Kelet-Magyarország, 2002. március (62. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-21 / 67. szám
2002. március 21., csütörtök Kelet m Magyarország MEGYEI TÜKÖR /5 0 Megnyitó Havasi Dóra grafikus kiállítása nyflik március 22-én, pénteken délután négy órakor Nyíregyházán, a Szakszervezetek Házában (Szabadság tér 11.). A tárlatot Horváth János festőművész nyitja meg. Közreműködnek a Kodály Zoltán Általános Iskola növendékei: Csizinszky Klára, Hegedűs Nóra, Musső Márta. 0 Ügyfélszolgálat A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kihelyezett ügyfél- szolgálatot tart március 21-én 9-13 óráig a mátészalkai Városi Művelődési Központban (Kölcsey u. 2.). 0 Véradás A Magyar Vöröskereszt véradást szervez március 21-én 8-13-ig Tiszavasváriban, a Vasvári Pál Szakközépiskolában, 8—14-ig Nagykállóban, az orvosi rendelőben, 8-tól 12 óráig Nyírlövőn (itt adnak vért Lövőpetri község lakói is). A legszebb férfikorban van ez a harminckét éves eredeti Fiat 500-as, melynek tulajdonosa Bécset is megjárta vele a napokban, ahol úton-útfélen megállították, hogy adja el a ma már ritkaságszámba menő kisautót Racskó Tibor felvétele Választási főpróba Nyíregyháza (KM) - A nyíregyházi okmányiroda Rákóczi utca 4. szám alatti irodahelyiségeiben március 26-án, kedden, 29-én, pénteken, továbbá április 16-án kedden nem lesz ügyfélfogadás, mert a választások sikeres lebonyolítása érdekében a fenti időpontokban országos választási főpróbát tartanak. A fentiek értelmében, aki személyi igazolványt, vezetői engedélyt, határátlépési engedélyt szeretne kiváltani, útlevélkérelmet benyújtani, ne ezeken a napokon tegye. Szünetel az ügyfélfogadás a választásokat követő munkanapokon, április 8-án és 22-én (hétfő) az okmányiroda valamennyi helyiségében. VÁLASZTÁS 2002. Az MSZP ma az alábbi választási rendezvényeket tartja: 17.30-tól dr. Kiss Gábor képviselőjelölt (vásárosnaményi választási körzet) Donáth László és Lakatos András országgyűlési képviselők társaságában Tornyospálcán, az általános iskolában választási nagygyűlést tart. Komoron, az általános iskolában 18 órától Bajor Tibor (kisvárdai választókerület), 7.30- tól Szakolyban a piacon dr. Sándor Elek (nagykállói választókörzet) várja az érdeklődőket. 18 órától Demecserben, a kultúr- házban Gazda László (baktalórántházi választási körzet) vendége az agrár és vidék- fejlesztési fórumon Ángyán József profesz- szor lesz. Este hattól a nyírvasvári faluházban dr. Veres János (nyírbátori választókörzet) lesz a házigazda. A Független Kisgazdapárt 9-es számú választókerületének képviselőjelöltje, dr. Torgyán József Lakatos Pállal vitaestet tart ma 18.30-kor Porcsalmán, a művelődési házban. Tisza János, a párt 10- es számú választókerületének jelöltje pedig 17 órai kezdettel Csaholcon, a művelődési házban, 18 órától pedig Vá- mosorosziban tart választási gyűlést. Az FKGP 4-es számú választókerületének jelöltje, dr. Kovács János ma 18 órától Bal- kányban, a művelődési házban találkozik a választókkal. A Centrum Párt nyíregyházi képviselőjelöltjei, Varga Ildikó és dr. Dobai Csilla ma és 24-én 18-20 óra között Nyíregyházán, az Európa Hotel Net Caféjában személyesen és az interneten az Index Kelet Fórum rovatában a Centrum Párt Topicban várják az érdeklődők kérdéseit. A MIÉP szervezésében ma 18 órától Fehérgyarmaton, a művelődési házban tart előadást Balczó András olimpiai és világbajnok öttusázó. A rendezvény házigazdája Fekete Edit, a párt fehérgyarmati országgyűlési képviselőjelöltje. Hasznos Miklós, a POFOSZ elnökségének tagja ma este hattól Nyíregyházán, a TIT székházban (Országzászló tér 8. 2. emelet) tart előadást A nagy októberi NEM szocialista forradalom címmel. A Fidesz-MDF képviselőjelöltje, dr. Simon Miklós ma 18 órakor Nyírderzsen, a művelődési házban tart választási fórumot. Borkó Károly ugyanebben az időben Ajakon, a művelődési házban szervez választási rendezvényt Kozma Péter ország- gyűlési képviselő, a párt megyei elnöke társaságában. A független képviselőjelölt Kovács Lajos (7-es számú választókerület) ma este hattól Dögében, a házasságkötő teremben válaszol a kérdésekre. Hirdetés Alkalmak az üzletépítésre Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) - Az üzleti lehetőségek után kutató vállalkozóknak most két rendezvényt is érdemes figyelemmel kísérniük, amelyeket a napokban Nyíregyházán tartanak meg. Az egyiket a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH), a Gazdasági Minisztérium valamint a Regionális Fejlesztési Holding