Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-22 / 68. szám

2002. március 22., péntek Keleti Magyarország SPORT /13 A FORDULÓ MÉRKŐZÉSE Kesztyűéit extra felajánlása Nyíregyháza (KM) - A tét nem kicsi. A megyei első osztályú labdarúgó-baj­nokságban az éllovas Szakoly a negye­dik helyezett Fehérgyarmatnál vizitál és a hazai társulat számára perdöntő jelentőségű a derbi. Tóth Zoltán edző (Fehérgyarmat): - Ed­dig két rangadót játszot­tunk, közepes teljesít­ménnyel. A szezon mér­kőzése előtt állunk, hisz a Szakoly jó formában lévő, remek társaság, amelyet tavaly sikerült idegenben is legyőznünk. Remélem ez most is így lesz! Sérült: Vacsilja, Szkunc, Czwik. Eltil­tott: Della (piros lap). Boros Gyula játé­kos-edző (Szakoly): ­Idáig kopíroztuk az őszi teljesítményünket, sze­retnénk, ha ez a sorozat nem folytatódna, akkor ugyanis biztos, hogy nem kapunk ki Gyar­maton. Annál is inkább pontot, pontokat akarunk szerezni, mert Palaga Péter és barátja, Kesztyű extra pré­miumot ajánlott fel. Sérült: Palaga. Eltiltott: nincs. ESÉLYLATOLCATÓ Tóth Zoltán Boros Gyula Gyulaháza-Nagyvarsány 1-0 3-1 Nyírbéltek-Nagyhalász 2-0 2-1 Nagykálló—Jánkmajtis 0-3 1-2 Kisléta-Nagyecsed 1-1 3-1 Nvírmefigves-Petri SC 2-0 1-2 Volán-Sényő-Nyírlugos 1-1 3-1 Túrricse-Nyírkarász 2-1 2-2 GYERMEKFQCI Kispályás gála Cégénydányádon Cégénydányád (KM) - Nagy sikerrel rendezték meg immár harmadik alka­lommal a cégénydányádi Gyermek- otthonban a Kastély Kupa kispályás labdarútornát az állami gondozott fiatalok részére. Eredmények. I. korcsoport (10-14 évesek): 1. Túristvándi, 2. Balkány Gyermekotthon, 3. Cé­génydányád Általános Iskola, 4. Cégénydányád Gyermekotthon. Különdíjak. Gólkirály: Balogh Ferenc (Balkány), Molnár Bora Tibor (Túristvándi) 6- 6 találattal. Legjobb Játékos: Csorvási Tamás (Cégénydányád Ált. Isk.). Legjobb kapus: Lekli András (Balkány). Legjobb hazai játékos: Váradi Zoltán (Cégénydányád Gyermekotthon). II. korcsoport (14-18 évesek): 1. Szamosújlak SE ifjúsági csapata, 2. Tiszadob Gyermekváros, 3. Balkány Gyermekotthon, 4. Cégénydányád Gyermekotthon. _____________________________ Különdíjak. Gólkirály: Bégány István (Sza­mosújlak), Mészáros Zsolt (Tiszadob) 4-4 talá­lattal. Legjobb játékos: Erdei Mihály (Balkány). Legjobb kapus: Lakatos Sándor (Tiszadob). Legjobb hazai játékos: Farkas Gábor. ASZTALITENISZ Magyal diákolimpiái döntő, Apagy Végeredmények. B kategória, ll-IV. korcso­port, fiúk: 1. Lengyel Miklós (Nyírtét), 2. Varga Pál (Kisvárda), 3. Oszlánszki László (Apagy) és Csépke László (Anarcs). Lányok: 1. Vakály Adrienn (Apagy), 2. Kertész Eme­se (Anarcs), 3. Lengyel Ágnes (Nyírtét) és Bárdi Szilvia (Apagy). _______________________ A kategória. II-IV. korcsoport, fiúk: 1. Kárpáti Dávid (Nyírbátor), 2. Pásztor Ro­land (Nyírbátor), 3. Poőr Tibor (Apagy) és Garad József (Nyírtét). V-VI. korcsoport, fiúk: 1. Lukács Balázs (nyírbátori Báthori), 2. Kiss Zsolt (nyírbátori Báthori), 3. Nagy Sándor (nyíregyházi Wetsik) és Újlaki Béla (nyírbátori Báthori). Lányok: 1. Oszlánszki Ildikó (nyíregyházi Vasvári), 2. Kollár Kitti (nyíregyházi Vasvári), 3. Gönczi Erika (nyíregyházi Sipkay) és Tóth Éva (nyíregyházi Vasvári). Nem számított érdemnek az évtizednyi múlt Nyíregyháza hoppon maradt, a bujtosi csarnok felújítása továbbra is napirenden van Nyíregyháza (KM - B. T.)- Lapunk korábban kész tényként számolt be róla, hogy a 2004-es, magyaror­szági női kézilabda Európa- bajnokság helyszínei között szerepel a nyíregyházi buj­tosi csarnok. Aztán a héten kijelölték a vég­leges házigazdákat, és az öt vá­ros (Budapest, Debrecen, Győr, Szeged, Zalaegerszeg) között mégsem szerepel a szabolcsi me­gyeszékhely, amely Péccsel együtt maradt hoppon. Tompa Andor csarnokigazgatót a döntés hátteréről faggattuk.