Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-04 / 103. szám

2002. május 4., szombat KeIet<*Magyarország háttér /3 0 Emlékkönyv A Kórházi Gyermekosztály 75 éve címmel a napokban jelent meg a Jósa András Kórház gyermekosztályának történetét bemutató emlékkönyv. Szer­kesztette: dr. Fazekas Árpád. 0 Természetgyógyászok tanácskoznak Május 5-én, vasárnap 10 órai kezdettel rendezik az Inczédy György Szakközép- és Szakiskolában a II. Nyíregyházi Természet- gyógyászati Konferenciát. 0 Reumaklub Május 7-én a Nyíregyházi Főiskola botanikus kertjébe látogat a Reumaklub. Gyülekezés a főiskola Sóstói úti főbejáratánál délután fél kettőkor. Napok a mamával Angyal Sándor Tudod, Mama, még mostanság is gyak­ran azon kapom magamat, hogy már megint nem úgy tettem valamit, ahogy taní­tottad. Rohanok, mama, olykor magam sem tudom miért és nincs idő a figyelmességre mások és magam iránt. Rámszólnak néha, már meg sem ismered az embert, pedig hidd el mama, ez nem így van. Aztán meg reggelente kapom a megjegyzést, újra a ki­taposott, kopott cipőben indulok, holott Te mindig mondtad, hogy az embernek a tal­pától a feje búbjáig rendben kell lenni. És még ennyi idő után is rágom a körmömet, ha ideges vagyok, leeszem az ingemet, pe­dig erre is hányszor figyelmeztettél. Iskolás koromban nem figyelmeztettél örökösen a tanulásra, egyszer elmagyaráztad, hogy ne­künk nincs apánk, meghalt, nekünk eleve jól kell tanulni, hogy boldoguljunk. Á4ost, hogy ennyi év után megadatott: általad elképzelhetetlenül nagy áruházakba megyünk kéthetente, havonta bevásárolni, míg tolom a kocsit, azon tűnődöm, hogyan, miből teremtetted te meg mindazt, ami ne­künk kellett. Nekünk, akik sáska módjára ettünk, nem is kevesen. Mint valami va­rázsló jelensz meg nekem ilyenkor, aki hipp-hopp, kerül-fordul és már terül is az asztalkánk. Persze, nagyot fordult a világ. Nekünk még a „jojó", meg a kis mágnes­macskás tükör is maga volt a csodajáték, ma már a méregdrága irányítható autó is ideig-óráig ad örömet a gyereknek (No, persze, nem minden gyereknek, mert ma is vannak szegények, akik reggeli nélkül men­nek iskolába és legfeljebb ott esznek egy igazán jót, a napköziben). Emlékszem, apa halála után milyen sokáig intézték a hivata­loknál az árvaellátást, ami miatt nekünk szűkölködnünk kellett. Láttuk,Téged meny­nyivel jobban bánt, mint bennünket, hogy szeptemberben nem tudtunk befizetni a könyvre, meg a térképre, csak majd később tellett rá. Tudod Mama, azért azok a napok vol­tak mégis a legszebbek! ... Most kis cetli az előszoba asztalán: vasárnap anyák napja, virág a sírra. Még fiatal, ötvenéves voltál mindössze. Anyák napi virág Ferter János rajza Idősek otthona, rendelő, faluház Árvizes fejlesztési beruházások a finisben - kisebb-nagyobb csúszásokkal A jándl új iskola igazi ékessége a településnek Györke László Szatmár-Bereg (KM) - A ta­valyi árvizet nemcsak a lakó­házak újjáépítése és helyreál­lítása követte, hanem a szoci­ális ellátó rendszer fejlesztése és egyéb közösségi létesítmé­nyek építése, felújítása, bővítése. A Szociális és Családügyi Mi­nisztérium a szociális ellátó rend­szer fejlesztésére az árvíz sújtot­ta térségben összesen közel 470 milliót, az úgynevezett HUB-os (Helyreállítási és Újjáépítési Bi­zottság) fejlesztésekre a BM pedig 500 millió forintot fordított. A si­keres pályáztakat a Területfejlesz­tési Tanács 261 millióval toldott meg. A beruházásokat (elvileg) április 30-áig kellett befejezni. Hol is tartanak valójában? Erről adunk rövid körképet a