Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-25 / 146. szám
2002. június 25., kedd KMotatMagfHronzág SZOLGÁLTATÁS /13 Balra váltva A szükség hozta így Nyíregyházán a Krúdy Gyula és Sóstói út kereszteződésében, ahol mint másutt is, tegnap az útburkolati jelek festése okozott némi galibát a kanyarodásban Fotó: Balázs Attila HOROSZKÓP 4Mb ' VSvc III. 21.-IV. 20. Elég komoly bonyodalmakat okozhat az ön számára ma egy elfelejtett vagy át nem adott üzenet. Még talán jóváte- heti a hibáját, de máskor Jobban figyeljen oda. IV. 21.-V. 20. Semmit ne erőltessen, mert abban nem lesz köszönet, ha így akarja az akaratát másokra kiterjeszteni. Jobb, ha türelmesen kivárja, amíg meggyőződésből áll valaki ön mellé. V. 21.-VI. 21. Próbálja meg okosabban kihasználni azt a kivételes helyzetet, amelyben része lehet a mai nap folyamán. Ha ügyesen viselkedik, hosszú távra megalapozhatja a Jövőjét. VI. 22.-VII.22. ___________________________ A karrierje szempontjából most egyáltalán nem mindegy, hogy kivel áll szóba. Keresse inkább a befolyásos emberek társaságát, s kerülje el azokat, akik csak hátráltatják. VII. 23.-Vili. 23. Igyekezzen minél több időt együtt tölteni a szeretteivel, ugyanis az utóbbi időben mintha elhanyagolta volna őket. Az egészségére is fordítson nagyobb gondot. Vili. 24.-IX. 22. _______________________________ Ma mindenben hagyatkozzon a megérzéseire. Véletlenül se hagyja magát eltéríteni az eredeti ötletétől, ha sikereket akar elérni az üzleti világban és a magánéletben. IX. 24.-X. 23.__________________________________ Némi összezördülés lehet ma ön és a párja között, ám ez csupán átmeneti állapot. Önök sokkal erősebben kötődnek egymáshoz, mintsem bármi vagy bárki megzavarhatná. X. 24.-XI. 22. Ne hallgasson senki másra, kivételesen csak a saját feje után menjen, ha jót akar magának. A hízelgéseknek be ne dőljön, nagyobb önkritikával szemlélje saját cselekedeteit. XI. 23.-XII. 21. ________________________________ Valaki megpróbálja levenni önt a lábáról, ám azt még nem tudja, milyen erős ellenféllel hozta össze a sors. Nem fog sikerülni a terve. XII. 22.-1.20.__________________________________ Ha képes arra, hogy maga mellé állítsa azokat, akik jelenleg még ingadoznak, nyert ügye van. Ne hagyjon senkinek időt arra, hogy az önénél jobb taktikát dolgozzon ki. I. 21.-n. 20. ______________ A harag nagyon rossz tanácsadó most az ön esetében. Ne hallgasson a rosszindulatú tanácsadóira, és igyekezzen békés úton rendezni a problémákat. Sikerülni fog. II. 21.—III. 20. Ön alkalmazkodó természetű és elég érzékeny idegrendszerű. Mostanában mindkét tulajdonsága előtérbe kerülhet, ám ügyeljen rá, hogy a helyes arányokat betartsa. OLVASÓINK ÍRJÁK Fél pár cipők Meglepő felajánlás érkezett egyesületünkhöz nemrégiben. Korábban Nyírteleken tolvajok jártak az egyik cipőboltban. Sok lábbelit vittek el, de jelentős számú volt köztük a páratlan. Ugyanis a dobozokban, a kirakatban így volt kitéve. Lényeg, a betörő azóta sem került elő, s a tulajdonos a közösségünknek ajánlotta fel a fél pár cipőket. Szerintünk a tolvaj sem tud mit kezdeni a jobb vagy ballábas cipővel, ezért arra gondoltunk, in- kognitóját fel nem fedve, hátha van olyan „tisztességes” és felajánlja ő is a nála lévő másik párakat. Hisz a mozgássérültek, még az amputáltak sem tudnak mit kezdeni egy fél lábbelivel. (Csak kevesen élnek egy lábbal, a többiek protézist hordanak, amire szintén kell cipő.) A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK EGYESÜLETÉNEK VEZETÉSE Igazság Olvastam, hogy az özvegyek azt szeretnék, ha ne csak egy évig kapnák a felemelt nyugdijat. Nem tudom miért csak az özvegyeket védik, vonatkozzon ez minden egyedül élőre. Gondoljunk bele, aki elvált, s el kellett adni a házát, hogy ki tudja fizetni a másik felet, annak mi maradt? Kudarc, megpróbáltatás! Annak semmi juttatás nem jár? Pedig belerokkant, mert a nulláról kellett kezdeni. Valahogy sohasem lesz igazság a földön. Kovácsné, Nyíregyháza ^NYEREMÉNYEK U'uvtuu.u..