- Korábban valóban arról volt szó, hogy az egyik csoport mér­kőzésit nálunk rendezik, de ez módosult - kezdte Tompa Andor.- Az indoklás szerint az Európai Kézilabda Szövetség öt csarnok­ban maximalizálja a helyszínek számát, így mi körön kívülre ke­rültünk. A döntés azért fájó, mert az elmúlt bő egy évtizedben talán tettünk annyit a magyar kézilabdáért, hogy helyünk lehe­tett volna a házigazdák között. Pedig az EB-rendezés jó apropót szolgáltatott volna a csarnok évek óta napirenden lévő felújí­tására is.- A szövetség részéről közzétet­ték, hogy a két kimaradt hely­színt más eseményekkel kárpótol­ják. Miről lehet szó?- Mi azt az Ígéretet kaptuk, hogy amennyiben hazánk elnye­ri a 2005-ös férfi junior kézilab­da- világbajnokság rendezési jo­gát, úgy Miskolccal egyetemben a rendezők között lehetünk.- Kimondva kimondatlanul az épülő debreceni csarnok „vette el” a lehetőséget önöktől. Számítani lehet arra, hogy más események is elkerülnek innen? A műfüves teremtorna rendezői jogát meg tudják tartani?- Benne van a pakliban, hogy hátrányba kerülünk, de mi ugyanúgy dolgozunk tovább, mint eddig. Ami a műfüves tor­nát illeti, a szervezőkkel kötött megállapodás alapján továbbra is rendezhetünk majd selejte­zőt, Debrecenbe esetleg a döntő kerülhet.- Említette a felújítást. A közel­jövőben van rá esély, hogy meg­valósul?- Most is beadjuk az 1 mil­liárd 700 milliós címzett támo­gatásra vonatkozó pályázatot, amely magába foglalná egy kis- csarnok felépítését, illetve régi álmunk, a műjégpálya megvaló­sulását. A közelgő főiskolai te­remlabdarúgó világbajnokság apropóján kaptunk 30 milliót felújításra, ebből azonban látvá­nyos újdonságokat nem tudunk felvonultatni, de a különböző csinosítgatások, mint például a parketta renoválása, azért még beleférnek. Vajon mikor lesz újra telt ház válogatott kézilabdameccsen a bujtosiban? Balázs Attila felvétele LABDARUGÓ NB III. TISZA-CSOPORT Ibrány: Ónodi végre visszatér Nyíregyháza (KM - B. T.) - Megyei rangadó is színesíti a harmadik tavaszi forduló va­sárnapi programját, bravúrja után a Rakamaz a Záhonyt fogadja. Rakamaz (6.)-Záhony (7.) _______ Veigli Géza, rakamazi edző:- A recept megvan, tudjuk, hogy a csapatunk mire képes, ám fon­tos, hogy a játékosok feje is rendben legyen. Jól tudjuk: kö­zönségünk hazai pályán is elvár­ná a jó szereplést. Két olyan ha­zai mérkőzésünk következik, ami elvileg nyerhető, ugyanak­kor tisztában vagyunk vele, hogy a Záhony jobb csapat an­nál, mintsem három mérkőzésen is rúgott gól nélkül maradjon. Kovács János, záhonyi edző: - Picit összeroppantunk, ez kétségtelen, és megint csak arra vágyom, hogy a csapat őszi arculatát lássam viszont. Min­den csapatban akad egy-két olyan ember, aki kihasználja a rutintalanságunkat, most ennek szeretnénk az elejét venni. Saj­nos, a csapatot sújtó sérülés- és betegséghullám sem segíti törek­véseink megvalósulását. Vásárosnamény (14.)-Hajdúná- nás (11.) ___________________ Szilágyi Bertalan, vásáros- naményi edző: - Vass, Tivadar és Horváth továbbra is sérült, Szécsit legutóbb kiállították, Ko­vács bokaszalag-szakadást szen­vedett. Soroljam még a gondjain­kat? Egyszerűen nem tudunk összeállni, pedig hazai pályán mindenképpen nyernünk kelle­ne ahhoz, hogy életben maradja­nak a reményeink. Szerdán edzőmeccsen vertük 2-1-re a Kis- létát, ezzel az eredménnyel va­sárnap is kiegyeznék. Létavértes (9.)-Tuzsér (4.) ______ Révész Csaba, tuzséri edző:- Remélem, a vasárnapi győze­lemmel feledtetni tudtuk a raj­tot, és a siker helyrebillenti az önbizalmunkat. A győzelem iga­zi értékét abban láttam, hogy kétszer is vesztes állásból tud­tunk fordítani és a második fél­időben nyújtott játékunkkal bi­zonyítottuk, hogy bárki ellen eséllyel vehetjük fel a küzdel­met. A Létavértes eddig begyűj­tött négy pontja azt mutatja, hogy jobb formában van, mint az ősz hasonló időszakában. Ibrány (2.)