Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-13 / 110. szám
Pusztai Sándor felvétele 2002. május 13., hétfő Ketetttt Mmrnnmma HAZAI TÁJON /5 0 Egészségóvás „A nemzet egészségének megóvása” cfmmel regionális konferenciát rendeznek május 15-én a Tudomány és Technika Házában. A rendezvényen előzetes jelentkezés alapján lehet résztvenni, személyesen, e-mailben: losonczi@mtesz.hu vagy levélben: MTESZ megyei Szervezete, Nyíregyháza, Országzászlő tér 8. 0 Megjelent a XI. Zempléni Művészeti Napok programfüzeté. Augusztus 17-24. között komolyzenekari produkciók, szólókoncertek lesznek, de kiállításokat is nyitnak, illetve a költészet is szóhoz jut. 0 Önálló est A népszerű humorista, Fábry Sándor önálló estjét rendezik május 13-án este 19 órakor a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában. A szervezők azokat várják, akik szeretik Fábry helyenként fanyar, máskor intellektuális humorát. Vízrendezés lesz a Kertváros utcában is Vízrendezés Gyarmaton Fehérgyarmat (Molnár Károly) - A belterületi vízrendezés Fehérgyarmatnak is komoly gondot okoz. Önerőből erre nem is futná, címzett támogatás elnyerésére, pályázat benyújtására azonban lehetőség van. Április 25-ig be kellett adni a KHVM-hez és a BM-hez a beruházási koncepciót. Kisar Község Önkormányzata is hasonló gondokkal küzd. A két település együttesen pályázik, Fehérgyarmat gesztorságával. A városban 15700 méter hosszúságú zárt, 9350 méter árok van. Sajnos 34 ezer méter hosszúságú földmedrű árok is van Fehér- gyarmaton. Növeli a tennivalókat a 492 kapubejáró. A képviselő-testület tervei szerint a burkolt csatornák helyett zárt csatornát tartanak építendőnek a Dózsa, az Ady, a Széchenyi, a Kazinczy és a József Attila utcákban. Az útszélesítésekkel párhuzamosan a Kölcsey és a Rákóczi utcákban, illetve a Benczúr, Vasvári, Kertváros és a Kertész utca egyik oldalán is zárt csatorna épül majd. A címzett támogatásra a pályázatot 2002. december 15-én kell benyújtani azon önkormányzatoknak, melyek a kedvezményezettek sorába tartoznak. Ehhez már vízjogi létesítési engedélyes tervdokumentációval, jogerős elvi vízjogi engedéllyel, támogatási igénybejelentéssel, sajáterő igazolásával kell rendelkezni. A pályázat benyújtásával legfeljebb 80 százalék támogatás érhető el. A lakóutcákon kívül meglévő földmedrű csatornák föld- medrűek maradnak, csak felújításra kerülnek. A munkák várhatóan 2005-ben fejeződnek be. Gála A Beszterczey alapfokú művészeti magániskola szombaton tartotta gáláját a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában, ahol a báb- és a táncművész, valamint a drámatagozatos tanulók előadását láthatták az érdeklődők; az előtérben pedig a képzőművész palánták alkotásait mutatták be. A rendezvényről a média tagozatos hallgatók készítettek fénykép- és videofelvételt. Munkahely családi értékekkel Az üzleti szellem mindenhatóságának üzen hadat a kitüntetés Budapest, Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Az üzleti szellem mindenhatóságának üzen hadat az a kitüntetés, amelyet a közelmúltban nyert el a Start Rehabilitációs Vállalat és Intézményei a Szociális és Családügyi Minisztériumtól. A tárca három éve hirdette meg először azt a pályázatot, amelyen a „Családbarát munkahely” cím szerezhető meg. A Start második alkalommal vett részt ezen, s idén - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből egyedüliként - kivívta ezt a profit világában talán csöndes, de mégis rendkívül értékes elismerést.- A rendszerváltást követő években valóban furcsán hangzott ez a kifejezés: „Családbarát munkahely”, sokáig úgy tűnt, nehéz összerakni e két fogalmat. Szerencsére amikor a különböző gazdasági társaságok rendezték soraikat, egyre többen és egyre többet kezdtek foglalkozni munkavállalóik családi hátterével - ad hangot óvatos optimizmusának Balogh Zoltán vezérigazgató, aki átvehette az oklevelet Harrach Pétertől. A szociális és családügyi miniszter a díj átadásánál több elemet is kiemelt a Start pályázatából, többek között azt, hogy a nyíregyházi vállalatnál egy-egy családból több generáció is dolgozik egymás mellett. Azt is értékelte, hogy a cég tíz éve indította el szakképző iskoláját, ahol olyan szakmákat tanítanak, amelyek birtokában a vállalatnál el tud helyezkedni a végzett szakember. Az alkalmazottak örömmel fogadták azt is, hogy a cég gondoskodott gyermekeik napköziotthonos elhelyezéséről. A sorba illeszkedik még a fogyatékos gyerekek