Kelet-Magyarország, 2002. július (62. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-08 / 157. szám
Rajz: Ferter János 2002. július 8., hétfő HÁTTÉR /3 0 Bezár a levéltár Július 15-27-éig zárva lesz a megyei levéltár, a kutató- és ügyfélszolgálat szünetel. 0 Családtámogatás A Területi Államháztartási Hivatal családtámogatási ügyekben minden hét szerdai napján Mátészalkán a művelődési központban várja az ügyfeleket 9-14.30 között. 0 Véradás Hétfőn Nyíregyházán a Felső- Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ebédlőjében 9-11.30, Vámosatyán a kultűrház- ban 8-13 óra között várják azokat, akik segíteni szeretnének embertársaiknak. A választások után az elmúlt héten hangzottak el az első hiteles hírek autópálya-ügyben, s megyénk számára mindkét információ kedvező volt. Öt hónapon belül közelebb kerül az ország keleti széle és a főváros: nincs akadálya annak, hogy november 30-án átadják az M3-as autópálya Füzesabony-Polgár között épülő szakaszát - erről a kivitelező cég vezetője beszélt. A Pestre járók láthatják is: Polgárnál jó ütemben épül nemcsak a sztráda nagy csomópontja, hanem a várost elkerülő új út is, Ernődnél pedig a miskolci leágazás aszfaltcsíkja már egyenesen kipróbálásra csábít. Látványosak az új hidak, amelyek legfonto- sabbján, a Tisza felett ívelőn már száraz lábbal is át lehet kelni. Ez a szakasz tehát teljesen megnyugtató. N/\egyénk számára azonban fontos a fofytatáá is, amely évek óta borzolja a kedélyeket. Az eredetileg tíz útvonalváítozat előbb négyre szűkült. Az év elejére az a megoldás látszott felülkerekedni, amely a Nyíregyházától legtávolabban futó „D"-t támogatta; bár erről kormányzati állásfoglalás nem volt, jobbára politikusok csűrték-csa- varták a dolgot. Most viszont a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium tájékoztatóján történt több fontos bejelentés. Lényeges: az új kormány programjában a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése stratégiai cél, s ebben alapvetően támaszkodik az előző kabinet 15 éves autópálya-fejlesztési programjára. A konkrétumok között hangzott el - és számunkra ez volt az igazi újdonság -, hogy „az M3-as autópálya Polgár utáni szakasza a „B" nyomvonalváltozat szerint fog megépülni. Nyíregyháza és Debrecen felé egyidőben kezdik el az építést". Ez azt jelenti, hogy nem lesz nagy déli kitérő, a rövidebb útvonal valósul meg. ✓ Éppen időben látszik tehát eldőlni a vita a nyomvonalról, mert a halogatott döntés már-már veszélyeztette a továbbépítés folyamatosságát. Rengeteg ugyanis a tennivaló, a kiviteli tervek, kisajátítások - mind megany- nyi időtrabló kötelezettség. Megérett a helyzet, hogy viták helyett most már valóban munka következzen. Marik Sándor Kovács Éva Nyírbátor (KM) - A Nyírbátori Faipari Kft. az egykori Faipari Szövetkezet, mára a város egyik legnagyobb munkáltatója lett.- Itt voltam ipari tanuló, ismerem a cég életét, azt az időszakot, amit a szövetkezet virágkorának is szoktak nevezni - fogalmaz Varga László, a kft. többbsé- gi tulajdonosa. Állandó profil NÉZŐPONT M3-as sztráda: irány Kelet!- Sok mindent átéltünk együtt, de végig kitartottunk egymás mellett. Ma már nyugodtan mondhatom: számos nehéz korszak volt, de nem hagytuk magunkat elcsábítani, maradtunk a fa, az eredeti profil mellett. Hat évvel ezelőtt alakultunk kft.