\L------------w v Ötös lottó, 25. hét 5 találatos nem volt 4 találatos: 2 176 771 3 találatos: 13 884 2 találatos: 802 forintot fizet. Hatos lottó, 25. hét 6 találatos 502 053 093 5+1-es 4 321 542 5 találat: 66 200 4 találat: 1 709 3 találat: 507 forintot fizet. Joker: 85 976 092 Ft. Az adatok tájékoztató jellegűek. Kelet-olvasó: Jól informált ember! ............... * ._ ...... MC... Nincs csatlakozása Nyíregyházán a Rendelő- intézetből érkeztem autóbusszal június 18-án délelőtt 11 órakor az állomás megállóig. Mivel át kellett szállni a 8-as buszra, nagyon megörültem, mikor láttam, hogy pont ott áll. Betegen és elcsigázva siettem a járműhöz, de az orrom előtt becsukódott az ajtó. Hiába integettem a bekötött kezemmel, a vezető nem vette észre. Igaz, jött a következő, de a melegben, betegen nehéz volt a várakozás. Felindultságomban odamentem a faházikóban lévő forgalomirányítóhoz, és magamból kikelve reklamáltam. A forgalmista megvonta a vállát: „a 8-asnak a 6-ossal nincs csatlakozása” - jegyezte meg - „tehát nem köteles bevárni”! Emberség nincs? - kérdeztem. Ezek szerint az utas van a buszért és nem fordítva. H. J.-né, Nyíregyháza Mozdulj ka-hét a Bóbitában A nyíregyházi Bóbita Óvoda a Vécsey-köz 4-6. szám alatt (tagóvodája pedig a Tünde utcán) található. A központi épületben az 1999-es névadót követően, immár három éve hagyománnyá vált az egész hetet betöltő „Mozduljka” megszervezése. Ekkor - nevéhez hűen - igyekszünk kicsiket és nagyokat mozgásra ösztönözni. Az óvodásaink, a kis és nagyobb testvérek, a szülők, a nagyszülők, valamint a szomszédos Szociális GondoSMS A KELETNEK zási Központ idős emberei, sőt szomszédságunkból is átjönnek néhányan. A tevékenységközpontú nevelési programunk egyik alappillére a családdal való együttműködés érdekében is felvállaltuk e feladatot. Nagyon jól sikerült, igazán sokan vettek részt a programokon. Együtt indultak a várépítő versenyen, a láncfűzésen, a festésen, a mintázáson, a rajzversenyen. Emellett felléptek az ovis, az iskolás táncosok, a csoportok az egész évben tanultakból válogattak. A hetet a hétfői repülőtéri látogatás nyitotta. Nagy élmény volt a gyerekeknek beülni a repülőkbe, látni azokat le- és felszállni. Köszönjük Horváth Péter igazgató úrnak, hogy lehetővé tette ezt számunkra. Jutott program a többi napokra is: kirándulás a vadasparkba, a múzeumfaluba, a bujtosi tóhoz, a színházi előadásra. Jó volt a hetet megszervezni és azon rész venni, valamint a hallani a dicséreteket a gyerekektől és a felnőttektől egyaránt. Sápiné Lecza Ildikó, ÓVODAVEZETŐ SEGÉLY ORVOSI ÜGYELET Sürgős esetekben a betegeket Nyíregyházán a Szent István u. 14. szám alatt látják el az orvosok. Az ügyelet a (42)465-666 és a (42)402-377-es telefonszámokon hívhatók. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A héten a Főnix gyógyszertár tart ügyeletet Nyíregyházán, a Dózsa Gy. u. 12. szám alatt. GYORSSEGÉLY ______ Veszély esetén a következő telefonszámok hívhatók: Mentők: 104 Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 A megyei ÚTINFORM éjjel-nappal hívható telefonszáma: 42/504-308,42/504-309 (fax is) A MAGYAR AUTÓKLUB országúti segélyhívószáma: 188 A MATÁV-tudakozó telefonszáma: 198. A hibabejelentő: 143 A MÁV Nyíregyházán menetrendi ügyekben a 42/ 421-111- es számon nyújt felvilágosítást. Ä VŐLÁN-információ száma: 42/598-177 Szolgáltatói ügyeletek Nyíregyházán (42) körzetszámmal: Nyírségvíz Rt., ivóvtz-hibabeje- lentő: 310-456. Szennyvíztelep, hibabejelentő: 430-004 ______ Nyírtávhő Kft., távhőszolgáltatási hibabejelentés: 451-644 TIGÄ2, gázszolgáltatási hibák bejelentése: 460-764, vagy 460-765 TITÁSZ, áramszolgáltatási hibák bejelentése: 06-80/210-310 : -vxv . ... 