Kelet-Magyarország, 2002. május (62. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-11 / 109. szám

2002. május 11., szombat Kelet* Magyarország háttér /3 0 Kenyérlángos A nagykállói II. Rákóczi Ferenc Művelődési Központ szervezé­sében szombaton 10 órakor Nagykálló- Harangodon kenyérlángossütésre várják az érdeklődő kirándulókat. 0 Fábry-show A népszerű humorista, Fábry Sándor önálló estjét rendezik május 13-án este 19 órakor a nyíregy­házi Kodály Zoltán Általános Iskolában. 0 A telefonos elsősegély szolgálat szombaton és vasárnap 18 órától 23 óráig a 06-80-505-555-ös telefonszámon várja az érdeklődőket. A hívások ingye­nesek. NÉZŐPONT Rájuk fér, megérdemlik Angyal Sándor /Via ballagnak a diákok. A hagyo­mány, a szokás valamiféle búval, bánattal akarja körüllengeni az eseményt, magam viszont úgy tapasztalom, hogy valójában ez az öröm ünnepe. Nemcsak azért, mert a „vén diák" tiszteletére tűt sem lehet le­ejteni az éttermekben, és számtalan a te­rített asztalok sora a családoknál, hanem azért is, mert a felnó'ttkor határához ért a tegnap még kislegény, a copfos lány s mire jól körülnézünk magunkon, már ki is repültek. Hát persze, hogy a gyermek az ünne­pelt, de a szülő is ünnepli azt a sok-sok erőfeszítést, amit ő tett ezért a napért. Mert bizony a legtöbb magyar családnál érzi a kassza, ha tanul a gyerek, ha jön a szeptember,, vagy felsőbb szinten fizetni kell a kollégiumi díjat, újat vásárolni a kinőtt, kopott holmi helyett. Aztán nem olcsó dolog maga a ballagás sem. Mégis, milyen a szülő: ha van miből, nem saj­nálja, ha meg nincs miből, összeszorított fogakkal is előteremti, hogy majd később megspórolja, letörlessze. De, hát a gyerek mégsem mehet szedett-vedett öltözékben, amíg a többi pompásan ragyog! Meg, ugye, követel is nagylegény, a serdülő lány, s az igényvetélkedőnek nagy az ára. ✓ így volt ez mindig, így van most is, mert sem a múltban, sem a jelenben nem állta meg, állja meg magát a tétel, hogy ingyenes az oktatás. íróasztalom kiemelt helyén tartom azt a lapot, amelyen az új kormány első 100 napos céljait látom minden nap. A 11. pont azt tudatja velünk, hogy szeptember elsejétől 30 százalékkal megemelik a főiskolai és egyetemi ösztöndíjakat. Úgy legyen, mert a ma ballagok ezt már él­vezhetik, akárcsak sorstársaik. És tel­jesüljön a 2. pont is, mely szerint hason­lóan szeptember elsejével a pedagógusok fizetését 50 százalékkal emelik. Rájuk fér, megérdemlik. Az iskolaügyhöz tartozik, bár nem közvetlenül kapcsolódik a balla­gáshoz, hogy augusztustól minden évben két havi családi pótlékot fizetnek iskola- kezdésre. Jóval több, mint a fél ország rá­szorul erre is. Remélhetőleg mindez csak a kezdet, mert a fentiek teljesülésével sem jön még el a Kánaán. Mégis befejezik a faluházat Tákoson A kivitelező fővállalkozó meghitelezi a hiányzó pénzt; az alvállalkozók is csatlakoztak Györke László Tákos (KM) - Az árvizes fejlesztési beruházások közül a Területfejlesztési Tanács TERKI (területi kiegyenlítést szolgáló) fejlesztési alapja a központilag elnyerhető támo­gatások kiegészítésére össze­sen több mint 254 millió forintot fordított. Úgynevezett HUB-os (Helyre- állítási és Újjáépítési Bizottság) fejlesztési pénzt nyert árvizes te­lepülések közül orvosi rendelő, szolgálati lakás, művelődési ház, iskolai tantermek, tornaterem, szociális létesítmény, polgármes­teri hivatal, faluház építésébe kezdtek többek között Csarodán, Tákoson, Gulácson, Jándon, de olyan településeken is, ahol ár­víz közvetlenül nem pusztított. Elfogyott a pénz Néhány hete azonban olyan hírt kaptunk, hogy a tákosi falu­ház befejezéséhez nincs meg a teljes összeg. A hír, sajnos, igaz­nak bizonyult. Akkor frissiben csak azért nem írtunk róla, mert a kivitelező bízott benne, hogy a pénzfolyósítási problémák ha­marosan megoldódnak. Mostanra azonban nyilvánva­lóvá vált, hogy az újjáépítésnek és helyreállításnak erre a feje­zetére szánt összeg elfogyott. Ezt a minap Tatár Attila, az Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigaz­gatóság helyettes vezetője megerősítette. Tehát mintegy harmincmillió forint hiányzik a teljes befejezés­hez. A forrás elapadt, és nincs is remény arra, hogy a köz­ponti költségvetésből lehetne je­len pillanatban támogatást el­nyerni.