Kelet-Magyarország, 2002. április (62. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-13 / 86. szám
2002. április 13., szombat Kelet# Magyarország AUTÓS VILÁG 0 Önálló Smart A DaimlerChrysler konszernen belül önálló márkává nőtt Smart- nál további modellek bevezetését tervezik. A Smart kupé és a roadster már szinte kész, ám hivatalos állásfoglalás még nincs a két autó sorsát illetően. 0 Megújuló hidak Az idén az utak rekonstrukciója mellett dunai hidak és felüljárók is részlegesen vagy teljesen megújulnak Budapest-szerte. Májustól a főváros több fő közlekedési útvonalát is érintik ezek az útépítések. 0 Ritka robbanás A filmek többségében egy kisebb koccanás általában az autó kigyulladásával és felrobbanásával jár. A valóságban azonban ez másként van. Közlekedési balesetben a legritkább esetben gyullad ki az autó. Próba az Alfával és a Skodával Nyíregyháza (KM) - A hét végén két autószalonban rendeznek nyílt napokat Nyíregyházán. A Platán Autóház Skoda szalonjában a cseh márka teljes palettáját megtekinthetik az érdeklődők - többek között a csütörtökön bemutatott zászlóshajót, a Superbet is -, és lehetőség nyílik teszt- vezetésre. Az Automéry Alfa Romeo márkakereskedésében is nyitott hétvégére várják az autók szerelmeseit. Aki elmegy, felfedezheti az új Alfa 156-ost, és természetesen ki is próbálhatja az olasz autót. ToyotfrPeugeot Csehországból Prága (MTI) - Háromszázezer kisautót fog 2005-től évente gyártani a csehországi új, japán-francia autógyár, amelynek alapkövét a hét közepén tették le a cseh fővároshoz közeli Kolínban. A beruházás értéke 50 milliárd korona (1,5 milliárd euró). A japán Toyota és a francia Peugeot közös gyárában háromezren fognak dolgozni, a kapcsolódó új munkahelyek száma legalább tízezer lesz. A befektetők egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan milyen kiskocsikat is fognak gyártani Kolínban. A hozzáférhető információk szerint egyliteres benzinmotoros és 1,4 literes dízeles kocsikról van szó, amelyek a Peugeot, a Toyota és Citroen kiskocsikon fognak alapulni, és mindhárom márkanéven forgalmazni fogják őket. A 250 hektáros ipari park területén szeptemberben kezdik felhúzni a gyárépületeket, és az építkezés 2003-ig tart. A felszerelés után 2005-ben indul a termelés. A kiskocsik tervezett csehországi ára prágai források szerint 220-230 ezer korona (1,6-1,8 millió forint) lesz. Kolín városa gazdasági és szociális fellendülést vár az új autógyártól, amelynek helyszínéül korábban Magyarország és Lengyelország is érdeklődött. Bár a városban és környékén 9-10 százalékos a munkanélküliség, új munkaerőre távolabbról is szükség lesz. Kolínban ezer új lakás is épül hamarosan. Az első mini A japán Nissan kifejlesztette az első minijét, a Mocot. Április elején mutatták be Tokióban a 660 köbcentiméteres, 8000 amerikai dollárnak megfelelő jenbe kerülő kis autót EPA-felvétel Skoda Supeib: belépő a felsőbb osztályba A motorkínálat három benzin- és két dízelerőforrásból áll, a legnagyobb 2.8-as, V6-os Nyíregyháza (KM) - Csütörtökön mutatták be Nyíregyházán a Platán Autóház Skoda- szalonjában a Superb csúcsmo- dellt. A SkodaSuperb először 2001 szeptemberében mutatkozott be a Frankfurti Nemzetközi Autókiállításon. A cseh autógyár új csúcsmodellje nagy érdeklődést váltott