Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-22 / 68. szám
2002. március 22., péntek HÁTTÉR /3 HÍREK 0 Tűzoltó vígestély A Nyíregyházi Hivatalos Önkormányzati Tűzoltóság Tűzoltó vígestélyt rendez március 23-án 19 órától a nyíregyházi Zay Anna Egészség- ügyi Szakközépiskola aulájában. 0 Beszélgetés A Nagycsaládosok Családi Kör Egyesülete március 22-én 17 órakor Nyíregyházán, a Kölyökvárban beszélgetésre várja az érdekló'dőket és a képviselő-jelölteket a „család és szociálpolitikai” kérdésekről. 0 Koszorúér, koleszterin Nyíregyházán, a kertvárosi közösségi házban március 22-én 17 órától „A koszorúér betegségei és a magas koleszterinszint, mint kockázati tényező” címmel tart előadást dr. Zilahi Zsolt kardiológus főorvos. N/lától a záhonyi középiskola diákotthonának hivatalos neve: Dr. Béres József Kollégium. Szülővárosa tiszteleg egy újabb gesztussal a nemzetközileg ismert kutató előtt, aki kezdetben, jóllehet számos baráttal az oldalán, ám mégis magányosan volt kénytelen megvívni harcát. Ma már persze tudjuk, Jóska bácsi „magánháborúja" szerencsére nem a szélmalomharcok klasszikus végkifejletét hozta, hiszen napjainkban ő a nevét viselő részvénytársaság elnöke. A Béres Rt. ma már számos terméket gyárt, az átlagember számára azonban Béres József nevének hallatán a csepp szó ugrik be - s nem véletlenül. Nyilvánvaló, hogy jó néhány homokszemnek kell még leperegni a homokórán, amíg sokszor el- morzsolgatva fogaink között a határvárosi koli új nevét, a Béres Kollégium fogalommá válik. Azt meg végképp nem ünneprontásnak szánom, de mindenképpen meg kell jegyeznem, mert ez is a száraz fényekhez tartozik: a névadás ötlete már négy esztendővel ezelőtt felvetődött. Valószínűleg csak kevesen tudnák megmondani, hogy a bürokrácia számos útvesztője közül melyikben vesztegelhetett ilyen hosszú időn át. Ám a lényeg mégiscsak az, hogy végre kitalált a labirintusból! (Az aktatologatás annál is inkább furcsa, mert jogi akadálya soha nem volt a „szokatlan" névadónak, legfeljebb eleddig jobbára csak külföldi hírekben hallottunk ilyesféléről.) De nem érdemes most ezen töprengeni, főleg szót vesztegetni rá, hiszen ma lesz a keresztelő. Jóska bácsit nevezték már a Béres-cseppek atyjának, sőt Szirtfok- nak is, most meg kollégium írja ki nevét a főbejárata fölé. Azt meg döntse el mindenki magában: a kollégiumot, vagy a kutatót érte-e nagyobb megtiszteltetés? VILLAMVOKS , ‘jfr/j’yyjTTJWW5551 _ Szerdai kérdésünk: Valóban versenyképesek Európában rendőreink? A leadott voksok aránya: igen: 26% nem: 74% Mai kérdésünk: Ön könnyen parkol Nyíregyháza belvárosában? wmi ne! ’ M&3THfMFSlÁSI ■r Szavazatát leadhatja: www.szon.hu Nyári idő Nyíregyháza (KM) - A hónap végén, március 31-én óraigazítás: hajnali kettőkor egy órával előbbre kell állítani az időmérőket. Persze, csak ezért kár lenne felkelni, elég, ha tudjuk: ha vasárnap reggel - „ régi idő szerint” - hétkor ébrednénk, akkor már nyolc óra van! A nyári időszámítás miatt - s hogy az utasok le ne maradjanak - március 31-én a hajnali kettő és három óra közötti személyvonatokat az indító állomásokról legkorábban hajnali háromkor, késve indítják. Március 31-én csak egyetlen belföldi vonatot érint az óraigazítás, a Füzesabonyból Budapestre 2.55 perckor induló vonat 5 perc késéssel kap zöld jelzést Füzesabonyban. A nemzetközi