Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-22 / 117. szám

Ferter János rajza 2002. május 22., szerda Kelet«* Magyarország HÁTTÉR /3 0 Gyászistentisztelet Nyíregyháza és környéke zsidósága elhurcolásának 58. évfordulóján, május 26-án, 11-től emlékező gyászistentiszteletet tartanak Nyíregyházán, a Kótaji úti izraelita teme­tőben. 0 Vonatpótló buszokkal Tiszavasvári és Tiszalök között e héten péntekig, illet­ve május 27-től május 31-ig - naponta 9-től 15 óráig - javítják a vágányokat. 0 Szünetel a levéltár A megyei levél­tárban május 23-án, az ügyfél- és kuta­tószolgálat szünetel. Azért a víz is úr... Oankó Mihály e-mail: danko@inform.hu Fekeiére festette a gyász a hétvégén a szabolcsi vizeket. Ketten is meghaltak, pedig még el sem kezdődött igazán a szezon. A víz, mely az élet bölcsője volt, s ma is egyik lételemünk, kegyetlen és könyörtelen is tud lenni a törvényeit be nem tartókkal szemben. A vajai tavon öten ültek egy csónak­ban, ami felborult, s egy 36 éves nő már nem tudott kiúszni a partra. A másik: egy 46 éves férfi a Szamos tiszai torkolatánál egyedül csónakázott, s a vízbe esett, el­merült. Fénytelen, súlyos szavak, melyek messze nem tükrözik azt, ami mögötte van, az emberi sorsokat. A tragédia min­dig megdöbbent, megállásra kényszerít. Családok, gyerekek élete, reményteli jö­vője omlik össze néhány perc alatt. Az elmúlás szörnyű, különösen, ha az okok kutatása közepette találkozunk a HA szócskával! A felhőtlen nyári szórakozás, a termé­szet szeretete nagyon sok embert visz ki a szabadba. A lágy habokkal fodrozódó folyók, az áttetsző bányatavak, vagy a bé­késen invitáló medencg csalóka módon hívogat, de egyúttal határt is szab a vir­tusnak, az erőnek. A naptár szerint is las­san beköszönt a nyár. Mindenhol újra és újra felcsengenek, visszaköszönnek az ilyenkor szokásos ésszerű figyelmezteté­sek, az óvatosságra intő szavak is. Aztán ezek hamar feledésbe merülnek, lepereg­nek, mint vízcseppek a hullámokból fel­merülő testről. r ihenni, feltöltődni indulnak a hétköz­napok taposómalmát feledni akarók, s nincs annál nagyobb borzalom, ha egy valaki nem tér haza. Mert mindig vannak meggondolatlan csónakázók, fürdőzők, akik nem mérik fel a saját maguk és a víz erejét. S mikor bekövetkezik a tragédia, okkal és ok nélkül keresik a bűnbakot. Nem haragudni kell a vízre, hanem megérteni. Törvényeit megismerni. Le­gyen ez a szomorú idénykezdés figyel­meztető mindannyiunk számára, a költő után szabadon: azért a víz is úr! Csak tizennyolc éven felülieknek A nyíregyházi áruház a Metro magyarországi zászlóshajója Balázs Attila felvétele KM TOP 100 KLUB A boltokban a vevő volt és lesz az úr (2.) Elmaradt a tömeges csőd, amitől sokan óvtak a multinacionális vállalatok megjelenésének hírére Nyéki Zsolt e-mail: nyeki@inform.hu Nyíregyháza (KM) - A kereskedelem szerkezeti változásait, a multinacioná­lis valamint a helyi kis- és középvállalkozások hely­keresését elemezték a KM TOP 100 Klub legutóbbi vendégei. A kereskedelmi és szórakozta­tó központok szerepéről Garam- völgyi Judit, a NyírPlaza ügyve­zető igazgatója fejtette ki vélemé­nyét; a klasszikus kereskedelmi láncok oldaláról Bencze Miklós, a METRO Nyíregyházi Önkiszol­gáló Nagykereskedelmi Áruházá­nak igazgatója fogalmazta meg álláspontját; a helyi vállalkozói kör képviseletében pedig Laka­tos Tibor, a Vela Kft. ügyvezető­je foglalt helyet a KM TOP 100 Klub asztalánál. Zászlóshajót adtunk- A Metro nyolc éve jelent meg Magyarországon és három éve építette meg