3 £* $?! •! S » * * 1 1 Szülők, gyerekek együtt rajzoltak Fotő: amatőr KefetwMagyamszáG HÍRÜGYELETES Közérdekű észrevételeivel keresse munkatársunkat, Cservenyák Katalint az alábbi telefonszámon: 42/501-510/4240 Kézbesítési reklamációval hívja a 06-40/424-424-es kékszámunkat. 06-20/9646-666 E™ m Tisztelt Olvasóink! Június 24-től, hétfőtől, vagyis mától az SMS-rovatban az üzeneteket már telefonszámmal együtt jelentetjük meg, fgy próbáljuk némileg nevesíteni az SMS-ezőket. Ez sokak számára öröm, hisz eddig hiába kérték, tegyük közzé a telefonszámukat, míg lehetnek olyanok (reméljük kevesen), akik nem örülnek névtelenségük megszűntének. Kérjük megértésüket, s azt, hogy a továbbiakban Is éljenek a rovatunk adta szolgáltatásokkal. _______ A parlamentből mindenkit ki kell rúgni, aki elmúlt 30 éves? E fölött min- denkinek van múltja. (702627295) Jól megkevertétek Fídesz-esek, hát egyétek meg! Alex. (308518493) Figyeljetek már ide: a választásoknak vége, be lehetne fejezni végre ezt a maszlagot. Medgyessy győzött, sajnos! Sziszinek igaza van, nézzük in- kább a VB-t! Netdémon. (304419421) A Fidesz a mocsárba hempereg, ha nem szégyellnék még röfögnének is, előre menekülnek, félnek a bilincs és a vezető póráztól. Éljen Medgyessy P. (304333435) ____________________ Sziszinek igaza van, de sajnos a VB nem tart négy évig! Pár nap múlva vége, és utána mi marad...? Sajnos! Tattoo. (703157506) ______________ Tar Gyöngyikének harmadik születésnapja alkalmából nagyon sok boldogságot kíván, keresztanyja és családjai (309042883) A Fldelltas tüntetéshez a véleményem: Orbánnak már rég a pszichiát- rián lenne a helyei (304981983) Nyírmadára, a mindenki lluska postásának: nagyon jó egészséget kívánunk, és minél előbb gyógyuljon meg, és olyan ügyesen hordja a postát, mint eddig. Hóba, sárba jött a tanyára. (308573412) _______________ Vörösbarna, gyönyörű, magas, szemüveges lány, aki 18-án 2-kor szálltál fel a vonatra és Záhonyig jöttél! Tetszel, szeretnélek megismerni! Küldj sms-t! Fekete pőlős fiú. (302452906)_____________________ Csákói Nem is tudtam, hogy nem vagyok égő annyira, amit a Fiestán csináltam. A kockás inges srác. Várom a lányok jelentkezését! (305011183) A VB egy nagy kamu, a bírók le vannak fizetve! Mi az hogy nem adnak meg érvényes gólokat sem az olaszoknak,' sem a spanyoloknak, csak azért, hogy Korea nyomulhasson?! (303737943)_____________________ Boldog születésnapot kívánok a világ legjobb anyukájának, és öcsikéjének! Üdv: Ancsa! (204426155) __________ Szörnyű, amit a dél-koreaiak érdekében elkövetnek a bírók! Egy európai! (204318067) ____________________ Az MRSZK-I 220-as osztályának üzenem, hogy 27.- én buli van! T. Pali. (303099946) : szeretni annyi, mint szenvedni, s gyáva az, aki azért nem szeret, mert szenvedni féli Jól gondoljátok meg, mert szeretni az életet jelenti! N. Évi. (204168301) __________ Köszönjük a két ajaki srácnak, Attilának és Ferinek, hogy szombat este hazavittek bennünket. Reméljük még találkozunk! Sziasztok, Tünde, Zsuzsa. (205684424) ____________________ Kemecsére, Csemer Máriának: nem érlek el telefonon, hívj fel! Tiszalökről, volt Sz, Zsné. (204827542) ________ Üzenem Nyírmadára Dobos K.