Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-08 / 132. szám

Kelet*» Magyarország SPORT 2002. június 8., szombat /II VB 2002 TOVÁBB PASSZOLJUK T0 i i MWAl'VIV'M 0 Ronaldo egyelőre óvatos. A brazil csillag úgy véli: meglepő, hogy képes volt az első meccsen látott játékot pro­dukálni. - Bevallom, magam sem gon­doltam, hogy ilyen jó formában vagyok máris, ezt a szintet csak egy hét múlva terveztem elérni - mondta Ronaldo. 0 Listkiewicz: túl nagy a tét? A Dél-Korea által elvert lengyel válogatott a csoport másik nagy vesztesével, Portugáliával játszik sors­döntő mérkőzést hétfőn. Michal Listkiewicz, a lengyel szövetség elnöke úgy véli, hogy a válogatottra - a hetve­nes-nyolcvanas évek sikercsapata miatt - túlságosan nagy nyomás nehezedik. 0 Lebukott a cipőtolvaj. Cipőt lopott egy argentin futballszurkoló Szapporóban. A 26 éves Fernando Lehmannt az eladók lefülelték, átadták a rendőröknek, s azon­nal kiutasították Japánból. Ráadásul a tolvaj egy olyan 70 dolláros sportcipőt próbált meg eltulajdonítani, ami a nem éppen olcsó szigetországban legfeljebb a „középkategóriájúak“ közé számít. Beckham büntette a favorit argentinokat Szószegő Chilavert, kiestek a nigériaiak Nyíregyháza (KM) - Csődött mondtak a nigériai varázslók, vagy átok szállt csapatukra. Az afrikai veze­tőknek már most kell gon­doskodniuk a repülőjegyről, hiszen idő előtt távoznak, mert a szaúdiak után újabb biztos kieső van. Az F csoport pénteki első meccsén pedig a nigériaiak ju­tottak vezetéshez, ám erre a szerencsével is jó barátságban lévő svédek kezdtek el focizni és fordítani is tudtak a jó ira­mú meccsen. Szegény Westnek hiába varrták össze szemhéját a taccsvonal mellett, két meccs után nullpontosként nem jut­hatnak tovább. Ebben a csoport­ban játszották a tegnapi záró­meccset, az angol-argentin der­bit. A játék színvonalára aligha illett a rangadó, ám ez Owenéket cseppet sem zavarta. Számukra a győzelem volt a fontos, és ezt büntetőből meg is szerezték Beckmahék. Bőven marad izgalom szerdára, hiszen akkor az argentinoknak nyerni kell a svédek ellen, míg az an­goloknak egy iksz is elegendő lenne a nigériaiak ellen. A pénteki fociszendvics húsát a spanyol-paraguayi meccs je­lentette. Ennek pikantériáját az adta, hogy Chilavert, a dél-ame­rikaiak gólerős kapusa koráb­ban két dugót ígért a hispánok- nak. Állt is Santa Cruzéknak a zászló, hiszen Puyol lábáról sa­ját kapujába vágódott a labda. A szünetben aztán beállt Mori­entes, és bár ő semmit sem ígért, kétszer is mattolta Chilavertet, aki a második gól­ja előtt árnyékra mozdult ki ka­pujából. A kegyelemdöfést a madridi mozdony, Hierro adta meg bün­tetőből, így valamennyi pénte­ki meccsen volt tizenegyes. A spanyolok már továbbjutottak, az egy félidősnek tűnő dél-ame­rikaiaknak nyerniük kell a szlovénok ellen, hogy esélyük legyen. Beckham (7) biztosan vágta be a büntetőt EPA-felvételek Hétvégi program Szombat B csoport • 8.30, Tegu (ml élő): Dól-Afrika-Szlovénla G csoport • 11.00, Ibaraki (ml élő): Olaszország-Horvátország C csoport • 13.30, Szogvipo (ml élő): Brazília-Kína Vasárnap G csoport • 8.30, Mijagi (ml élő): Mexíkó-Ecuador C csoport • 11.00, Incshon (ml élő): Costa Rlca-Törökország H csoport • 13.30, Jokohama (ml élő): Japán-Oroszország JEGYZŐKÖNYV (fák 8 csoport Spanyolország-Paraguay 3-1 (O-l) Csondzsu, 24 OOO néző. Vezette: Ghandour (egyip­tomi) Spanyolország: Casillas - Puyol, Hierro, Nadal. Juanfran - Luis Enrique (Helguera. 