Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-12 / 135. szám

2002. június 12., szerda Kelet^Magyaroiszág KÖZBIZTONSÁG /6 MNEK 0 Dr. Tóth Ferenc dan­dártábornok, a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Rendőrfőkapitányság ve­zetője június 13-án csü­törtökön 10 órától 12 óráig hivatali helyiségében fogadóórát tart. 0 Fejbeverték Hétfőn délután súlyos ko­ponyasérüléssel szállítottak kórházba egy érpataki férfit. A megyei rendőr-főkapi­tányság nyomozói tisztázzák, hogy a ta­núvallomások alapján a bűncselekmény idején jelenlévő több személy közül ki volt az, aki egy vasrúddal fejbe ütötte a sér­tettet. 0 Megvágta Az előzetes orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést szenvedett egy nyírteleki férfi, akit a rendelkezésre álló adatok alapján tegnap lakásukon fe­lesége késsel megvágott az arcán. A tü­zetesebb vizsgálat megállapította, hogy a férfi sérülése nem súlyos. Nem élte túl az égési sérüléseket Újfehértó, Nyíregyháza, Tiszátok (KM - F. A.) - Hétfőn elhunyt a kór­házban az a 47 éves berettyóújfalui férfi, aki június 1-jén Újfehértón a Köl­csey utcában felgyújtotta magát. Mint arról lapunk korábbi számában be­számoltunk, a Hajdú megyei férfi egy kan­nából gázolajat locsolt magára, majd saját magát gyújtotta fel. A közelben dolgozók siettek a fáklyaként égő ember segítségére, ám a kiérkező mentők életveszélyes állapot­ban vitték kórházba. A rendőrség még vizs­gálja, hogy a férfi miért követett el öngyil­kosságot ilyen borzalmas módon. Egy 28 és egy 30 éves tiszalöki férfi az ut­cán szóváltást követően súlyosan bántalma­zott egy férfit, majd a lakására kísérték, ahol tovább verték. Amikor a sértett a rend­őrségre indult, autóval utánamentek, erő­szakkal beültették a járműbe és visszavit­ték lakására, ahol újra ütötték, és megfe­nyegették, hogy ha feljelentést tesz, megint megverik. A rendőrség a két férfit őrizetbe vette. MINI POLICE Te is lehetsz nyomozó Nyíregyháza (KM) - Az ORFK, a megyei rendőr-főkapitánysággal közö­sen, a megyei önkormányzat támoga­tásával Police Road Show-t szervez június 22-én Nyíregyházán. Az érdekesnek ígérkező esemény magá­ban foglal egy „Mini Police-Te is lehetsz nyomozó” elnevezésű új ifjúságnevelési és pályaorientáló játékprogramot is. A rendezvény célja a rendőrség, a la­kosság és civil szervezetek közötti kapcso­lat javítása. A fiatalokat szórakoztatásuk mellett közvetlenül szeretnék tájékoztat­ni és felvilágosítani. A Mini Police játék története: A rend­őrség létszámhiánnyal küszködik, és a je­len lévő gyerekek között ifjú rendőröket toboroznak. A gyerekek a való élethez ha­sonlóan fizikai, pszichológiai és egészség- ügyi alkalmassági vizsgán esnek át, majd már „valódi” rendőrként egy bűnügy ki­vizsgálásába keverednek, melyet nyomo­zóként kell megoldaniuk. A bűncselek­ményt és körülményeit lépésről lépésre deríthetik fel. Feladatuk végcélja, hogy si­keresen lezárják a nyomozást és elfogják az elkövetőt. A történet mellékágaiban többek között megismerhetik és elsajátíthatják a KRESZ ismereteket, a rendőrség speciális terüle­teit, a fantomkép készítést, a gépjármű fel­ismerést... A játékban résztvevők „fize­tést” is kapnak - a „Jövő Biztonságáért” program és a „Mini Police” játékország valutájában, GERI-ben, melyet az Ifjúság- védelmi Centrum, a rendezvényen felállí­tott sátrában levásárolhatnak. A játékkal párhuzamosan a főkapitány­ság bún-és balesetmegelőzéssel foglalkozó munkatársai játékkal és szemléltetőanya­gokkal tájékoztatják az érdeklődőket. A színpadon pedig színvonalasnak ígérkező műsor szórakoztatja a közönséget. A Bujtosi Szabadidőparkban megren­dezett programra elsősorban gyermekes családokat, iskolákat és óvodákat várnak a szervezők. A tragédia előtt öt perccel még beszéltek A baleset teljesen vétlen szereplője - ahogy mondani szokták - rosszkor volt rossz