Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-06 / 156. szám
2002. július 6., szombat MEGYEI TÜKÖR /5 HÍREK . - J - - - - - - - „ .V- -V - - w - - w w w w „ Ü * w ■ 0 Találkozó Az 1952-ben tanítóképzőt végzettek szombaton délelőtt 9-12 óra között Kisvárdán, a Szent László Gimnáziumban tartják 50 éves érettségi találkozójukat. Fenyvesi Zsolt énekművész lesz a vendége annak az egyházzenei estnek, amelyet július 7-én 18 órakor rendeznek a nyíregyházi evangélikus nagytemplomban. A koncerten közreműködik Kovács Szilárd orgonaművész. 0 Elismerés A Központi Statisztikai Hivatal Elnöke, a Köztisztviselők Napja ah kalmából Tóth Tibornénak és Veszprémi Józsefnének, a KSH Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Igazgatóság főelőadóinak tartósan kiemelkedő munkájuk elismeréséül címzetes főmunkatársi címet adományozott. 0 Néptáncgála Az Igrice néptáncegyüttes gálaműsorát rendezik július 7-én este fél kilenckor Nyíregyházán, a szabadtéri színpadon. Vendégek Mészáros Béla, Végh Csaba népzenészek és a Garabonciás Néptánccsoport. A Tivadarban rendezett köztisztviselői napon a nagy meleg ellenére is többen tánc- ra perdültek Fotó: Racskó Tibor Ünnep ökörsütéssel Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Egy egészben sült ökör látványa már első pillantásra kellőképpen oldott hangulatot adott annak a rendezvénynek, amelyen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ munkatársai rendhagyó módon ünnepelték a köztisztviselők napját.- Munkatársaink a jól végzett munka tudatában pihenhettek július 1-jén, most pedig arra szántuk a napot, hogy együtt élvezzünk közös programokat. Idén először ehhez az alkalomhoz igazítottuk a szakmai díjak átadását, de a kötetlen formával is hagyományokat szeretnénk teremteni - mondta el tegnap a munkaügyi központ igazgatója. Rezsőfi István visszatekintésében értékelte az elmúlt esztendő eseményeit, kiemelve azt a jogszabályi hátteret, amely a szakmában dolgozók elismerését növelte. Itt említette az átlagosan 50 százalékkal emelkedő illetményeket, az alanyi jogon járó ruházati költségtérítést és nyelvpótlékot, valamint a 35 évi munka- viszony után is járó jubileumi jutalmat.- A törvényes többletjuttatással párhuzamosan növekszik a dolgozókkal szembeni elvárás, amelyhez megyei szinten is igyekszünk megfelelő feltételeket teremteni. Ezért építettünk korszerű kirendeltséget Baktalórántházán és Csengerben, bővítettük a kisvárdai és fehérgyarmati egységeinket - sorolta az igazgató. A rövid értékelés után következtek a sportvetélkedők, az ökörsült ebéd, majd további játék, verseny és tánc tette emlékezetessé a napot. Ajándékcsomag a hűséges előfizetőnek Kodácsi János Fotó: Sipeki Péter Nyíregyháza (KM) - Új akciót indított lapunk: a régi előfizetőink közül minden héten kisorsolunk egyet, akinek ajándékcsomag dukál a hűségéért. Első alkalommal az apagyi Kodácsi Jánosnak kedvezett a szerencse. Nem pusztán hűséges olvasója, kitartó előfizetője is a Kelet- Magyarországnak: huszonhárom esztendeje jár neki házhoz a KM. Mivel mezőgazdasági vállalkozóként éli napjait, folyamatosan figyelemmel kísérheti, hogy mikor érkezik meg hozzájuk a friss megyei napilap.