Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-08 / 106. szám

2002. május 8., szerda Kelet« Magyarország HÁTTÉR /3 0 Gyógynövények Betegségek gyógyítá­sa gyógynövényekkel címmel ETI-vizsgára felkészítő tanfolyamot vezet dr. Nagy Gé­za gyógyszerész-természetgyógyász má­jus 11-12-én a nyíregyházi Életmód Házban. 0 Dés László szaxofon és Szamosi Szabolcs or­gona kettős koncertje lesz május 10-én, pénte- ken este 19 órakor a 11 v Vilii nyíregyházi evangélikus templomban. A műsorban improvizációk, Liszt Ferenc, Max Eisikovits és Dés Lász­ló művei hangzanak el. 0 Szalonnasütés A nyíregyházi „Nyugodt életet” nyugdíjasklub május 8-án 13 órá­tól a Bujtoson tartja összejövetelét, ame­lyet szalonnasütéssel kötnek egybe. NÉZŐPONT Barátságos munkahely Az embernek annyi otthona van életé­ben, hogy a végén még összezavarodik benne, melyik a legfontosabb. Amíg tan­köteles gyermek, azt szajkózzák neki: „Az iskola a második otthonod, fiam!", amikor pedig már dolgoznia kell, akkor a munka­helye érdemli ki ugyanezt a megtisztelő címet. Mindeközben nagyon is jól tudjuk: a kevés szerencsések táborát erősíti az, aki valóban olyan jó érzéssel kezdi munkáját, mint amilyennel hazatér, haza, a családjá­hoz. S hogy mégis létezik hivatalos formá­ban családbarát munkahely, azt pár napja tudom, mivel egy nyíregyházi vállalat szó szerint ezt a címet nyerte el a Szociális és Családügyi Minisztériumtól. Vegyes érzelmeket ébresztő elismerés. Hát már ott tartunk, hogy külön oklevél jár annak a munkaadónak, aki figyel az al­kalmazottak családi hátterére? Vagy in­kább a nemes szándékot kell látni mögöt­te, amely emberségből igyekszik versen­gésre ösztönözni az egyébként érthetően profitra törő cégeket? Vérmérséklet szerint keresheti ki-ki a választ, de a tényeket lát­ni kell. Az üzleti élet szereplői rettenetes versenyben küzdenek azért, hogy piacai­kat, vevőiket megtartsák, s alapvető érde­kük, hogy önmagukból és valamennyi munkatársukból a legnagyobb teljesít­ményt préseljék ki. Ám ugyanez a verseny kell elgondolkodtasson minden cégtulajdo­nost: vajon mikor várhatja el ezt a produk­tumot az alkalmazottaktól? Nem nehéz kitalálni: ha a mindenféle megbecsülésen túl ügyel a dolgozó nyu­galmára, segíti őt családi problémáinak rendezésében is. Az ilyen embertől kapha­tó meg az elvárt teljesítmény és lojalitás, s ez is fontos része a versenyelőny megszer­zésének. A fizetésről lehet vitatkozni (az egyébként is mindig kevés), de az ember­ség nem forintosítható juttatás. Ezt ne fe­ledje egyetlen üzletember sem, különben legyen bármilyen hatalmas a vára, gyenge lábakon fog állni. Egy kicsit mindig jobbat, mint azelőtt Az ezüstkalászos gazdák a túristvándi vízimalomnál találkoztak bográccsal és jegyzetfüzettel Míg a gazdák a fórumon szakmáztak, a hozzátartozók remekül szórakoztak a festői Túr-parton A szerző felvétele Galambos Béla Túristvándi (KM) - A szel­lem és a test egyaránt része­sülhetett táplálékban május elsején Túristvándiban a messze földön híres vízima­lom és a hasonló nevű pan­zió festői környezetében ren­dezett ezüstkalászos gazdata­lálkozón. A baktalórántházi Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium az áp­rilisban vizsgát tett ezüstkalá­szos gazdatanfolyama hallgatói­nak kívánságára rendezte meg a találkozót, amelyen gazdafórum jelentette a szellemi és a halász­léfőző verseny harminc bogrács­ban főtt, ízletes végeredménye, no meg egy nyárson sütött ökör a testi táplálékot. Óvatosan a génekkel A gazdafórum mindjárt két meglepetéssel indult. Az egyik, hogy a meghívóban szereplő földművelésügyi és vidékfejlesz­tési minisztert fontos ügyek ma­rasztalván a fővárosban, dr. Vonza Andrást az agrárfórum nyitóelőadójaként Székely Berta­lan az FVM Mezőgazdasági Fő­osztályának vezetője helyettesí­tette. A másik Kiss Zsigmondot az agrárfórumot is levezető szak­iskolai méhész-tanárt érte, ami­kor a főosztályvezető - kellemes kötelességének téve eleget - át­adta részére a miniszteri kitün­tetést, amellyel a tavalyi szat- már-beregi árvizet követő mé­hészkárok gyors és alapos felmé­résében és a károk enyhítésében végzett munkáját honorálta a szaktárca vezetője.