Kelet-Magyarország, 2002. június (62. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-08 / 132. szám
2002. június 8., szombat HÉTVÉGE / 8 TÁRLAT Festőművész Ibrányban Zsadányi Zsolt festőművész 1964-ben született Hajdúnánáson. Tanulmányait Budapesten végezte. A Moholy-Nagy Képzőművészeti Körben kezdett rajzolással foglalkozni, majd két szabadiskolába járt rajzot tanulni. 1985-89 között a nyíregyházi tanárképző főiskola földrajz-rajz szakán tanult. Tanárai Balogh Géza és Bodó Károly voltak. Végzés után Sátoraljaújhelyen tanított porcelánfestőket és kerámiaformálókat. 1996-tól az ibrányi Alapfokú Művészeti Iskolában tanít. Több csoportos és egyéni kiállításon vett részt. Kertem növényei Aranyló kavicsok Kövek V. Elek Emil felvételei MÚZSA Dsida Jenő Június Kis szekrényemen sorakoznak, és seregszemlét tartok én: Lázmérő, jódos géztekercsek, kininporok és digalén. Nyitott ablakon június száll, madár csiripel, csacsog egyre, s a betáncoló napsugár aranyport szór az üvegekre. A régi tüzes kacagások - a nyarak hite, jaj, mivé lett? De most künn azért harsány e dal, és kicsordul a győztes élet. Júniusok szent hevülése a kórházig is fel-felárad, de mit akar itt, menjen innen, mikor itt minden olyan fáradt. 1926 „Cigány vagyok, ez nekem nem szégyen" Az országban elsőként indított nyírbátori romaosztály tanulóinak reményei és a valóság Kovács Éva Micsoda? Gimibe járnak a romák? Azt mondd már meg, minek? - kérdezett vissza ismerősöm, amikor megtudta, a nyírbátori romagimnáziumról szeretnék írni. Or. Dámné Dr. Rácz Magdolna- Általánosban jó tanuló voltam, mindig négyes fölött volt az év végi osztályzatom. Mégsem tanultam tovább. Beiratkoztam a szakmunkásba, de félbehagytam, mert szüksége volt rám a családnak. Én vagyok a legidősebb, anyánk betegeskedett, segíteni kellett neki. Hogy miért iratkozott a gimnáziumba? Erzsiké úgy fogalmazza a választ, hogy abból kiderül: nem először felel a kérdésre.- Nem akarok életem végéig betanított varrónő maradni. Amúgy meg soha nem árt, ha az ember okosabb annál, mint aminek látszik. Most még bírom a munkát, fizikailag erős vagyok, de honnan tudjam, hogy mi lesz később? Elkezdtem, végig is csinálom. A kollégák biztatnak, azt mondják, az adottságom megvan, sikerülni fog. Ha a kitartásom is megmarad, eljutok az érettségiig. Sok dolog kell ahhoz, hogy a reményből valóság legyen. Mert munka mellett tanulni senkinek nem könnyű, különösen nem azoknak, akik az iskola mellett dolgozni is kénytelenek. Erzsiké maga is bevallja: este hat után tud csak a könyvek mellé ülni, s mivel az idő mindig kevés, igyekszik minden tantárgyra figyelmet fordítani.- Én nem tehernek érzem, hogy munka mellett tanulok, inA kérdés csak tovább fokozta érdeklődésmet: most aztán már igazán akartam tudni, miért is járnak, mivégből tanulnak a romák? Az iskola hivatalos neve: Budakalász Gimnázium Nyírbátori Tagiskolája. Az oktatás a Phare- program keretében indult, mégpedig hátrányos helyzetű 16-45 év közötti személyek számára. Az országban elsőként megyénkben indítottak romaosztályt, három tanulócsoportban, összesen 96-an kezdték el a tanulást. Első félévi bizonyítványt azonban már csak 32-en kaptak. Közülük néggyel beszélgetünk. Négyen vannak, és egy családba tartoznak. Balogh Erzsébet 25 éves, a Bá- tortext Kft. betanított varrónője. .................................................ff „Százszorta érzékenyebbek, és jóval ragasz- kodóbbak” „Nekem muszáj leérettségizni és továbbtanulni...” kább annak örülök, hogy van munkám. Igaz, nem az a nagy szám, de nekem most jó, és igyekszem is megbecsülni. Nem akadok fenn azon se, ha csodálkoznak, amikor megtudják hogy gimibe járok. Micsoda, a cigányoknak van gimi? Nem törődök velük, nem érdekelnek. Cigány vagyok, és ez nekem nem szégyen.- Nem tanultam tovább, akkor az iskola nem érdekelt - mondja mosolyogva a 19 éves Balogh Piroska, aki joggal nyerhetne bármelyik szépségversenyen. Csinos, szép arcú, és szinte mindig mosolyog.