágásért. Az ittasság ellenőrzésére kiemelt figyelmet fordítottak. Összesen hetvenkilenc személyt vizsgáltak ilyen módon, ebből mindössze egy fogyasztott alkoholt, tőle a vezetői engedélyt azonnal bevonták. Hatósági engedély elvétele átírás elmulasztása, illetve nem megfelelő műszaki állapot miatt két esetben történt. Fának csapódott. A 41-es főúton Baktató- | rántházánál egy Nyíregyháza felé tartó személy- j gépkocsi előzés végén árokba hajtott. A benne | egyedül utazó nyíregyházi fiatalember a hely- J színen életét vesztette. Q3) www.szon.hu I Motoroshalál Csütörtökön délután 17 óra előtt halálos közlekedési baleset történt Nyíregyházán a Sóstói út és Stadion utca kereszteződésben, ahol egy 63 éves motoros férfi vesztette életét. A helyszíni adatok szerint a motoros a Stadion utca felől érkezett a kereszteződésbe, amikor Sóstó felől két kocsi haladt a város felé. Az elől haladó autó jobbra lekanyarodott, míg a mögötte közlekedő egyenesen továbbment. A motoros nem adott előbbséget, azt hihette, hogy ez a kocsi is letér, megkezdte az átkelést, miközben összeütközött a Mercedes típusú autóval. A motoros a helyszínen életét vesztette. fm www.szon.hu Fotók: Pusztai Sándor Embercsempészeket vettek őrizetbe a határőrök A migránsok egy folyó előtt gyülekeztek, majd gumimatracon hármasával-négyesével keltek át Nyíregyháza (KM) - A Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyírábrányi Bűnügyi és Felderítő Szolgálatát 2002. augusztus 6-án egy ismeretlen személy telefonon tájékoztatta, hogy Debrecen-Ha- láp tanya egyik portáján külföldieket tartanak fogva. A határőr felderítők az igazgatóság bevetési osztályának munkatársaival közös akció során a megadott címen egy ukrán állampolgárt fogtak el. Néhány óra múlva a tanya magyar bérlőjének csuklóján is kattant a bilincs. Magyarországon illegálisan tartózkodó külföldieket ugyan nem találtak a helyszínen, de a két személy ellen őrizetbe vétel mellett embercsempészés alapos gyanúja miatt eljárás indult. A határőrök szerint az ukrán - aki érvényes okmányokkal legálisan utazott hazánkba - anyagi ellenszolgáltatás fejében őrzési feladatot látott el. A tanya bérlője a migránsok pihentetését biztosította, illetve továbbszállításukat végezte. A Nyírbátori Határőr Igazgatóság Főügyeletére 2002. augusztus 07-én délután egy nevét elhallgató ismeretlen személy telefonon jelezte, hogy Kocsord mátészalkai kijáratánál tíz-tizenöt fős, első ránézésre közel- illetve távol-keleti személyekből álló gyanús csoportot látott. A kocsordi Kraszna-híd közelében a kiérkező beregsurányi bűnügyi felderítők öt bangladesi férfit, valamint három kínai nőt és kilenc kínai férfit találtak. A külföldiek okmányokkal nem rendelkeztek, de csomagjaikból ukrán feliratú édesség, fogkrém, cigaretta, gyógyszer, egészségügyi betét stb. került elő. A bangladesiek elmondták, hogy Moszkvába vonattal utaztak külön illetve kettesével, majd személygépkocsikkal, kisbusszal, illetve kamionnal szállították tovább őket az émber- csempészek. A csoport egy folyó előtt állt össze, amelyen gumimatracon hármasával-négyesével keltek át. Itt egy kisbusz várta őket egy maszkot viselő sofőrrel és egy másik embercsempésszel. Mintegy két óra múlva egy erdőnél tették ki a külföldieket. A jármű visszafordult a másik ember- csempész pedig élelmet ment vásárolni, visszatért, majd újra elment. A határőrök ennél az erdőnél találtak a csoportra. Egy gyanúsan viselkedő ukrán személyt is elfogtak a közelben, aki ugyan tagad, de a bangladesiek felismerni vélik benne azt az embercsempészt, aki kísérte őket és élelmet vásárolt részükre. IOGÁSZSZEMMEL A szabadság kifizetése A panaszosunk egy kft.-vel állt munkaviszonyban, majd betegsége miatt közel egy évig táppénzen volt. Mivel munkaképességét nem nyerte vissza, leszázalékolták. Rokkantnyugdíjas lett, ezért munkaviszonya megszűnt. Tekintettel, hogy távolléte alatt az őt megillető rendes szabadságot nem tudta igénybe venni, kérte, hogy a munkáltató azt pénzben fizesse ki. A kéréstől a munkáltató elzárkózott. Kérdése, hogy jogszerűen járt-e el a munkáltató? A Munka törvénykönyve 134. § (3) bek. b) pontja alapján a munkáltató a munkavállaló betegsége vagy a személyét érintő más elháríthatatlan akadály esetén a szabadságot az akadályoztatás megszűnésétől számított harminc napon belül adja ki, ha az esedékesség éve eltelt - válaszolt a felvetésekre dr. Jáczku Tamás, a megyei munkaügyi központ jogi osztályának vezetője. Az Mt. 136. § (1) bek. ugyanakkor előírja, hogy ha a munkavállaló a munkaviszonya megszűnésekor a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságot nem kapta meg, azt pénzben kell megváltani. Jelen esetben betegsége miatt a munkavállaló nem tudta igénybe venni a neki járó rendes szabadságot - annak igény- bevételére a továbbiakban már nincs lehetőség, mivel munka- viszonya megszűnt - ezért a munkáltatónak a szabadságot pénzben kell megváltania. A munkáltató jogszabálysértően járt el, amikor a szabadság pénzbeli megváltása elől elzárkózott. A munkáltató mulasztása miatt a dolgozó a Nyíregyházi Munkaügyi Bírósághoz (Nyíregyháza Toldi u. 1. sz.) fordulhat keresetével. Hirdetés Az Ön márkakereskedője: CITROEN KOHUT, 4400 Nyíregyháza, Debreceni u. 118.. Tel.: 42/508 263 és menjen melegebb éghajlatra Citroen Berlingo ajándék klímával és megnyerhető trópusi úttal Ha most vásárol Citroen Berlingo személygépkocsit, duplán jól jár, mert amellett, hogy ajándékba adjuk a légkondicionáló berendezést, még egy téli IBUSZ utazást is nyerhet egy egzotikus, trópusi országba. Szóval, gondolja át hideg fejjel, és nézzen be a legközelebbi Citroen márkakereskedésbe! CO, kibocsátás: 154-181 g/km, átlagos fogyasztás: 5,8-7,4 1/100 km. EilitwKligfüerüág 1 I 3 JZ C o u