- Nekem különösen jó a korai kézbesítés, így hajnali öt körül már a kezembe vehetem az újságot, amit azon nyomban átböngészek. Ha egy hosszabb cikk felkelti az érdeklődésemet, még este visszatérek rá, akkor részletesebben olvasom át a lapot. A szombati számokat tartom a „legfajsúlyosabbnak”, a Vasárnapi Kelettel együtt a hét utolsó Nyíregyháza (KM) - Ma az önkormányzatok finanszírozásának kiszolgáltatottak a bölcsődék, pedig nehezen elfogadható, hogy ennek a fontos gyermekintézménynek az ellátási színvonala a gazda helyzetétől függ. Ez is elhangzott azon a regionális szakmai tanácskozáson, melyet Nyíregyházán rendeztek tegnap abból az alkalomból, hogy 150 évesek a magyar bölcsődék. napján van mit átnézni... - jegyezte meg a pedagógus feleségével három fiút felnevelő családapa. - Tíz éve vagyak a helyi erdészeti szövetkezet elnöke, ismeAcsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének alelnöke méltatta a Brunszvik- család intézményrendszer alapító törekvését, hiszen a magyar bölcsődehálózat megteremtése is az ő érdemük. Több mint száz évvel ezelőtt a munkásnők kis- dedjeire kellett szervezetten vigyázni - ma hasonlóan szerves összefüggésben van a bölcsődék helyzete a családokéval, a női munkavállalással. Persze többször változott a bölcsődekép a történelem folyamán. Jól mutatrem a megyét, sok mezőgazdasággal foglalkozó emberrel vagyok napi kapcsolatban. Apagyon is igyekszek képben lenni, a harmadik ciklusban vea bölcsőde ja a szemléletváltozást, hogy míg az 1980-as években 60 ezer férőhely volt az országban, addig a rendszerváltáskor ez 26 ezerre csökkent. A komoly szakmai programokkal fűszerezett konferencián kitüntetéseket is átadtak. A Bölcsődékért ezüst emlékérem kitüntetésben részesült egyebek mellett Csabai László- né polgármester, Babicz Pálné módszertani bölcsődevezető, Feketéné Rittl Vera bölcsődevezető és ár. Komjáthy György, a bölcsődei igazgatóság volt vezetője. Amilyen a gazda, olyan Októbertől már az utasoké az állomás A MÁV tíz év alatt 25 milliárd forintot költ épületek szépítésére Nyíregyháza (KM - L. Gy.)- Már körvonalazódik a nyíregyházi vasútállomás épületének sziluettje, főként a monumentális előtető hívja fel magára a figyelmet. Kukely Márton, a MÁV vezér- igazgatója vasútvezetők és Csabai Lászlóné nyíregyházi polgár- mester társaságában július 5-én szemlélte meg a felújítás munkálatait. A MÁV Rt. - szolgáltatásfejlesztési stratégiája részeként - tízéves program keretében harminchárom épület korszerűsítését és felújítását kívánja elvégezni. Az állomásrehabilitációs programra a tervek szerint 25 milliárd forintot fordít a vasúttársaság. A rendkívül rossz műszaki állapotú nyíregyházi állomásépületet az elsők között kezdte felújítani a MÁV. Nyíregyháza önkormányzatával kötött megállapodás alapján a város 44,2 millió forinttal, az állomás- épületben lévő üzleteket működtető Resti Rt. pedig 100 millió forinttal járul hozzá a vasútállomás épületének felújításához. Ugyanakkor 55,8 millió forint f vissza nem térítendő támogatást í nyert a vasúttársaság a Szabolcs- | Szatmár-Bereg megyei Terület- “ fejlesztési Tanácshoz benyújtott ° pályázatával. A látványosan megújult állomásépületet a tervek szerint október 15-én adják át. Teljesen új külsőt kap a homlokzati rész, több mint kétszeresére növekszik az utascsarnok mérete, és jó néhány üzlet is üzemel majd az állomás területén. A nyolc új