Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-11 / 109. szám

2002. május 11., szombat HÉTVÉGE /9 „Az én világom így tökéletes” Száraz Ancsa Egész egyszerűen nem tud egy hely­ben ülni. Csillogott a színpadon, siker­re vezette a ZIG Singers csapatát, lét­rehozta a Hang-Szín Tanodát, megala­pította a Nine for Song együttest, ta­nít, emellett három felnőtt fiú édes­anyja. Bánhidiné Maróti Magdolna egészen pici korától pontosan tudta a választ a „mi leszel, ha nagy leszel?” kér­désre. - Mindig is szín­padra vágytam, így tel­jesen természetes volt, hogy miközben a kon­zervatórium jazz tan­szakára jártam, renge­teg fellépést is vállaltam, együtt énekeltem Vukán Györggyel és a Benkp Dixieland Band-del. Gyönyörű időszak volt, részt vet­tem ki mit tud?-on és táncdalfesztiválon, de időnként úgy éreztem: az én igazi vilá­gom a jazz, és nem a populáris zene, ezért amikor a karrier, vagy család kérdésben kellett döntenem, ez utóbbit választottam. És bár egymás után születtek a fiúk, a zenéről sohasem feledkeztem meg. Előbb az Országos Szórakoztató Központban dol­goztam, majd következett a Zrínyi Ilona Gimnázium, ahol a tanítás mellett megva­lósíthattam életem egyik nagy álmát, és lét­rejött a ZIG Singers. A kórus, mely időnként közel száz tagot számlált, olyan si­kereket ért el, melyekről nem is álmodtunk. Fennállásunk tizennégy éve alatt számtalan koncertet adtunk, bemutattuk a Macskákat és a Hair-t, s vendégként felléptünk az Apos­tol együttes nosztalgiakoncertjén. Az idő azonban telt, s a diákoknak egyre több lett az elfoglaltsága, és egyre kevesebb az ideje a próbákra, az előadásokra. Féltem attól, hogy egyszer bekövetkezik az, amitől féltem: hogy nem tudjuk azt a minőséget nyújtani, amit a közönség elvár tőlünk. Közel másfél évtizedig a szemem előtt fejlődtek a tehet­ségek, ami nagyszerű érzés, de előbb-utóbb véget kellett érnie. A búcsúkoncertnek ha­talmas sikere volt, és mivel egész életem­ben előregondolkodtam, ekkor már tudtam, hogyan folytatom tovább.- Tavalyelőtt októberben alakult meg a Nine for Song, ahol kilenc különböző egyé­niségnek kell együtt dolgozni, s a kilenc különböző hangnak kell egy egésszé forrni - folytatja a tanárnő. - Azt szerettem vol­na, ha olyan embereket gyűjthetek magam köré, akikkel könnyű dolgozni, akiknek nem jelent gondot a kottaolvasás, és akik azért járnak próbákra, és előadásokra, mert szeretik a zenét. Az együttesben vannak egyetemisták, végzett és leendő énektaná­rok, valamennyien komoly színpadi rutin­nal a hátuk mögött. Nincsenek műfaji kö­töttségek, gospeleket és spirituálékat ugyan­olyan szívesen adunk elő, mint musical­eket. Mára teljesen összeérett csapat, és ma már nem tévesztenek bennünket össze a ZIG Singersszel, a felkérések pedig egymást érik. Ezzel párhuzamosan működik a Hang-Szín Tanoda, mely szintén egy nagy álom betel­jesülése. Sokan szeretnének híres művésszé válni, esténként a színpadon állva megva­lósítani önmagukat, de nem tudják hogyan induljanak el. Ebben segítünk nekik azzal, hogy itt elsajátíthatják a színpadi mozgást, tanulhatnak énekelni és a színészmesterség­gel is megismerkedhetnek. Tizenhét diá­kunk között sok az igazi tehetség, óriási él­mény, hogy jelen lehetek a pályájuk indu­lásakor. A zenei sikerek mögött mindig ott állt a család. A három, egykor neveletlen gyerek ma már három komoly férfi, akik unokák­kal ajándékozták meg a nagyszülőket, hogy az állatorvos nagypapa, az egyébként szen­vedélyes galambász, és a mindig újra vágyó, fiatalosan lendületes nagymama életét be­aranyozzák. - Boldog vagyok, hogy soha nem dőltem be az élet csábításainak - mondja Magdika -, és bár mehettem volna külföldre, nem tettem. De nem bántam meg. Az élet mindent megadott számomra, ami fontos, az én világom így tökéletes. Az életünknek mindig van értelme Ivó Krobot: Nyíregyházán olyan előadás született, amilyen a képzeletemben élt Elek Emil felvételei Nagy István Attila Ivó Krobot kedves vendég Nyíregyházán. Azzá teszi visszafogott, nyugodt, alkal­mazkodó, a másik embert tisztelettel körülvevő egyéni­sége s a várakozás is. A nyugodt várakozásé, mert tudni lehet előre, hogy Krobot rendezése sikeres lesz, s bevonul a Móricz Zsigmond Színház nagyszerű teljesítményei közé.