nyári üdültetésének megszervezése. A vezérigazgató azt tartotta fontosnak, hogy most már állami és politikai szinten is elismerik a munkahely és a család szoros összefüggéseit. Toboroznak Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi Toborzó Iroda állást kínál azon sorkatonai szolgálatot teljesített fiúknak és érdeklődő lányoknak, akik vonzalmat éreznek a szerződéses katonai szolgálat iránt. A szolgálatteljesítés helye: Nyíregyháza, Vay Ádám laktanya. A részletekről felvilágosítást adnak a Toborzó Iroda munkatársai a Bessenyei tér 15. szám alatt, telefonon a 42/418-844-es telefonszámon lehet érdeklődni. Hírnök a szülőknek Oros (N. L.) - Újra indították az iskolarádiót és az iskolaújságot, Hírnök címmel új, információs kiadványt jelentetnek meg a szülők tájékoztatására. Pályáztak a Comenius programra, megszépítették az épületet és annak környékét. Mindez mostanában történt az orosi Herman Ottó Általános Iskolában. A részletekről Faragó Péter igazgatótól kaptunk információt. A Comenius program céljai közt szerepel a tanulók túlterheltségének csökkentése, olyan tanulási módszereket ismertetnek, amelyek a lényeget emelik ki és a tanulók jobban tudnak memorizálni. Az alsó tagozatban terjesztik a játékos tanulást. A célok közt szerepel a napközis idő jobb kihasználása is. A szervező munkán is javítanak. A rajz szakos tanár közreműködésével esztétikusabbá tették a környezetet, a közelmúltban az iskola mellett a szülőkkel közösen parkosítottak, virágosítottak. A névadóra emlékezve minden tanteremben kialakítottak egy-egy Herman Ottó-sarkot. Kiváló oktatók, kiváló tanulók Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - A különböző szakmák jövője az oktatók és a tanulók kezében van: nem mindegy, hogy az előbbiek hogyan adják át a tudásukat, s természetesen az sem mindegy, hogy leendő szakemberek miként sajátítják el az ismereteket. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara éppen ezért jutalmazza időnként a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat. A napokban átadott elismerések szerint „Kiváló gyakorlati oktató” címet kapott: Bunya Györgyné (Bethlen Gábor Szakképző Iskola, Nyírbátor), Papp Tibor (II. Rákóczi Ferenc Szakközép és Szakiskola, Kisvárda), Feketéné Palicz Ilona (Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, Nyíregyháza), Nagy Zoltán (138. sz. Ipari Szakközépiskola és Szakiskola, Mátészalka). „Kiváló tanuló” lett: Dományi Edit (Westsik Vilmos Élelmiszer- ipari Szakközépiskola és Szakiskola, Nyíregyháza), Tóth Ágnes (II. Rákóczi Ferenc Szakközép és Szakiskola, Kisvárda), Danó Ernő, Tóth Norbert (138. sz. Ipari Szakközépiskola és Szakiskola, Mátészalka), Hován István, Csorba László (Wesselényi Miklós Szakközépiskola és Szakiskola, Nyíregyháza), Vakály Henrietta (Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola, Nyíregyháza), Bálint Attila (Inczédy György Szakközépiskola és Szakiskola, Nyíregyháza), Leskó Andrea (Bethlen Gábor Szakképző Iskola, Nyírbátor), Flaskár Anett (Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola, Nyíregyháza). Nyíregyháza (KM) - A Nyíregyházi Főiskola botanikus kertjét - amely alapításának 30. éves jubileumát ünnepli - a hét végén a nagyközönség előtt is megnyitották, és a megyei gyermekpályázat nyerteseinek dijait is átadták. Ezek a következők: 7-8 osztály: I. díj: Zentai Judit Móricz Zsig- mond Általános Iskola, Mátészalka; II. díj: Hornyák János En- csencs Általános Iskola; III. díj Sajben Renáta Evangélikus Általános Iskola, Nyíregyháza. Különdíj: Uszkai Andrea Móricz Zsigmond Általános Iskola. Mátészalka. Csoportdíj: Encsencs Általános Iskola: Kópisné Nagy Mária. Nyíregyháza (KM) - Megyénk 39 iskolájából közel 650 diák vesz részt azon a tanulmányi versenyen, amelyet május 13-án rendeznek meg a nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskolában. Az oktatási intézmény immár hetedik alkalommal ad otthont ennek a nagysza5-6 osztály: I. díj: Kovács Nóra, Eötvös Gyakorló Általános Iskola, Nyíregyháza; II. díj: Balogh Orsolya, Pusztadobos Általános Iskola; m. díj: Perger Klaudia, Körösi Csorna Sándor Általános Iskola, Nagykálló. Különdíj: Szabó Tibor Tunyogmatolcs, Általános Iskola. 3-4 osztály: I. díj: Kriheli Ráhel, Eötvös Gyakorló Általános Iskola, Nyíregyháza; II. díj: Fodor Noémi, Körösi Csorna Sándor Általános Iskola, Nagykálló; III. díj. Nagy Judit, Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka. Különdíj: Nyíregyházi Márk, Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka. Csoportdíj: Eötvös Gyakorló Nyíregyháza, Kovács Krisztina. 