helyen CSERVENYÁK KATALIN Tiszalök (KM) - öt perccel előtte még telefonon beszéltek egymással. Úgy tervezték, Nyíregyházán elintézik hiva­tali ügyeiket, aztán együtt mennek haza. Az asszony azonban hiába várta férjét... Egész Tiszalököt megrázta a tragédia, a Tiszavasvári határá­ban történt hármas karambol, melynek első áldozata a kisváros ígéretes, fiatal vállalkozója volt. A baleset teljesen vétlen szereplő­je - ahogy mondani szokták - rosszkor volt rossz helyen. Soha balesetet, kárt nem okozott senki­nek, egy karcolást nem ejtett sem a maga, sem mások autóján. Hiába várta A pedagógus végzettségű fiatal házaspárt mindenki ismerte a te­lepülésen. Vállalkozásuk, a Cser+Gy Bt. kereskedelemmel és személyszállítással foglalkozik. A tragédia napján a 37 éves fiatal­ember a nagybuszukat vitte szer­vizbe, Tiszavasváriba, ott szállt át a mikrobuszba, amelyből még in­dulás előtt felhívta Nyíregyházán várakozó feleségét.- Kérte, vegyek menetlevelet, mondta, most indul, rövidesen itt lesz. Ez volt az utolsó beszélgeté­sünk - emlékezik vissza a történ­tekre özvegye, Gyúróné Cserés Ág­nes. - Én nyugodtan vártam rá, addig a papírmunkát intéztem a kocsiban. Ahogy telt az idő, nyugtalan­kodni kezdett, felhívta párját. Majd egyre idegesebben, egyre gyakrabban tárcsázta a jól ismert számot, amire kérlelhetetlenül rendre csak az volt a felelet: A hí­vott szám pillanatnyilag nem kap­csolható... Amikor pedig végre megcsör­rent a telefonja, a tiszalöki rendőr szólt bele: karambolozott az egyik buszuk, menjenek a helyszínre... Ágnes Tiszavasváriban élő ro­konukat kérte meg, siessen oda, majd maga is elindult. Alig ért a körforgalomhoz, meghallotta a szembejövő mentőautók sziréná­jának hangját. Visszafordult.- Egyszerre értünk a kórház­ba - folytatta. - Láttam, amikor betolták, végig vele voltam, amíg a vizsgálatokra vitték. Gondolhat­ja, mit éltem át, mikor láttam, JIlCiAíEllüd^CMMEL Szüléink tavaly meghal­tak, végrendeletet nem ké­szítettek. Hárman vagyunk örökösök. Most szeretnénk eladni a házat, de mi van akkor, ha az egyik testvé­rem tiltakozik ez ellen? - ír­ta egy kisvárdai olvasónk. A szülők után örökölt in­gatlant valamennyi tulajdo­nos aláírásával lehet elide­geníteni. Ha valamelyik nem akarja, megoldás, ha a má­sik két tulajdonos kéri a bí­róságtól a közös tulajdon megszüntetését. Ez esetben a bíróság szakértőt rendel ki, aki megállapítja az ingatlan forgalmi értékét. A testvé­rére eső rész kifizetése után a bíróság az Önök tulajdoná­ba adja az ingatlant, amit már nem lehet eladni. Az is megoldás lehet, hogy ha nincs elegendő pénzük a testvér kifizetéséhez, a je­lentkező vevővel előszer­ződést kötnek, és a vételár előlegéből fizetik ki őt. A 3. lehetőség az, hogy ha a ve­vőnek csak a két testvér ad­ja el a részét, és a vevő vál­lalja a közös tulajdon meg­szüntetésének procedúráját. Ekkor a harmadik testvért elővételi jog illeti meg. Örökség elidegenítése Hívatlan vendégeket fogtak a Túr-hídnál A menekültek további sorsa Itt dől el Fotó: Tanyik József Nyírbátor (T. J.) - A zajtai határőrök június 3-án a dél­utáni órákban a garbóiéi Túr-hídnál négy Szomáliái és kilenc bangladesi állampol­gárt fogtak el, akik a zöldha­táron illegálisan, ember- csempészek segítségével ér­keztek hazánkba. Három-három évig terjedő be­utazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el a határőrök az ellen a négy román állampolgár ellen, akiket a csengeri járőr a csenger- simai szarvasmarha-telepnél fo­gott el június 4-én hajnalban. A szomszédos ország polgárai ille­gálisan léptek magyar területre. Csengersimánál kilépésre je­lentkezett egy moldáv állampol­gár, aki Magyarországon való tartózkodásának jogszerűségét nem tudta igazolni. A külföldi el­len három évig terjedő beutazá­si és tartózkodási tilalmat ren­deltek el, majd kiléptették ha­zánk területéről. A