-vé, elsősorban a gazdasági környezet drámai változása miatt, meg azért is, mert maguk a dolgozók is igényelték a biztonságot, a változtatást. A Nyírbátori Faipari Kft.-nek jelenleg két tulajdonosa és 75 dolgozója van. Legfontosabb eredményeiket az épület- és bútorasztalos, a belsőépítészeti illetve az egyedi tervezésű és -gyártású faipari termékek készítésével, egyedi és tömegtermékek gyártásával érték el. Megrendeléseik kilencven százalékát az ország távolabbi részébe, Budapestre és környékére szállítják. Hosszú a lista, de a nyírbátori ajtók és ablakok a fővárosi Ybl palotában, az Ürömi úti iskolában és Telki község több intézményében is megtalálhatók. Jelenleg éppen az Újpesten épülő több száz bérlakásba gyártják a belső ablakokat. A budai vár rekonstrukciójának is részesei azáltal, hogy egykori kapuk, ajtók korhű mása is az itteni munkások kezei közül kerül majd ki.- Minden megrendelésre szükségünk van, de ha választani lehet, mégis azokat a feladatokat Dátumok Törő István Géza kivárta, amíg a sor elfogy. Az utolsó napokban már szinte az utcán ácsorog- tak. A patikusnő egyre többször tárta szét a karját.- Nincs. Elfogyott!- Lesz még?- Persze, hogy lesz! Ehhez a „még”-ben oly sokan kételkedtek. Legalább is akkor, amikor még olcsóbban lehetett volna kiváltani... Géza idejében bespájzolt, ötvenkét éves korára már oly sokat megélt. Azt is, hogy leszázalékolták. Megmondták, felemelik az árát. Volna helyette más, ami olcsóbb, csakhát erre állt rá a szervezet. Olyan, mintha a konyakot ivónak kisüstit ajánlanának.- Legalább próbáld meg! - biztatja Jolika. - Ha nem jó, majd visszatérünk! - és sorolta mi mindent oldjon meg ő, a legkisebb, a mindenes jogán. A rendelőben alig lézengett valaki, s Doktornagynál rosz- szul érezte magát.- Próbáld meg Varga bácsi! - bíztatta a nálánál tíz évvel idősebb doki. - Van egy-két kisebb mellékhatása, de jó lesz! A patikában egyetlen vásárló sincs, csak a megszokott tisztaság. Többször elköhinti magát, ahogy a nagy falinaptárt nézi, melyen a napokat mozgató kis cuszka leragadt elsejénél. Talán odébb is vinné, amikor Olgica helyett csak az asszisztensnőt látja előjönni.- Csak nem beteg Olgica?- Óh, nem. Konferenciára ment. Tudja az új árak... - és sorolja miből mennyit vegyen be, milyen hatásai lehetnek. Géza ahogy hallgatja, eszébe jut, hogy mennyi sok dátum van. Névnapok, születésnapok, melyek pár napon belül elhalványulnak. Ez meg úgy vakít, akár a gázár emelése. Ahányszor a pénztárcájába nyúl, mindig szembe találja vele magát, s ezen nem segít a hófehér tisztaság sem. Elismerés Vonatnosztalgia Nyíregyháza (KM) - Nyíregyháza állomás vezetése és a Vasutas Nyugdíjasok Szakszervezete nyugdíjas vasutasnapi ünnepséget szervez július 10-én 11 órától a Sóstói Múzeumfaluban. Indulás 10.15 órakor a nyíregyházi vasútállomás előtti térről a „Nosztalgiavonattal”. A legmodernebb gépekhez pályázati segítséggel jutnak hozzá Fotók: szerző Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A növekvő igényeknek csak folyamatos képzéssel lehet megfelelni - vallják a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központnál. A szervezet háromszáztíz dolgozója közül jelenleg negyvenegy rendelkezik tanulmányi szerződéssel, közülük tizenketten idén szereznek diplomát. Ugyancsak 12 munkatárs tett ECDL vizsgát, s 27 kolléga jutott a Miniszterelnöki Hivatal programjának köszönhetően számítógéphez. A cél az, hogy mindenki megfeleljen