közösen szervezi március 26-án (Lugas Étterem, 9.30 óra) Elektronikai Beszállítói Konferencia és Üzletember-talál- kozó címmel. A rendezvény a hazai és a multinacionális vállalatok közötti beszállítói együttműködést igyekszik segíteni, a plenáris ülésen előadást tart Matol- csy György gazdasági miniszter. A konferencián a Flextronics, a National Instruments és a Jabil Circuit vállalatok vezetői ismertetik a beszállítói kapcsolataik során szerzett tapasztalataikat, az új partnerekkel szemben támasztott követelményeket. Ezen túlmenően szó lesz a beszállítókat segítő központi és regionális támogatási lehetőségekről is. Másnap, március 27-én, szerdán 15 órától az Amerikai Ke- f reskedelmi Kamara szervez ta- > nácskozást, ahol a befektetések f döntési tényezőiről valamint az a amerikai működőtőke magyar- - országi tapasztalatairól hallhat- & nak fontos információkat az w érdeklődők. Itt a helyszín a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székháza lesz. Üldögélve Szinte repül az idő a mátészalkai művelődési ház előtti Hét Vezér Díszkút nyugtató vízcsobogása mellett SZERKESZTŐI ÜZENETEK Nem veszélytelen a tapasztalat és a körültekintés elég a vasutasok biztonságos munkavégzéséhez 0 Széchenyi Terv Kérjük írja meg pontos címét, mert csak levélben tudunk részletes tájékoztatást nyújtani a Széchenyi Terv-vei kapcsolatban - üzenjük Zakor Jánosnénak. 0 Növényzet Szomszédjának olyan távolságra kellene ültetni a tujákat, hogy azok az Ön házában ne okozzanak kárt. Amennyiben a jelenlegi ültetés szerint a növényzet akár az alapot, akár a falazatot rongálja, úgy kérni lehet a bíróságtól, hogy kötelezze a szomszédot a károkozó állapot megszűntetését: vagy vágja ki a bokrokat, vagy nyesse vissza a lombozatát, esetleg a gyökérzetét. Ha Ön a háza falát tatarozni szeretné, úgy az állványozási munkálatokat köteles tűrni a szomszéd, még akkor is, ha ez az indokolatlanul közel ültetett növényzetben kárt okoz - tájékoztatjuk nagykállói olvasónkat. 0 Válasz Kérdéseikre így nem tudunk választ kérni, mert ez névtelenül vádaskodásnak tűnik - üzenjük a „Kékesén élő emberekének. 0 Nevesítés A Kincstárjegy nevesítéssel kapcsolatos panaszával csak akkor tudunk érdemben foglalkozni, ha közli nevét és címét - válaszoljuk „Egy 70-es nyugdíjasnak". 0 Nem mentség A „Rossz nap” nem mentség arra, hogy valaki így beszéljen az autóbuszon, különösen, ha ő a vezető - üzenjük „Nyíregyházi olvasónknak". 0 Közgyógyellátás A közgyógyellátásra jogosultságról a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 49-53. §-ai rendelkeznek. A törvény szerint, a szociálisan rászorult személy részére az egészségi állapot megőrzéséhez és helyreállításához kapcsolódó kiadásainak csökkentésére köz- gyógyellátási igazolvány adható ki - tájékoztatjuk nyírbátori olvasónkat. I0GÁSZS11MMEL A kölcsönszerződésnél körültekintően ajánlatos eljárni Dr. Bartha Beatrix Egy nyíregyházi olvasónk arra szeretne választ kapni: mikor jön létre kölcsönszerződés? Magánszemélyek egymás közötti kölcsönadási jogügylete alatt azt értjük, ha valaki a másik részére meghatározott pénzösszeget vagy egyéb ingóságot ad át, amelyet a kölcsönvevő köteles ,a szerződés lejártakkor visszaadni. Célszerű a megállapodást írásba foglalni. Ebben rögzíteni kell a szerződő felek személyét és adatait, a kölcsönadott összeget vagy tárgyat, a lejárat időpontját (dátum szerinti meghatározással), illetve azt is, hogy az ingóság (pénz) használatáért a kölcsönvevő vállal-e kamatfizetési kötelezettséget. A kamat összegében a felek szabadon állapodhatnak meg, azonban az nyilvánvalóan eltúlzott (uzsorás) nem lehet. A kölcsön lejártakor a kölcsönvevő köteles a dolgot a kölcsönadó részére visszaadni, ellenkező esetben, akkor is köteles késedelmi kamatot fizetni, ha a kamatfizetésben egyébként nem állapodtak meg. Ha az adós tartozását nem adná meg, úgy a kölcsönadó bírósághoz fordulhat, ahol bizonyítani kell a kölcsönadás tényét. Emiatt is célszerű az okiratiság, ez ugyanis a bizonyítást nagymértékben megkönnyíti. A kölcsönadó érdeke az, hogy olyan személynek adjon kölcsön, aki azt vissza tudja fizetni, mert esetleg a kedvező bírósági ítélet birtokában is bizonytalan lehet a megtérülés, ha az adós fizetés- képtelen. Politikai hirdetés ■ ■ ■ ■ ■ m W ■ ■■ Magyarorszag többet erdemel! Támogatjuk a 45 év felettiek újrafoglalkoztatását. Bevezetjük a 13. havi nyugdíjat. Közel egymillió vállalkozó életét tesszük könnyebbé Velünk az ország! az Egyszerűsített Vállalkozási Adóval.