46.), Baraja, Valeron (Xavi 85.), De Pedro - Raul, Tristan (Mori­entes, 46.). Szövetségi kapitány: Jose Antonio Camacho. Paraguay: Chilavert - Arcé, Gamarra, C. Ayala, Caceres - Caniza (Struway 78.), Paredes, Gavi- lan, Acuna - Santa Cruz, Cardozo (Campos 63.). Szövetség/ kapitány: Cesare Maidini. Sarga lap Baraja (9.), illetve Arcé (44.), Gavilan (60.), Snata Cruz (80.). Go/szerzöi Morientes (53., 69.), Hierro (82., 11- esből), illetve Puyol (10., öngól). F csoport Svédország-NIgérla 2-1 (1-1) Köbe, 36 194 néző. Vezette: Orube (bolíviai) Svédország: Hedman - Mellberg, Jakobsson, Mjällby, Lucic - Alexandersson, Linderoth, A. Svensson (Ma. Svensson, 83.), Ljungberg - All­bäck (A. Andersson, 64.), Larsson. Szövetségi ka­pitány: Lars Lagerbäck. Nigéria: Shorunmu - Okoronkwo, West, Udeze - Christopher, Okocha, Yobo, Babayaro (Kanu, 66.) - Utaka, Aghahowa. Ogbeche (Ikedia, 71.). Szö­vetségi kapitány: Adegboye Onigbinde. Sárga lap Mjällby (31.), Alexandersson (70.), il­letve West (80,). Gólszerző. Larsson (35. és 62., utóbbit 11-esből), illetve Aghahowa (27.). Anglla-Argentma 1-0 (1-0) Szapporo, 42 000 néző. Vezette: Collina (olasz) Anglia: Seaman - Mills, A. Cole, Ferdinand. Camp­bell - Beckham, Scholes, Butt, Hargreaves (Sinc­lair 19.) - Owen (Bridge 80.), Heskey (Shering- ham 56.). Szövetség/ kapitány: Sven-Göran Eriks­son. Argentina: Cavallero - Pochettino, Samuel, Pla- cente -Zanetti, Simeone, Verőn (Aimar, 46.), So­rin - Ortega, Batistuta (Crespo 60.), Kily Gonza­lez (C. Lopez 64.). Szövetségi kapitány: Marcelo Bielsa. Sárga lap Cole (29.), Heskey (50.), illetve Batis­tuta (13.). Gólszerző: Beckham (44., 11-esből). A CSOPORTOK ÁLLÁSA B csoport 1. Spanyolország 2 2 6-2 6 2. Dél-Afrika 1­1 2-2 1 3. Paraguay 2­1 1 3-5 1 4. Szlovénia 1­1 1-3 0 F csoport 1. Svédország 2 1 1­3-2 4 2. Anglia 2 1 1­2-1 4 3. Argentína 2 1­1 1-1 3 4. Nigéria 2 ~ — 2 1-3 0 Keményen Parades és Baraja (piros) küzd a labdáért ÍGY LÁTTÁK A SZÖVETSÉGI KAPITÁNYOK I f a Japan Lars Lagerbäck, Svédország: - Ke­mény mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk. Veszélyesen támadtak a nigé­riaiak, de mi alakítottunk ki több helyzetet. A szokásosnál nyíltab­ban játszottunk, ez sem okozott azonban gondot. Örülök annak, hogy a sokat dolgozó Henrik Lars­son két gólt rúgott. Adegboye Onigbinde, Nigé­riai: - A szeren­csésebb csapat nyert, mi óriási helyzeteket hagytunk ki. Ilyen a lab­darúgás, nem mindig a jobb együt­tes nyeri meg a mérkőzést. A búcsú ellenére nem adjuk fel az angolok elleni utolsó találkozót, most a be­csületünk megvédése a cél! Jose Antonio Ca­macho, Spanyolor­szág: - Megérde­melten nyertünk, bár halványan kez­dett a csapat. Nem volt könnyű fel­törni a paraguayi védelmet, de a második félidőben sikerült megrop­pantam őket, s 3 gölt lőttünk. Ha­tártalanul boldog vagyok, hogy első­ként sikerült bejutnunk a nyolcad- döntőbe. . *5lh reu FIFA Cesare Maidini, Paraguay: - A cso­port legjobb