- A negyedik Hrabal-darabot rendezi Nyíregyházán. Honnan ez a vonzódás a nagy cseh író iránt? Ivó Krobot- Barátok voltunk. A Harlekin milliói című darab első változa­tát közvetlenül a halála után (1996) írtam. Ezért vannak ben­ne visszaemlékezések. A nyír­egyházi változatban több eltérés is van. A próbák során kiderült, hogy vannak olyan lehetőségek, amelyeket kár lenne kihasználat­lanul hagyni. Ezek egy része a színészektől ered, hiszen a pró­bák során együtt dolgoztunk, s az együttes munka mindig a fel­színre hoz különféle szellemi energiákat. Ebben a darabban többen is játszanak azok közül, akikkel korábbi rendezéseimben is együtt dolgoztunk. így aztán, amikor a nyíregyházi szövegvál­tozatot készítettem, azokra is gondoltam, akik majd játszani fogják. A konkrét színházi figu­rák mögött őket is láttam: Var­jú Olgát, Gados Bélát, Schlanger Andrást, Petneházy Attilát és a többieket. A kisemberek- A Harlekin milliói az elmú­lásról szól. Úgy érzi, hogy beleért ebbe a korba?- Hrabal, mint a nagy művé­szek általában, kevés dologgal foglalkozott. Valamennyi művé­ben a kisemberek egyszerű, hét­köznapi életéről írt. A kisembe­rekre figyelt, nem használt velük kapcsolatban frázisokat, kerülte az ideologikus elemeket. Tekin­tettel arra, hogy az elmúlt ötven évet követő rendszerváltás után az írók szövegei tele vannak ide­ákkal, ideológiával, Hrabal idő­szerű mindmáig. Számomra azért is aktuális, mert szép lassan kö­zeledik az öregkor. A darab nyug­díjasotthonban élőkről szól, azok­ról, akik minden esetben próbál­nak védekezni az ellen az érzés ellen, hogy ők már semmire sem jók, már nincs semmi értelme az életüknek. Nem más ez, mint az élettel való kiegyezés, ami elhoz­za az ember számára a harmóni­át is. A darabban ezek az idős emberek emlékeznek vissza a fi­atalságukra. Emellett a darabnak van egy groteszk, vidámabb vo­nulata. Az én rendezői stílusom a költői realizmus, amely szere­tettel és megértéssel szemléli a világ dolgait.- Nem igazán színházszerű a visszaemlékezés, inkább a film­művészet él ezzel az eszközzel. Hogyan sikerült ezt a színpadon megoldani?- A reális helyzeteket úgy ol­dottuk meg, hogy a színészek ott vannak a színpadon. A nyugdí­jasok ott ülnek az ebédlőasz­taloknál, esznek valamit, nem valami kiváló ételt, és ennek kapcsán előjön az az emlékkép, amikor jobb ételt ettek, máskép­pen éltek. Ehhez kapcsolódik mindenféle zenei motívum, ami ezt az emlékező hangulatot erő­síti. A darabnak három házaspár (idős, középkorú és fiatal) a fő­szereplője, különböző események metszésében látjuk meg, mi a fontos az életükben és mi nem. Igényes munka folyt A Harlekin millióiban az öre­gedés elvéről van szó. Anélkül, hogy azt gondolnánk, hogy más a gondja egy öregedő gazdag és egy szegény embernek. Ebben a darabban az a fontos, hogy min­den élethelyzetben, korban meg kell találni az aktív életnek a lehetőségét. Természetesen a da­rab Közép-Európa szomorúságá­ról is szól. Arról, hogy az alap­vető emberi kapcsolatok megsé­rültek, a családtagok elhidegül- tek egymástól. Egyre ritkábban fordul elő, hogy a gyermekek tudnák és látnák, hogyan élnek a szüleik, a nagyszüleik vagy a nagyszülők végigkísérnék az unokák megszületését, a ter­hességtől a hazaérkezésig.- Milyen hangulatban zajlot­tak a próbák, hogyan sikerült együttdolgozni a társulattal?- A társulat magas színvona­lú művészek együttese, úgy gon­dolom, hogy olyan előadás szü­letett, amilyen a képzeletemben élt. A próbákon nagyon igényes munka folyt, mert mindenki azt akarta, hogy jó előadás szüles­sen. A figurákat a színészek ki is egészítették a maguk ötletei­vel. Egyetlen probléma volt csu­pán: az évad végéhez közeledve, egy kicsit érezni lehetett a fá­radtságot, szerencsére ezen min­denki túltette magát.- Említette, hogy szívesen jött Nyíregyházára. Azt is tudjuk, nagyon nehéz volt időpontot ta­lálni.- Öt éve a prágai Nemzeti Színházban dolgozom. Egymás után jönnek a bemutatók, s any- nyi volt a munka, hogy nem le­hetett eljönni. Most visszatérek eredeti színházamhoz, a Cinoh- erní Klubba, ahol tizenöt évvel ezelőtt dolgoztam, s ott - remé­lem - nagyobb lesz a szabadsá­gom. így aztán annyit mondha­tok: A viszontlátásra! Ivó Krobot rendezései Nyíregyházán 1987. március 27. Bohumil Hrabal: Őfensége pincére voltam 1989. december 16. Csehov: Ivanov ___________________________ 1991. március 30. Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok 1992. október 24. Csehov: Cseresnyéskert __________ 1993. május 27. Hrabal: Gyöngéd barbár __________________ 2002. május 11. Hrabal: Harlekin milliói Mesél a szocdem tagkönyv Szőke Judit Nyíregyháza (KM) - Féltve őrzött párttagkönyvét már a választások finisében meg­mutatta volna, de nem hagy­tam magam befolyásolni. Ha 57 évet kibírt, akkor elvi­sel még egy hetet - hárítottam el a csendháborító óvatos szándé­kot meglehetősen szemtelenül. De visszajött. Hajszálpontosan. És milyen jó, hogy újra találkoz­tunk! Takács János nem enge­di, hogy bácsizzam, magázzam vagy tessékeljem, ezért marad­junk a Jánosnál, szóval 89 éves, a családja több nemzedéken át nyíregyházinak mondhatja ma­gát, igazi szocdem. Párttagköny­vét, már megsárgult, rongyos, de ép, 1945. szeptember 1-én állítot­ták ki, akkor épp mozdonyvezető volt.- Csak azt akartam mondani, hogy én megéltem több rendszer- váltást, mindegyikben volt jó és volt rossz. Az a kérdés, mennyi az egyik és mennyi a másik. Itt lehet meghúzni a határvonalat. Én azt mondom: bízni kell és az őszinteség erény, meg hogy az igazságért sohasem szabad meg­haragudni.... - hallgatom élete sorát, amit olyan megrendítően és irigylésre méltóan kisfiús len­dülettel mesél el, hogy élvezet hallgatni. Nem sok időm volt rá, ezért csak majdnem kilencven év húsz perc alatt született sors­mozaikját és gondolattöredékeit tudom összerakosgatni. János, aki bakfisabb már nem lesz, érettségizett, de több szakmája is van, jelesre vizsgázott géplaka­tos, mozdonyt is vezetett, tagja volt a Magyar Királyi légierő­nek, végzett repülősiskolát is, nem hiányozhat a Magyar Vete­rán Repülő Egyesület össze­jöveteleiről.- Én nem tudom, miért, de va­lahogy nem féltem soha. Három­éves koromban anyám a kútká- váról szedett le, a román kato­nák között kószáltam, ha meg- éreztem, hogy palacsintát süt­nek... Nem voltam angyal gye­reknek sem, később pedig kifeje­zetten fafejű lettem, diákként még önbíráskodtam is, de min­dig azt tartottam, az embert kell nézni, nem a világnézetét. Disz- tingválni kell, szétválasztani. Ha kártyázunk, akkor nem politizá­lunk, nem utáljuk egymást sem akkor, sem máskor, pedig lehet, hogy különben nem értünk egyet. Ha vitatkozunk, akkor pe­dig érvelünk, de sosem válunk el haraggal. Ott voltam, amikor 1918-ban bejöttek bocskorban a románok, láttam Horthyt is. Nem volt nagy kísérete! Megjár­tam a frontot, tartottak rám többször géppisztolyt és nem hal­tam meg. Én azt mondom: ami­kor megszülettem, odaírták a vé­gét is... Ezért nem törődöm a be­tegséggel, nem érdekel. De ne­kem senki ne tartson előadást a háborúról, mert én a háborút csináltam. Jánosnak két lánya és két lányunokája van, mindegyik dip­lomás, az egyik lánya Ameriká­ban él. Valamennyiőj üknek egy­formán jár az agya és a szíve: le­gyél akárki is, nem vagy különb senkinél. Ezt ő így fogalmazta meg:- Ha a kenti herceg, Habsburg Ottó és mondjuk én, Takács Já­nos anyaszült meztelenre vetkő­zünk, ebből ki mondja meg, me­lyikünk kicsoda? Rossz politika az elzárkózás, a megkülönböztetés. Takács János a régi szocdem tapasztalatai, böl­csessége alapján azon a vélemé­nyen van: az embereket kell megnyerni, el kell érni azt az ér­zést, hogy valóban velem legye­nek. A két forduló közötti két hétben a Fidesz erre jött rá... Ott kell lenni az emberek között, be­Takács János: csak türelem szélgetni kell velük. Mert irodá­ból nem lehet választást nyerni, amelyik párt ezt nem teszi, örök vesztes lesz. Az elmúlt időszak folyamataiból tanulni kell. A hi­bákat pedig el kell ismerni. Aki nem tud méltósággal, komolyan veszteni, az se politizálásba ne kezdjen, se kártyázáshoz ne fog­jon. S az őszinteség erényét se veszítse szem elől - ezt üzeni Ta­kács János, az öreg szociálde­mokrata, aki életének 89 éve alatt megtudta: három dolog van, ami bármelyikünknél és a poli­tikában is eredményre vezet: a szóba elegyedés, a mosoly, és a türelem. Jelenet az előadásból Részlet a Halr című musicalből

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents