Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-11 / 160. szám

2002. július 11., csütörtök EétetuPHagfaranaág HAZAI TÁJON /4 0 Közgyűlés. Pénteken 10 órakor tart­ja közgyűlését az Első Nyírségi Fejlesz­tési Társaság Nyíregyházán, a városhá­za kistermében. 0 Kerékpártúra. Július 27-én indul Ti- szabecsről a Zöld Kerék Alapítvány szer­vezte. III. Nemzetközi Tiszai Kerékpártú­ra és augusztus 3-én érkezik meg Tokaj­ba. Gyülekező Nyíregyházán, július 27- én 7 órakor, a vasútállomáson. Továb­bi információk a 42/500-608 vagy a 70/220-3885-as telefonszámon. 0 ÉFOÉSZ-tábor. A rakamazi Tisza- parton, az egykori úttörőtáborban július 15-én hetven résztvevővel nyílik orszá­gos tábor az ÉFOÉSZ megyei vezetésé­nek szervezésében, a Szociális és Csa­ládügyi Minisztérium támogatásával. A sérült gyermekek részvétele ingyenes. Visszaesett éjszakák Nyíregyháza (KSH-Szabó Sándorné) - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye ke­reskedelmi szálláshelyein 2002 első három hónapjában közel 17 ezer ven­dég 31 ezer vendégéjszakát töltött el. A vendégforgalom 9 százalékkal, a ven­dégéjszakák száma 10 százalékkal esett vis­sza az előző év azonos időszakához képest. A külföldről idelátogatók esetében 5 szá­zalékos, a belföldieknél 10 százalékos a csökkenés mértéke. (Országosan a külföl­di vendégforgalom 4 százalékkal, a belföl­di 3 százalékkal gyarapodott.) A regisztrált vendégéjszakák számát a külföldi vendégek 13 százalékkal, a belföldiek 9 százalékkal mérsékelték. A szállástípusok iránti érdek­lődés kissé módosult az egy évvel koráb­bihoz képest. A szállodákban a vendégszám 5 százalékkal, a vendégéjszakáké 18 száza­lékkal csökkent. A panziókat is kevesebb vendég kereste fel. Ugyanakkor a turista- szállókra és ifjúsági szállókra 14 százalék­kal, illetve 59 százalékkal többen jelentkez­tek be, vendégéjszakáik száma kétszeresé­re, illetve négyszeresére növekedett. A ke­reskedelmi szálláshelyeken az átlagos tar­tózkodási idő 1,9 éjszakára mérséklődött. A megyébe érkezett vendégek 62 száza­léka, ezen belül a külföldiek kétharmada Nyíregyháza kereskedelmi szálláshelyein pihent meg. A megyeszékhely szálláshe­lyeit igénybe vevők zömmel ukrán, román, német és osztrák útlevéllel rendelkeztek. Egy vendégre átlagosan 6655 forint szállás­díj jutott, a 2001. év azonos időszakánál fo­lyó áron 9 százalékkal több. Az egy ven­dégéjszakára vetített szállásdíj egy év alatt szintén 9 százalékkal, 3591 forintra emel­kedett. A szállodákban egy éjszaka átla­gosan 16 százalékkal, a panziókban viszont 4 százalékkal került többe az egy évvel ko­rábbinál. A kereskedelmi szálláshelyeken március végéig szállásdíjból 111 millió fo­rint, vendéglátásból 138 millió forint bevé­telt realizáltak. Plakátdömping a belvárosban Nincs akadály Kapubeálló vagy villanyoszlop, kresz- tábla vagy házfal, semmi sem szent és nem jelenthet akadályt a többnyire éjjel aktív plakátragasztóknak, akik a maguk egyéni módján mindent megtesznek, hogy színesítsék a belvárost TÜSKÉS SAROK A hagyomány erőt ad a folytatáshoz A hátrányos helyzetű roma tanulók személyiségfejlesztő tréningen is részt vesznek A szakmunkások szakközépiskolájának végzősei az érettségi vizsgán Nagy István Attila Tiszavasvári (KM) - A Vasvári Pál Középiskola, Szakközépiskola és Kollé­gium pedagógusai nyolcszáz­ötven diákkal foglalkoznak. Közöttük ötven hátrányos helyzetben van. A harminc osztályban szakis­kolai képzés: fodrász, nőiruha-ké­szítő, ABC-eladó; szakközépisko­lai felkészítés: informatikus, kör­nyezetvédelmi szakember, ve­gyész, a mezőgazdasági farmtech­nikusi képzés keretében a tervek szerint a növényvédelem, az üze­meltetés, a vállalkozás kerülnek szóba. Az indulás évei Többször változott Tiszavasvá- riban az intézmény képzési cél­ja, a tananyag tartalma, módo­sult az intézmény profilja. A Vi­lágbank támogatásával az erdé­lyi és a kárpátaljai tanulók egyik szakképzési központjává fejlő­dött. A legfontosabb elem - a gyermekközpontúság, a tehetsé­gek felkarolása, az ember, a tu­dás, a munka tisztelete, a szak­ma megbecsülése - állandó ma­radt. E tudatos értékrend kiala­kításának köszönhető, hogy a ta­nítványok többsége szakmájában dolgozik, és ott megállja a helyét. Az intézmény szolgáltató jellege az elmúlt évek során fokozato­san fejlődött. Az intézmény 1944-ben alakult traktoros képzéssel. 1956-ban fel­vette Vasvári Pál nevét. A fejlő­dés odáig vezetett, hogy 1968-70 között bővült az intézmény kép­zési kínálata. Az oktatók fokoza­tosan megszerezték az előírt is­kolai végzettséget, javultak a tár­gyi feltételek is. Az akkori isko­lavezetés megpályázta a szak­középiskolai rangot, s 1986-tól az intézmény szakközépiskola. A mezőgazdasági gépszerelőkre épült a szakközépiskolai oktatás, e szakma tanulói érettségi bizo­nyítványt is kaptak. 1989-től a vegyész tanulók is szakközépis­kolásoknak mondhatták magu­kat. Egyre több sikert értek el az intézmény tanulói. Innen indul­tak Demarcsek György táncmű­vész, koreográfus, Tóth János festőművész és Vajda László kovács népi iparművész. Tervek a jövőre A jelenlegi körülmények kö­zött létezik egy olyan terv az Ok­tatási Minisztériumban, amely szerint az intézményből informa­tikai bázisiskola lehet. A közel 200 számítógép felújításra szorul, hiszen háromévenként korszerű­síteni kell ahhoz, hogy a megvál­tozott igényeknek megfeleljenek. Oleár László igazgató elmond­ta, hogy az intézmény felvállal­ta a hátrányos helyzetű tanulók­kal való foglalkozást. A Phare- program keretében tizenhat mil­liót lehetett fordítani a szemé­lyi és tárgyi feltételek javításá­ra, a felzárkóztatásra. Az intézmény most is a sike­rekre épít. A Vállalkozási isme­retek című tantárgy országos versenyén három éven át elsők lettek, a Főnix kupán egy tanu­lójuk Nagy Erika országos har­madik helyezést ért el Nagy Sán­dor mesterfodrász felkészítésé­nek eredményeként. ARCKÉP Kovácsné Balogh Marianna bolti eladó Nyíregyháza (KM - L. Gy.) - A százharminchármas! A po­litikától mérgezett levegőben még mielőtt valaki valamiféle titkos ügynökre gondol, eláru­lom, hogy Nyíregyháza egyko­ri kedvelt boltjáról, a közel év­tizede lebontott 133. számú Csemegéről van szó. Sok vásár­lóval együtt erre az üzletre szí­vesen gondol vissza Kovácsné Balogh Marianna bolti eladó is, aki a kereskedelmi szak­munkásképző elvégzése után, annak idején ott kezdte a nagy­betűs életet. Előbb Szűcs György, majd Raizer György volt a fő­nöke, mindkettő a szakma