- A magyar mezőgazdaságra továbbra is kiemelt szerep vár, hiszen kiválóak a hazánkban rendelkezésre álló feltételek, köz­tük például a megfelelő szakkép­zettség is - utalt a felsőfokú agrárképzettségűek világviszony­latban is magas hazai arányára, és az FVM által jelenleg is támo­gatott ezüst-, illetve aranykalá­szos gazdaképzésekre Székely Bertalan. A főosztályvezető az ágazat teljesítményéről szólva ki­emelte: 2001-ben jó évet zárt a mezőgazdaság, s bár bizakodóak vagyunk, erre az évre jelentős aszállyal kell számolnunk, hiszen közel 200 mm csapadék hiányzik a földekből, és már százezer hek­tár gyümölcsös területet ért jelen­tősnek látszó fagykár. A növénytermesztésen belüli arányokról szólva a főosztály- vezető kijelentette: az ország 4,5 millió hektár szántójának 70 szá­zalékán gabonafélét termeltünk, ami alapvető szakmai szempont- ból(vetésváltás) semmiképpen nem tartható tovább. Ugyanak­kor nem lehet „Kert Magyaror­szágot” sem kialakítani, mert to­vábbra is kell nekünk gabonát, ipari, és takarmánynövényeket termelni, csak egy kicsit mindig jobban, mint azelőtt tettük. A legnagyobb vesztes A génkezelt szervezetekről, a GMO körébe tartozó növényekkel kapcsolatban leszögezte: bár hasz­nos, jó tulajdonságokat hordoz­nak a génmanipulált növények, de félelmet is okoznak bennünk, hogy később esetleg más káros tulajdonságai is kiderülhetnek. Hogy nálunk nincs GMO-s búza, kukorica a termesztésben, az olyan előnyei jár, hogy egyálta­lán el tudjuk adni ezeket a gabo­naféléket a világpiacon, tette hoz­zá Székely Bertalan. Az almaágazat gondjait a minőségi termesztésben tapasz­talható lemaradásunkban látja a minisztériumi szakember. Sok az elöregedett ültetvény, ráadá­sul jelentős részük gondozatlan is. Ilyen körülmények között nem járható út a tűzoltás szerű évenkénti támogatás. A megol­dás irányába akar hatni a kor­mányzat, amikor 10 milliárd tá­mogatást fordít ültetvénytelepí­tés ösztönzésére. fí....................................................... A keleti piacok visszaszerzésével ismét föllendülhet ez a fontos ágazat... Székely Bertalan ......................................................» Az állattenyésztést - amelynek a termelése több, mint 50 száza­lékkal esett vissza - a rendszer- váltás legnagyobb veszteseként titulálta az FVM főosztályvezető­je. Mint egykor a szatmári tele­pülésen, Milotán is évekig tevé­kenykedett szakember vélekedett úgy, hogy Szabolcs-Szatmár- Bereg megye hajdan magas szín­vonalú állattenyésztésében külö­nösen nagy visszaesés követke­zett be. Mindazonáltal a csökke­nés már úgy tűnik megállt, s minden remény meg van arra, hogy a keleti piacok visszaszer­zésével ismét föllendülhet ez a fontos ágazat. A szépszámú szabolcs-szatmár- beregi méhész jelenlétére való te­kintettel Székely Bertalan külön szólt a hazánkban 15 ezer család­nak (70-80 ezer embernek) a meg­élhetést, vagy fontos jövedelem­kiegészítést jelentő méhészetről. Hangsúlyozta: a kárenyhítésük idén is megoldható lesz, ameny- nyiben beigazolódik, hogy való­ban elfagyott az akác. Az akác­méz ugyanis a kevés hun- garikumok egyike. Keskeny pallón Oláh Gábor Csillagfényes