Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-17 / 165. szám
Fotó: M. Magyar László 2002. július 17., szerda VENDÉGSÉGBEN TISZAVASVÁRIBAN /8 Nyírségi kiadás HÍREK 0 Két utat is bekötöttek a közelmúltban Tiszavasváriban a 36-os főútvonalhoz. A beruházás megkönnyíti most már a Munka utca és a Hétvezér utca lakóinak közlekedését. 0 A belvízelvezető rendszerek felújítására 100 millió forintot nyert a tiszavas- vári önkormányzat. A belvízgondok enyhítését várják a Kincses-csatornától, s nagy feladat jut a Fehér-sziknek is, amely fogadja majd a belvizet. A városháza külső felújítására is nyert pályázati összeget Tiszavasvári önkormányzata. A tervek szerint az idén nyáron megkezdik a polgármesteri hivatal épületének a felújítását.’ liMjjj i iHMRRI HM! Megszépült a piac (is) Tiszavasvári (KM) - Számos, szemmel jól látható jele van Tiszavasvári fejlődésének. Az egészségügyi ellátás fejlődését jelzi, hogy megkezdte működését egy szakrendelő, s két éven belül három gyógyszer- tár is épült a városban. Létrehozták az idősek és a családosok átmeneti otthonát. Kialakították a családoknál az elektronikus figyelőszolgálatot is. Új tantermek épültek a Kabay János, a Pethe Ferenc és a Vasvári Pál Általános Iskolában is. Megszépült a város piaca és környéke is, parkírozók, utak épültek. Közmunkások kezenyomán rendezetten fogadja az idegeneket a város A fellendülés egyik „gyógyszere” a gyógyfürdő A városban található 85 fokos melegvíz jódos, brómos, kénes, és saját vízöblözettel rendelkezik További fejlesztések helyszíne lesz a strand területe Fotó: a szerző M. Magyar László E-MAIL: magyar@inform.hu Tiszavasvári (KM) - Az elmúlt években leginkább akkor hallottunk Tiszavasvári- ról, ha gondok voltak üzemeinek életében. Az elkerülhetetlen leépítések a város életére is kihatottak, hiszen az elvándorlások miatt csökkent a lakosság létszáma, az önkormányzat pedig adóbevételtől esett el. Napjainkban már csak múlt időben említhető a MEZŐGÉP, a TISZAFA, az ÁFÉSZ neve, ezek a cégek ugyanis megszűntek. Olyan jelentős foglalkoztatási központok, mint például az ICN, a csokigyár, kritikus helyzetbe kerültek. A leépítések miatt sokan elhagyták a várost, ki ideiglenesen, ki végleg. Iparfejlesztés- Nehéz időszak volt, de talán most már túl vagyunk a nehezén. Az ICN például már nyereséges, létszáma stabilizálódott - mondja Sulyok József, TiszavasTiszavasvári (KM - MML)- Az elmúlt években Tiszavasvári lakói is nagy figyelemmel kísérték az autópálya nyomvonalának alakulását kísérő botrányt, illetve figyelik még mind a mai napig. Mint közismert, a szakemberek ingadozó véleménye szerint egyszer hol közelebb, másszor pedig hol messzebb menne az M3-as a várostól.- Az eredeti nyomvonalat még 1992-ben jóváhagyta az MDF-kor- mány. Aztán meglepve hallottuk, hogy Újtikos alatt nem mehet az autópálya, mert azt a tájat természetvédelmi területté kívánják minősíteni, igaz, vezetékek mennek ott a földben, a levegőben pedig magasfeszültség van- fejti ki ezzel kapcsolatos álláspontját Sulyok József, Tiszavasvári polgármestere. - A tiszavasvári önkormányzat az eredetit szerette volna, de a B változat vári polgármestere. - Szerencsére nem kellett intézményeket bezárni, sem összevonni, nem csökkentek a szolgáltatások, nem vetettünk ki adót a lakosságra, a közműfejlesztésekkel sem álltunk le. Az