pénztárpult és a korszerű utastájékoztatási rendszer szintén jelentősen javítja az utaskiszolgálás színvonalát. A teljes beruházás összege közel 700 millió forint. A szemlét követő sajtótájékoztatón a Kelet-Magyarország kérdésére Kukely Márton elmondta, hogy a még hátralévő három hónap alatt „felöltöztetésre” váró épület a személyes tetszését is elnyerte, a megújult állomással mindenki nyer: az utasok csakúgy, mint az ott szolgálatot teljesítő vasutasok. Csabai Lászlóné polgármester arról szólt, hogy az állomás környékét igyekeznek majd a korszerű épülethez igazítani, amelyre viszont csak a jövő nyáron kerülhet sor. Smid János állomásfőnök az utasok hozzáállását dicsérte, merthogy az átmeneti állapotot ők szenvedik meg: szerencsére utasbaleset eddig nem történt. Bencze Antal a kivitelező Ke-Viz 21 Rt. vezér- igazgatója megerősítette: tartani tudják a vállalt határidőt, azaz október 15-től ismét az utasoké lehet az állomás. Kukely Márton, Csabai Lászlóné és Bencze Antal az építkezésen szék részt a közéletben testületi tagként. Az egyéb tájékozódás szempontjából a szükséges információkhoz hozzájutok a Kelet-Ma- gyarországból. Engem elsősorban a mezőgazdasággal kapcsolatos hírek, cikkek érdekelnek. Noha ismerem a megyei településeket, érdekelnek a községekről, falvakról szóló oldalas összeállítások. Hiába jártam már ott korábban, mindig tudok meg újat az adott helységről. Erdeje, szántója, rétje bevallása szerint alaposan leterheli Kodácsi Jánost, aki amellett, hogy sertést és birkát tart, büszke a három kisbéri félvér lovára. A négylábúaknak nagy hasznát veszi a gazdálkodásnál, és olykor egyes felvonulásokra is felnyergeli őket. Lóimádata abban is megnyilvánul, hogy a Kelet-Magyarország sportoldalain csakis a kedvenc állatáról szóló híreket keresi, a labdajátékokról szóló tudósítások hidegen hagyják. Gondosan Két hölgyre bízták Tuzséron a parkok, virágok gondozását. Nagy Lajosné és Krecz Józsefné tavasztól őszig locsol, gyomlál és kapál a többi tuzséri örömére Fotó: Balázs Attila Szövetkezeti érdemek Nyíregyháza (KM) - A szövetkezeti nap alkalmából a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Dicsérő Oklevelében részesült Gulácsi Mihály, a Csen- geri Mezőgazdasági Szövetkezet elnöke, a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségének elnöke. A MOSZ Szövetkezeti Emlékérem kitüntetését többen vehették át: Cseszlár András, a Mezőgazdasági Szövetség főtanácsosa; Krajcsovics Zoltán, a Nyugat-nyíregyházi Szövetkezet Nyíregyháza Takarmánykeverője üzemvezető; Lukács Imre, az Agro-Halász Kft. Nagyhalász földügyintézője. Ugyanezt az emlékérmet kapta meg Budapesten, a MOSZ központi ünnepségén Molnár Sándor, a Nyugat-nyíregyházi Szövetkezet Nyíregyháza Baromfi Ágazat vezetője (posztumusz); Nagy Béla, a dombrádi Petőfi Mg. Szövetkezet gépüzefneltetője és ugyaninnen Orosi Mihály, a szarvasmarhatelep vezetője. Hirdetés Élő közvetítés a Gold Fm Rádióban. Egész nap forog a Kelet-Magyarország Szerencsekerék! Nyerj értékes Kelet-Magyarország és Gold Fm ^ ajándékokat! Gold Fm rádió bemutatja az év legnagyobb nyári buliját! 20 órától Mtárok a sxinpadon: Műsorvezető: I Molnár 1 Árpád E-MAILSPLASHü 'AMOKFUTOK UNIQUE Július 6. szombat Részletek Y2K TÁNC- ES DIVAT SZINHAZaSkercímű MUSICALBŐL Buli a Nádas Disxkóban!