éjszaka volt. A hold ezüstös fénye deren­gett át a függönyön, majd to­vább állt az ablak elől. Lassan kibújt a benti homályból a várva várt hajnal is. Nyújtóz­kodott egyet, mintha a meny- nyezetet - amelyet egész éj­jel bámult - akarta volna meg­támogatni. A szomszéd szobá­ból áthallatszott a férje horko­lása. Későn jött, biztosan an­nál a nőnél volt megint. Egy pár hónapig még együtt lak­nak, majd a bíróság dönt, kié lesz a lakás. Nincs sok remé­nye, fél, hogy a férje kiforgat­ja, jártas a peres ügyekben. Történetünk a szokásos törté­net. Fiatalon kerültek össze, nagy volt a szerelem, forró mézízű szavak, békesség, jött a három gyerek, lassan-lassan hátat fordítottak a szegénység­nek is. Míg ő nevelte a gyere­keket, férje építgette a karri­erjét. A kis technikusból mér­nök, főmérnök, végül igazga­tó lett. Csinos, mindig ápolt fi­atal munkatársnő a munkahe­lyen, túlórák, többnapos ki­szállások, mire észbekapott, keskeny lett a palló ket­tőjüknek. Már nemcsak cse­répnek, cselédnek sem kellett, a régi mondás szerint. Közben felnőttek, kiröpül­tek a gyerekek. Szaporodott a szó, repedezett, majd összeom­lott a házasságuk. Szakmája, munkája nincs, magára ma­radt kiszolgáltatottan, kis hol­mijával a kezében, most hova menjen? Néha-néha megmoz­dul ugyan benne a harag, de fékezi magát. Nincs a szívé­ben bosszú sem, megbékélt sorsával. Szeméből mára már elapadt a könny is, mert nincs olyan könnyfolyam, amelyik egyszer el ne apadna, ki ne száradna. Megállt a tükör előtt, egy idegen nő nézett rá. Végigsi­mított a ráncain, látta, érezte a szépsége lassú hervadását, hogy az öregedés milyen sok húst kivágott már a bőre alól. Megtakarított pénze sincs, az is mindig csak odagurul, ahol társaságban lehet. Például a férjéhez. Legalább dolgozhat­na, de hol, mit? Elmúlt öt­venéves, még a negyvenesek sem kapnak ma munkát. Las­san eladogatja családi éksze­rét, mára már alig maradt ab­ból is. Elmaradtak a barátok is, pedig igencsak sűrű ven­dégjárás volt akkoriban ná­luk. Voltak, akik kifogást ke­restek, mások nem is szóltak, csak nem jöttek. Egyszer már a halálra is gondolt, de azt gyorsan el­hessegette magától, nem te­heti, gyermekei vannak, uno­kái lesznek. Megmosakodott, rendbe tette magát, enni nem kívánt, egy csésze kávét ivott, elindult hazulról, csak úgy céltalanul, hogy ne le­gyen otthon, amikor a férje felébred. Kishajóvezetőket képeznek Nyíregyháza (N. L.) - Kishajóvezetőket, motor­fűrész-kezelőket, autómen­tőket is képez a nyíregyházi Educar Oktató Bt. Egy újabb tanfolyamot május 21-én indítanak. A munkanélküli hallgatók képzését a megyei munkaügyi központ támogatja. A vidékiek útiköltség-térítést is kapnak. Lengyel Zoltán, a bt. ügyve­zetője elmondta: a szerteágazó képzéshez több helyről hozzák a tanárokat, az oktatókat. A kisha­jóvezetők oktatását például deb­receni tanárral oldják meg. Nyír­egyházi nyelvtanárokra is szük­ségük van, mert a nemzetközi árufuvarozó (TIR) tanfolyamok hallgatói alap fokon idegen nyel­vet is tanulnak. Három tanterme és korszerű oktató gépparkja van a bt.-nek. A május 21-én in­duló tanfolyamon könnyű- és nehézgépkezelőket, targoncave­zetőket és veszélyesanyag-szállí- tókat is képeznek. A tanfolyam után a sikeresen vizsgázók több­sége munkát talál, képesítésével elhelyezkedhet. Aranylakodalom A nyíregyházi Győri Sándor és felesége Balogh Erzsébet a napokban ünnepelte házasságkötésük 50. évfordulóját. Az aranylakodalmon két gyermekük, két unokájuk és egy dédunokájuk, valamint népes rokonságuk, kedves szom­szédaik ünnepelték a jeles eseményt Amatőr felvétel Légistop Ferter János rajza Nyéki Zsolt

Next

/
Thumbnails
Contents