önkormányzat tudatos gazdaságpolitikájának is köszönhető a válságból való kilábalás. Területeket vásároltunk iparfejlesztési célokra. Az eredményességet jelzi, hogy épül a sem zavar bennünket. E két változaton kívül minden más megoldás nemzetgazdasági kárt okoz, többletköltségekkel jár. Hadd hangsúlyozzam, hogy az autópálya közelsége nem Tiszavasvári- nak fontos, hanem a térségnek jelentene fellendülést. A szakemberek szerint 30-35 kilométeres körzetben van gazdaságélénkítő téglagyár, a gombaüzem, a csokigyárban 130 millió forintos fejlesztést terveznek, megkezdte működését városunkban új nyomdaüzem, hímzőüzem és egy hypópalackozó is. A TISZAFA telepét eladtuk, ipari tevékenységet tervez oda az új tulajdonos is. Egy egészségügyi centrumot szeretnénk a közeljövőben létrehozni. Pályázati pénzekből szépítettük a várost. A Sőrés sétány szerepe egy autópályának, vagyis ha közelebb építik hozzánk, akkor élvezné az előnyét Tokaj, Dél-Borsod, valamint Rakamaz, Tiszalök és Gávavencsellő környéke. Az autópálya nem Tisza- vasvárinak fontos, hiszen tőlünk már csak húsz-egynéhány kilométerre van Polgárnál az M3-as, én a térségért harcolok. már elkészült, s most készül egy másik sétány is. Kitörési pont- Kerestük továbbá a kitörési pontokat is. Az egyik legfontosabb kitörési pont a városban található termálvíz, amelynek gyógyvízzé nyilvánítása két évet vett igénybe. A termálvíz miatt át kellett alakítani a strandot, hiszen kellett sósvíztározó, hőcserélő. A környezet is megszépült, kerékpárút és parkírozó épült a strandnál. Nálunk található az ország egyik legjobb gyógyvize, a 85 fokos melegvíz jódos, brómos, kénes, sós, saját vízöblözettel rendelkezik. Erre építve a következő lépcsőfok egy gyógyfürdő megépítése lenne, amelynek a tervezésére a Széchenyi-terv révén 10 millió forintot nyertünk. Maga a beruházás 800 mil- lió-1 milliárd forintba kerül. Megvalósítása érdekében pályázunk majd központi forrásokra, illetve saját erőként befektetőket keresünk. Egy gyógykomplexu- mot kell elképzelni, amelyben lesz többek között gyógymedence, tanmedence, kezelőhelyiség, gyógyászati részleg. Fényesebb és olcsóbb Tiszavasvári (KM) - Nagyobb fényerő, kevesebb kiadás - röviden így lehetne jellemezni a tiszavasvári közvilágítás korszerűsítésének eredményét. A TITÁSZ 65 millió forint értékben cserélte ki az égőket energiatakarékos izzókra nemcsak a város területén, hanem Szorgalmatoson és az üdülőkörzetben is. A korszerűsítési beruházáshoz az önkormányzat 18 millió forintos központi támogatást is kapott pályázat révén. A beruházás költségét a TITÁSZ megelőlegezte, az önkormányzat 6 és fél éven keresztül a korszerűsítés által megtakarított összeget fordítja törlesztésre. A térségnek fontos az M3-as autópálya Az autópálya csökkentené az átmenőforgalmat Fotó: a szerző Hirdetések 2002. év nyarán ismét várja kedves vendégeit a felújított Gyógyvizes Strandfürdőbe és Ifjúsági Táborba. TISZAVASVÁRI NYÁR 2001 program keretében lehetőség szerint mindenki számára kínálunk igényének megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. 2002. 07. 20-21. 2002. 07. 19-20. 2002. 07. 26-28. 2002. 07 27-28. 