Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-06 / 104. szám

2002. május 6., hétfő Kelet «»Magyarország KÖZBIZTONSÁG /6 HÍREK 0 Halálos borulás Lapzárta előtt kaptuk a hírt: vasárnap késő délután Győrénél egy személygépkocsi felborult, vezetője a helyszínen életét vesztette. 0 Kazaltűz Szombaton Butykatelepnél egy kazal - harminc bála szalmával - gyulladt ki, Nyírbátor közelében fél hek­táron a nádas égett, vasárnap Nyírvas­vári közelében avartüzet kellett megfé­kezni. 0 Négymilliós lopás Két, összesen négy­millió értékű vakológépet loptak el isme­retlen tettesek május 2-án reggelre egy nyíregyházi építőipari cég épületéből, ahová a tettesek a lakat levágása után jutottak be. Katasztrófavédelmi vetélkedő Záhony (KM - F. A.) - A Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Záhonyi Polgári Védelmi Kirendeltség szervezésében katasztrófavédelmi ve­télkedőt rendeztek a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési Szakiskola Gim­názium és Kollégium diákjai részvéte­lével. Az iskola tantestülete volt a kezdemé­nyező, ugyanis a tanév kezdetekor elhatá­rozták, hogy a tanulók tűzvédelmi és pol­gári védelmi ismereteit bővítik. Ebből a célból szakmai foglalkozásokat tartottak a helyi tűzvédelmi és polgári védelmi szak­emberek bevonásával. Az ismeretszint-felmérő verseny főbb té­makörei: tűzvédelmi szakmai ismeretek (elmélet), polgári védelmi ismeretek (elmé­let), egészségügyi ismeretek (gyakorlat), tűzoltó szakfelszerelések ismerete (gyakor­lat) és a polgári védelem, valamint a tűz­védelem története (elmélet) voltak. A 4 fős csapatversenyt Kovács István igazgatóhelyettes nyitotta meg. Kiemelte, hogy céljuk a hagyományteremtés és mi­nél több ismeret átadása a tanulóifjúság részére. Pergő ritmusban zajlottak a versenyszá­mok. Izgalmas gyakorlati feladat volt a vérzéscsillapítás, illetve törés ellátása, s nagy sikert aratott a különböző tűzvédel­mi helyzetek bemutatása videón, majd ezt követően narrátor szöveg készítése szak­mai szempontból a látott képsorokhoz. Végül nem volt könnyű dolga a Háda Zoltán kollégiumi nevelő, Jászfai Csaba pv. őrnagy kirendeltségvezető és Holes Ist­ván tű. alezredes a Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság osztályvezetője alkotta zsűrinek eldönteni, hogy a lelkes és felké­szült 15-17 éves fiatalok alkotta csapatok közül kik szerepeltek a legjobban. Eredmények: 1. „Tűznő” csapat: Buda Natália, Bodnár Gabriella, Kokas Anikó, Mezei Zsuzsa, 2. Árvíz csapat: Tóth Má­ria, Géresi Sándor, Révész Gábor, Varga Gábor, 3. „Fire s” csapat: Hermann Gá­bor, Magyar Attila, Pázmán Róbert, Újvá­ri Sándor. A nyertes csapatok az Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság által felajánlott tárgyjutalmakat vehették át. Halál a síneken Nyíregyháza-Füzesbokor (KM - Gy. L.) - Szombaton egy nyolcvanéves nyíregy­házi férfi a Nyíregyháza és Tiszalök között közlekedő szerelvény egyik kocsija olda­lának esett a füzesbokori vasúti megálló­nál, s a helyszínen életét vesztette. A rend­őrségi jelentés szerint az idős ember meg­szédülhetett, úgy zuhant a száguldó vasúti kocsi oldalának. A baleset helyszíne Balázs Attila felvétele Öt napon belül a második halálos közlekedési baleset történt szomba­ton délután megyénkben. A 4-es fő­úton Újfehértótól délre 5 kilométer­re egy Wartburg haladt a megyeha­tár felé. Az autó 23 éves vezetője a felezővonalon haladó tehergépkocsi elől a padkára kormányozta jármű­vét, majd vissza akart térni az út­testre. Eközben túlkormányozta a gépkocsit, amely áttérve a bal ol­dalba, frontálisan összeütközött a teherautó mögött érkező Opellel. A Wartburg vezetője azonnal szörnyethalt, az Opelben utasként ülő hölgy megsérült. Az utat teljes szélességében több órára le kellett zárni Pusztai Sándor felvétele www.szon.hu Hirdetés Több mint Száz csatorna műholdról! ' A UPC Direct műholdas programcsomagjával a legkedveltebb tv-csatornákat (pl. Filmmúzeum, VIASAT3, Spektrum, m2, DunaTV, Magyar ATV, National Geographie, SPORT1) nézheti, digitális minőségben, bárhol az országban, akár technikai beruházás nélkül.* Sőt ha 2002. május 31-ig előfizet a UPC Direct szolgáltatásra, akkor a 8 000 Ft csatlakozási, valamint a 12 000 Ft szerelési díjat elengedjük. Mindezeken felül 1 hónap HBO előfizetést is ajándékba adunk Önnek.* *Az akcióval kapcsolatos további feltételekről és UPC Direct előfizetéssel kapcsolatban érdeklődjön hiva­talos forgalmazóinknál, a TeleUPC 06-40-333-159-es telefonszámán vagy a www.upcdirect.hu oldalon. Fizessen elő most hivatalos forgalmazóinknál! Fórban Sat Antenna Szaküzlet 4400 Nyíregyháza, Rákóczi u. 27. Tel.: (42) 435-952 • Gamex BT. Megavilt Szaküzlet 4400 Nyíregyháza, Kótaji u. 10. Tel.: (42) 431-330 • UPC Ügyfélszolgálati iroda 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 22. let.: (42) 410-609 • Elektro Sarok 4/00 Mátészalka, Szálkái u. 15. Tel: (44) 500-313 • Kovács Elektro 4700 Mátészalka, Kölcsey u. 17/B Tel.: (44) 315-386 • Origó Kecskés Kft. 4301 Nyírbátor, Szentvér u. 10. Tel.: (42) 281-496 • ROCK FM Műszaki Bolt 4440 Tiszavasvári, Szabadság tér 4. Tel: (42) 27S-629 • TV Szerviz 4600 Kisvérda, Jósa A. u. 20. Tel.: (45) 420-466 HB0 E3 Direct Égből kapott szórakozás Azonnal szörnyethalt

Next

/
Thumbnails
Contents