csapa­tától kaptunk ki, s ez nem szégyen. A spanyolok egy sor klasszist vonultat­tak fel, és biztos vagyok'abban, hogy a folytatásban is szép sikereket érnek majd el. Még reménykedem a tovább­jutásban: mindenképpen le kell győz­nünk a szlovénokat. „Nem lehetünk örökké világbajnokok” Most a világbajnok franciák feje fölött lóg Damoklész kardja Imre Mátyás jelenti Puszanból Kitartó ember Bixente Lizarazu, annyi szent. Az újabb „égésként” is felfogha­tó, Uruguay elleni döntetlen után másfél órán (!) keresz­tül válaszolt az újságírók kérdéseire, így ránk is szakí­tott időt...- Hogyan vágtatok neki ennek a mérkőzésnek?- Úgy, hogy már semmi vesz­teni valónk nincs.- De nem is nyertetek...- Dehogynem, egy pontot... ÉS ezzel a jogot a „túléléshez”, hi­szen ha már nem ,is mi döntünk a saját sorsunk felett, azért még nincs minden veszve. Képesnek tartom Szenegált arra, hogy le­győzze Uruguayi, mi pedig meg­verhetjük a szükséges két góllal a dánokat.- Mi változott meg a leginkább érkezésetek óta?- Az, hogy favoritként utaz­tunk Koreába, a nyitó meccs és tegnap óta pedig már nem va­gyunk azok.- Ennyit számít Zidane?- Tény, hogy nem ártana, ha kettő lenne belőle, de mivel ez nem lehetséges, erről felesleges is beszélni.- Most már nyilván ti is féltek, hogy elveszítitek a világbajnoki címet...- Félelem? Ugyan, azzal mind­egyikünk tisztában van, hogy nem lehetünk örökké világbajno­kok. Érdekes, hogy amikor 1998- ban nyertünk, és jött az Euro, mindenki azt mondta: „Úgysem tudtok ismételni!” Aztán győz­tünk Hollandiában is, és amikor jött a 2002-es vébé, mindenki azt mondta: „Ti vagytok a favori­tok!”. Hát tessék, ez lett belőle. ILL Ul L U Sven-Göran Eriks­son, Anglia: ­Azt hiszem, megérdemeltük a győzelmet, 70-75 percig nagyon jól játszottunk. A pá­lyán lévők mindent megtettek a si­kerért. A döntetlenre végződött első mérkőzés után fontos volt, hogy nyerjünk, de továbbra is keményen kell dolgoznunk, hiszen még semmi nem dőlt el. Marcelo Bielsa, Argentína: - Fon­tos meccs volt, saj­nos nem szereztük meg a 3 pontot, így nehéz dolgunk lesz a folytatásban. Kemény küzdelem jellemezte a találko­zót, mindkét oldalon akadtak helyze­tek, de mi nem éltünk velük. A své­dek ellen csak a továbbjutás kiharco­lására szabad koncentrálnunk. Lizarazu még reménykedik Varrták Westet A nigériai West fejét a partvonal mellett varrta az afrikaiak orvosa FEBDE SZEMMEL: BOZÓKY IMRE USA: taktikusak, gyorsak és frissek Budapest (ÉM - ME) - Bo- zóky Imre, a Magyar Labda­rúgó-szövetség elnöke is itthonról televízión nézi a világbajnoki mérkőzéseket.- Már a világbajnokság előtt is sejteni lehetett, de az első hé­ten abszolút beigazolódott, hogy egyik csapat sem mehet biztosra - mondta lapunknak az MLSZ el­ső embere.- Negatív benyomást idáig nem tett rám semmi, ha csak az nem, hogy néhány mérkőzésre nem teltek meg a lelátók. Pozitív él­ményem viszont rengeteg van. Csak egyet említe­nék. Nagyon tet­szett az Egyesült Államok játéka, taktikailag, gyorsaságban és fris­sességben, egyaránt fölveszik a versenyt a legnagyobbakkal.- Tény, hogy az afrikai és az ázsiai gárdák rengeteget fejlőd­tek, egyfajta kiegyenlítődési fo­lyamat tapasztalható.

Next

/
Thumbnails
Contents