vonatok közül a Dacia expresz- sz mindkét járatát Békéscsabán éri az időszámítás-változás, ezért mindkét nemzetközi vonat körülbelül 60 perc késéssel közlekedik. Védik a sérülékeny megyei vízbázisokat Az Európai Unió által „diktált” víztisztítómű ütemterv technológiai problémákat vet fel Ladányi Tóth Lajos Nyíregyháza (KM) - Tengernyi témából lehetne meríteni a Víz Világnapján: az őselem a legújabb korban is alapvető jelentőséggel bír életünkben. Szűkebb hazánkban víz-kvíz- kérdés lehetne: honnan látják el egészséges ivóvízzel Nyíregyházát és környékét, a közel negyedmillió embert? Három, különböző súlyú pilléren - a kótajin, a nyírtelekin és a paszabin - nyugszik a rendszer, melyek közül a legrégebben alapított kótaji vízkitermelő telep az elmúlt három év során megújult. Közös fejlesztési célok- A hatvanas évek elején létrehozott telep a legnagyobb munkabírású a három közül. Az elmúlt esztendőben a kótaji telepen 14, a paszabi telepen 13,5 millió forint értékű beruházást valósítottunk meg. Mindkét telepen történő fejlesztés célja közös: nőtt a víztisztító-kapacitás tisztítási hatásfoka, javult a vízminőség, nőtt az üzembiztonság és a szolgáltatás minősége - említette Rotter Gábor, a Nyírségvíz Nyíregyháza és térsége Víz- és Csatornamű Részvénytársaság üzemviteli vezetője.- Lehetőségeink szerint igazodnunk kell az európai uniós direktívák által meghatározott határértékekhez. A tisztítási technológia fejlesztése mellett az automatizálás színvonalának emelésére is törekszünk. A technológiák felett számítógépes felügyeleti rendszerek működnek, ennek segítségével öblítik a szűrőket, a felügyeleti rendszerrel működtetik töbMegújult a kótaji víztisztító telep bek között a vízbázison lévő mélyfúrású kutakat is. Az EU által „diktált” fejlesztési ütem technológiai problémákat vetnek fel. Az érvényben lévő magyar szabványnál jóval nagyobb szigorúságról árulkodnak a paraméterek. Nem kívánatos anyagok- Többek között gondot kell fordítani a vas-, a mangán- és a nitrogénszármazékok eltávolítására. A közeljövő legnagyobb üzemeltetési problémáját a mélyfúrású kutak arzéntartalmának csökkentése fogja okozni. Esetünkben leginkább a kótaji vízbázisunk kútjaiban mért határérték feletti arzéntartalom eltávolítása jelenti a legnagyobb feladatot. Ugyanakkor ezek a mutatók a magyar szabványnak jelenleg még megfelelnek. A probléma azonban országos méretű, és az EU-direktívák miatt egyre égetőbb...- A vízművek által szolgáltatott víz minősége függ a bázisaiból kitermelt nyersvíz összetételétől, amelyet befolyásolnak a benne található szennyeződések összetétele. Ezek lehetnek rétegeredetűek, vagy emberi tevékenység révén bekerült szennyező anyagok. A vízbázisok védelme érdekében az illetékes minisztérium 1995-ben vízbázisvédelmi célprogramot terjesztett a kormány elé, amit elfogadtak. Az előzetes felmérések szerint az ország vízbázisainak közel 60 százaléka sérülékeny. Hosszú távú feladat A vízügyi igazgatóságok közbeszerzési eljárások útján választották ki a vízbázisvédelmi programban résztvevőket: öt évvel ezelőtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hat vízbázis védelmi programja kezdődött el.