nyíregyházi áruházát. Komoly fejtörést oko­zott a cég vezetésének a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei ter­jeszkedés, mivel a megyeszék­helyhez viszonylag közel, Debre­cenben és Miskolcon korábban már megnyitotta bevásárlóköz­pontját. A másfél-két éves mér­legelés és vizsgálódás után is bátor döntésként értékelték a szakértők a nyíregyházi beruhá­zást, amely aztán minden vára­kozást felülmúló eredménnyel járt - árulkodik rövid történeti felvezetéssel pillanatnyi közérze­téről Bencze Miklós, a Metro Áruház igazgatója. A láthatóan többször nekisze­gezett kérdésre, hogy „Ugye az ukrán és a román határ közel­sége miatt nyílt meg itt is a Metro?”, határozott nemmel fe­lel. Az igazgató szerint ezt kissé túlértékeli minden befektető, ők elsősorban a magyar kereskede­lemre, a megyeszékhelyre és a sokat emlegetett vonzáskörzeté­M............................................ ........ A megyeszékhely és vonzás­körzete volt a döntő tényező. Bencze Miklós ....................................................ff re támaszkodtak. Az egyéb­ként Debrecenből ingázó igazga­tó jó szívvel tolmácsolja az or­szágos vezetőség véleményét: ma már a nyíregyházi áruház a Metro_ magyarországi zászlósha­jója. Ő maga is azt látja: a kol­lektíva itt nagyobb bizonyítási vággyal dolgozik, az alkalmazot­tak olyan belső pluszt visznek a mindennapok munkájába, amihez hasonlót máshol nem ta­lálni. A bevásárló és szórakoztató­központok tehát a vevőbarát üz­letpolitikát tűzték a zászlajukra - éppen azt, amit a helyi vállal­kozói kör sorsáért aggódva legin­kább veszélyben érzett a közvé­lemény. S hogyan fogadták a multik megjelenésével adódó új helyzetet, az általuk diktált ver­senyt maguk a vállalkozók? Ál­talános véleményt Lakatos Ti­bortól, a Vela Kft. ügyvezető igazgatójától kaptunk:- Nem is tudom már ponto­san, hány éjszakát töltöttem ál­matlanul a multik megjelenésé­nek hírére, a hogyan tovább kér­désére kerestem a választ. Az el­múlt bő egy évtizedben renge­teg munkát, energiát és tőket fektettem cégem fejlesztésébe, tíz saját boltot nyitottam, s amikor a bevásárlóközpontok építése el­kezdődött, azon töprengtem: megtartsam az üzleteimet vagy számoljam fel és vegyem fel a kapcsolatot a multikkal - fedi fel őszintén belső dilemmáit. Tár­gyalásokat kezdtem a beszerzési vezetőkkel - folytatja Lakatos Ti­bor -, de nem sikerült megegyez­nünk. El kellett döntenem, mi­lyen piaci magatartás kövessek annak érdekében, hogy a vállal­kozásom életben maradjon, s ar­ra jutottam: olyat kell nyújta­nom, amit a multik nem tudnak vagy nem akarnak. Vágóhíd helyett Az ügyvezető végül vala­mennyi boltját megtartotta, s számtalan ötlet megvalósítása után mintegy két év elteltével nyugodott meg: cége életképes­nek bizonyult, megtalálta a he­lyét az átalakuló kereskedelmi szerkezetben. Bencze Miklós is megerősíti: a helyi vállalkozók lettek a Metro legfontosabb part­nerei, hiszen náluk sokszor ol­csóbban szerezhetik be árukész­leteiket, mint korábbi szállítóik­tól. Előfordul például, hogy a hentesüzletek nem a vágóhídon, hanem a Metrónál veszik meg a félsertést.- Ami pedig a tömeges mun­kanélküliséget illeti, szintén alaptalannak bizonyultak a félel­mek. Én például soha nem lát­tam még olyan embert, aki a Metro előtt ácsorgóit volna mun­kára várva - érint egy másik lé­nyeges kérdést Bencze Miklós. Magyarán bármennyire is tagad­hatatlan a kereskedelmi forga­lom megoszlása a kisvállalkozá­sok és a multik között, azok a tö­meges csődök és elbocsátások el­maradtak, amelyektől sokan óv­tak. A munkaidő is izgalmas te­rület, hiszen a bevásárlóközpon­tok nyitvatartását szinte azonnal megtámadta a szakszervezet és kiharcolta, hogy a „sátoros” ün­nepeken bezárjanak ezek a köz­pontok. Az utolsó tíz forint A bevásárlóközpontok köte­lező bezárásáról azóta is megoszlanak a vélemények, közgazdasági szempontok ütköznek szociális érzékeny­séggel. Lakatos Tibor példaként említi: Nyugat-Európában a pékek például hajnal három óra előtt nem vehetik fel a munkát, de hogy mégis friss kenyér és péksütemény kerül­jön kora reggelre a vevők elé, annak megfelelő színvonalú technológia a feltétele. A Nyír­Plaza ügyvezető igazgatója vallja: minden téren tisztelet­ben tartják a náluk működő üzletek érdekeit, s ha olykor meg akarják hosszabbítani nyitva tartási idejüket, ő nem gördít ez elé akadályt. A Metro is meglepően kedvező intézkedésekkel javítja a mun­kaerő közérzetét: egy évben ti­zennégyszer adnak fizetést. Gyakorlott szakemberként egyetértenek abban: mindig az utolsó tíz forint nyereségtar­talma a legnagyobb... Parkinson-kór Bállá László ^Nyomban fölfigyelek rá, amint belépek a gyógyfürdő medencéjébe. Jó arcú, szakál­las ötvenes férfi. Ott tanyázik a vízben közvetlenül a meden­ce szélén, a peremén a magnó­ja, egymás után csendülnek föl rajta a különböző számok - ő pedig együtt énekel a dalok előadójával. Öt-hat kazetta van a magnó mellett, ha az egyik lejár, másikat tesz föl. Megle­hetősen szokatlan látvány. Vagy egy órája figyelem, hogy percnyi szünet nélkül áradnak ajkáról a melódiák, már talán a századik szám (mindegyik­nek tudja a szövegét). Félig le­hunyt szemmel, dalol, látható­lag nagy átéléssel, közben a ké­szülékből a legváltozatosabb dalok csendülnek föl: táncda­lok, népdalok, magyar nóták, ezek közt is egyaránt a neme­sebbje (Fráter Loránd, Dankó Pista), de meglehetősen giccse- sek is, hanem valahogy ezek is kapnak valami nobilitást a szá­ján... mellette fekszik a vízben a felesége, a férfi ráhajlik a vállára, kezét az asszony kar­ján nyugtatja, s közben remeg­nek az ujjai, azzal a jellegze­tes Parkinson-kóros rázkódás­sal. S ez valahogy olyan benyo­mást kelt, mintha a felesége hangszer volna, ő a formás női kar mandolinkának a húrjait pengetné, és ezzel kísérné ön­feledt dalolászását. Mikor kö­zelebb kerülök hozzá, és bele­látok mellette a vízbe, fölfede­zem, hogy nemcsak Parkinson- kóros, hanem rokkant is: térd­től hiányzik az egyik lába. Mondom: furcsa dolog ez a medencebeli magánhangver­seny. És a beteg, féllábú ember valahogy mégsem sajnálatot vált ki a szemlélőből, nem va­lami szentimentális együttér­zést, hanem furcsamód - örö­möt. Örvendünk, látván a sors­tól többszörösen is megvert ember szemmel látható nagy lelki békességét. Örül az élet megmaradt szépségeinek. Pe­dig ki tudja, hogy áll a Parkin- sonjával, ki tudja mennyire sú­lyos a baja; az is lehet, hogy már a nem messzi véget sejti, de nem zúgolódik, nem kárhoz­tatja a világot, amelyben neki ez a sors jutott - bársonyos hangját neki-nekieresztve bú­csúzik tőle. Most egy percre elhallgat a magnó. Lejárt a kazetta. De már helyén az új. És a szalag­ról, meg a szakállas férfi szá­járól most egy édeskésen csö­pögő giccs-dalocska hangzik el. Ha rádióban csendülne föl, bi­zonyára gyorsan elzárnám a készüléket. De most lágyan si­mogatja a dobhártyámat, me­lengeti a szívemet - szinte sze­retnék együtt énekelni a Parkinson-kórossal. Eső elől Sok jó ember kis helyen is elfér. Például egy esernyő alatt

Next

/
Thumbnails
Contents