- Úgy döntöttünk - tájékozta­tott Rabóczki László, az fővál­lalkozó Épker Kft. ügyvezető igazgatója -, hogy a kivitelezés befejezéséhez szükséges anyagi­akat a falu érdekében meghite­lezzük az önkormányzat részére. Nem szeretnénk ugyanis a Nyíregyháza (KM) - Az agyag és a kézművesség iránt érdek­lődő gyerekek jelentkezhetnek abba a vakációs táborba, melyre három turnusban kerül sor Gyarmati Judit fazekas, hagyo­mányos és modern kerámia­készítő vezetésével. A július tákosiaknak csalódást okozni, hi­szen a lakóépületek újjáépítése során igen jó kapcsolat alakult ki a helybeliek és az építők között. Előre nem láthatták A faluházban közfeladatokat ellátó intézmények - például pol­gármesteri hivatal, posta, orvo­si rendelő - lesznek, melyre a la­kosságnak már most szüksége van. Igen kényelmetlen lenne számukra, ha ki kellene várni, míg az önkormányzat valami­lyen módon előteremti - mond­juk pályázati úton - a hiányzó pénzt. De vajon mi lehet a háttér­ben? Bár a csarodai kormány­ülés (2001. augusztus 14.) dönté­se alapján az eredeti helyreállí­tási és újjáépítési összeget meg­toldottak tízmilliárd forinttal, kora ősszel kiderült: sokkal na­gyobb az állva maradt árvizes la­kásokban a kár, mint amire szá­1-19. között sorra kerülő három­szor ötnapos lehetőség arra is jó, hogy a tanultakat a kicsik és a nagyok az anyag megszeretésén túl a hétköznapokban is haszno­síthassák. A diákok korongoz- hatnak, mázazhatnak és a múze­umfaluban még kakakós csigát mítani lehetett. (Gondoljunk csak az úgynevezett nagy értékű helyreállításokra, melyek költsé­ge itt-ott az újjáépítésivel vete­kedett.) Magyarán: mivel a ter­vezettnél, a várhatónál lényege­sen többe került a lakóházak helyreállítása és újjáépítése, az önkormányzati beruházásokra a végén kevesebb jutott. Azok, me­lyeket el sem kezdtek, gyakorla­tilag elmaradnak, a megkezdet­tekre pedig kevesebb pénz jut. (Hogy csak egy példát hozzunk fel: eredetileg Vámosatyán is új hivatali épületet terveztek, a vé­gén csak „sima” helyreállítás lett belőle.) Alvállalkozók felajánlása- Természetesen az önkor­mányzattól elvárjuk - teszi hoz­zá Rabóczki László -, minden kö­vet megmozgasson annak érde­kében, hogy az általunk meghi­telezett összeget mielőbb előte­remtse. is süthetnek, méghozzá kemen­cében. A napi elfoglaltság 8-16 óra között jelent hasznos, műhelybe­li és kirándulással teli időtöltést. A nappali táborban lesz tízórai és ebéd is. Jelentkezni május 31-ig lehet. Köztudott, hogy az újjáépíté­sen számos alvállalkozó dolgo­zott és dolgozik még most is. Az Épker példaértékű kezdeménye­zéséhez az alvállalkozók is csat­lakozott, akik munkadíjuk egy részét ajánlották fel a faluház si­keres befejezése érdekében. Ez több mint egymilliós forintot tesz ki. (Úgy gondolom, akik a saját pénzükről mondanak le egy közösség, egy település jövője ér­dekében, mindenképpen megér­demlik, hogy ideírjuk nevüket: Nyír-Kaolin, Herczeg és Fia, Beregvíz, Czakó Barbara, Paint- Team, Rafafém, Fékó, Imbrex-95, Szabó Gusztáv, Tympanon 896, Hajnal Béla.) Összefogással tehát még ebben a hónapban befejezik a faluházat Tákoson, s az átadást falunapi ünnepséggel kötik össze. Ekkor - azaz június 8-án - mutatják majd be azt a könyvet is, mely a tavalyi árvízről, Tákos új­jáépítéséről, az itt élő emberek­ről szól. Zárva lesz a múzeum Nyíregyháza (KM) - A Jósa András Múzeum május 14-én 12-15 óra között tech­nikai okok miatt zárva tart. Agyagozhatnak a vakációzó gyerekek HÍREK A szerző felvétele így néz ki Jelenleg a tákosi faluház Szöveg nélkül Ferter János rajza Megyehatárainkon túl Is Ismert, sokan keresik fel hétvégeken Sóstól Múzeumfalut

Next

/
Thumbnails
Contents