Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
2002. július 27., szombat MINDENFELŐL /2 ross 0 Hamid Karcai afgán elnök szerint az al-Kaida terrorhálózat már nem jelent katonai fenyegetést Afganisztánban, még akkor sem, ha képes ma is támadásokat indítani. Karzai az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az al-Kaida volt tagjai között lehetnek gyilkosok, terroristák, de katonai erőt nem képviselnek. 0 Nincs vádemelés. Az orosz főügyészség bűncselekmény hiányában vádemelés nélkül lezárta a Kurszk atomtengeralattjáró pusztulásának ügyében indított vizsgálatot. Megállapítása szerint a tengeralattjárót a torpedóvető-szerkezetben hidrogénperoxid szivárgása miatt bekövetkezett spontán robbanás pusztította el, így az ügyben büntetőjogi felelősség senkit sem terhel. 0 Veszteségmérleg. A 2000. szeptember 28-a óta tartó palesztin felkelésnek 1649 palesztin és 577 izraeli halottja volt. A palesztin statisztikai központ csütörtökön közzétett adatai szerint a csaknem két éve tartó erőszakhullám kezdete és ez év májusa között 1649 palesztin halt meg. KraKK. Japán üzletemberek figyelik érthetetlenül, ahogy a részvények árai folyamatosan csökkennek a tokiói tőzsdén. A japán indexek az öt hónappal ezelőtti legalacsonyabb áruknál is 3,4 százalékkal kevesebbet érnek Fotó: EPA Kevés búza termett Budapest (Krónika) - Idén kevesebb mint 4 millió tonna búza termett, a minősége azonban jobb a tavalyinál - mondta az agrártárca közigazgatási államtitkára a Hajdú-Bihar Megyei Területi Agrárkamara küldöttgyűlésén. Mészáros Gyula közölte, hogy Németh Imre szakminiszter a napokban írja alá azt a rendeletet, amely 400 ezer tonna étkezési búza kiviteli támogatásáról szól. Magyarország várhatóan 600 ezer tonna búzát értékesíthet majd az Európai Unió tagállamaiban. Az erről szóló megállapodást hétfőn hagyják jóvá az unió agrárminiszterei. Csak húsz helyet kapunk Budapest (Krónika) - A francia euró- paügyi miniszter szerint Magyarország nem adhat 20 képviselőnél többet a 2004- es európai parlamenti választásokon, mert ezt rögzítette a nizzai szerződés. Noelle Lenoir azután beszélt erről, hogy Budapesten tárgyalt Szent-Iványi Istvánnal, az Országgyűlés Európai Integrációs bizottságának elnökével. A francia politikus ugyanakkor megerősítette: országa támogatja, hogy hazánk 2004. január 1-jétől az Európai Unió tagja legyen. Budapest szerint nem 20, hanem 22 hely járna Magyarországnak az Európai Parlamentben a csatlakozás után. Banksztrájk .Tegnap több, mint ezer banki alkalmazott vonult ki Berlin utcáira, plakátokkal a kezükben, melyeken hirdetik, hogy sztrájkolnak. A sztrájkolok 6,5 százalékos fizetésemelést követelnek Fotó: EPA Lemondott a vezérigazgató Budapest (MTI) - Súlyos sportbalesete miatt lemondott pénteken a Postabank vezérigazgatója. Pál Árpád múlt hét szombaton - alig egy nappal azt követően, hogy a hitelintézet rendkívüli közgyűlésén vezérigazgatóvá nevezték ki - szenvedett gerincsérülést. A vezérigazgató az orvosi vizsgálatok után határozott arról, hogy lemond tisztségéről. Pál Árpád döntését azzal indokolta, hogy a bank irányítása az elkövetkező időszakban teljes odafigyelést kíván, rá pedig súlyos műtét és hosszas lábadozás vár, ezért átadja a helyét egy olyan szakembernek, aki teljes emberként képes ellátni a vezérigazgatói feladatokat. Koimányprogram a mellékutak kiépítésére Az üzletrészek állami megvásárlására szeptember 30-ig lehet benyújtani az igényeket Budapest (MTI) - A kormány pénteki ülésén Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter tájékoztatást adott a