-Mezőkövesd (5.) Kató István, ibrányi edző: ­Gondjaink tovább szaporodtak, mivel az eddig is sérült Bárdi, Bíró, Hermah Attila hármashoz csatlakozott Gergely és Simon. Biztató viszont, hogy Ónodi ott lesz a vasárnap pályára lépő já­tékosok között, akik mindent meg fognak tenni az eredmé­nyesség érdekében. Szlrmabesenyő (8.)-Nyh. Kertvá­ros (3.) __________________________ Mirgai László, kertvárosi edző: - A Mád ellen időnként már folyamatos volt a játékunk, ám továbbra is sok helyzetet hagytunk ki. Szirmabesenyőn már könyörtelenül ki kell hasz­nálni a kínálkozó lehetőségeket, és akkor az eredmény sem ma­radhat el. A piros mezes rakazamazlakra újabb megyei derbi vár TÖMEGSPORT Március 15-1 újfshártól versenyek 5 km-es utcai futóverseny ______ Győztesek. Férfiak: Bácsik Sán- dor. Nők: Tóth Ildikó. Serdülő fiúk: Mihajla Norbert. 14 éven alúli fiúk: Bereczki Norbert. Lá­nyok: Bereczki Beatrix. 10 éven alúli fiúk: Bereczki András. Lá­nyok: Bereczki Anita. Óvodások (200 m). Fiúk: Pataki Ferenc. Lá­nyok: Kukucska Kitti. Mészáros Kupa kispályás focitorna _____________________ Gyermekek: 1. Manchester, 2. Mályváskert, 3. Roma FC. Különdíjasok. A legjobb mezőny- játékos: Szabó László. A legjobb kapus: Bobik András. Gólkirály: Osikóczki István. Felnőttek: 1. Mályváskerti Zöld Sasok (Szőke Csaba, Molnár Gá­bor, Szabó Tibor, Szőke Gábor, Banka Attila, Farkas György, Salánki István, Mester János), 2. Balkányi Ülőbikák, 3. Újfehértói Wanders, 4. Kamion FC, 5. Nyír­egyházi Szega FC, 6. Érpataki Sárkányok, 7. Kálmánházi Hógo- lyő, 8. Kállői Amatőrök, 9. Ál Sztár Nyíregyháza, 10. Fradi FC Újfehértó.______________________ Különdíjasok. A legjobb me­zőnyjátékos: Puzsár Kászló. A legjobb kapus: Csuha István. Gólkirály: Banka Attila. A leg­harcosabb játékos: Szabó Lász­ló. A legöregebb játékos: Csukrán Mihály. A leglelkesebb csapat: Mályváskerti Zöld Sa­sok. A legsportszerűbb csapat: Kamion FC. Hirdetés__________________________________________________________________________________________ November óta vezető' szerepben a GOLD FM Rádió Nyíregyházán. Az idén áprilisban egyéves születésnapját ünneplő GOLD FM Rádió tavaly novemberben került meghatározóan a rádióhallgatási szokásokat vizsgáló kutatások élére. Előtte sem volt „ismeretlen” a vezető pozíció a zene rádiója számára, hiszen már a működés harmadik hónapjában - júniusban - a hallgatottsági lista élére került. Nem volt könnyű dolgunk a helyi piacon, hiszen a Danubius Rádió erőteljes pozíciót birtokolt a hallgatottsági eredmények tekintetében. Arra kellett törekednünk, hogy a hallgatók megismerjék és megkedveljék az ú j rádiót, veszi át a szót Nagy Szabolcs a GOLD FM Rádió kereskedelmi- és marketing igazgatója. Úgy érezzük sikerüli megfelelni a hallgatók által támasztott magas színvonalú igényeknek, és ami korántsem mellékes, a hirdetőpartnerek is hatékony, költségorientált kommunikációs csatornára találtak a GOLD I ;M Rádióban. A rádió jövőbeli terveiről Fazekas Csaba programigaz­gató tájékoztatott. Számos új műsorelem kerül be a rádió programjába. A már meglévő és rendkívül sikeres műsorsávok is bővítésre kerülnek. Az. elkövetkező időszakot folyamatos játékok jellemzik, igazán értékes nyereményekért. Hisszük, hogy a rádióhallgatók minden esetben a minőséget keresik, és reméljük, hogy a zene rádiójában meg is találják. Nyíregyházán hallható rádiók által hétköznapon elért (reach %) UOLD r m SuisMr* Darehius SMger Kossuth Nyirnwháza stúlo ©GALLUP - McdiaMonitor 2002. február Htot/- IVA ________________________

Next

/
Thumbnails
Contents