a szakmai kihívásoknak, s hogy jó úton jár a kollektíva, azt a köztisztviselők napja alkalmából átadott kitüntetések is jelzik. Munkaügyi Emlékplakettet kapott: Béres Lászlóné, Borbély Károlyné, Ferkó Anikó, Gubacsi Zoltánné, Koncz Lászlóné, Paragh Lajosné, Rohály Tiborné, Szabó Györgyné, Szilágyi Dániel- né. Elismerő Oklevelet vehetett át: Bordán Gábor, Csák Erika, Dán Sándorné, Dávid Istvánné, Fancsalszky Attiláné, Gacsályi László, Húrja Andrásné, Korok- nay Árpád, Németh Jánosné, Reskóné Nagy Valéria. a korábbinál sokkal többet kell dolgozni, folytonosan résen lenni, piacot kutatni. Állandóan fejlesztjük a gépparkot is. Ahhoz, hogy kiváló minőséget gyártsunk, elengedhetetlenek a komoly, korszerű berendezések. Ezt persze nem tehetnénk meg önerőből, ezért is pályáztunk az utóbbi három évben szinte rendszeresen állami segítségre. A Széchenyi-tervből sikerült pénzhez jutnunk, így tudtunk kicserélni számos elavult, kiöregedett gépet olyanokra, amelyek már az egészség- és munka- védelmi előírásoknak is maximálisan megfelelnek. Csendesek, megbízhatóak, a precíz, pontos munkához kiválóan alkalmasak. A Nyírbátori Asztalosipari Kft.ben most egy úgynevezett megmunkáló központra pályáznak. Szép tervek- A piacon akarunk maradni, s abból minél nagyobb szeletet megszerezni - folytatja Varga László, aki nemcsak önmaga és szűkebb családja, hanem a nagyobb család, a dolgozók miatt is szeretné ezt. Számára nagyon fontos és jó érzés, hogy a nehéz időkben sokan kitartottak mellette, s az alkalmazottak - több mint hetven ember - biztonságos, kulturált körülmények között dolgozzanak, elégedettek legyenek. Másik cél, hogy a megrendelők, az ügyfelek is elégedettek legyenek. szeretem legjobban, amelyek egyedi megrendelések - mondja Varga László. - Ilyenkor lehet a fantáziát működtetni, a fával játszani. Szakmai kihívás az ilyen, és a legnagyobb öröm, amikor a megrendelő maximálisan elégedett. .................................ff Az igazi kihívásokat, az egyedi megrendeléseket szeretem. Varga László ff................................. A nyírbátori faiparosok keze- munkáját dicséri egyebek között a tiszai árvíz után újjáépített valamennyi gulácsi ház teljes fa- és asztalosmunkája, hiszen az ajtótól a villanyóraszekrényig mindent a nyírbátoriak készítettek. Nehézségek persze mindig akadnak.- A legnagyobb gond, hogy az igények rohamosan nőnek, csak éppen a pénz nem nő ugyanolyan gyorsan velük. A piacon sokan vagyunk, a kicsivel több pénzért ELETKEPEK t >- i j j j j j >■ j j j j j j j j- j j Angolul tanulnak Az idegen nyelv tanulását nem lehet elég korán elkezdeni. Ebből kiindulva rendezték meg a Sóstói úti Kerekerdő óvodában a Kids club elnevezésű angol nyelvi tábort, melynek résztvevői a kurzus végéhez közeledve, szívesen összeálltak egy felvételre Fotó: Sipeki Péter Családi vállalkozás Varga László ma is csak akkor nyugodt, ha minden reggel végigjárja az üzemet, ha saját szemével látja, ami körötte történik. Szeret tudni mindenről. Legnagyobb öröme, hogy immár mindkét gyermeke együtt dolgozik vele. Fia a számítógépek, a naprakész információk és pályázati lehetőségek felelőse, lánya a pénzügyi, gazdasági tennivalókból vállal sokat. Mindketten azon vannak, hogy édesapjuk válláról levegyenek némi terhet. Ablakok Budára, a királyi várba Az egyedi munka szakmai kihívás; a legnagyobb öröm a megrendelő elégedettsége