-nak, hogy nagyon hiányzik és szeretem. A te Micimackód! (304475803) Lackónak! Boldog névnapot kívánok! És nagyon szeretlek Kicsim! Manóka (203991976)_____________________ Speedboy! Az nem baj, hogy csúnya vagy, csak ne lennél hülye! Gépészek gyöngye. (304931470) ________ Bandinak üzenem: örökké szeretni foglak kicsim, nagyon boldog vagyok veled! Remélem, te is így érzel! Betti. (303882875)_____________________ Kocsis Józsinak üzenem Madára, hogy nagyon szeretem, de ideje lenne meg- változnod. Csők Viki! (304966691) Mindenkinek köszönöm a hangüzeneteket! Most már csak sms-t írjatok. Szerdán indulok. Négy nap 210 km! Szidjatok 27-30-ig. Feri a Futó. (302793199) 2002. június 25., kedd A NAP Kel: 4.48 Nyugszik: 20.45 0RS2Á00S ELŐREJELZÉS 15,20 °C 23,28 °C A gyorsan átvonult hidegfront nyomában az eddigieknél 8-10 fokkal hűvösebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, felfrissítve a levegőt, véget vetve a már egy hete tartó tikkasztó hőségnek. Élőszavas tájékoztatás: 06-90-604-001 Repülésmeteorológia: 06-90-604-002 A szolgáltatás díja: 360 Ft+Áfa/perc ELŐREJELZÉS Ma ismét sokat fog sütni a nap, időnként megnövekszik a gomolyfel- hőzet, számottevő csapa dék azonban nem várható. Szeles időre van kilátás, gyakran megerősödik. időnként viharossá fokozódik az észak nyugati, északi szél. A hőmérséklet csúcsértéke 24.25 fok körül alakul. Szorda 14, 25 °C Derült 'dó. élénk, É-i Csütörtök 15, 27 °C Derült idő, mérsékelt, változó irányú Pántok 16, 30 °C Változékony idő, élénk, DNy-i Szombat 17,23°C Szeles idő. erős, ÉNy-i IDÍÉUÍ\Jií\JS MA: *----Változékony idő lesz 24, 26°C Szél: erős, É-i Vá*áro*namény 25°C J Tlswtavaavárl 24°C Nyíregyháza 26°C A legfrissebb időjárást előrejelzésekről folyamatosan tájékozódhat. mmtmiM ÉVTOROIJLŐ ANTONIO GAUDI Százötven éve született Antonio Gaudi spanyol (katalán) építész, épületszobrász (meghalt 1926). A szecesszió irányzatára épülő, bizarr építési stílus, az ún. organikus építészet úttörője. Két leghíresebb (befejezetlen) munkájának a Güell Parkot és a Sagrada Famíliát tartják. Utóbbi az egyetlen ma is épülő műemlék. NÉVNAP VILMOS A Vilmos név a latin Villemus vagy Vilhelmus névből származik, melynek eredetije a germán Willihelm név. A germán név jelentése: erős akaratú, védelmező. Egyéb névnapok: Adalbert, Bocsárd, Dorottya, Maxim, Maximilla, Vilma, Viola. VÍZÁLLÁS Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tiszabecsnél -175 cm, apad, a mederteltség 10%, a víz hőmérséklete 24,6 C-fok, Vásárosnaménynál -130 cm, apad, 8%, 25,2 C-fok, Záhonynál -212 cm, apad, 11%, 26 C-fok, Dombrádnál 49 cm, apad, 23%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -71 cm, apad, 3%, 25,8 C-fok, a KRASZNA Ágerdőnél 145 cm, állandó, 25%, 24,6 C-fok, a TÚR Garbóiénál -67 cm, apad, 10, 24,1 C-fok. ŐfINFÓ A 36. sz. Polgár-Nyíregyháza főút Nagy- cserkesz-Nyíregyháza közötti szakaszán napközben mozgó jellegű hézagkiöntési munkák miatt fokozatos sebességkorlátozás és útszűkület van érvényben. Tiszalúc és Tiszadob között pontonhíd üzemel a Tiszán. Teherbírása 10 tonna. A 38. sz. Bodrogkeresztúr-Nyíregyháza főút 11+300-11+700 km-szelvény között az űn. Aranyos-hídon (Rakamaz-Tokaj) híd- javítás miatt félpályás forgalomkorlátozás van érvényben. Az erre közlekedőknek néhány perces várakozással kell számolni. A 3834 sz. önk. u. 7+500 km-szelvé- nyében (Nyíregyháza, Kemecsei út) valamint a 38134 sz. Nyírszőlősi bekötő út 4+600 km-sz.-ben a Testvériség gázvezeték rekonstrukciója miatt fokozatos sebességkorlátozás és útszűkület van érvényben. A 4. sz. főút a 296+700-301+000 km sz. között burkolatszélesítés és aszfaltozás miatt útszűkület, sebességkorlátozás lassítja a forgalmat. TRAPriMX Ibrány térségében