teljesség igénye nélkül. Műszaki átadások Vásárosnaményban mintegy százmilliós beruházással 25 sze­mélyes idősek bentlakásos ottho­nát építettek, melynek átadási ün­nepségét még március 4-én meg­tartották. A modern, impozáns épület mellé az egyház kápolnát is építtet. Csarodán a polgármesteri hi­vatal és körjegyzőség épületének - mely gyakorlatilag árvízi újjáépítés - műszaki átadása má­jus 2-án megtörtént. Itt ezenkívül 57,9 milliós forintos költséggel egy úgynevezett inkubátorházat is építettek, melynek 50 százalé­kát (pontosabban 29 millió forin­tot) a HUB fejlesztési, 30 száza­lékát a Terülefejlesztési Tanács Célelőirányzati alapja (TFC) tá­mogatta, 20 százalékát pedig a sa­ját erő tette ki. Ennek a létesít­ménynek a műszaki átadása jövő héten esedékes. Az igazi birtokbavétel azonban még odébb van, hiszen ki kell ala­kítani a köznyzetet, utat, járdát kell építeni. Gulácson már átad­ták a védőnői szolgálati lakást, melynek költségeit (12 millió) tel­jes egészében a Pest megyei ön- kormányzat állta, mely összesen 15 millióval járult hozzá az árvízi károk enyhítéséhez a településen. Az egészségház, az orvosi rendelő műszaki átadása ezekben a na­pokban várható. A gondozási köz­pontot - amely 15 idős ember el­helyezését teszi lehetővé - a régi iskola épületéből átalakítással és teljes felújítással már korábban átadták. Karnyújtásnyira Az iskolát is bővítik: a két tan­terem és tornaterem már felépült, jelenleg folyik a burkolás. Az is­kola műszaki átadása is hamaro­san megtörténik. Az igazi birtok­bavételt a gulácsi falunapra ter­vezik, mely június 22-én lesz. Vámosatyán óvoda épül 46,5 millió forintból, mely kettős funkciót tölt majd be, hiszen szo­ciális ellátási feladatai is lesznek. Május végére várható az épület átadása. A településen ezenkívül belvízelvezető csatornára nyer­tek 14 millió forintot, az utak, járdák rendbe hozására pedig 30 milliót. Korábban új polgármes­teri hivatal építése is szóba ke­rült, de végül „csak” helyreállí­tották a régit. Hetefejércsén 60 millió forint­ból egy 15 személyes szociális ott­hont építettek, melynek a műsza­ki átadása már megtörtént. Kiss László polgármester szerint azon­ban a minimális költségvetéssel rendelkező önkormányzat képte­len lesz otthont működtetni. Egyelőre keresik a megoldást. Tákoson impozáns faluház épül, itt kap helyet többek között a polgármesteri hivatal, a posta, a nagyterem alkalmas lesz bármi­féle rendezvény lebonyolítására. A kivitelezés azonban megtorpant A szerző felvétele bizonyos pénzfolyósítási problé­mák miatt. Amint ezeket az ön- kormányzat megoldja, egy héten belül átadják a létesítményt - tud­tuk meg a kivitelezőtől. Lesz-e új hivatal? Jándon még ősszel birtokba vették a gyerekek az új iskolát. Elkészült a gondozási központ is, melyet a régi iskola épületéből alakítottak át. Ez utóbbit, mely­nek költsége tízmillió forint volt, várhatóan május 13-án adják át. A polgármesteri hivatal épülete is megsérült az árvízben. Az új hi­vatal építését még 2000-ben, tehát jóval az árvíz előtt elkezdték, mely az események következtében megrekedt. Most szeretnék foly­tatni, egyelőre azonban még nem tisztázott, milyen támogatást kap erre az önkormányzat. Elkészült a parókia is, melynek költségeit jobbára a református egyház vál­lalta magára. Séta a király kertjében Bodnár István IVÍás országoktól eltérően Belgiumban a királyi család­ról nem illik írni holmi csú­nya pletykákat a bulvársajtó­nak. II. Albert és családja min­denek felett! Mi is tartjuk ma­gunkat ehhez a szép