- Három fázisból áll a vízbázis védelem, melynek kezdeti stádiumában, a diagnosztikai fázisban a vízbázisok geológiai, hidrogeológiai szerkezetének, vízszintes és mélységi kiterjedésének megismerése volt a cél. A diagnosztikai fázis másik lényeges eleme a figyelőkút-hálózat tervezése és telepítése, és a vízbázison lévő szennyező források feltérképezése.- Kótajban 2000-ben fejeződtek be az előkészületi munkák, a dokumentációk kiértékelése után a vízbázisok biztonságba helyezése válik esedékessé. Azt követően, hogy ez megtörtént, a biztonságban tartási fázis, azaz egy kedvező állapot fenntartása jelenti a hosszútávú feladatot. Paszab esetében az első fázis végénél tartunk, a nyírteleki víztermelő telep vízbázisánál várhatóan az év második felében kezdődnek a vízvédelmi program megvalósításnak első lépései. Köb*, küszöbértékek Az ominózus három víztermelő telep kapacitása a következőképpen alakul: 18 ezer köbméter/nap (Kótaj, Paszab), 12 ezer köbméter/nap (Nyírtelek), összesen tehát 48 ezer köbméter/nap. Ehhez képest átlagban télen 18 ezer köbméter/nap, nyáron pedig 25-30 ezer köbméter/nap a fogyasztás mértéke a szóban forgó területeken. Az árvíz lendített megyénk építőiparán Nyíregyháza (KSH - Mala- kucziné Póka Mária) - A megyei székhelyű építőipar 2001- ben rendkívül figyelemremél- tóan növelte teljesítményét, amiben az árvíz miatti intenzív lakásépítések, illetve épületrekonstrukciós munkák és a megelőző évek viszonylag mérsékelt teljesítménye a meghatározó. A kilencvenes évek első felére jellemző rendkívül nagy mértékű építőipari termelés-csökkenés 1997-ben erőteljesen élénkült, amit a növekedés lefékeződése, stagnálása, majd újbóli - eltérő intenzitású - emelkedése követett. A négy főnél többet foglalkoztató megyei székhelyű építőipari vállalkozások 2001. évi termelése összehasonlító áron 51 százalékkal haladta meg az előző évit. (Országosan ugyanezen időszak alatt 10 százalékos növekedés történt.) Az építőipari termelési érték növekvő részét, hattizedét a 49 főnél többet foglalkoztató vállalkozások produkálták, melyek megkétszerezték termelésüket, miközben az ennél kisebb létszámkategóriájú vállalkozások 15-20 százalék közötti volumen- növekedést értek el. Az építőipari dinamikát döntően a szerkezetkész épület(rész), egyéb építmény ágazatba sorolt vállalkozások teljesítményének emelkedése idézte elő, melyek a termelési érték 85 százalékát állították elő. Termelésük 1,6-sze- resére nőtt. Az épületek építésének volumene 62 százalékkal - országosan 24 százalékkal - volt magasabb az előző évinél. Az egyéb építmények építésének volumene is számottevő mértékben, 33 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amit a vasúti pályaudvar rekonstrukciós munkái és a közműfejlesztések gerjesztettek, de az előbbinél nagyságrenddel kisebb vízi létesítmények építése - az árvízvédelmi építmények építésével összefüggésben - is lendületesen, 1,6-szeresére bővült. A megyei székhelyű építőipari vállalkozások 2001. év végi szerződésállománya összehasonlító áron az egy évvel korábbi 1,4-sze- rese, ami az építőipari dinamika várható folytatódását jelzi. Aranylakodalom a közelmúltban ünnepelte 50. házassági évfordulóját Nagyarban Kiss József és felesége Balogh Irma. A házaspárt a jeles esemény alkalmából gyermekei, menyei és unokái köszöntötték Gramafon Régi, 1913-ból való gramafon a nagykállói művelődési központban megrendezett rádiótörténeti kiállításon Elek Emil felvétele Záhonyi keresztelő Kovács Bertalan