Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-09 / 158. szám

2002. július 9„ kedd Kelet«» Magyarország GYÁSZJELENTÉS /IS A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság vezetése mély megren­düléssel tudatja, hogy DR. NAGY LÁSZLÓ nyugdíjas bíró, volt megyei bírósági tanácselnök, 2002. június 29. napján, 76 éves korában elhalálozott. Temetése, a református egyház szertartása szerint 2002. július 11-én du. 15.00 órakor lesz az Északi temető első ravatalozójában. Dr. Nagy László, kiváló bíró, a jog avatott művelője és oktatója volt. A magas színvo­nalon végzett bírói tevékenysége mellett, évtizedeken keresztül ön­zetlenül segítette a fiatal bírák és fogalmazók szakmai képzését. Az Igazságügy Kiváló Dolgozója Kitüntető Jelvény, a Munka Érdem­rend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. 215903 Emlékét kegyelettel megőrizzük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság vezetése. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett drága férjem, édesapánk, nagyapánk, DR. NAGY LÁSZLÓ volt megyei bírósági tanácselnök életének 76. évében 2002. június 29-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2002. július 11-én 15 órakor lesz a református egyház szertartása szerint a nyíregyházi Északi temető régi ravatalozójából. A gyászoló család. f „Élt, küzdött, szenvedett értünk, kiket szeretett." Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk és üknagyapa, ALBECZ ISTVÁN teremi lakos, 96 éves korában csendesen elhunyt. Utolsó útjára 2002. július 10-én 14.00 órakor kísérjük a teremi ravatalozóból. 215949 A gyászoló család. f Fájó szívvel tudatjuk, hogy ID. KOVÁCS ANDRAS volt orosi lakos, életének 76. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 2002. július 12-én, pénteken 10.00 órakor lesz az Északi temető új ravatalozójából. Gyászoló család. „Alszom mélyen zúgó lomb alatt, Ó, ne zavarjátok meg édes álmomat. Boruljatok a síromra csendesen, Legyetek nyugodtan, már nem fáj semmi sem." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy BERETTYAN JÓZSEF néhai erdész, vadász életének 66. évében csendesen elhunyt. Temetése 2002. július 12-én 13.00 órától lesz a nyíregyházi Északi temető régi ravatalozójában. 2)5741 Gyászoló édesanyja, családja és testvérei. t „Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édes­apám, RESKÓ JÓZSEF volt tiborszállási lakos, türelemmel viselt, hosszú betegség után 72 éves korában elhunyt. Temetése 2002. július 11-én, csütörtökön 12.00 órakor Nyíregyházán az Északi temető új ravatalozójából lesz római katolikus szertartás szerint. 2](J237 Gyászoló fia és családja. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, barátnak, szomszédnak, a Bálint Kft. dol­gozóinak, a Nyírpulli Kft. szalagvezetőjének, akik szeretett halottunk, SZABÓ MIKLÓS volt paszabi lakos temetésén megjelentek és mélységes fájdalmunk­ban osztoztak. 2 A gyászoló család. 216130 Í Fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. ISTVÁN LÁSZLÓNÉ szül. Krucik Magdolna életének 88. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2002. július 10-én 10.00 órakor lesz az Északi temető régi ravatalozójából. A gyászoló család. „Csupa jóság volt a lelke, csupa-csupa szeretet, Örömét is abban lelte, ha másokkal jót tehetett. A gyilkos kór orvul támadt, mi egyedül maradtunk, Emlék lett a szép valóság, míg élünk nem feledünk." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 SIMON GUSZTÁV volt ófehértói lakos 43 éves korában súlyos betegségben csendesen elhunyt. Temetése 2002. július 9-én, kedden 16.00 órakor lesz az ófehértói temető ravatalozójából. A gyászoló család. 215836 Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ ANDRÁS W Nyíregyháza, Nárcisz u. 36/A. alatti lakos, életének 78. évében rö­vid szenvedés után elhunyt. Temetése 2002. július 11-én 14.00 óra­kor lesz a borbányai temető ravatalozójából. Gyászoló család. 216111 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, IFJ. FIGECZKI MIHÁLY g temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvé- 5 tűkkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. rm Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik is­Élt merték és szerették, hogy TÚRI TAMÁS volt nyírbátori lakos életének 53. évében tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetése 2002. július 11-én 14.00 órakor lesz a nyírbátori temető ravatalozójából. A gyászoló család. 216151 216171 I Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAKOS LÁSZLÓ életének 62. évében elhunyt. Temetése 2002. július 12-én 14.00 óra­kor lesz az Északi temető új ravatalozójából. Gyászoló felesége, gyerekei, unokái, rokonai. 216122 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett Y halottunk, A ÖZV. BELYUS JÁNOSNÉ temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. 214153 Gyászoló család. „Búcsú nélkül kellett mennem, Őrizzetek szívetekben!” Fájó szívvel emlékezünk FEHÉR JÁNOS •o ? halálának 1. évfordulójára. A gyászoló család. Köszönetét mondunk minden rokonnak, ismerősnek, akik BÍRÓ LÁSZLÓ temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk voltak. 214086 Gyászoló család. f Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, is­merősnek, akik felejthetetlen halottunk, ID. BAKAI JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Ve­sekezelő Állomás orvosainak, ápolóinak, betegszállítóinak. Gyászoló család. 214749 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik elhunyt szerettünk, ID. ESTEFÁN BERTALAN a temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és fájdal- 2 munkát enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, HEGYES SÁNDOR temetésén megjelentek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. 215830 A gyászoló család. f Fájó szívvel tudatjuk, hogy BANKUS ANDRAS életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2002. július 11-én 11.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető új ravatalozójában, hanto­lása később, Budapesten. Gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, KONCZ ENDRÉNÉ temetésén részt vettek, gyászunkban részvéttel osztoztak. 215155 Gyászoló lányai és családjaik. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 15 óráig fogadunk! A SZIGMA HUNGÁRIA KFT. felvételre keres ANYAGMOZGATÓ MUNKATÁRSAT. £lőnv: nyíregyházi lakhely. Érdeklődni: személyesen a szállításszervezőnél lehet, 8-16 között. Cím: Nyíregyháza, Rákóczi u. 102. Plusz keresetre vágyik? Jöjjön hozzánk dolgozni! Jelentkezését várjuk Mátészalka környékéről a 20/9813-616-os telefonszámon. Kállósemjén, Nyírmeggyes, Baktalórántháza, Nyírlugos környékéről a 20/9813-486-os telefonszámon. Politika, sport, bűnügy, titkok... Kelet »Magyarország

Next

/
Thumbnails
Contents