szokás­hoz, és csak a legszebb élményről számolunk be, ame­ly Brüsszelben őfelsége háza táján ért bennünket. Ugyanis félig-meddig a vendégei vol­tunk... Április végén, május elején egy kicsit bepillanthat minden jó szándékú ember a laekeni királyi rezidencia világába. Megnyitják ugyanis néhány napra a látogatók előtt a pa­lota melletti tropikus növé­nyekkel és pálmákkal benépe­sített hatalmas üvegházakat, amelyek egymásba fűzve jó egyórányi csodálatos sétát je­lentenek. Tagadhatatlan, sokan élnek a meghívással. Házigazdáink tanácsára mi szombaton este kerestük fel a királyi üveghá­zat. Azért későn, mert a meg­világítás még inkább kiemeli azt a sok-sok látnivalót, ame­lyekkel a melegházak dicse­kedhetnek. Már a városne­gyed környékén is több tucat rendőr vigyáz a rendre. A félt­ve őrzött palota előtt parkíroz­ni sem könnyű, mert renge­tegen választják az esti sétát programjukként. Nem is csa­lódnak. Igaz, előbb körbe kell járni az úgy kilométer hosszú üvegpalotákat, hogy az egyik bejárathoz juthassunk. Már ez a séta is sok látnivalót kínált. Kívülről is elegánsan megvi­lágított rotundák, melegházak, körülöttük gondosan nyírt la­birintusok. A park tavain pe­dig az esti fényben fehér kó­csagok, ásóludak és vadka­csák hancúroznak. így jutunk el a bejárat közepéig, ahol már csak félórát kell sorban állni. Bent aztán trópusi, szubtró­pusi orgia, ezer színnel és il­lattal. Virágpompa, illatfelhők. Hosszú oldalakon lehetne csak felsorolni, hogy mennyi a lát­nivaló. Orchideák, pompás pa­pagájvirágok, kaméliák, se- lyemmályva-hibridek, korall- fák, páfránypálmák, perzsa se­lyemakác, gránátalma, citrom és narancsfák, a dézsákban ba­nánbokrok, s olykor hatalmas főnixpálmá'k, hibiszkuszok, cikászok, és még ki tudja, mi minden kifogyhatatlan meny- nyiségben és változatban. Ám a séta során bámészkodni nem igen lehet, mögötted újabb lá­togatók százai, akik rögtön a helyedre lépnének. A mi utunk úgy másfél órát tarthatott. Hazaérve, a szépen gondozott kert láttán egy kicsit elszégyelltem ma­gam. Az első dolgom az volt, hogy megnyírjam a kertemben elhatalmasodó füvet. Hátha egyszer erre vetődik II. Albert... Vágtató szépségek Nyíregyháza (KM - G. B.) - Több mint száz gyönyörű ló: csikók, kancák és mének a főszereplői az Ilona- tanyán a Timpex Lovas­iskolában ma és holnap megrendezendő X. Nyíregy­házi Országos Tenyész- szemlének. Igazi látványosságot kínál má­jus 4-5-dikén a lovak szépségé­ben, ügyességében gyönyörköd­ni képes nagyközönség számára a környék legjobb fedezőménjeit is felvonultató Kisbéri félvér és Magyar sportló seregszemle. Az immár tizedik alkalommal meg­rendezett nyíregyházi tenyész- szemle az első napon, azaz ma, a lovak küllemi bírálatával kez­dődik. Vasárnap a benevezett lovak saját teljesítmény-, vagyis képes­ségvizsgálaton vesznek részt. Igazi csemegét ígér, amint a lo­vak nyereg alatt, illetve a csikók szabadonugró pályán mutatják be idomítottságukat, illetve fizi­kai képességeiket. A szervezők - Novotni Péter megyei lótenyész­tési felügyelő és a házigazda Timpex Kft. ügyvezetője Tár- bály István - bíznak benne, hogy minél több lóhoz értő, lovat szerető vagy egyszerűen csak a természetet kedvelő keresi majd fel a tizedik regionális szemlé­nek helyet adó Ilona-tanyai Tim­pex Lovasisolát. Aranylakodalom A napokban ünnepelte házasságkötésük | ötvenedik évfordulóját Nyírparasznyán Jurkinya Sándor és felesége. A házaspárt négy gyermekük, hét unokájuk és a ro­konok köszöntötték Amatőr felvitel

Next

/
Thumbnails
Contents