ki­válóságaként ismert. Most & Kovácsné Balogh Marianna Nyíregyházán, a belváros egyik cipőboltjában segíti a ve­vőket döntésükben. Főként a minőséget és a mé­retet illetően kémek tanácsot a vásárlók, ugyanis nem min­degy, hogy egy cipő valódi avagy műbőrből készült. Ma­napság a méret sem általános, az. eltérések miatt feltétlenül ajánlott a cipők felpróbálása. A gyártók nemcsak a hölgyek, de a férfiak kedvét is keresik, esetenként egy-egy férfi vásár­ló több időt tölt el próbálással, mint a felesége.- Cipőt árusítani nyugod- tabb, mint élelmiszereladóként dolgozni, de némely reklamá­lóval itt sem könnyű bánni - mondja Marianna. A szülők Kótajban és Nyír- bogdányban tősgyökeresek, ám a családdal még gyermekként a megyeszékhelyre költöztek. Kovácsné Balogh Marianna szereti a várost, de szívesen ki­rándul a családdal, illetve a ba­ráti társasággal a víz mellé. A férje ugyanis nagy horgász, és az ősszel iskolába induló kis­fiúk, Kovács Tibor Dávid is e tekintetben az apjára ütött. A férj a sütőiparnál dolgozik. ÁRFOLYAMOK J J J J J j J jVVj -j j ^ j J'yj J'w J* JJOvÍ/vWíVvi. Érvényes 2002. Július 10. Valutanév vétel eladás Osztrák Schilling (100) 1784,34 0,00 Ausztrál Dollár 138,24 151,26 Kanadai Dollár 160,15 175,25 Svájci Frank 165,08 177,06 Cseh Korona 8,14 9,18 Német Márka 125,54 0.00 Dán Korona 32,23 35,63 Euró 245,53 258,63 Angol Font 379,66 407,20 Horvát Kuna 32,14 36,24 Japán Yen (100) 205,70 225,08 Norvég Korona 32,74 36,18 Lengyel Zloty 56,76 64,00 Svéd Korona 25,97 28,71 Szlovén Tolár 1,04 1,18 Szlovák Korona 5,33 6,01 Amerikai Dollár 247,76 260,98 USD csekk (100) 24776,00 26098,00 Ismét Csupa 5ös Nyíregyháza (KM) - Csupa ötös! - reméljük az idén is nagyon sok gyerek vitt haza ilyen bizonyítványt! Az örömben a Kelet-Magyaror- szág is szeretne osztozni, ezért hirdettük meg a CSUPA 5-ÖS ak­ciót. Ezzel azokat a gyerekeket- második osztálytól nyolcadikig- kívánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas ta­nulással töltötték, s kiemelkedő munkájuk jutalma nem is ma­Az alsósok a Nyíregyházi Állat­parkba,... ...a felsősök a Parkfürdőbe kap­nak jegyet Fotók: Balázs Attila radt el: a kitűnő bizonyítvány. Kérjük, hogy első osztályosok ne jelentkezzenek, mivel ők még nem kapnak érdemjegyet! A CSUPA 5-ÖS akcióban belé­pőjeggyel ajándékozzuk meg a legjobb tanulókat. Az alsó tago­zatosok a Nyíregyházi Állatpark- ba, a felső tagozatosok a sóstói Parkfürdőbe kapnak jegyet. A belépőket azt követően ve­hetik át szerkesztőségünkben a gyerekek, hogy fényképük meg­jelent lapunkban. Csupa A KM nagy bizonyítványakciója, a Nyíregyházi Állatpark és a Sóstói Parkfürdő jóvoltából Töltsd ki ezt a kupont, ragassz a meg­jelölt helyre egy arcképet, s kitűnő bi­zonyítványod fénymásolatával küldd el szerkesztőségünk címére: Ide ragaszd a fényképet! Inform Média Kft. Kelet-Magyarország 4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös”. Beküldési határidő: 2002. július 15. A jegyek beválthatók az alsó tagozatosoknak a Nyíregyházi Állatparkban, a felső tagozatosoknak a sóstói Parkfürdőben. Családi név; ________ Utónév: ___________ Helység/irányítószám: Utca: Iskola/osztály: ItltttitBlaffprasiág /A INFORM MÉDIA

Next

/
Thumbnails
Contents