2002.08.17-18. Strandkézilabda Országos Bajnokság Régió Döntő Vasmi Termálnapok szórakoztató, kulturális és idegenforgalmi rendezvénporozat Coca-Cola Beach House Kelet-Kör Strandröplabda Bajnokság Csobbanj Velünk vízilabda-vetélkedő A fürdőszolgáltatás árai: Gyermek és nyugdíjas belépő: 220 Ft/nap Felnőtt belépő: 270 Ft/nap Délutáni belépő (16.00-tól): 180 Ft/nap Reggeli úszójegy: 170 Ft/nap Programokkal, versenyekkel, szállással és strandolási lehetőséggel kapcsolatban bővebb információt a 42/275-424 telefonszámon illetve a tivaszol@elender.hu e-mail elmen kérhet. 216768 ROCK FM MŰSZAKI ÜZLET LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK CSAK AKCIÓS MŰSZAKI TERMÉKEKBŐL 10-50%-KAL OLCSÓBBAN. AKCIÓS HITEL ELŐLEG ÉS KEZES NÉLKÜL! TV-HIFI-VIDKO-MOSOGF.P-HITO-FAGYASZTO- 1TZHFLY (BEÉPÍTHETŐK IS)-PORSZÍ\ O-MIkRO- GÁZKKSZl I I.KKK-HÁ7.TARTÁSI GFI’Fk-KI.IM AK- SZÁMÍTÓGÉP-KAVIK.RA-KAPCS.-LÁMPÁK-ÓRAK HÍVJON, HA BÁRMIT AKAR VÁSÁROLNI, Ml SEGÍTÜNK ÖNNEK A LEGJOBB ÁRON HOZZÁJUTNI. TISZ ÁN AS\ ARI. SZABADSÁG TI R 4.. A TISZALOkl LEÁG AZÁSNÁL, TEL.: 42/275-629, 372-061 - Házhoz szállítás TISERMIX Sertéstenyésztő és Hizlaló Takarmánygyártó és Forgalmazó Kft. Tiszavasvári 4440 Pf. 2. 216847 MISVASKER BT. AJÁNLATA: Tiszavasvári, Vasút út 13. sz.-Vasáruk- csavarok- szerelvények- lemezáruk- asztalosipari termékek- hullám- és síkpalák Telefon: 42/372-744 Tiszavasvári Város Önkormányzata licittárgyalás útján eladásra meghirdeti a 0385/4 hrsz-ú Tiszavasvári, Bajcsy- Zsilinszky úton található (volt AUTÓKLUB) 1003 m2 nagyságú ingatlant a rajta lévő 103 m2 alapterületű felépítménnyel. Az induló licitár 3.582.150,- Ft Áfával együtt. A pályázatot a hirdetés megjelenését követő 1 héten belül kell a Polgár- mesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályánál benyújtani (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) További részletes információ 42/520-500-as telefonszámon kérhető. 118677 216818 | GAZDAHAZ | CHEMONEXTRADE KFT. Alumíniumlétrák, zsinegek, fóliák, munkaruhák, gumicsizmák, munkavédelmi cipők, műanyagáruk, műtrágyák, növényvédő szerek. Nyitva: H-P. 8.00-17.00 Szó.: 8.00-12.00 Tiszavasvári, Kossuth u. 17. Tel.: 42/372-455 zresaa Tiszamelléki Víz-, Közmű- és Mélyépítési Vállalkozás 4440 Tiszavasvári, József A. u. 40. • Vízrendezési tervezési munkák, • Szennyvíztervezés, építés, szennyvízvezeték építése és üzemeltetési munkák. • Ivóvízvezeték tervezés, építés és üzemeltetés. • Útépítési munkák. • Árvédelmi töltések, halastavak építése. Tel.: 06-42/275-120 Mezőgazdasági gépek, alkatrészek Új 600 literes permetező 12 m szórókerettel 185.000Ft 3 fejes eke f27.000Ft Az árak a 25% ÁFÁT nem tartalmazzák! Szárzúzók, rendsodróig fűkaszák, tárcsák, műtrágyaszórók és más mg. gépek '25+10%-os állami támogatás igénybe vehető. Tiszavasvári, 36-os főút (Nyíregyházi út) Tel.: 42/5X0-1*70, 30/9534-103. DIANA EKSZERBOLT ARANY-EZÜST KEDVEZŐ ÁRON. Tiszavasvári, Kossuth u. 13. 216837 Karosszérialakatos, autómentés és autóbontás. Tiszavasvári, Petőfi u. 2/C Tel.: 06-42/373-192, 06-20/9504-335 ORIENT SECURITY H-4440 Tiszavasvári, Kossuth u. 71/2 Telefon: 00-36-42/520-090 Fax: 00-36-42/520-091 Mobil: 00-36-20/946-3307 www.orisec.hu; e.mail: jozsef.bus@orisec.hu Román Éva 06-20/4246-805 Csaba Gyöngyi 06-30/3620-628 Kovács Krisztián 06-20/9739-764 Sipos József 06-20/9589-910 Kiss Loránd 06-20/9589-909 Farkas László 06-20/9589-913 KfeM#liaf!axQxs2á§ NYIRSEG-HASSO KFT. Tiszavasvári Sütőüzem Kft. 4440 Tiszavasvári, Gépállomás u. 1. sz. Tel.: 42/520-067, 520-068