tiszabecsi határőrök június 7-én délután telefonbejelentés alapján Magosligetnél elfogtak egy afgán állampolgárt, aki ille­gálisan érkezett hazánkba. Mivel italozás közben eltép­te (!?) útlevelét, Vállajnál ille­gálisan akart hazatérni egy ro­mán állampolgár. A külföldi, - akit a bátorligeti határőrök fog­tak el - öt évig nem utazhat or­szágunkba. A nyírábrányi útlevélkezelők akkor fogták el azt a román ál­lampolgárt, akit a szentendrei rendőrök lopás miatt kerestek, amikor be akart utazni orszá­gunkba. A Budaörsi Városi Bíróság adott ki körözést az ellen a hon­fitársunk ellen, aki Beregsurány­nál akarta elhagyni az országot. A záhonyi útlevélkezelők hazaté­réskor fogták el azt a magyar ál­lampolgárt, akit a nyíregyházi rendőrök csalás miatt kerestek. A beregsurányi bűnügyi fel­derítők egy honfitársunk gépko­csijában közúti ellenőrzés során egymillió-kettőszázezer forint értékű ukrán zárjegyű cigarettát találtak. Vétlen volt, ő lett az áldozat nincs eszméleténél. De egy percig nem gondoltam arra, hogy meg­halhat. Ahányszor nyílt egy ajtó vagy megjelent valaki, felpattan­tam, figyeltem, kérdeztem. Köz­ben megérkezett Tiszalökről édes­apám és unokatestvérem is. Két gyereket megszültem, könnyű szülés volt, vért azonban azóta nem szívesen látok. Most mégis annyi erő volt bennem... Sorsa megpecsételődött- Aztán valamikor szólt a fér­jem orvosa, Nagy Attila (szintén tiszalöki), hogy menjünk be a szo­bájába. Kérte, üljek le. Én mond­tam ki: Meghalt?! Magához szorí­tott az a több mint százkilós em­ber, és éreztem, neki ugyanúgy fáj, mint nekem. Pedig balesetis, megszokhatta... Elmondta: Gyuri sorsa az ütkö­zés pillanatában megpecsételő­dött, olyan súlyos sérüléseket szenvedett a feje, medencéje, egész baloldala... - sorolja a meg­tört fiatalasszony.- Egy életerős, vidám férfi volt a férjem, tele ambíciókkal, tervek­kel, elképzelésekkel, állandóan járt az agya, a gyerekeink - 10 és 12 évesek - jövőjét már most egyengette. Segítőkész volt, nem tudott soha nemet mondani. A vá­rosban úton-útfélen megállítanak, még Nyíregyházán is, hiszen ide jártunk főiskolára, nagyon sok az ismerősünk, barátunk. A távira­tokat, telefonokat nem veszem zaklatásnak, jólesik, hogy annyi­an ajánlják fel segítségüket. Boldog család voltunk- Nekünk, nekem és a gyerme­keinknek, örök seb marad a fér­jem, az édesapjuk elvesztése. Az űr, amit most a szívem mélyén érzek, elmondhatatlan. Mi egy na­gyon boldog család voltunk. Há­zasságunk diákszerelemből szü­letett, ez egy 23 éve tartó szere­Fotó: KM-illusztráció lem. Június 25-én lett volna a 14. házassági évfordulónk... Az utób­bi években már el tudtunk men­ni nyaralni 1-2 hétre. Ez a né­hány nap csak a miénk volt, né­gyünké. Hogy idáig eljutottunk, nagyon sokat dolgoztunk. A főiskola után tanítottunk, majd 1994-ben belevágtunk a vállalko­zásba. Annyira egyek voltunk testben, lélekben, gondolatban, akaratban... Annyira igazságta­lan, ami velünk történt. Azóta is csak azon töröm a fejem, miért pont neki kellett meghalnia, mi­ért vele történt ez. Mintha a szí­vemet tépték volna ki! Önzetlenül segített Lapunk archívumát lapoz­gatva az utóbbi években több­ször is feltűnik Gyúró György neve. Legtöbbször levelekben: gyerekek, vidéki iskolák peda­gógusai mondanak köszönetét ily módon azért az önzetlen se­gítségért, amelyet tőle kaptak. Az apáczaisok az ő nagylelkű­ségének, anyagi áldozatvállalá­sának köszönhetően jutottak el Franciaországba, egy partner- találkozóra; tiszalöki, leveleki gyerekek nyaralását finanszí­rozta. Szerepelt lapunk arckép- csarnokában is, ahol arra a kérdésre, miért szponzorál utazásokat, diákokat, azt felel­te: „remélem, ezzel a gesztu­sommal nem vagyok egyedül, hiszen aki képes segítségnyúj­tásra, annak meg is kell ten­nie.” Gyúró György, sajnos, többször már nem segíthet másokon.

Next

/
Thumbnails
Contents