- Szép húgom van, ugye? - szól közbe Erzsiké, akiről a beszélgetés alatt mindinkább kiderül: a saját öröménél sokkal jobban örül testvérei, a mások örömének. Konokul a cél felé- Amikor hallottam, hogy indul ez a gimi, azonnal döntöttem, én ide jönni fogok, és mindenáron ott leszek az érettségizők között, - folytatja Piroska. Akarom vinni valamire az életben, ez pedig nem megy tanulás nélkül. Most még csak közepes a bizonyítványom, de szeretnék ennél jobb is lenni. Jelenleg közhasznú munkás vagyok. Ha elvégzem a gimnáziumot, lehet, hogy fodrásznak jelentkezem. A 16 éves Rézműves Andrea ugyancsak Nyírvasváriban él, a két Balogh lány unokatestvére. - Annak idején felvettek a Bethlen Gábor Szakképző Iskolába, de nem mentem el, anyagi okok miatt. Amikor kiderült, milyen sokba vannak a könyvek és füzetek, rájöttünk anyukámmal, mi azt nem tudjuk kifizetni. Miből is tudták volna, amikor a családban egyetlen ember, az anya dolgozik, közhasznú munkás.- Nem akarok úgy élni, mint a szüleim, akik rengeteget dolgoztak, mégsem jutottak semmire. Ezért is biztattak nagyon, folytassam a tanulást, ők mindenben segítenek. Nekem muszáj leérettségizni és továbbtanulni, mert én nem akarok Vasváriban megöregedni. Ha elképzelem magam harmincévesen, csupa szépet látok. Férjem és gyerekeim vannak, rendes megélhetésem, munkahelyem. Andrea nehezen, szégyenlősen kezdte a beszélgetést, de ahogy belejön, szinte ömlik belőle a szó. Mintha csak bizonyítani akarná, hogy az ő esetében máris menynyit segített az iskola.- Gondolok-e arra, hogy cigány vagyok? Nem gondolok rá, nekem ez természetes. Engem emiatt nem bánt senki, legfeljebb kiskoromban, az általános iskolában bántottak, szerencsére ott is csak szavakkal. Szőcsi Dániel a rokonság egyetlen férfitagja, aki nemcsak nemével, de magasságával és csendes természetével is kitűnik a cserfes lányok közül. Különbözik abban is, hogy a jelenlévők ka és a tanulás. Nekem munkával nem sikerült, most megpróbálom a tanulással. Tessék nyugodtan lenni, én ott leszek az érettségizők között - nyugtat meg lelkesen, majd közli azt is, ha minden sikerül, érettségi után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezik.- Nagyon szeretem a verseket, eddig én is írtam tizenkilencet. Rólam, a szüléimről, szerelemről szólnak. Éjfél után írtam szinte mindegyiket. Petőfi a kedvencem. Szeretnék olyan híres lenni, de nem olyan korán meghalni, - zárja szavait ösztönösen rímekbe szedve.- Harmincketten kaptak félévi bizonyítványt, közöttük tizennyolcán teljesítettek 3-as átlag fölött. Volt egy kitűnőnk is - mutatja be büszkén tanítványait dr. Dámné dr. Rácz Magdolna, aki a kezdetektől lelkes híve és kollégáival együtt fáradhatatlan motorja a romagimnáziumnak. Négyen a romaosztályból között egyedül ő az, aki vallja: hátrányos számára, hogy cigánynak született.- Az általános iskola után géplakatos szakmunkásbizonyítványt szereztem, de hiába volt szakmám, nem vettek fel sehová, mivel cigány vagyok. A lányok túl szépen látják a helyzetet, pedig a dolog nem ilyen egyszerű. Szerintem a magyarok közül sokan nem akarják, hogy mi felemelkedjünk. Én tudom azt is, hogy a felemelkedés útja a munA szerző felvételei A romagimnazisták hetente háromszor járnak iskolába, délután 2-től fél 7-ig, ráadásul úgy, hogy akinek munkahelye van, közben még dolgozik is. A tanrend ugyanaz, mint a rendes gimnáziumokban, könnyítésben a romák nem részesülnek.- Nagyon nehéz, de nagyon szép munka romákat tanítani - fogalmaz dr. Dámné dr. Rácz Magdolna. Érzékenyek, ragasz- kodóak, nemcsak az eszükre, a szívükre is figyelni kell. Nevezetességeink Mivel a jelenlegi mándoki református templomot nem a régi helyén építették, lehet, hogy 1790-ben, esetleg 1812- ben vetették meg az alapját, amihez Bodrogkeresztúrból hozták a követ, s arra építették téglafalait. A templom 1823-ra lett készen, a déli homlokzat előtti tornyát azonban csak 1858-61 között emelték. A 9x22 méteres belső térben csehboltozattal fedett mennyezete van. Kapuja 1820-ból való. Orgonáját Kerékgyártó István építette 1904-ben kilenc változattal Elek Emil felvétel r m llÉÉtifl' * éliBt* £ **/4*V'í - O.BŰ Süti " Jk ÁjgtäMk f . i