gyorsforgalmiút-fej- lesztés 2002-2004 közötti feladatairól Ezt Gál J. Zoltán kormányszóvivő mondta a kormányülés utáni tájékoztatón pénteken Budapesten. Hozzátette: a kormány új, átlátható finanszírozási rendszert dolgoz ki, amely képes befogadni a 2004-től megnyíló európai uniós támogatásokat és az EIB és az EBRD hiteleit is. A szóvivő közölte: a gazdasági és közlekedési miniszter augusztus végén, szeptember elején a kormány elé terjeszt egy részletesebb ütemtervet, amely összhangban lesz az országos terület- fejlesztési tervvel is. Kiemelte, hogy a következő kormányülésen is téma lesz a közútfejlesztési program, ám akkor már konkrét döntések várhatók. A következő hetekben felülvizsgálják a korábbi kormány 2015-ig szóló gyorsforgalmiút-fej- lesztési koncepcióját, amelyben kiemelt szerepet kap az M5-ös autópálya továbbépítése és az egységes matricás rendszerbe történő bevonása. Emellett figyelmet kíván fordítani a kormány a mellékutak és a zsáktelepülésekhez vezető utak fejlesztésére is. Lehet olcsóbban is Gál J. Zoltán közölte: a héten felbontott zárt meghívásos tenderek bebizonyították azt, hogy lehet olcsóbban is autópályát építeni a korábbiaknál, és kiderült, mennyi a költsége egy kilométer autópálya megépítésének.- A csőd és végelszámolás alatt álló szövetkezetek üzletrészeinek állami megvásárlására 2002. szeptember 30-ig lehet benyújtani az igényeket. Eddig 108 ezer igénylés érkezett, ezek közül 52 ezer 700 esetében azonnali fizetési kötelezettség áll fenn. Az MFB illetékes cége rendelkezik egy 15,1 milliárd forintos hitelkerettel, amelyből még a szeptember végi határidőig várhatóan 5-10 ezer igénylőt tud kielégíteni. Az állam készfizető kezességet vállal ezért az összegért. Július 30-a után megkezdődhet annak a 81 ezer igénynek a kifizetése, amelyeknek jogosságát a szövetkezetek már megerősítették az FM-hivatalok számára. A kormány meghirdeti és megkezdi az Egészség évtizede programot az egészségügyi és az egészségbiztosítási rendszer átalakítására - közölte. Elmondta: a kormány a magyar társadalom egészségi állapotának érzékelhető és mérhető javítására törekszik a program elindításával. Hangsúlyozta: a program sikeres végrehajtásához a kormány biztosítja a szükséges anyagi és technikai feltételeket. A szóvivő közlése szerint a kormány augusztus l-jével Győr- fi Istvánt bízza meg azzal, hogy kormánymeghatalmazottként irányítsa az Egészség évtizede program kidolgozását és koordinálja végrehajtását. Nem lesz osztogatás A kormány átmeneti rendelkezéseket alkotott a volt Szociális és Családügyi Minisztériumhoz egyszeri szociális segélyért beérkezett több tízezer kérelem megnyugtató rendezésére. Hangsúlyozta: a kormány ugyanakkor szakít az eseti, központi pénzosztogatással, és arra törekszik, hogy a rászorulóknak tartós vagy igényeiknek megfelelő, célzott támogatást nyújtson. Gál J. Zoltán jelezte, hogy az átmeneti szabályok alapján a szociális segélyezés a jövőben elsődlegesen a települési önkormányzatoknál történik, az ön- kormányzati és a szociális törvénynek megfelelően. Senki nem tudott Medgyessyről Csak a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője volt titokzatos Budapest (Krónika) - Kónya Imre, a Boross-kor- mány belügyminisztere sem tudott Medgyessy Péter kémelhárító tevékenységéről. A politikus ezt a kormányfő titkosszolgálati múltját vizsgáló országgyűlési bizottság előtt mondta és hozzátette: hivatali ideje alatt tudomása volt arról, hogy a BM épületében vannak a III/III-as iratok, de nem volt dolga azokkal. A testület meghallgatta Kiss Elemér kancelláriaminisztert