ki mind a szakmabeliek, mind pedig a nagyközönség körében: legfőképpen bőséges helykínálatát, elegáns, tiszta vonalvezetését, átgondolt részmegoldásait, igényes anyagait és első osztályú kidolgozását dicsérték. Az új modellel a Skoda a felső középosztályra is kiterjeszti gyártási programját a Fabia és az Octavia modellek után. Superb néven 1949-ig már gyártottak autót a Skoda-gyárban. így az új modell nem véletlenül viseli történelmi elődje nevét, mivel a superb szó jelentéstartalmán felül (egyedülálló, kitűnő, csodálatos) jelképezi azt is, hogy a Skoda márka visszatér a felső osztályba sorolt járművek gyártói közé. Ebbe az osztályba való tartozását már a külső méretek is mutatják. A Skoda Superb modell három alapfelszereltségben rendelhető, ezek a Classic, Comfort és Elegance. Már a Classic alapváltozat minden, a középosztályban felmerülő igényre kiterjedő felszereltsége is igen gazdag. A motorkínálat három benzinGazdag felszereltségű a műszerfal Hirdetés Impozáns látványt nyújt az új Skoda Superb Sipeki Péter felvételei Tágas a helykínálat hátul fúvókkal felszerelt klímaberendezés, valamint a hűtött kesztyűtartó. Szériafelszerelés továbbá az első ülések közötti, az első kartámaszba épített hűtött tároló, a nyitható tárolóval és két italtartóval ellátott hátsó kartámasz. És persze az elektronikus differenciazár, a kipörgésgátló, az elektronikus stabilitási program. rés, szintén közvetlen befecskendezésű erőforrás alkotja. A hathengeres motorokhoz igény szerint automata váltó is rendelhető, amely a Tiptronic segítségével kézzel is kapcsolható. Külön kiemelendő a viszonylag ritkán esedékes szerviz. Az előírt feltételek betartása mellett a benzinmotoroknál csak kétévente, vagy 30 ezer kilométerenként kell olajat cserélni és felülvizsgálatot végeztetni, míg a dízelmotoroknál ez a 114 kW-os V6 2.5 TDI motornál csak 35 ezer, a 96 kW-os 1.9 TDI PD motornál pedig 50 ezer kilométerenként szükséges. A Superb hossza 4803, szélessége 1895 és magassága 1444 milliméter. A kétliteres, 115 lóerős motorral 11 másodperc alatt gyorsul százra, maximális sebessége eléri a 200 kilométert óránként. Az átlag fogyasztása 8,4 liter. Az üzemanyagtartálya 62, a csomagtartó 462 literes. Az autó alapára 6 millió 683 ezer forint. Természetesen luxuslimuzinhoz mérten gazdag biztonsági és kényelmi felszereltséggel kapható az autó. A gyári alapfelszereléshez tartozik a táv- irányítású központi zár, a négy légzsák, a hátul is külön légbeés két dízelerőforrásból áll. A négyhengeres benzinmotorok teljesítménye a 2.0-ás változat esetében 85 kW (115 lóerő), az 1.8-asnál pedig 110 kW (150 lóerő). A motorkínálat csúcsán a 2.8-as, V6-os, 142 kW-os (193 lóerős) erőforrás áll. A takarékos dízelmotorok kínálatát az 1.9 TDi 96 kW-os (130 lóerős) négyhengeres, nagynyomású, porlasztószivattyús, közvetlen befecskendezésű, valamint a 114 kW-os (155 lóerős) hathengeres, 2,5 liteAz új BMW 318d: 265 Nm nyomaték,115 LE, 204 km/h végsebesség, 5.6 literes átlagfogyasztás Az új 320d: 330 Nm nyomaték, 150 LE, 210 km/h végsebesség, 5.5 literes átlagfogyasztás, ajándék könnyúfém keréktárcsa Q A vezetés élménye. Solexis Kft. 4401 Nyíregyháza Simái út 9. Tel.: (42) 501-150 M BMW 3-as dízel 318d 320d 33öd Alapfelszereltség: klímaberendezés kipörgésgátló 6 légzsák