1-2 osztály: I. díj Nyitrai Beatbású rendezvénynek, amelyet az is jelez, hogy 19 tantárgyból mérhetik össze tudásukat a 2-8. osztályos fiatalok. A 9 órai megnyitó után az iskola tantermeiben rendezik majd meg a versenyt, az eredményhirdetés 12.45 órakor lesz. Érdekesnek ígérkezik az a verseny, amelyet az rix, Apáczai Csere János Általános Iskola, Nyíregyháza; II. díj: Szabó Tibor, Általános Iskola, Kemecse; III. díj: Nauner Veronika, Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka. Különdíj: Horváth András Szilágyi István Általános Iskola, Nagykálló. Csoportdíj: Apáczai Csere János Általános Iskola, Nyíregyháza, Dániel Péter. Óvoda: I. díj: Sivadó László, Óvoda, Encsencs; II. díj: Varkoly Dávid, Margaréta Óvoda, Nyíregyháza; IV. díj: Űjteleki Mihály, Gyermekkert óvoda, Nyíregyháza, Városmajor. Különdíj: Vinnai Frida, Szabó Fanni, Gyermekkert Óvoda, Nyíregyháza, Városmajor. Csoportdíj: Margaréta Óvoda, Nyíregyháza. ötödikeseknek tartanak a magyar irodalom keretében: a diákok arról adnák számot, mennyire ismerik a Harry Potter-regényeket. A házigazda iskola tanulói is elindulnak a versenyen, azonban ők nem érhetnek el helyezést a verseny tisztasága érdekében. Hirdetés A18. hét eseményei a Budapesti Értéktőzsdén Az elmúlt héten a BUX 0,2%-os emelkedésével jelentősen felülteljesítette a nemzetközi piacok átlagát, ami részben még a baloldali győzelem várható tőzs- debarátabb politikájának hatása, részben pedig az osztalékok okozta áremelkedések következménye. A blue chip részvények közül 4,1%-os erősödést követően az OTP volt a hét nyertese. E mögött egyrészt a múlt pénteken bejelentett 700 fős létszámleépítés, másrészt pedig a romániai terjeszkedéssel kapcsolatos pletykák állhatnak. Felülteljesítette a piaci átlagot a MÓL is, mely 0,8%-ot emelkedett az elmúlt 4 kereskedési nap során. Ez abból a szempontból meglepő, hogy a választások talán ezen blue chip esetében végződtek a legkedvezőtlenebbül, hiszen a második forduló előtt mindkét fél hangsúlyozta, nem kívánja emelni a gázárakat. Az üzletág értékesítése már szinte biztosan nem valósulhat meg a jelenlegi kormány működése alaltt, a baloldal pedig várakozó álláspontra helyezkedett ez ügyben, így az árfolyamemelkedést ezen spekulációk megdőlni látszanak. A hét legnagyobb vesztesei között szerepelnek a MATÁV és a Richter részvényei. A telekom cég árfolyamcsökkenése mögött vélhetően a német anyavállalat leminősítése és a nemzetközi technológiai bessz áll, míg a gyógyszer- ipari papír az orosz export várakozásoktól elmaradó növekedésével kapcsolatos félelmek, és a hazai gyógyszerpiacon a második fél évtől - a Quamatel, mint referencia termék megszűnésével - várhatóan csökkenő árbevétel miatt veszített értékéből. A hét abszolút nyertese a ÉDÁSZ lett, mely 54%-ot emelkedett, míg a NABI befektetői 7,3%-os árfolyamnyereséget realizálhattak. Az áramszolgáltató rendkívüli mértékű erősödése mögött az E.ON 73,561 eurós vételi ajánlata, valamint az 1070 forintos osztalék áll. A NABI tovább folytatta jó szereplését, amelyet egyértelműen a piac általános javuló likviditásának tulajdonítunk, hiszen a cég fundamentumai eddig is hasonló növekedéssel kecsegtettek. Úgy tűnik a pozitív külső körülmények hatására a gépipari papír piacára visszatértek a külföldi befektetők. A következő héten várhatóan ismét a makrogazdasági mutatókra irányul a befektetők figyelme a nemzetközi piacokon. A legfontosabb mutatók között kiemelhetőek az amerikai rendelésállomány alakulása, illetve az első negyedéves termelékenységi mutatók. A jelenlegi piaci várakozások szerint kedden az amerikai jegybank szerepét betöltő FED valószínűleg változatlanul 1,75%- on hagyja az irányadó kamatlábat. A hazai piacon a külföldi események mellett ismét előtérbe kerülnek a vállalati eredményvárakozások. A társaságok többsége május 14-15-én teszi közzé eredményeit. Az eredmények hatására a piaci voiatilitás emelkedése várható. Diszkontbetét 6 hónapra (50 000 Ft-tól) éves kamat: 7,30% EBKM: 7,30% 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. Tel.: 42/314-450, fax: 42/313-118 Inter-Európa Bank Rt. Xa SNHÚK HÍM Ml csoport társult la« ja Versenyző kisdiákok harminckilenc iskolából Érdeklődők a kiállításon Sipeki Péter felvétele Termeszetet, kertet rajzoltak a gyerekek