is, aki közölte: akkor értesült az ügyről, amikor erről a miniszterelnök a Parlamentben beszélt. Közelebbi munkakapcsolatban akkor voltak egymással, amikor Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes, ő pedig a MeH jogelődjének helyettes vezetője, majd később vezetője volt. Elmondta, hogy a Medgyessy Péterre vonatkozó titkosszolgálati iratokat három nappal ezelőtt látta, azokat a bizottság hiánytalanul megkapta. Zárt ülésen hallgatták meg Simon Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetőjét, aki később azt mondta, hogy államtitkokról volt szó a megbeszélésen, így nem közölhet semmit. Hitel és tanács Budapest (Krónika) - Mostantól Magyarország és a többi tagjelölt állam is részt vehet az Európai Unió vállakozásfejlesztési programjában. A 2005-ig folyósított 450 milliós keret főleg a kezdő vállalkozásokat segíti hitellel és tanácsadással. A keretet az Európai Befektetési Alap kezeli Luxemburgban. Van érdekegyeztető tanács Budapest (Krónika) - Az Országos Érdekegyeztető Tanács alakulóülésén a miniszterelnök fontosnak tartotta, hogy a kormány folyamatosan egyeztessen a szociális partnerekkel, és hogy a tanács a központi költségvetésről és az adójogszabályok tervezetéről is tárgyaljon. Az alapítódokumentum szerint, az Országos Munkaügyi Tanács jogutódja, az Országos Érdekegyeztető Tanács lett, amelynek keretében a munka világával kapcsolatos kérdéseket vitatják meg, illetve a foglalkoztatás, adó-, járulék- és költségvetési ügyekben közös álláspontot alakítanak ki. Medgyessy Péter miniszterelnök ismét megerősítette, a konfliktusok feloldására nincs jobb módszer, mint a párbeszéd. Erre a társadalmi felek képesek is. Borsik János, a munkavállalói oldal soros elnöke napirenden kívüli témaként, illetve mindjárt belevágva a dolgok sűrűjébe, arra kérte a kormányzat vezetőit, akadályozzák meg, hogy a jövőben veszteséges állami vállalatok távozó vezetői több tízmillió forintos végkielégítést vehessenek fel. A felvetést a munkaadói oldal elnöke, Széles Gábor is támogatta. Kiss Péter, foglalkoztatási és munkaügyi miniszter megígérte, hogy az érintett vállalatnál kivizsgálják a kifizetések jogszerűségét. Emellett új javaslatot dolgoznak ki, és terjesztenek a kormányzat elé az állami vállalati vezetők díjazásának gyakorlatáról. AfadaSa Egy férfi viszi át gyerekét a vízzel elöntött területen Patna városában, Indiában. A katasztrófa során több százan hajléktalanná váltak, az anyagi kárt még nem becsülték fel Fotó: EPA kladovezetd felelős kiadó: Szabó Miklós (szabn8inform.hu). ZLfWL»««ayaror.zaj,' Főszerkesztő: Angyal Sándor (angyaltinlorm.hu). Értékesítési vezető: Némethné Fórlzs Erzsébet (nemethneainform.hu). Terjesztési vezető: Matyasovszkiné Burl Adrienn (biiriainfnrm.hu). Marketingvezető: Kereső Magdolna (keresnainfnrm.hu). Előfizethető a 0680/203-655 Ingyenesen hívható telefonszámon, vagy e-mailen: keletterl8inform.hu Az előfizetés dija: egy hónapra 995 forint, negyedévre 2890 forint, fél évre 5490 forint, egy évre 10 590 forint. Kézbesítési észrevételék: 0640/424-424. Hlrdetésfeladás - keretes hirdetés: telefon: 0642/501-510, telefax: 0642/501-970, e-mail: kelethird8inform.hu - apróhirdetés féladása telefonon: 0690/494-949 (a hívás az apróhirdetés árát tartalmazza), személyesen. Szerkesztőség telefon: 0642/501-510, telefax: 0642/501-973. E-mail: kelet8infnrm.hu Kiadja az Inform Média Kft., 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Postafiók 47. Hírügynökségek: MTI, EPA. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. Telefon: 0652/526626. ISSN 0133-2058